Richard Strauss

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Richard Strauss
Max Liebermann Bildnis Richard Strauss.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Richard Georg Strauss
Született 1864. június 11.
Elhunyt 1949. szeptember 8. (85 évesen)
Pályafutás
Műfajok programzene, opera
Tevékenység zeneszerző, karmester

Richard Georg Strauss (München, 1864. június 11.Garmisch-Partenkirchen, 1949. szeptember 8.) német zeneszerző, aki főleg programzenéiről és operáiról, nem utolsó sorban dirigensi tevékenységéről volt híres. (Nem állt rokonságban a keringőiről híres Strauss-családdal!)

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, Franz Joseph Strauss (Parkstein, 1822.– München, 1905.), kora legjelentősebb német kürtvirtuóza volt (Hans von Bülow „a kürt Joachimjának” nevezte), anyja, Josephine a sörfőző-dinasztiából származó Pschorr családból származott, amelyik egyike volt München leggazdagabb családjainak.

A gyermek Richard a család, de különösen az apa biztatására már hatévesen zenét szerzett. Később a müncheni kapellmeister, Friedrich Wilhelm Meyer tanította erre a tárgyra. Vezetése alatt, vagy Strauss saját akaratából, az első korai darabok után, amelyek főleg zongorára és énekhangra íródtak, megjelentek az első nagyobb szabású kompozíciók: versenyművek illetve egy nagyobb szonáta, egy vonósnégyes, két szimfónia, valamint egy szerenád fúvósokra. 1882-ben megkezdte tanulmányait a müncheni egyetemen, de hamarosan – szintén saját akaratából – abba is hagyta. 1883-ban „művészi” utazásra indult, aminek köszönhetően többek között Drezda és Berlin városába is eljutott, ahol fontos kapcsolatokat tudott kialakítani; ezek közül a legfontosabb meiningeni udvari zenekar karmesterével, Hans von Bülow-val kötött barátsága. 1885-ben Bülow maga mellé vette Strausst (aki itt ismerhette meg Johannes Brahms-ot); majd miután nem sokkal később Bülow nyugállományba vonult, az 1885/1886-os szezonig Strauss kapta meg a posztját. Az eddig eltelt időszakban Strauss stílusa legközelebb a klasszika zenéjéhez, illetve Robert Schumann vagy Brahms stílusához állt, a jelentős fordulat Alexander Ritterrel való találkozása után következett be (Ritter hegedűs volt, Richard Wagner unokahúgának férje). Ez a találkozás megerősítette Strausst abban, hogy Wagner stílusa felé forduljon, illetve Liszt Ferenc szimfonikus költeményeire támaszkodjon, hogy Wagner zenekari stílusát megtanulhassa.

Az új kompozíciós technikák máris megjelentek a négytételes zenekari fantáziában, amely az „Itáliából” címet kapta, mégis e technika először az ezt követő műveiben került fölénybe, amelyeket a szerző „Tondichtungen”-eknek (zeneköltemény) nevezett (ezek a művek egytételes-programzene jellegű zenekari művek, egyértelmű jelentéssel). A kezdeti nehézségek után (az első szimfonikus költeményt, a Macbethet három feldolgozás követte) Strauss a „Don Juan”-ban (Lenau nyomán, 18881889), illetve a „Tod und Verklärung”ban (18881890) fejlesztette ki összetéveszthetetlen stílusát, ami egy csapásra ismertté és híressé tette. Egy évvel később két sorozat hangsűrítményt komponált, többek között az Imigyen szóla Zarathustra címűt (1896), ami manapság a 2001: Űrodüsszeia című filmből is ismert lehet.

1887-ben kezdett el dolgozni első operáján, a Guntram címűn, ami 1894-es bemutatása után csak kevés előadást élt meg. Több sikert hozott a Feuersnot (Tűzínség) (1901). Eza két első opera azonban Wagner jelentős hatását viselik magukon. Az igazán nagy áttörést a Salome és az Elektra (ősbemutatója 1909-ben Drezdában) hozta meg. Zeneileg a tonális bázist kezdetben soha nem vesztette el, az Elektra volt az első olyan műve, ahol letért a tonalitás útjáról. Egyébként ez volt az az opera, ahol először dolgozhatott Hugo von Hofmannsthal költővel. A továbbiakban is összedolgoztak; miközben Strauss zenei nyelvezete megváltozott, kirobbanó sikereket értek el, mint például a A rózsalovag (1910) című operával. 1942-ig még számos egyéb operát írt, de az Árnyék nélküli asszonyban (1919) elérte operastílusának csúcsát, ami innentől már nem fejlődött tovább. Kései éveiben írta Capriccio és Daphne című remekét, ami egy könnyedebb, klasszicizmusát összefoglaló mű. Szinte összes operája sikeres volt.

Richard Strauss felesége Pauline Strauss-de Ahna énekesnő (18631950) volt, aki első operájában Freihild szerepét énekelte. Később dalainak jelentős előadója volt, és Strauss szívesen koncertezett feleségével.

A szakirodalom sokféleképpen értelmezi Strauss szerepét a nemzetiszocializmusban. Egyes állítások szerint Strauss teljesen apolitikus volt, és soha nem játszott össze a hatalom birtokosaival. Egyesek szerint, mivel katonatiszt volt, szembe kellett volna szállnia a hatalommal, annak ellenére, hogy csak reprezentatív szerepet töltött be.

