Roald Amundsen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Roald Amundsen
Nlc amundsen.jpg
Roald Amundsen 1908-ban
Születési neve Roald Engelbregt Gravning Amundsen
Született 1872. július 16.
 Norvégia Borge, Østfold megye,
Elhunyt 1928. június 18. (56 évesen)
Bjørnøya környékén
Nemzetisége norvég
Foglalkozása felfedező, sarkkutató

Roald Engelbregt Gravning Amundsen (Borge, 1872. július 16. – ismeretlen 1928. június 18.) norvég felfedező, a sarkvidékek legeredményesebb felfedező utazója. Ő hajózott először át az Északnyugati átjárón (1903-1906), majd 191012-es expedíciójával elsőként érte el a Déli-sarkot 1911. december 14-én.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A norvégiai Borge-ban született, Oslo mellett. Fridtjof Nansen Grönlandot átszelő expedíciójának hatására döntött úgy, hogy életét a felfedezésnek szenteli.

Korai expedíciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1897–1899-ben részt vett Adrien de Gerlache expedíciójában mint első tiszt. [1] Belgica nevű hajójuk volt az első olyan jármű, amely áttelelt az Antarktiszon, mivel belefagyott a Bellingshausen-tengerbe.

Velük tartott egy amerikai orvos, Frederick Cook is, és az egész legénységet megóvta a skorbuttól. Ez életre szóló tanulság volt Amundsen számára.

Az Északnyugati átjáró első végighajózása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ő vezette azt az 1903-ban indult expedíciót, amelyen először sikerült végighajózni az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra az Északnyugati átjárón. Gjøa nevű, 50 tonnás hajójával heten indultak útnak, és a Baffin-öböltől Franklinék útját követték. A Vilmos király-szigetet keletről kerülték meg, és eközben hosszabb időre megálltak, hogy méréseket végezzenek az északi mágneses sark környékén. Eközben megismerkedtek az eszkimókkal és életmódjukkal; megtanulták, hogyan élhetnek meg a tundrán és a jégvilágban. 1905-ben indultak tovább, és ahogy kiértek a Kanadai-szigetvilágból, hajójuk a nyugati hosszúság 138°-nál befagyott. 1906-ban érkeztek meg Alaszka partjaihoz úgy, hogy a feladatot hatan teljesítették (Amundsen, Lindström, Gustav Juel Wiik, Ristvedt, Godfred Hansen, Helmer Hanssen).

A mágneses sarokhoz közel hajózva megfigyeléseikkel igazolták, hogy a pólus elvándorolt arról a helyéről, amit 1831-ben Ross meghatározott.

Az expedíción Amundsen tanulmányozta a sarkvidéken élő emberek szokásait, mert el akarta tanulni, hogyan lehet élni az ilyen szélsőséges körülmények között. Eltanulta a szánhúzó kutyák hajtását, és dokumentálta hőszigetelő ruházatukat. Feljegyzéseit és gyűjteményét a néprajztudomány később nagyon felértékelte.

A Gjøa hajót az expedíció után San Franciscó-i norvégok vették meg. 1972-ben az elhanyagolt járművet a norvég kormány megvásárolta, és a Fram Múzeumban helyezte el.

A Déli-sark[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Fram

Az Északnyugati átjáró után az Északi-sark kezdte foglalkoztatni. Nansen sodródását kívánta megismételni, ezért megvásárolta és felújíttatta annak Fram („Előre”) nevű hajóját. 1910-ben már készen álltak az indulásra, amikor megérkezett a hír egyrészt, hogy Robert Peary és Frederick Cook 1909-ben elérte a sarkot, másrészt, hogy Robert Falcon Scott délsarki expedíciót szervez. Ezeket megtudva Amundsen megváltoztatta terveit. Látszólag az Északi-sark felé indult, de testvérének, Leonnak és a Fram tisztjeinek elárulta, hogy valójában immár a Déli-sark meghódítására tör. Attól félt, hogy Nansen nem engedélyezné a Fram használatát, ha ezt megtudná – emellett a vetélytársának tekintett Scottot sem akarta értesíteni. A legénységgel csak akkor közölte az új célt, amikor elérték Madeirát. Mindenki egyetértett az új úticéllal.

1911. január 14-én, a Bálna-öböl néven ismert helyen érték el a selfjeget; Amundsen itt építette ki a Framheimnak, azaz a Fram otthonának nevezett bázisát. Ez a pont 60 mérfölddel (tmf, vagyis 110 km-rel) volt közelebb a pólushoz, mint McMurdo, ahol a rivális brit expedíció partot ért. Scott viszont az Ernest Shackleton által felfedezett úton haladhatott a Beardmore-gleccserig, Amundsennek pedig találnia kellett egy, a Transzantarktiszi-hegyvidéken átvezető utat a pólusig.

