Elbeszélő költemény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az elbeszélő költemény verses epikai műfaj, mely a balladánál terjedelmesebb, az eposznál általában rövidebb. Más elnevezésekkel: verses elbeszélés, költői elbeszélés, költői beszély. Különféle témájú, hangvételű, kompozíciójú verses formájú nagyepikai alkotások összefoglaló neve.

A 18. században keletkezett, virágkorát a 19. században élte, a 20. században elhalt. A műfaj legkiemelkedőbb képviselői a magyar irodalomban: Petőfi Sándor, Arany János, Erdélyi József, Illyés Gyula és Juhász Ferenc.

A magyar irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hosszabb terjedelműek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közepes epika körébe sorolhatóak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vörösmarty Mihály: Cserhalom (1825), Tündérvölgy (1826), A Délsziget (1826)
  • Garay János: Az obsitos (1843)

A világirodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá az elbeszélő költemény címszóra a Wikiszótárban!