Strauss Alice nevű menye félzsidó volt, ezért unokái is részben zsidók voltak. Ez sokszor kényszerítette ellenzékbe. Avval, hogy a Die schweigsame Frau (A hallgatag asszony) librettóját egy zsidó, Stefan Zweig írhatta, Strauss sokat kockáztatott. Strauss a premierkor ragaszkodott, hogy Stefan Zweig neve a műsorfüzeten és a plakátokon szerepeljen. Adolf Hitler vonakodva bár, de elfogadta. A művet azonban a második előadás után betiltották, Straussnak pedig le kellett mondania a birodalmi zenei kamara (Reichsmusikkammer) elnöki tisztségéről, amelyet egyébként azelőtt Strauss gyakran használt arra, hogy zsidó kollégáit védje. (Ebben szerepet játszott egy, a Gestapo által elfogott Strauss-levél is, melyben Strauss szkeptikus hangokat engedett meg magának.)

1948-ban fejezte be utolsó nagy művét, a Négy utolsó éneket, ami magas hangra és zenekarra íródott (ősbemutatója 1950-ben Kirsten Flagstad közreműködésével, Wilhelm Furtwängler vezénylete mellett Londonban volt), amely a legismertebb vokális kompozíciója. Eredetileg ezek a dalok nem ciklusnak készültek. Utolsó befejezett alkotása is dal volt, a Malven, amelyet november 23-án fejezett be.

Gyászszertartása 1949. szeptember 12-én volt a müncheni Ostfriedhofban. A város operazenekarát Solti György vezényelte.

Strauss zenéje élete végére egyébként már nem számított korszerűnek.

Ennek ellenére Richard Strauss zseniális szerző volt, aki meghatározta a muzsikusok helyét az új társadalomszerkezetekben. Annak ellenére, hogy anyai ágon gazdag családból származott, saját lábra tudott állni, és saját munkából, illetve kompozícióiból megélni. Ez korában nem minden esetben volt magától értetődő. Többek között azt is elérte, hogy a zeneszerző minden művének előadásában aktívan részt vegyen. Elfogadtatta, hogy a zeneszerzők társadalmi megbecsülése egy szinten legyen például az orvoséval és az újságíróéval.

Strauss többször vezényelte saját és mások műveit Budapesten: 1895. december, 1910. november, 1926. január (négy estés Strauss-hét keretében), 1930. február, 1932. október.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szimfonikus költemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Macbeth (1888/90)
  • Don Juan (1889)
  • Tod und Verklärung (1891)
  • Till Eulenspiegel vidám csínyjei (1895)
  • Imigyen szóla Zarathustra (1896)
  • Don Quixote (1898)
  • Ein Heldenleben (1899)
  • Symphonia domestica (1904)
  • Eine Alpensinfonie (1915)

További zenekari művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • d-moll szimfónia (1880)
  • f-moll szimfónia op. 12 (1883)
  • Burleske zongorára és zenekarra (1890)
  • Két zongoraverseny
  • Ünnepi prelúdium op. 61 nagyzenekarra és orgonára a Wiener Konzerthaus megnyitásának alkalmából (1919)
  • Japán ünnepi zene
  • Két kürtverseny
  • Versenymű oboára és kiszenekarra (1945)
  • Duett-Concertino klarinétra, fagottra és zenekarra
  • Ünnepi zenék, Alkalmi kompozíciók, Fanfárok, Szvitek
  • "Filmzene" a Rózsalovag filmváltozatához (áthangszerelés) (1925)

Opera[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Guntram (1894)
  • Tűzínség (1901)
  • Salome (1905)
  • Elektra(1909)
  • A rózsalovag (1911)
  • Ariadne Naxos szigetén (1912/16)
  • Árnyék nélküli asszony (1919)
  • Intermezzo (1924)
  • Az egyiptomi Heléna (1933)
  • Arabella (1933)
  • A hallgatag asszony (1935)
  • A béke napja(1938)
  • Daphné (1938)
  • Danae szerelme (1940
  • Capriccio (1942)

Balettzenék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Josephslegende (1914)
  • Schlagobers (Tejszín) (1924)

További művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zongora- vagy zenekari kíséretes dalok,
  • Kamarazene,
  • Zongoramuzsika,
  • Metamorfózis 23 vonós hangszerre (1945)
  • Négy utolsó dal

A-cappella-kórusművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Der Abend
  • An den Baum Daphne
  • Deutsche Motette
  • Die Göttin im Putzzimmer
  • Männerchöre

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Batta András: Richard Strauss. Budapest, 1984. Gondolat K. ISBN 9632814479
  • Boyden, Matthew: Richard Strauss. Ford. Borbás Mária. Budapest, 2004. Európa K. ISBN 9630775409
  • Böhm, Karl: Pontosan emlékszem. Önéletrajz. Ford. Boros Attila. Budapest, 1977. Zeneműkiadó. ISBN 9633301866
  • Fábián Imre: Richard Strauss. Budapest, 1962. Gondolat K.
  • Hamann, Brigitte: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth. Ford. Győri László. Budapest, 2005. Európa K. ISBN 9630775611
  • Molnár Antal: Richard Strauss in uő: A zene birodalmából. Budapest, 1979. Gondolat K. pp. 99–118 ISBN 9632807839
  • Schonberg, Harold C.: A nagy zeneszerzők élete. Ford. Szilágyi Mihály stb. Budapest, 2006. Európa K. pp. 437–451 ISBN 9630780992

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap