Jacques Chirac

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jacques Chirac
Jacques Chirac p1040637.jpg
Jacques Chirac a július 14-i díszszemlét figyeli
Franciaország 22. köztársasági elnöke, Andorra társhercege
Hivatali idő
1995. május 17.2007. május 16.
Előd François Mitterrand
Utód Nicolas Sarkozy
Franciaország 6. miniszterelnöke
Hivatali idő
1974. május 27.1976. augusztus 25.
Elnök Valéry Giscard d’Estaing
Előd Pierre Messmer
Utód Raymond Barre
Franciaország 10. miniszterelnöke
Hivatali idő
1986. március 20.1988. május 10.
Előd Laurent Fabius
Utód Michel Rocard
belügyminiszter
Hivatali idő
1974. február 27.1974. május 27.
Párizs polgármestere
Hivatali idő
1977. március 20.1995. május 16.

Született 1932. november 29. (81 éves)
Párizs
Párt RPR (1976–2002)
UMP (2002–)

Házastársa Bernadette Chodron de Courcel
Foglalkozás politikus
Vallás Katolicizmus

Jacques Chirac Signature.svg
Jacques Chirac aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques Chirac témájú médiaállományokat.

Jacques René Chirac (Párizs, 1932. november 29. –) francia politikus, Franciaország elnöke. 1995-ben választották meg először, majd 2002-ben másodszor erre a posztra. Hivatalát 2007. május 16-án tette le.[1] Mint elnök, egyben Andorra társhercege, valamint a Francia Becsületrend nagymestere is volt.

Chirac 1932-ben Párizsban született. Miután tanulmányait az Institut d’études politiques de Paris-n, majd az École nationale d’administration-on elvégezte, karrierjét köztisztviselőként kezdte, majd hamarosan a politikusi pályát választotta. Azóta sok posztra megválasztották, így volt ő már mezőgazdasági miniszter, miniszterelnök, Párizs polgármestere és az ország köztársasági elnöke volt.

Kiállt az alacsonyabb adókulcsok, az árszabályozás visszaállítása, a terrorizmus és a bűnözés visszaszorítása, és a privatizáció mellett. Szintén gyakran felemelte a szavát egy szociálisan érzékenyebb gazdaságirányítás érdekében. Az 1995-ös választásokat azzal nyerte meg, hogy megígérte a szociális szakadék csökkentését. Gazdasági politikájában egyaránt megfigyelhető a liberális és a megszorító politika is.

1956-ban elvette feleségül Bernadette Chodron de Courcel-t. Két lányuk van, Laurence és Claude, aki sajtószóvivő és személyes tanácsadó is volt. Chirac római katolikus.

Chirac együttérzésről tett tanúságot, amikor örökbe fogadtak egy vietnami származású menekült lányt, Anh Dao Taxelt, akit sírni láttak a repülőtéren. Akkor 21 éves volt a lány. Mikor Chirac meglátta, ezt mondta neki: „Ne sírj kedvesem, hazajössz velünk”.

Fiatalkor és tanulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jacques Chirac a következő iskolákban tanult:

Karrierje kezdetén a baloldali politika érdekelte. A l'Humanité című kommunista újságot árulta, és aláírta a Stockholmi felhívást a nukleáris fegyverek ellen. Gyakran hívják gyávának, mert 18 éves korában kikerülte a katonai szolgálatot. Ezek a baloldali kötelékek akadályt állítottak elé, például mikor először látogatott el az Egyesült Államokba, vagy később a katonai pályafutásában. Habár Saumur akadémiájának páncélozott lovassági tisztképző osztályában osztályelső volt, a hadsereg mégis lefokozta, mondván egy kommunista ne legyen tiszt. Ennek ellenére Chirac kiterjedt családi kapcsolatai révén elérte, hogy visszahelyezzék eredeti tiszti állásába.

Miután elvégezte a tiszti iskolát, Jacques Chirac önként jelentkezett katonának Algériába az algériai függetlenségi háborúba, bár családi kapcsolatai lehetővé tehették volna számára, hogy egy kevésbé veszélyes helyen teljesítsen szolgálatot.

