Antarktisz-egyezmény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antarktisz-egyezmény
Antarctica, territorial claims.svg

Alapítva 1959. december 1.
Tagság 47 részes állam

Az Antarktisz-egyezmény weboldala

Az Antarktisz-egyezmény és a hozzá kapcsolódó megállapodások, melyeket összefoglaló néven Antarctic Treaty System-nek vagy ATS-nek neveznek, Antarktisznak, a Föld egyetlen, állandó lakosság nélküli földrészének nemzetközi jogi viszonyait szabályozza. Az egyezmény definíciója értelmében Antarktisz a 60. déli szélességtől délre eső szárazföld és jégmező együttesen. Az egyezményt napjainkig 47 ország írta alá. Az aláírók Antarktiszt tudományos, védett területként ismerik el, melyen szabad tudományos kutatás folyhat, és melyen megtiltják a katonai tevékenységet. Ez volt az első olyan fegyverkorlátozási egyezmény, melyet még a hidegháború idején hoztak tető alá.

Az Antarktisz-egyezmény és a kapcsolódó szerződések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kutatóállomások és területi igények az Antarktiszon (2002).

Az alapszerződés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alapszerződést 1959. december 1-jén nyitották meg aláírásra, és 1961. június 23-án lépett hatályba.[1] Az eredeti aláíró felek közé az az 1957-58-as Nemzetközi Geofizikai Évben aktív 12 ország tartozott, akik elfogadták az Amerikai Egyesült Államok meghívását a megállapodásról folytatott konferenciára. Ezeknek az országoknak jelentős érdekeltsége fűződött az Antarktiszhoz. Az országok: az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Belgium, Chile, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Norvégia, a Szovjetunió, és Új-Zéland. Az aláírók összesen több mint 50 antarktiszi kutatóállomást létesítettek a nemzetközi geofizikai évre. Az egyezmény a tudományos együttműködés diplomáciai kifejezése volt.

Az Antarktisz-egyezmény cikkelyei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1. cikkely – a terület kizárólag békés célokra vehető igénybe, katonai tevékenység, például fegyverek tesztelése tilos, azonban tudományos kutatásra és bármilyen más békés célra katonai személyzet és eszközök felhasználhatók;
  • 2. cikkely – a tudományos kutatás és együttműködés szabadsága;
  • 3. cikkely – az Egyesült Nemzetek Szervezetével és más nemzetközi szervezetekkel együttműködve, az információ és személyzet szabad cseréje;
  • 4. cikkely – az egyezmény nem ismer el, nem vitat, és nem alapoz meg területi igényeket; az egyezmény hatálya alatt új igény nem juthat érvényre;
  • 5. cikkely – megtiltja a nukleáris robbantásokat és radioaktív hulladékok elhelyezését;
  • 6. cikkely – az egyezmény hatálya alá tartozik a 60 déli szélességtől délre eső minden szárazföldi terület és jégmező;
  • 7. cikkely – az egyezményt aláíró részesállamoknak szabad hozzáférése van bármely területhez, beleértve a légi megfigyeléseket is, és bármelyik kutatóállomást, telepített eszközt illetve berendezést megvizsgálhatják. Minden tevékenységet és katonai személyzet érkezését előre be kell jelenteni;
  • 8. cikkely – a megfigyelők és kutatók ügyeiben saját országuk igazságszolgáltatása illetékes;
  • 9. cikkely – a részes országok között gyakori konzultációs találkozókat kell tartani;
  • 10. cikkely – az egyezményt aláíró országok megakadályozzák bármely ország részéről folytatott, az egyezmény szellemével ellentétes tevékenységet;
  • 11. cikkely – a felmerülő vitákat az érintett felek békés úton igyekeznek elrendezni, vagy ha ez nem jár eredménnyel, a Nemzetközi Bírósághoz fordulhatnak;
  • 12., 13., 14. cikkelyek – az egyezmény fenntartásával, értelmezésével és módosításával kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak.

Az egyezmény fő célja, hogy biztosítsa, hogy az Antarktisz területét az egész emberiség érdekében mindig is kizárólag békés célokra használják, és ne váljon nemzetközi viszály helyszínévé vagy tárgyává. Az egyezmény megtilt mindenféle katonai természetű tevékenységet, de nem tiltja a katonai személyzet jelenlétét.

