George Byron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
George Gordon Noel Byron Lord of Newstead
Lord Byron coloured drawing.png
Lord Byron. Thomas Phillips festménye (1813)
Élete
Született 1788. január 22.
London
Elhunyt 1824. április 19. (36 évesen)
Missolonghi
Nemzetiség angol
Gyermekei Ada Lovelace, Allegra Byron
Pályafutása
Autograph-LordByron.png
George Gordon Noel Byron Lord of Newstead aláírása


George Gordon Noel Byron, Lord of Newstead (London, Anglia, 1788. január 22.Missolonghi, Görögország, 1824. április 19.). Percy Bysshe Shelley és John Keats mellett ő volt az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermek- és fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol arisztokrata családból származott, apja nagy múltú, nagy tekintélyű főúri család sarja volt, azonban kártyás, részeges, szenvedélyes párbajozó. Anyja skót kálvinista család lánya volt, aki miatt apja anglikán családja Byront és anyját elutasította. Szülei viszonya, természetük összeférhetetlensége miatt nagyon korán megromlott, így apja elhagyta őket és Franciaországba ment. Később amikor egy szabálytalannak minősülő, halálos kimenetelű párbaj miatt gyilkossággal vádolták, agyonlőtte magát. Mivel az anyját annak családja és a férje családja is kitagadta nagy szegénységben nevelte fel az akkoriban George Noel Gordon nevet viselő fiát. Byron szegény gyerekként nőtt fel, ráadásul anyja nyomoréknak tartotta és mondta, mert születésekor az egyik lábfeje torz volt, és emiatt később sántított. 1798. május 21-én Byron nagybátyja meghalt, de mivel utódai nem voltak a gyermek Byron örökölte a vagyont és a címet, így ő lett Newstead ura, a VI. Byron báró.

Catherine Gordon, Byron anyja

Tanulmányait az Aberdeen Grammar School-ban kezdte, majd 1801-ben a Harrow School-ba került, ahol egészen 1805-ig maradt. Itt tagja volt az iskola krikett csapatának. Ezek után a Cambridge-i Egyetemen a Trinity College tagjaként tanult, ahol kitűnő minősítéssel végzett. Első verseskötetei, a „Múlandó versek” címmel (1806), „A tétlenség órái” (1807) ezekben az években, diákkorában jelentek meg. Hamar elnyerte fiatal olvasók tetszését és Byron rengeteg barátok és szeretőket szerzett magának. Miután visszatért Cambridgebe, megismerkedett John Cam Hobhouseal, a whiggizmus liberális képviselőjével. 1808-as év első felétől érzelmi és érzéki élete kalandossá vált, melynek következményeként megbetegedett.[1]

Gyönyörűségét lelte abban, ha botrányt okozhatott, féktelen, vad természetű volt, a komoly folyóiratok minden politikai oldalról szidalmazták, Brougham, az Edinburgh Review kritikusa hevesen támadta. A kritikára kritikával válaszolt, Pope stílusában megirta az „Angol dalnokok és skót kritikusok" című művét melyben az ismertebb írókat, költőket, esszéistákat parodizálta, nevetségessé téve a kor irodalmát

Megszámlálhatatlan szerelmi viszonya volt életében, az előkelőségek mellett, az alacsonyabb társadalmi rétegekből is voltak szeretői, mely kapcsolatokból több törvénytelen gyermeke származott. De a szabados erkölcsű emberek is megsokallták azt, amikor féltestvérét Augustát ejtette teherbe. Az évek múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy biszexuális.

Első utazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1809-ben barátjával lord Broughtonnal európai körutazásra indult, bejárta Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot és Törökországot. Levelezéseiből kiderült, hogy az utazások egyik célja egy lehetséges homoszexuális kapcsolat létesítse volt.[2] Az utazások alatt írta meg a két énekből álló „Childe Harold” művét, melyet 1812-es publikálása után, világsikert hozott neki.

Görögországban számos szerelmi kalandja volt nemcsak nőkkel, hanem fiúkkal is. Van egy legenda, mely szerint török katonák kivégzésre vittek lányt, akit azon kaptak, hogy kereszténnyel hált. Egy zsákba varrva a tengerbe akarták fojtani, de Byron lefizette a törököket és amikor felnyitotta a zsákot, döbbenten ismerte fel benne azt a lányt, akivel nemrégiben feküdt le.

Visszatérés Angliába[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thomas Phillips festménye (1813)

1811. július 11-én tért vissza Angliába. Két híres beszédet mondott a parlamentben, a luddita géprombolók és az ír nép védelmében ugyanakkor publikálta a „Childe Harold”-ot. 1815-ben feleségül vette a kitűnő matematikust, Anne Isabella Milbankset. Azonban miután a felesége, féltestvérével (apjának törvénytelen leányával) hűtlenségen kapta, beadta a válási keresetet, majd vérfertőzés vádjával feljelentette. Lányukat, Ada Lovelace-t a számítógép-programozás úttörőjeként tartják számon.