Korai politikai karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Charles de Gaulle hatására belépett a politikai életbe, de az 50-es években folytatta egyéb feladatait is. 1957-ben bejutott Franciaország legelitebb felső szintű közigazgatási karára, az École nationale d'administration-ra.

Miután 1959-ben fokozatot szerzett ezen a karon, közigazgatási alkalmazott lett, és gyorsan ment előre a ranglétrán. Olyan gyorsan, hogy 1962 áprilisában kinevezték Georges Pompidou személyzetének vezetőjévé, majd később miniszterelnök lett de Gaulle irányítása alatt. Ez a lehetőség beindította Chirac politikai karrierjét.

Pompidou védence lett, aki őt később buldózernek nevezte, mert minden akadályt elhárított a miniszterelnök elől. A buldózer becenév bekerült a francia politikai körökbe.

Pompidou ajánlására 1967-ben indult az akkori képviselő-választáson, és bejutott a francia parlamentbe. Ezt követően kapott feladatot a foglalkoztatási minisztériumban.

Chirac annyira felemelkedett, hogy 1960-as évek végére gazdasági minisztérium államtitkára lett. Ezt a posztot 1968 és 1971 között töltötte be. Ilyen állásban közeli kapcsolatokat tudott kialakítani Valéry Giscard d'Estaing-nel, aki ekkor a tárca vezetője volt. Az 1968-as párizsi diáklázadáskor nagy szerepe volt, a fegyvernyugvás elérésében. Ekkor nem csak diákok, hanem munkások is tüntettek. A fiatal technokrata ekkor szerzett nagy hírnevet. Chiracot az Asterix képregényben a briliáns ENA-tanulók előfutáraként jellemezték.

Chirac első magas rangú beosztása a földművelési minisztérium vezetése volt. Chirac gyorsan a francia farmerek érdeklődésének középpontjába került. Első nemzetközi visszhangot kiváltott megnyilatkozása az volt, hogy Nyugat-Németország, az Egyesült Államok és az Európai Tanács mezőgazdasági politikája ellentétben áll Franciaország érdekeivel.

1974-ben belügyminiszterré nevezték ki. Márciusban Pompidou rábízta az 1976-os elnökválasztás előkészítésének feladatát. Azonban az elnök korai, 1974. április 2-án bekövetkezett halála miatt előrehozott választásokat kellett tartani. Itt Jacques Chaban-Delmas volt az egyik jelölt, a másik pedig az előző pénzügyi és gazdasági miniszter, Giscard d'Estaing. Chirac az utóbbit támogatta, aki végül az ország egyik legszorosabb választási versenyén megszerezte a köztársasági elnöki címet.

Miniszterelnök, 19741976[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új államfő 1974. május 29-én Chiracot nevezte ki miniszterelnökké. 38 évesen a francia farkasok, a fiatal francia politikusok példaképe lett.

Mivel pártjának nagyon szűk mozgástere, volt, Chiracnak az egyik legfontosabb tulajdonsága ekkor az volt, hogy mivel nem volt párttag, mindkét parlamenti oldal számára elfogadható volt.

1974 decemberében Szaddám Huszein, Irak elnökhelyettese, nem hivatalos vezetője, hivatalos látogatásra meghívta Chiracot Bagdadba. Chirac elfogadta a meghívást, és 1975-ben látogatást tett Irakban. Megállapodást kötöttek, miszerint Irak számos előjogot enged francia cégeknek, és ezen felül az iraki olajból 23%-os részesedést kapnak, Franciaország pedig egy atomreaktort szállít le, aminek a neve Osirak.

Chirac újrajelöltette magát az 1976-os választásokon. Elkezdte felépíteni politikai bázisát a francia konzervatív pártok között, aminek a vége a Futás a Köztársaságért párt megalapítása lett.

