Antarktisz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antarktisz
Antarktisz zászlaja
Antarktisz zászlaja
Location Antarctica.svg

d. sz. 90°, k. h. 0°
Államforma Nincs, Antarktisz-egyezmény szerint irányítva
Területi igény Argentína
Ausztrália
Chile
Franciaország
Új-Zéland
Norvégia
Nagy-Britannia
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Becsült ~1000 fő
Földrajzi adatok
Terület 14 200 000[1] km²
Egyéb adatok
Hívószám +672
Internet TLD .aq
Az Antarktisz térképe

Antarktisz (más néven Déli-sarkvidék) a déli szélesség 55. fokától délre fekvő térség neve, a Föld legszélsőségesebb földrésze.[1] Neve a görög ἀνταρκτικός (antarktikosz) szóból ered, jelentése „az Arktisszal szemben”. Magába foglalja a szűkebb értelemben vett Antarktika kontinenst, valamint számos szigetet (Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, Déli-Orkney-szigetek, Déli-Shetland-szigetek). Területe mintegy 14,2 millió km²[1]. A tudományos kutatóállomások személyzetét nem számítva lakatlan terület. Sokszor nevezik a világ legnagyobb sivatagjának, mert éghajlata rendkívül száraz. Az Antarktisz szárazföldi jégtakarója az üledékminták lenyomatai alapján megközelítőleg 33,6 millió éves.[2]

2007. május 15-én a NASA új felvételeket közölt a nemrégiben felfedezett megolvadt Nyugat-Antarktiszi területekről, ami azért drámai, mert kezd beigazolódni a tudósok azon feltevése, hogy a globális felmelegedés miatt Nyugat-Antarktisz és Kelet-Antarktisz jege ketté fog szakadni.

Felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1773. január 17-én James Cook átlépte a déli sarkkört, de csupán jéghegyeket látott.

1819-ben felfedezték a Déli-Shetland-szigeteket, ahova később rengeteg fókavadász érkezett. A „fókabőr-láz” kis híján a medvefókák kihalásához vezetett.

1820-ban Fabian Gottlieb von Bellingshausen látta először a partokat a Vosztok nevű hajóról, de nem tette a lábát a kontinensre.

1895-ben Carsten Borchgrevink norvég biológus volt az első kutató a földrészen.

1908-ban Ernest Shackleton 180 km-rel a Déli-sark előtt kénytelen volt visszafordulni.

1911. december 14-én a norvég Roald Amundsen elsőként érte el a Déli-sarkot. Robert Falcon Scott angol kutatónak ez csak 1912. január 18-án sikerült (a visszaúton Scott meghalt).

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Déli jég
Az Antarktisz területe Európához viszonyítva.
Az Antarktisz elhelyezkedése a Földön.

Az Antarktisz főleg a déli sarkkörtől délre helyezkedik el. A Déli-óceán veszi körül. Két hegység húzódik rajta, melyeket a Ross-tenger és a Weddell-tenger közti földszoros választ el egymástól. A Weddell-tengertől nyugatra és a Ross-tengertől keletre levő területeket Nyugat-Antarktisznak, a másik részt Kelet-Antarktisznak nevezik. A keleti és a nyugati félgömböt a greenwichi délkörhöz viszonyítják.

Nyugat-Antarktisz az Antarktiszi-félszigetet, a félsziget melletti szigetvilágot és a Transzantarktiszi-hegységet foglalja magába.[1] Kelet-Antarktisz hatalmas kiterjedésű pajzsterület, legnagyobb részt sík felszínű ősmasszívum.[1]

Az Antarktisz a legjegesebb kontinens, jelenlegi legnagyobb jégvastagsága 4775 méter.[1] Ez a jégréteg a Föld jégkészletének 90%-át, azon belül az édesvízkészlet 70%-át tartalmazza.[1] A kontinens 98-99%-a jéggel fedett.[1]

A kontinens jégmentes területeinek egy része sziklabukkanás, nunatak és magas hegyvonulat, nagy része azonban köves tundrával borított parti vagy partközeli oázis.[1] Az oázisok az antarktiszi élet színterei. Ezeken a területeken, amik igen érzékenyen reagálnak a felmelegedésre, tavak képződnek, a kövek erősen aprózódnak, mállanak és talajképződés indul meg.[1] Az oázisok egy része csak alig néhány évtizede képződött, de sok közülük már a holocén korszak elején létrejött.[1]

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belső területeinek átlaghőmérséklete télen –40 °C és –70 °C között alakul, míg nyáron –15 °C és –35 °C között mozog, tehát szélsőségesen hideg. A part mentén enyhébb a hőmérséklet, télen –15 °C és –32 °C, nyáron –5 °C és +5 °C közötti.

A katabatikus szelek vagy lavinaszelek néhány melegebb nap után a parti és a belső területek közötti nyomáskülönbséget kiegyenlítve hatalmas energiával zúdulnak a tenger felé. Sebességük elérheti akár a 320 km/h-ás értéket is.

