Elbeszélő költemény
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az elbeszélő költemény verses epikai műfaj, mely a balladánál terjedelmesebb, az eposznál általában rövidebb. Más elnevezésekkel: verses elbeszélés, költői elbeszélés, költői beszély. Különféle témájú, hangvételű, kompozíciójú verses formájú nagyepikai alkotások összefoglaló neve.
A 18. században keletkezett, virágkorát a 19. században élte, a 20. században elhalt. A műfaj legkiemelkedőbb képviselői a magyar irodalomban: Petőfi Sándor, Arany János, Erdélyi József, Illyés Gyula és Juhász Ferenc.
Tartalomjegyzék |
A magyar irodalomban [szerkesztés]
Hosszabb terjedelműek [szerkesztés]
- Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (1804)
- Vörösmarty Mihály: Eger (1827), A két szomszédvár (1831)
- Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (1844), János vitéz (1845), Az apostol (1848)
- Arany János: Elveszett alkotmány (1845), Toldi (1846), a Toldi estéje (1854), Bolond Istók (1850-73)
- Arany László: A délibábok hőse (1872) (más műfaji kategorizálás szerint: verses regény)
Közepes epika körébe sorolhatóak [szerkesztés]
- Vörösmarty Mihály: Cserhalom (1825), Tündérvölgy (1826), A Délsziget (1826)
- Garay János: Az obsitos (1843)
A világirodalomban [szerkesztés]
- Milton: Elveszett Paradicsom (Paradise lost) (1667)
- Byron: Childe Harold (1812) (verses regény)
- Puskin: Anyegin (1823-1831) (verses regény)