Jacque Chirac első kormánya (1974. május 28.1976. augusztus 27.)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Változások

Chirac második kormánya 1986. március 20.1988. május 12.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Párizs polgármestere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tevékenysége polgármesterként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Chiracot 1977-ben Párizs polgármesterévé választották. Ezt a posztot 1995-ig töltötte be. Ebben a pozícióban megnőtt politikai befolyása. Chirac támogatói kiemelik, hogy támogatta az időseket, a fogyatékkal élőket, és az elvált anyákat, megpróbált munkahelyeket teremteni a munkanélkülieknek, hogy Párizsban maradjanak. Bírálói elsősorban politikai stílusát, a magas működési és vezetési költségeket és a munkásosztály esélyeinek romlását hozták fel ellene.

Ráadásul Chirac neve jó néhányszor felmerült korrupciós ügyekben, ahol más politikusokat felelősségre vontak. Egy ítélet szerint most nem lehet vizsgálatokat lefolytatni, mert mint köztársasági elnököt, őt is védi mentelmi joga.

Út az elnöki posztig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1978-ban kritizálta az EU-párti kormánypártot, aminek a miniszterelnök is tagja. Azt állította, hogy külföldi-párti. A már ezt megelőzően is meglévő rivalizálás a két fél között tovább erősödött.

1981-ben Chirac először indult a köztársasági elnök választáson. Az akkori elnök, Giscard ellen indult a választásokon. A jobb-közép szavazótábor megoszlott a két jelölt között, így a biztos baloldali támogatással induló François Mitterrand lett az elnök. Giscard mindig Chiracot hibáztatta az 1981-es választásokon elszenvedett vereségért, és azóta a két ember közötti viszony feszültnek volt mondható. Giscard, bár ugyanazon az oldalon álltak, soha nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy kritizálja Chirac tevékenységét.

1986-ban, mikor láthatóan nagy többsége volt a nemzetgyűlésben konzervatívoknak, Mitterand Chiracot jelölte miniszterelnöknek. Ez a hatalmi megoszlás, amit együttélésnek is neveznek, lehetőséget teremtett egy megállapodás keretében a köztársasági és a miniszterelnök között a miniszterelnök számára, hogy ő irányítsa a belpolitikai ügyeket. Ennek áraként Mitterrand, mint az ország köztársasági elnöke irányíthatta a hadügyet és a külügyet, így kisebbítve miniszterelnöke hatalmát.

1988-ban Chirac újra megpróbálta megszerezni a köztársasági elnöki posztot, de Mitterrand, a regnáló elnök, a pótválasztásokon nyert.

Köztársasági elnökként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első periódusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18 éven át tartó párizsi polgármesterség végül meghozta gyümölcsét, sikeresen indult az elnökválasztáson. Először, hogy indulhasson, el kellett hárítania egy összecsapást idősebb párttársával, Édouard Balladurrel (aki független jelöltként indult, bár sokan támogatták a párton belül is). Balladur az első fordulón a harmadik helyezést érte el. Így Chiracnak a szocialista Lionel Jospinnel kellett megküzdenie, akivel nagyon szorosan végeztek. Harmadik nekifutásra 1995 májusában Jacques Chirac megnyerte a köztársasági elnök választást.

Röviddel hivatalba lépését követően, a nemzetközi politikai és környezetvédelmi tüntetésekkel nem törődve újraindíttatta a nukleáris töltetű rakétákkal való kísérletezést Francia Polinézián. A kritikákra válaszul Chirac azt mondta:„Csak vissza kell tekinteni 1935-re… Voltak akkor emberek, akik a franciák fegyverkezése ellen voltak. És nézzék meg, mi történt.”

1996. február 1-jén bejelentette, hogy Franciaország egyszer s mindenkorra felhagy a nukleáris kísérletekkel.

Chirac adócsökkentésekről és munkahelyteremtő lépésekről döntött, de ez sem volt elég, hogy elkerülje a hivatali idejének első hónapjait jellemző munkássztrájkokat. Hazai fronton neo-liberális megszorító intézkedéseket vezetett be Alain Juppé kormánya többek között költségvetési kiadáscsökkentő intézkedéseket, ami nagyon népszerűtlen intézkedés volt. Év vége felé Chiracnak egyre nagyobb méretű munkástüntetésekre kellett felkészülnie.

Egyik beceneve a Kaméleon Bonaparte. Egy másik neve pedig a szélkakas. Pártpolitikusként EU-ellenes, köztársasági elnökként pedig az euró bevezetésének egyik legnagyobb szószólója.

