Alexandre Dumas (író, 1802–1870)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
id. Alexandre Dumas
Alexandre Dumas.jpg
id. Alexandre Dumas Nadar fotóján
Élete
Született 1802. július 24.
Villers-Cotterêts, Aisne, Franciaország Franciaország
Elhunyt 1870. december 5. (68 évesen)
Puys, Franciaország, Franciaország
Nemzetiség francia
Felesége Ida Ferrier
Gyermekei Ifj. Alexandre Dumas
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) történelmi regény
Irodalmi irányzat romantika
Alkotói évei 1829-1870
Fontosabb művei Monte Cristo grófja, A három testőr
Alexandre Dumas Signature.svg
id. Alexandre Dumas aláírása

Id. Alexandre Dumas, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie (1802. július 24.1870. december 5.) francia író, legismertebb művei kalandos történelmi regények, amelyek a világ legolvasottabb francia írójává tették őt. Több regényéből (például a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan történetek) készült filmadaptáció, de írt színműveket, újságcikkeket is, és rengeteg emberrel levelezett. Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt.

Származása és gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja, Antoine-Alexandre Davy de la Pailleterie márki Saint Domingue (a mai Haiti) szigetén szolgált a francia kormány tüzérségénél Général commissaire rangban. Itt ismerte meg feleségét, Marie-Césette Dumas-t, egy fekete rabszolganőt, aki 1762-ben megszülte az író apját, Thomas-Alexandre-t, majd nem sokkal később meghalt. Amikor a márki fiatal mulatt fiával visszatért Normandiába, még létezett a rabszolgaság, amiből a félvér fiúnak sok szenvedése származott. 1786-ban Thomas-Alexandre belépett a francia hadseregbe, de hogy megőrizze az arisztokrata család jó hírét, az anyja leánykori nevét vette fel. A francia forradalmat követően a márki elveszítette a vagyonát, Thomas-Alexandre Dumas azonban a forradalmi hadsereg merész és tehetséges katonájaként többször kitüntette magát, és a ranglétrán egyre feljebb haladva 31 éves korára tábornok vált belőle.

Thomas-Alexandre feleségül vette Marie-Louise Elisabeth Labouret-t, aki 1802. július 24-én a Párizshoz közel eső Villers-Cotterêts-ben, Aisne megyében szülte meg fiukat, Alexandre Dumas-t.

1806-ban, Dumas tábornok halálakor Alexandre mindössze négy éves volt, szinte teljesen elszegényedett édesanyjának igen nehéz körülmények között kellett felnevelnie. Bár Marie-Louise nem sokkal tudott hozzájárulni fia oktatásához, ez nem csökkentette az ifjú Alexandre könyvimádatát, és ő elolvasott mindent, amit csak a kezébe tudott kaparintani.

Kamaszként az édesanyjától sok történetet hallott az apja bátor haditetteiről I. Napóleon császár dicsőséges uralkodása alatt, és élénk képzeletét betöltötték a kalandok és hősök. Bár szegények voltak, a család az apa előkelő hírnevére és arisztokrata kapcsolataira támaszkodott, így a monarchia restaurációja után a húszéves Alexandre Dumas Párizsba költözhetett, ahol a Palais Royal-ban kapott állást a nagyhatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában.

Irodalmi pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amíg Párizsban dolgozott, Dumas elkezdett újságcikkeket és színdarabokat írni. 1829-ben aratta első nagyobb közönségsikerét a III. Henrik udvara című drámával. A következő évben bemutatott Krisztina királynő ugyanilyen népszerű lett, így hamarosan megengedhette magának, hogy minden idejét az írásnak szentelje. 1830-ban részt vett abban a forradalomban, amely elűzte X. Károly királyt, és helyette Dumas korábbi patrónusát, az Orléans-i herceget ültette a trónra, aki Lajos Fülöp néven uralkodott, akit a „polgárkirály” melléknévvel is illettek.

Az 1830-as évek közepéig Franciaországban bizonytalan maradt a politikai helyzet, gyakoriak voltak a lázadások, melyek mögött hol az elégedetlen republikánusok, hol a változást sürgető, elszegényedett városi munkások álltak. Ahogy az élet lassanként visszatért a megszokott kerékvágásba, országszerte megkezdődött az iparosodás, és a gazdaság fejlődése. Mindez, a cenzúra megszűnésével együtt, kedvező hátteret nyújtott az írói tehetség kibontakoztatásához.

Több sikeres színdarab megírása után Dumas figyelme a regények felé fordult. Bár vonzotta a különcködés, és mindig többet költött, mint amennyit keresett, Dumas igen talpraesett üzletembernek bizonyult. 1838-ban, amikor az újságoknál nagy volt a kereslet a több részletben közölhető regények iránt, egyszerűen újraírta az egyik színdarabját, és ez lett az első folytatásos regénye. A „Le Capitaine Paul” tette lehetővé számára egy alkotóműhely létrehozását, ahol több száz történet íródott, mind az ő személyes irányításával.

