Hegység

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hegyvidék szó ide irányít át. A „Hegyvidék” önelnevezésű kerület Budapest XII. kerülete.

A Sziklás-hegység Észak-Amerikában

A hegység földfelszín főleg hegyekből – és az általuk közrefogott völgyekből, medencékből – álló, szomszédságától többé-kevésbé jól elkülönülő, kiemelkedő része (vilaglex.hu). A hegységeket magasságuk és oldalaik meredeksége alapján különböztetjük meg a dombságoktól, de a helyi szokások alapján a szóhasználat nem konzekvens. Így például Magyarországon a kb. 442 m-g emelkedő Villányi-hegységet és a 352 m-re magasodó Velencei-hegységet is hegységnek nevezik, pedig magasságuk alapján legalább egyikük csak dombság.

Hegységek szabdalják Ázsia területének 54%-át, Észak-Amerika felszínének 36%-át, Európa 25%-át, Dél-Amerika domborzatának 22%-át, Ausztrália vidékeinek 17%-át és Afrika, a fekete kontinens 3%-át. Összesen a Föld szilárd felszínének 24%-át tekinthetjük hegységnek. A világ legnagyobb folyamait és folyóit a hegyi források táplálják és a társadalom több mint fele e folyók vizeitől függenek.

A hegység gyakran élesen elkülönül környezetétől, de van úgy, hogy a síkság és a hegység között dombságot és/vagy úgynevezett előhegyeket találunk.

A hegyvidék, tágabb értelemben vett hegység vagy körhegység több hegység csoportja.

A hegy egy hegység egyik csúcsa, egycsúcsú hegység (szigethegy) esetében maga a hegység.

Csoportosításuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegységeket számos, részben átfedő szempontrendszer alapján osztályozzák, így egyebek közt:

  • tengerszint feletti magasságuk,
  • kialakulásuk módja;
  • lepusztulásuk mértéke

szerint is.

Tengerszint feletti magasságuk szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerzők többsége két típust különböztetünk meg:

  • középhegységek: 500–1500 méter között (Gheyselinck, 1941; MNL, 1999); illetve 400–1500 méter között (Láng, 2002).
  • magashegységek avagy havasok: 1500 méter felett.

Egyesek (vilaglex.hu) a középhegység és a dombság közé beiktatják az alacsonyhegységek kategóriáját a tengerszint fölé 400–600 m-rel emelkedő magaslatokra.

Keletkezésük szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gyűrthegységek: A hegyek többsége olyankor keletkezik, amikor a földkéreg lemezei összeütköznek, és a lemezhatárok mentén a kőzetek felgyűrődnek, majd megemelkednek. Az összetorlódó üledékes kőzetek közé intrúziók nyomulnak be.
  • Röghegységek: Földtani törésvonalak (vetődések) hatására, azok között alakulnak ki. Lépcsős vetődés a táblás vidékeken a leggyakoribb, ahol a felszín folytonosan alacsonyodik a vetősíkok mentén. Árkos vetődés a két vető közötti lesüllyedés; legismertebb jelenkori példája a Kelet-afrikai árok. Ennek fordítottja a sasbérc, amikor a középső rög kiemelkedik a többi közül. Tektonikus medence keletkezhet ott, ahol a törésvonalak mentén nagy területen süllyednek le körkörösen ill. lépcsőzetesen a belsőbb részek. A közbülső lesüllyedő rögök medencéket, árkokat hozhatnak létre. Ilyen tájegység látható a franciaországi Vogézek vonulatain, a Kelet-Észak-Amerikában található Nagy-medence és Colorado-fennsík területén, illetve a Rajna vidékén.
  • Vulkáni hegységek: A tűzhányók jelentős része kúpot épít a felszínre törő hamuból és/vagy lávából. Az ilyen csúcsok olykor igen magasra nőhetnek: az antarktiszi Mount Erebus nevű – ma is működő – tűzhányó például 4032 m magas, a Mauna Kea Hawaiin 4205 m. Így alakult ki például a Kilimandzsáró és a Mount Saint Helens. Az Andok több vulkánja 6000 méternél is magasabb; a Föld legmagasabb tűzhányója az Ojos del Salado (6893 m).

Morfológiájuk szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lánchegységek: A hegységképződés közben a térszín gyorsabban emelkedik, mint ahogy a felszíni folyamatok lepusztítani képesek. Ezért a lánchegységek lejtői meredekek, csúcsai magasak, gerincei csipkézettek. Tipikusan ilyenek a Himalája, az Andok és az Alpok hegyvonulatai, amelyek két nagy, fiatal rendszer:

részei (Érettségi).

  • Gerinces hegységek (hegyláncok): Egy vonal (gerinc) mentén elhelyezkedő hegyek sorozatai.
  • Röghegységek: A megemelkedett térszínt a víz (erózió) és a szél (defláció) lepusztítja. A felszíni erők a szögletes, csipkézett formákat lekerekítik. A hegyek lábainál vastag törmelékkúpok alakulnak ki. Európában legismertebb rendszereik:
  • Hátságok:
  • Fennsíkok: tartósan 200 méter tengerszint feletti magasságon elterülő, de kis relatív szintkülönbségű, tehát síkság jellegű tájak.
  • Masszívumok
  • Táblahegyek: A kiemelkedő rögöket borító üledékes kőzetekbe a folyók mély kanyonokat vágnak. A folyóvölgyek között a lepusztulásnak jobban ellenálló rétegek megóvják az eróziótól az alattuk települőket; ezzel lapos táblákat alakítanak ki. Ilyen például az ausztráliai Blue-hegység, vagy a dél-afrikai Fokváros közelében emelkedő Tábla-hegy.
  • Szigethegyek: Elszigetelt hegyek, amelyek kiemelkednek a tájból. A többi részüket teljesen lekoptatta az erózió. Ilyen például az ausztráliai Uluru (Ayers Rock), és így alakultak ki a görögországi Meteorák csúcsai is. Legismertebb hazai példa a Badacsony.