1997-ben, hogy a kormánykoalíciónak biztosabb háttere legyen a parlamentben, a népgyűlést feloszlatta, és korai választásokat tartottak, hogy a kormány végig tudja vinni konzervatív gazdasági programját. De a stratégia balul sült el. A szocialista párt, más pártokkal összeállva kormányt tudott alakítani, így megverve a köztársasági elnök konzervatív pártját és szövetségeseit, és az elnököt megint egy együttélési rendszerre kényszerítették. Ez a hatalommegosztási megegyezés öt évig működött Jospin és Chirac között.

Ez látványosan gyengítette Chirac politikai erejét. A francia elnök alá csak a külügy és a hadügy irányítása tartozik, de ennek pénzügyi kereteit is a parlament határozza meg. Így ezekre a területekre is nagy befolyása van a miniszterelnöknek. Így nem sokkal a parlament feloszlatását és az új választásokat követően a köztársasági elnöknek kevés befolyása maradt a közpolitikára, így a büntetőjogi, gazdasági és közigazgatási kérdésekben. Chirac egyre gyakrabban támadta Jospin kormányát.

Második ciklusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

69 évesen 2002-ben Chirac a negyedik köztársasági elnöki kampányának nézett elébe. Csak minden ötödik szavazópolgár adta rá a szavazatát. az áprilisi első fordulóban. Az előrejelzések szerint ellenfele a régebbi miniszterelnök, Lionel Jospin lett volna, de a valóságban a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen, a bevándorló-ellenes Nemzeti Front jelöltje lett a kihívója. A Nemzeti Fronton kívül az összes párt Le Pen ellen buzdította a választókat, még úgy is hogy elmennek választani, abban az esetben is, ha Chiracra szavaznak. „Szavazz a csalóra, és ne a fasisztára!” „Csipesszel az orrodon szavazz!” – ilyen és ehhez hasonló szlogenek borították el az országot.

„Franciaország nevében és a népünk hasznára vissza kell utasítanunk mindenfajta szélsőséget.” Chirac ezt mondta a köztársasági elnöki választás előtt. „Megkérek minden franciát, hogy a demokráciára szavazzon, a szélsőjobboldallal szemben.”

Törvénytelen pártfinanszírozási ügye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régóta húzódó[2][3] ügyben a vád szerint még Párizs főpolgármestereként fiktív állásokat kreált, és a munkabért az általa vezetett Tömörülés a Köztársaságért (RPR) nevű gaullista párt 28 munkatársa kapta, akik részt vettek az 1995-ös francia elnökválasztási kampány előkészítésében. Elnöki ideje alatt nem indulhatott eljárás ellene. A furcsa perben az ügyészség a bizonyítékok ellenére is a felmentését kérte.[4] 2011. december 15-én a bíróság első fokon két év felfüggesztett börtönre és 150 ezer eurós pénzbírságra ítélte közpénzek elsikkasztása és közbizalommal való visszaélés miatt.[5] Az ítélet újabb vitákat váltott ki a politikusról.[6][7]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Chirac könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Chirac, Jacques: Egy új Franciaországért, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 1997
  • Jacques Chirac - Heinz Fischer: Wien um 1900 (Klimt, Kokoschka, Schiele, Moser), Belser Verlag, 2005 (németül)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Chirac a tv-ben búcsúzott
  2. Vádat emeltek Jacques Chirac ellenNépszabadság, 2009. október 30.
  3. Folytatni lehet a Chirac-pert – Népszabadság, 2011. május 13.
  4. Röhejes Chirac-per – Észak Online, 2011. szeptember 21.
  5. Bűnösnek találták Jacques ChiracotIndex, 2011. december 15.
  6. Chirac elítélése vitát váltott kiEcho TV, 2011. december 15.
  7. A franciák elégedettek Chirac elítélésével – Hvg.hu, 2011. december 16.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques Chirac témájú médiaállományokat.


Elődje:
François Mitterrand
A Francia Köztársaság elnöke
1995–2007
A Francia Köztársaság elnökének címere
Utódja:
Nicolas Sarkozy