A globális felmelegedés hatásai az Antarktiszra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antarktisz területének hőmérséklet-változása

Napjainkban a globális felmelegedés miatt a jégtömb fölött nagy magasságban mért levegő-hőmérsékletek gyorsabban emelkednek, mint bárhol máshol a Földön. Ennek eredménye, hogy Kelet-Antarktisz teljes mennyisége csökken, gleccsereinek 85%-a gyorsabban folyik a tenger felé.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állatvilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Déli-sarkvidék állatai a pingvinek, valamint az összes világtengerben előforduló fókák. A bálnák száma szintén említésre méltó.

A 7 antarktiszi pingvinfaj közül 6 csak a költés idején tartózkodik itt, a többi időt máshol töltik. A császárpingvin (Aptenodytes forsteri), a Föld legnagyobb pingvinfaja azonban mindig itt marad. A tojó által lerakott egyetlen tojást a hím költi ki a tél folyamán, eközben egyáltalán nem táplálkozik.

A tengeráramlatok által felkavarodott vízben a tengerfenékre leülepedett ásványi sók a felszínre emelkednek, és számtalan parányi alga - a kovamoszatok - kialakulásának kedveznek. A déli-sarki vizek nagyszámú lakója ezekkel táplálkozik. Világítórákok (krill) milliárdjai táplálkoznak kovamoszattal, a rákokat pedig a bálnák, a rákevő fóka, pingvinek, halak és lábasfejűek fogyasztják. Az összetett tápláléklánc csúcsán itt élő legnagyobb ragadozókat: a kardszárnyú delfint (más néven gyilkos bálnát) és leopárdfókát találjuk.[3]

A földrészhez tartozó King George-szigeten az éghajlathoz legsikeresebb alkalmazkodni tudó sirály formájú, zömök, erős szkuák két faja, a délsarki és az antarktiszi telepedett meg (magyar nevük rablósirály).

A Déli-sarkvidék rovarvilága nagyon szegényes: jobbára csak néhány kétszárnyú és bogár alkotja. Az antarktiszi szigetek endemikus bogárnemei a Promecheilidae (korábbi nevén Perimylopidae) családba tartoznak, amelynek néhány faja a Falkland-szigeteken és Ausztráliában is él [4]. E röpképtelen bogarak a tengerpartra sodródott állati és növényi maradványokat fogyasztják.

Növényvilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktiszon nincs növényi élet, kivéve egy nagyon keskeny tundrasávot. Csupán néhány epilitikus zuzmó található az enyhébb, part menti területeken található sziklákon. A jégtakaróban néha megjelenő olvadási lyukakban hóalgák is megtelepedhetnek, de ez nem túl gyakori. Az antarktiszi sédbúza (Deschampsia antarctica) – és a felemásvirágú szegfű (Colobanthus quitensis) – Az Antarktiszi-félsziget és a környező szigetvilág jégmentes felszínű területei, a tengerpart közeli zónában már régóta tömeges megjelenésű egyszikű növény, és 2007-ben is erős terjeszkedés jellemzi. A déli szélesség 56. fokától délebbre még előfordul ez a növényfaj, pedig az 56. foktól kezdve nagyon kevés növény él meg. Eddig csak nagyon nehezen lehetett rátalálni arra a néhány tőre, ami egy-egy sziklapárkány északi oldalán vagy valami más hasonlóan védett helyen nőtt. A 2004. évi délszaki nyár idején azonban zöld csomói mindenfelé kidüledeztek, és olyan helyeken is összefüggő tarlót képeztek, ahol korábban a hóvihar volt az egyedüli úr.

Emberi tevékenység az Antarktiszon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Függő területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Az ország, amelyhez tartozik Terület
(km²)
Ausztrália Heard-sziget és McDonald-szigetek[6]  Ausztrália 372
Norvégia Bouvet-sziget[7]  Norvégia 49
Flag of South Georgia and the South Sandwich Islands.svg Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek[8]  Nagy-Britannia 3 903
Flag of the French Southern and Antarctic Lands.svg Francia déli és antarktiszi területek[9]  Franciaország 7 781[10]

El nem ismert területi igények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktisz el nem ismert területi igények ezekkel a színekkel jelölve:

██ Új-Zéland

██ Ausztrália

██ Franciaország

██ Norvégia

██ Egyesült Királyság

██ Chile

██ Argentína

Az Antarktiszon 7 országnak van területi igénye, a kép aláírásán láthatóak is.

Az Antarktisz-egyezmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktisz műholdképe

Az Antarktisz-egyezmény egy, a földrész közjogi státuszát meghatározó nemzetközi megállapodás, amelyet 1959. december 1-jén kötöttek 30 évre és 1961. június 13-án lépett hatályba. A megállapodás alapján bármely ország létesíthet az Antarktisz területén tudományos kutatóállomást. Tilos azonban hulladékokat, különösen nukleáris és radioaktív hulladékokat tárolni a térségben.

Magyarország 1984-ben írta alá az egyezményt.