Második, végső utazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Byron másodjára, ugyanakkor utoljára elhagyta Angliát, és folytatta művét: Harold ugyanúgy Svájcba ment, mint költője. Először Svájcba ment, a Genfi-tó partján lévő Villa Diodatiba, ahol Mary és Percy Bysshe Shelleyvel lakott, akik szintúgy elhagyták Angliát. Itt írták egymás és önmaguk szórakoztatására a gótikus regényeket, melyek közül csak Mary Shelley műve, a Frankenstein avagy a modern Prométheusz készült el. Ezt követően Velencébe ment, és itt fejezte be a Haroldot. Ugyanitt ismerkedett meg Teresa Guiccioli grófnővel, utolsó nagy szerelmével. 1821-ben Pisában telepedett le, ahol „Leigh Hunttal The Liberal” címmel egy folyóiratot adott ki. Részt vett az olasz forradalmárok szervezkedésében.

Claire Clairmont írónő (1798–1879), Byron egyik szeretője, gyermekének anyja.

A Harold mű befejező, negyedik énekben Harold felismeri, akkor értelmes a lét, ha van cél, amelyért mások érdekében tettekkel is harcol az ember. A befejezés az életben következett be, amikor 1823-ban Byron Harold elképzelt útját követve, elindult a szabadságért harcolni. Részt vett a görög szabadságharcban a görögök oldalán a törökök ellen. Pénzéből felszerelt egy hajót és Albániába utazott. Itt amikor hajótörést szenvedett, találkozott szkipetár banditákkal, ún. szuliótákkal, akikkel ismeretséget kötött. Mikor kikötött az országban, több száz haramiát fogadott a zsoldjába, de majdnem az életével fizetett. A szulióták nem nagyon kívántak harcolni a törökkel, s azon mesterkedtek, hogy kifosszák Byront. Végül a költő az itt szerzett betegségben, mocsárlázban halt meg, 1824. április 19-én. Pontosan két évvel ezelőtt, ugyanebben a betegségben hunyt el a költő lánya, Allegra is, aki Claire Clairmont-nal való viszonyából származott. Végakarata ellenére testét bebalzsamozták, Angliába szállították, és a hucknalli (Nottingham) Mária Magdolna-templomban temették el. Belső szerveit egy kőurnában a meszolongioni Szent Szpiridion-templomban helyezték el.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Richard Westall: George Gordon Byron portréja
Lord Byron a halálos ágyán. Joseph-Denis Odevaere olajfestménye 1826-ból

Byron már 1809-ben keletkezett verseiben szembeszállt Wordsworth és Coleridge romantikájával, s a felvilágosodás klasszicizmusát vallta eszményképének. A „byronizmus”, a byroni hős individualizmusa, bágyadt közönye, nemes gesztusai és embergyűlölete nemzedékeken keresztül a romantika legfőbb ismérve és vonzereje volt.

Első alkotói korszakát 1813-15-ben keletkezett keleti tárgyú költemények alkotják. Ilyen költemények voltak A gyaur (1813), Az abüdoszi menyasszony (1813), A kalóz (1814), Lara (1814). Ezután egy sor drámát és drámai költeményt írt: Manfred (1817), A chilloni fogoly (1816), Marino Faliero (1821) és a Kain (1821); ezek a művek az emberi szabadság, az egyéniség lázadásának dicsőítései voltak. De írt politikai szatirákat is, mint Az Ítélet látomása (1822), A bronzkor (1823) majd megírta a nagy szatirikus verses regényét, a 16 énekből álló, befejezetlenül maradt Don Juant (1819-24).

Fő művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hours of Idleness (1806)
  • English Bards and Scotch Reviewers (1809)
  • Childe Harold's Pilgrimage (18121818)
  • The Giaour (1813)
  • The Bride of Abydos (1813)
  • The Corsair (1814)
  • Lara (1814)
  • Hebrew Melodies (1815)
  • The Siege of Corinth (1816)
  • Parisina (1816)
  • The Prisoner Of Chillon (1816)
  • The Dream (1816)
  • Prometheus (1816)
  • Darkness (1816)
  • Manfred (1817)
  • The Lament of Tasso (1817)
  • Beppo (1818)
  • Mazeppa (1819)
  • The Prophecy of Dante (1819)
  • Marino Faliero (1820)
  • Sardanapalus (1821)
  • The Two Foscari (1821)
  • Cain (1821)
  • The Vision of Judgement (1821)
  • Heaven and Earth (1821)
  • Werner (1822)
  • The Deformed Transformed (1822)
  • The Age of Bronze (1823)
  • The Island (1823)
  • Don Juan (18191824; Byron halála miatt befejezetlen maradt)

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Válogatott művei, Budapest: Európa, 1975
  • Naplók, levelek, Budapest: Európa, 1978
  • Byron, Shelley és Keats versei, Budapest: Európa, 2002
  • Lord Byron, Childe Harold zarándokútja / Childe Harold's pilgrimages, kétnyelvű kiadás - Bilingual publication, Budapest, 2009, Hungarovox Kiadó

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Life of George Noel Byron
  2. Crompton, Louis: Byron And Greek Love (1985), pp. 123-128

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
George Byron témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz George Byron témájú médiaállományokat.