1839-től 1841-ig Dumas több barátja közreműködésével az európai történelem híres bűnözőiről és bűneseteiről szóló nyolckötetes esszégyűjteményt összeállításán dolgozott. Ebben szerepeltek írások például Beatrice Cenci, Cesare és Lucrezia Borgia tetteiről, de olyan közelmúltban történt incidensekről is, mint Karl Ludwig Sand és Antoine François Desrues esete, akiket gyilkosság vádja miatt végeztek ki.

Dumas szintén részt vett vívómestere, Augustin Grisier 1840-es regényének, A vívómester-nek megírásában. A történetben tulajdonképpen Grisier beszéli el, hogyan vált tanújává az oroszországi dekabrista felkelés eseményeinek. Végül e regényt I. Miklós cár betiltotta Oroszországban, emiatt Dumas egészen a cár haláláig nem léphetett orosz földre. A Monte Cristo grófja és A korzikai testvérek című műveiben, valamint visszaemlékezéseiben az író nagy tisztelettel említi meg Grisier-t.

1840-ben feleségül vett egy színésznőt, Ida Ferrier-t, de ezt követően is számos viszonya volt más nőkkel, akiktől legalább három törvénytelen gyermeke született. Az egyik ilyen gyermek egy az író nevét továbbvivő fiú volt, aki abban is apja nyomdokaiba lépett, hogy sikeres regény- és drámaíró vált belőle. Mivel a nevük és a foglalkozásuk is megegyező, a világirodalom úgy különbözteti meg őket, hogy egyikükre id. Alexandre Dumas-ként (franciául Alexandre Dumas père), másikukra pedig ifj. Alexandre Dumas-ként (franciául „Alexandre Dumas fils”) utalnak.

Az id. Alexandre Dumas kalandos történetei és történelmi krónikái megragadták a francia közönség képzeletét, akik alig várták, hogy megvehessék az újabb és újabb folytatásokat.

  • VII. Károly a kiskirályok között (Charles VII chez ses grands vassaux), dráma. Cezar Kjui orosz zeneszerző A szaracén címmel operát írt belőle.
  • D’Artagnan-történetek:
    • A három testőr (Les Trois Mousquetaires, 1844)
    • Húsz év múlva (Vingt Ans Après, 1845)
    • Bragelonne vikomt (Le Vicomte de Bragelonne, ou Dix ans plus tard, 1847): ennek egyik része "A vasálarcos" története, amely több filmfeldolgozásból is ismert.
    • D’Artagnan fia (Le fils de d’Artagnan, 1914, írta ifj. Paul Féval)
    • Athos öregsége (La vieillesse d’Athos, 1925, írta ifj. Paul Féval)
  • Monte Cristo történetek
    • Monte Cristo grófja (Le Comte de Monte-Cristo, 18451846)
    • Holt kéz (írta Dumas és F. Le Prince)
    • A világ ura (Der Herr der Welt, 1920, írta Adolf Mützelburg)
    • A milliomos menyasszony (Die Millionenbraut, írta Adolf Mützelburg)
  • Valois-történetek
    • A két Diana (Les Deux Diane, 1846)
    • A szavojai herceg apródja (Le Page du duc de Savoie, 1855)
    • Margot királyné (La Reine Margot, 1845)
  • Marie Antoinette-történetek:
    • Egy orvos feljegyzései (Joseph Balsamo, (18461848, mely a következő címeken is ismert: Joseph Balsamo, Cagliostro, Madame Dubarry, Dubarry grófnő, Az életelixír, A varázsló)
    • A királyné nyakéke (Le Collier de la reine, 18491850. A regény alapjául szolgáló bűneset)
    • Ange Pitou (Ange Pitou, 1853, más címeken: A Bastille elfoglalása vagy Hat évvel később)
    • Charny grófné (La Comtesse de Charny, 18531855, más címen Andrée de Taverney)
    • Király a vérpadon (Le roi des quilles)
    • A vörös ház lovagja (Le Chevalier de Maison-Rouge, (1845, más címen Mária Antoanette lovagjai)
  • Salvator, a végzet útjai
  • Páris mohikánjai (Les Mohicans de Paris, 1854-1855)
  • A fekete tulipán (La Tulipe noire, 1850)
  • A jávai orvos (L’Île de feu, 1863)
  • Ascanio (L'Orfèvre du roi, ou Ascanio, 1843)
  • D'Harmental lovag (Le Chevalier d’Harmental, 1842)
  • A régens lánya (Une fille du régent, 1845)
  • A vívómester (Le maître d’armes, 1840)
  • Akté (Acté,"" 1839, más címen Őrült a trónon)
  • A bársonynyakékes hölgy (La Femme au collier de velours, 1850)
  • Napóleon élete
  • Olympe de Clèves (Olympe de Clèves, 1851)
  • A vörös szfinx (Le Comte de Moret, 1865)
  • Emlékeim (Mes mémoires, 1863)
  • A diótörő (1844): E. T. A. Hoffmann történetének feldolgozása, Csajkovszkij később ebből írta A diótörő c. balettjét
  • Az aranytolvajok (1857 után): egy elveszett színdarab, amelyet a kanadai Reginald Hamel fedezett fel újra a Francia Nemzeti Könyvtárban végzett kutatásai során 2004-ben
  • Szent Hermina lovagja (Le Chevalier de Sainte-Hermine, 1869): ez a regény volt utolsó nagyobb munkája, melyet elveszettnek hittek, míg Claude Schopp 2005-ben be nem jelentette, hogy megtalálta