Jellemzőik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a hegycsúcsok jelentősen kiemelkednek környezetükből, a magashegységekben gyakoriak a gleccserek, jellemző a jégerózió – ez hozza létre a hegycsúcsok klasszikus piramisszerű formáját. A gleccserek végében morénatavak alakulnak ki; a térszín további emelkedésével ezek befagyhatnak: Bhutánból mintegy 3000 befagyott hegyi tavat írtak le.

A a hegység lába és a hegycsúcs éghajlati viszonyai nagyon különbözőek lehetnek, az éghajlatban és a növényzetben úgynevezett hegyvidéki övezetesség alakul ki. A csúcsok magashegyi élettereit az alacsonyabb térszínek biomjai elzárják egymástól; úgynevezett égszigetek alakulnak ki. A felhőerdők olyan, a hegységek lejtőin kialakuló erdők, amelyek vízutánpótlásukat a levegő páratartalmát megkötve szerzik be.

A hegységekben kevés művelhető földterület. A magassággal ritkul a levegő, erősödik az ultraibolya sugárzás. Az alföldön élő emberek több mint fele akut hegyi betegséget (amit a hypoxia, azaz a vér elégtelen oxigéntartalma okoz) kap, ha több órát kell 3500 m felett töltenie. Bár a hosszú ideje hegyvidékeken élő embercsoportok biológiailag némileg alkalmazkodtak a hegyi körülményekhez, az újszülöttek tömege 1000 m-enként átlag 100 grammal csökken.

Hasznosításuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éppen mert településre kevéssé alkalmasak, a Föld legtöbb hegysége megmaradt természetközeli állapotában; egyre többet nyilvánítanak természetvédelmi területté. Ezt különösen indokolja, hogy hegyvidékek növénytakarója és talaja sebezhető. A talajerózió jóval erőteljesebb mint az alföldeken, mert a talaj vékony és kevésbé kötött, a terep lejtése (tehát a reliefenergia) pedig lényegesen nagyobb. A hegyekből lefutó víz rengeteg hordalékot szállít (Földrajz9).

Néhány hegységet rendkívül nehéz megmászni, viszont fantasztikus látványt nyújtanak. Ezen élvezetek kielégítéseként alakult ki a ma már többek által is űzött alpinizmus. A hegységek adnak otthont a sílesiklás szerelmeseinek is. Ezen sportok aktív résztvevői ezért gyakran az e célból épített hegyi üdülőfalvakban élnek.

A hegyvidéki üdülőhelyek sajátos fajtája a főleg légzőszervi betegségek gyógyítására használatos szanatórium. Egy ilyen szanatórium a színhelye Thomas Mann: A varázshegy című regényének is.

Földtani felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegységek többsége a kőzetlemezek ütközésének eredményeként keletkezik – a felgyűrődő gerincek lefutása a lemezhatárokkal párhuzamos. A hegységképződés nem folyamatos, hanem a földtörténet viszonylag rövidebb időszakaiban jellemző.

Tűzhányók működése gyakran kíséri a hegységképződést; de vulkánok kialakulhatnak a litoszféralemezek belsejében is; leggyakrabban az úgynevezett köpenyoszlopok (köpenycsóvák) tetején (Horváth, 2006).

A leghosszabb hegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyezés Hegység Hossz Kontinens/Ország
1. Andok 7242 km Dél-Amerika
2. Sziklás-hegység 6035 km Észak-Amerika
3. Himalája 3862 km Ázsia
4. Nagy-Vízválasztó-hegység 3651 km Ausztrália
5. Brazíliai-keleti-parti-hegység 3058 km Brazília
6. Szumátrai-hegység 2897 km Jáva
7. Tien-san 2253 km Kína
8. Keleti-Ghatok 2092 km India

A hegységek magasságát általában a tengerszint feletti magasság alapján állapítják meg. A Himalája átlagosan 5 km-re található a tengerszint felett, míg az Andok átlag 4 km-re. A legtöbb hegylánc 2-2,5 km-es tengerszint feletti magassággal rendelkezik.

Magyarországi hegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország legmagasabb hegységei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hegység Legmagasabb hegycsúcs Magasság Régió
Mátra Kékes-tető 1014 m Észak-Magyarország
Bükk Istállós-kő 959 m Észak-Magyarország
Börzsöny Csóványos 938 m Központi régió
Zempléni-hegység Nagy-Milic 895 m Észak-Magyarország
Kőszegi-hegység Írottkő 882 m Nyugat-Dunántúl

A magyarországi hegységek túlnyomó többsége középhegységekbe tömörül (kivételt képez a Mecsek ill. környéke, valamint az Alpokalja). Hazánkban az Északi-középhegység és a Dunántúli-középhegység foglalja magába a Kárpát-medence legjelentősebb hegységeit.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]