Kutatóállomások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktiszon emberek csupán az időszakosan vagy állandó jelleggel működtetett kutatóbázisokon élnek. Nyáron a teljes kontinensen összesen mintegy 3000-4000 ember tartózkodik[1], télen azonban csak 800-1000[1]. A legnépesebb bázis az amerikai McMurdo[1], ami a kontinens szélén, a Ross-szigeten található, voltak olyan évtizedek, amikor az állomáson nyáron 1200 ember élt. Manapság az átlagos állomásméret nyáron 30-40, télen 10-15 fő[1].

Az állomások többsége a part mentén vagy valamelyik szigeten helyezkedik el, főleg az Antarktiszi-félsziget térségében, csak néhány található a szárazföld belsejében, például pontosan a földrajzi Déli-sarkon épült fel az amerikai Amundsen–Scott déli-sarki kutatóállomás, a föld déli mágneses sarkán az orosz Vosztok kutatóállomás, valamint szintén a kontinens belsejében van az angol-francia Concordia kutatóállomás.

Kommunikáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antarktisz nemzetközi hívószáma +672.

A kontinensen vezeték nélküli telefonszolgáltatás épült ki. Az argentin Marambio bázison egy AMPS (Advanced Mobile Phone Service), a King George-szigeten egy GSM technológiájú adó-vevő torony található. A többi kommunikáció műholdas kapcsolat révén valósul meg.

Katonai helyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Egyesült Államok Antarktisz-programjának logója

Az Antarktisz-egyezmény megtiltja a katonai tevékenységet az Antarktiszon, úgymint katonai bázisok és erődítmények létrehozását, hadgyakorlatok végrehajtását és fegyverek kipróbálását. Katonai erő vagy felszerelés használata csak kutatási, vagy más békés célokra engedélyezett.

Az Amerikai Egyesült Államok hadereje bevezette az Antarktiszi Szolgálati Kitüntetést a kutatásaikat az Antarktiszon végző civilek és katonák számára. A kitüntetést, amelyet azok kaphatnak meg, akik két teljes, hat hónapos időszakot töltöttek a kontinensen, az Egyesült Államok Kongresszusa ítéli oda.

Az egyetlen jelentősebb katonai megmozdulást, az Operación 90-et 10 évvel az Antarktisz-egyezmény aláírása előtt hajtotta végre Argentína hadereje.

Expedíciók, kutatók, extrém sportolók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1911. december 14-én a norvég Roald Amundsen és csapata elsőként érte el a Déli-sarkot.
  • 2010-ben két ausztrál, James Castrission és Justin Jones gyalog vágtak át a földrészen, december 31-én elérve a Déli-sarkot.[11] Az 1130 kilométeres távot 62 nap alatt tették meg.[11]

Magyar kutatók az Antarktiszon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Terepmunka
Hátrahagyott rozsdásodó szemét a György király-szigeten

Antarktiszi földrajzi nevek nyelv szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar földrajzi nevek az Antarktiszon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bolgár eredetű nevek az Antarktiszon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antarktisz filatélia

Itt csak azok a helyek szerepelnek, melyeknek van külön cikke a Wikipédiában:

A Déli-Shetland-szigetekhez tartozó Livingston-szigeten:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Világföldrajz. 1347-1351. oldal
  2. MTI: Üledékminták lenyomatai alapján 33,6 millió éves az Antarktisz jégtakarója (magyar nyelven) (PHP). tudomany.ma.hu, 2013. május 30. (Hozzáférés: 2013. június 15.)
  3. A Világ Állatai képes enciklopédia. Alexandra Kiadó (2005) 
  4. Lawrence, J.F.; Ślipiński, A.; Elgueta, M. 2010: 11.11. Promecheilidae Lacordaire 1859. Pp. 563-567 in: Leschen, R.A.B.; Beutel, R.G.; Lawrence, J.F. (volume eds.) Coleoptera, beetles. Volume 2: Morphology and systematics (Elateroidea, Bostrichiformia, Cucujiformia partim). In: Kristensen, N.P. & Beutel, R.G. (eds.) Handbook of zoology. A natural history of the phyla of the animal kingdom. Volume IV. Arthropoda: Insecta. Part 38. Berlin, New York: Walter de Gruyter. ISBN 3110190753 ISBN 9783110190755
  5. origo.hu (magyar nyelven). rák. (Hozzáférés: 2011. március 8.)
  6. Ausztrál külbirtok
  7. Norvég külbirtok
  8. Brit külbirtok
  9. Francia külbirtok, a terület tartalmaz afrikai szigeteket is, itt csak az antarktiszi része adatai szerepelnek
  10. A nemzetközileg el nem ismert területi igény nélkül.
  11. ^ a b 1130 kilométert gyalogolt a Déli-sarkra két ausztrál - HVG.hu. hvg.hu, 2012 [last update]. (Hozzáférés: 2012. január 3.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gruber László: Ausztrália, Óceánia és az Antarktisz természeti földrajza, Dialóg Campus Kiadó, 2003 ISBN 963-9310-98-0
  • Roland Huntford: Scott és Amundsen. Versenyben a Déli-sarkért, Park Könyvkiadó, 2003 Fordította: Széky János ISBN 963-5306-385-0

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Antarktisz témájú médiaállományokat.