Dumas és a strómanok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: Strohmann) segítségét is igénybe vette. Közülük a legismertebb Auguste Maquet volt. Maquet vázolta fel például a Monte Cristo grófja cselekményét, de fontos szerepe volt A három testőr-nek és folytatásainak, illetve Dumas sok más regényének megírásában is. Amikor együtt dolgoztak, Maquet találta ki és vázolta fel a cselekményt, Dumas pedig kidolgozta a részleteket, párbeszédeket, és a befejező részeket.

Dumas az írás révén nagy vagyonra tett szert, mégis gyakran küzdött pénzhiánnyal, vagy keveredett adósságba, mert két kézzel szórta a pénzt, ha nőkről vagy fényűzésről volt szó. A hatalmas és költséges Monte Cristo-kastély, amelyet építtetett, tele volt olyan emberekkel (idegenekkel és ismerősökkel), akik kihasználták az író bőkezűségét.

Amikor Lajos Fülöp királyt egy felkelés során elűzték, az újonnan választott elnök, Charles Louis Napoleon Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) nem nézte olyan jó szemmel Dumas-t, mint a király. 1851-ben Dumas Brüsszelbe menekült a hitelezői elől, onnan pedig Oroszországba utazott, ahol a francia volt a második nyelv, és az írásai óriási népszerűségnek örvendtek. Két évet töltött Oroszországban, mielőtt tovább utazott volna, hogy kalandot keressen és anyagot gyűjtsön további műveihez. 1861 márciusában kikiáltották az Olasz Királyságot, a trónra II. Viktor Emánuel került. A következő három évben Alexandre Dumas az egységes Olaszországért vívott harcokban vett részt, majd 1864-ben visszatért Párizsba. E három év alatt gyűjtötte az 1798-as nápolyi forradalomnak emléket állító köteteit, melyek a Luisa San Felice és folytatása, az Emma Lyonna.

Irodalmi sikerei és arisztokrata kapcsolatai ellenére Alexandre Dumas egész életére kihatással volt félvér származása. 1843-ban írt egy kisregényt Georges címmel, amely a rasszizmussal és a gyarmatosítás hatásaival kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. A rasszista hozzáállás azonban még halála (1870. december 5.) után is sokáig befolyásolta a francia irodalomban betöltött szerepének megítélését.

2005 júniusában Franciaországban megjelent Dumas nemrég újra felfedezett utolsó regénye, a Szent Hermina lovagja. A történet a trafalgari csatát eleveníti fel, amelyben Lord Nelson meghalt. A regény folytatásokban jelent meg, és az író halálakor már majdnem teljesen elkészült. Az új kiadáshoz egy mai Dumas-kutató, Claude Schopp írta meg a befejező két és fél fejezetet.

Az utókor elismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandre Dumas-t ott temették el, ahol született. Sírja a Villers-Cotterêts-i temetőben maradt egészen 2002. november 30-áig. Ekkor a francia köztársasági elnök, Jacques Chirac exhumáltatta a testét, és egy nyilvános ceremónia során az új, kék bársonnyal leterített koporsót a négy muskétásnak – Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan – beöltözött köztársasági őrök kísérték át ünnepélyes menetben a párizsi Panthéonba, a nagyszerű mauzóleumba, ahol Franciaország legnagyobbjai vannak eltemetve.

Ünnepi beszédében Chirac elnök így emlékezett: „Általad lehettünk D’Artagnan, Monte Cristo vagy Balsamo, lovagolhattunk Franciaország útjain, járhattunk harcmezőkön és láthattunk palotákat és várakat – általad álmodunk.” A szertartást követően egy interjúban Chirac elnök elismerte a rasszizmus létezését, és azt mondta, most jóvá tették a korábbi rosszat azzal, hogy Alexandre Dumas sírjának ugyanazzal a kegyelettel adóznak, mint a mellette nyugvó Victor Hugoénak és Voltaire-ének.

Ez a tiszteletadás is jelzi, hogy bár Franciaország sok nagy írót adott a világnak, csak Vernét olvassák szélesebb körben, mint Alexandre Dumas-t. A történeteit közel száz nyelvre lefordították, és több mint 200 film készült belőlük.

Alexandre Dumas Párizs melletti otthonát, a Monte Cristo-kastélyt felújították, és megnyitották a nagyközönség számára.

Az 1992. augusztus 8-án felfedezett, 9059-es sorszámú kisbolygót az ő emlékezetére nevezték el 9059 Dumas-nak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexandre Dumas (író, 1802–1870) témájú médiaállományokat.