Februárban és márciusban utánpótlás-raktárakat építettek ki 80°, 81° és 82°-nál. Eközben nagyon hasznos tapasztalatokat szereztek a célszerű táplálkozásról és felszerelésről. Ezután a téli időszakban elszántan fejlesztették felszerelésüket, legfőképpen a szánokat.

Amundsen és társai (Olav Bjaaland, Helmer Hanssen, Sverre Hassel és Oscar Wisting) 1911. október 20-án indultak útnak, és december 14-én, 35 nappal Scott előtt érték el a Déli-sarkot. Amundsen a sarki tábort Polheimnak nevezte el. Scott szerencsétlenül járt expedíciójával ellentétben Amundsenék a kiváló előkészületeknek és a nagyszerű szánhúzó kutyáknak köszönhetően simán, szinte eseménytelenül teljesítették a feladatot.

Mivel egyik expedíció sem vitt magával hírközlő eszközt, a közvéleményt csak 1912. március 7-én értesítették.

Néhányan (köztük példaképe, Nansen is) bírálták Amundsent, amiért elsődleges célja nem a tudomány, hanem az elsőknek járó dicsőség megszerzése volt.

Élete a Déli-sark meghódítása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amundsen a jégen.
(Forrás: NOAA)

Amundsen nem tudott maradéktalanul örülni a sikerének, mert őt világéletében az Északi-sark tartotta bűvöletében. „Ehelyett ott találtam magam a Déli-Sarkon” – mondta később.

1918–1920 között Amundsen új hajójával, a Fram mintájára épült Mauddal az Északkeleti átjáró áthajózására vállalkozott Adolf Erik Nordenskiöld útvonalán, hogy a Fram sodródásos kutatóútját más kezdőpontról megismételve közelebb jusson az Északi-sarkhoz. A vállalkozás a jégviszonyok miatt kudarcba fulladt.

1925-ben Lincoln Ellsworth, Umberto Nobile és még három ember társaságában megpróbálta repülővel elérni az Északi-sarkot. Alaszkából indulva eljutottak az é. sz. 87° 44'-ig, de a sarkot nem érték el. Ebben az időben ez volt a legészakibb olyan pont, ahová ember repülőgéppel eljutott.

Két géppel vágtak neki az útnak, és azok egymástól néhány kilométerre landoltak. Bár nem volt rádiókapcsolatuk, de sikerült egymásra találniuk. Az egyik gép teljesen tönkrement. Három hétig dolgoztak azon, hogy a jégen felszállópályát alakítsanak ki. 60 tonna jeget lapátoltak el úgy, hogy a napi ételadagjuk 40 dkg volt. A hat felfedező végül beszállt az épen maradt gépbe, és dicsőségben tértek vissza, amikor már mindenki azt gondolta, hogy odavesztek.

1926-ban tizenötödmagával, Ellsworth és Nobile társaságában megpróbálta a Norge léghajón átrepülni az Északi-sarkvidéket. 1926. május 11-én indultak útnak a Spitzbergákról, és két nappal később Alaszkában szálltak le. Légi úton valószínűleg először ők érték el az Északi-sarkot, mivel az őket két nappal állítólag megelőző Richard E. Byrd útjának sikere erősen kétséges.

1928. június 4-én repülővel indult el, hogy megmentse Nobilét, akinek Italia nevű léghajója lezuhant. Néhány héttel később Tromsø közelében találták meg a gép darabjait – úgy tűnik, Amundsen lezuhant, és vagy a katasztrófában, vagy kevéssel utána meghalt. Holttestét sosem találták meg.

A névadó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbiakat nevezték el Roald Amundsenről:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyar nagylexikon I. (A–Anc). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1993. 805. o. ISBN 9630566125  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alina Centkiewicz–Czeslaw Centkiewicz: Amundsen útja. Táncsics, 1968
  • Dékány András: A sarkvidék meghódítója. Roald Amundsen élete. Móra, 1990 ISBN 963-11-6918-9
  • Roland Huntford: Scott és Amundsen: versenyben a Déli-sarkért. Park, 2003 ISBN 963-530-638-5
  • Tari Endre, 1993: Földrajzi felfedezők. Diák Ki Kicsoda. Unió Kiadó, Diákkönyvműhely. ISBN 963 8304 456 p. 5.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Roald Amundsen témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]