Egyéb megállapodások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Postai boríték 1959-ből, mely az Ausztrál Antarktiszi Terület Wilkes postahivatala megnyitásának állít emléket

Az egyezmény konzultatív tanácskozásain a részes államok mintegy 200 javaslatot dolgoztak ki, melyeket kormányaik ratifikáltak. Ezek közül néhány jelentősebb:

  • Az antarktiszi állat- és növényvilág megőrzésére irányuló szabályok (1964) (1982-ben lépett hatályba)
  • Egyezmény az antarktiszi fókák védelméről (1972)
  • Egyezmény a déli-sarki tengeri állat- és növényvilág védelméről (1980)
  • Egyezmény az ásványkincsekkel kapcsolatos tevékenységekről (1988) (bár az egyezményt 1988-ban aláírták, később mégis elutasították, és soha nem lépett hatályba)
  • Az Antarktisz-egyezmény környezetvédelmi jegyzőkönyvét 1991. október 4-én írták alá, és 1998. január 14-én lépett hatályba. Az egyezmény felszólít az Antarktisz természeti adottságainak megőrzésére és az Antarktisz környezetvédelmére. Öt függeléke öt speciális területre vonatkozik: a tengerszennyezésre, növény- és állatvilágra, a környezeti hatások felmérésére, hulladékkezelésre és a védett területekre. A tudományos kutatás kivételével megtilt mindenfajta, ásványi anyagokkal kapcsolatos tevékenységet. Hatodik függelékét – mely a környezeti vészhelyzetekkel kapcsolatos kötelezettségekkel foglalkozik – 2005-ben elfogadták, de még nem lépett hatályba.

Találkozók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktisz-egyezmény éves konzultatív tanácskozása (ATCM) a terület irányításának és igazgatásának nemzetközi fóruma. Az egyezmény aláírói közül csak 28-nak van joga döntéshozóként részt venni a tanácskozásokon, bár a többi 19 tag is részt vehet rajtuk. A döntéshozó résztvevők a „tanácskozó” tagok, ezek az eredeti 12 aláíró mellett az a 16 ország, mely ott folytatott jelentős tudományos tevékenységével kifejezte az Antarktisz iránti érdeklődését.[2]

Részes országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

██ aláíró, tanácskozó, területi igénnyel

██ aláíró, tanácskozó, fenntartja a jogot területi igényre

██ aláíró, tanácskozó

██ aláíró, később csatlakozott

██ nem írta alá


Megjegyzés: az Sort none.gif ikonra kattintva a táblázat betűrendben vagy időrendben rendezhető.

Ország[3] Eredeti aláíró fél Tanácskozó Később csatlakozó
USA Amerikai Egyesült Államok** 1960. 08. 18.
Argentína Argentína Tűzföld tartomány (igény)* 1961. 06. 23.
Ausztrália Ausztrália (igény) 1961. 06. 23.
Ausztria Ausztria 1987. 08. 25.
Belgium Belgium 1960. 07. 26.
Brazília Brazília 1983. 09. 12. 1975. 05. 16.
Bulgária Bulgária 1998. 05. 25. 1978. 09. 11.
Chile Chile Chilei Antarktisz (igény)* 1961. 06. 23.
Csehország Csehország (eredeti aláíró Csehszlovákia Csehszlovákia) 1962. 06. 14.
Dánia Dánia 1965. 05. 20.
Dél-afrikai Köztársaság Dél-afrikai Köztársaság 1960. 06. 21.
Dél-Korea Dél-Korea 1989. 10. 09. 1986. 11. 28.
Ecuador Ecuador 1990. 11. 19. 1987. 09. 15.
Egyesült Királyság Egyesült Királyság Brit Antarktiszi Terület (igény)* 1960. 05. 31.
Észak-Korea Észak-Korea 1987. 01. 21.
Észtország Észtország 2001. 05. 17.
Fehéroroszország Fehéroroszország 2006. 12. 27.
Finnország Finnország 1989. 10. 09. 1984. 05. 15.
Franciaország Franciaország Francia déli és antarktiszi területek (igény) 1960. 09. 16.
Görögország Görögország 1987. 01. 08.
Guatemala Guatemala 1991. 07. 31.
Hollandia Hollandia 1990. 11. 19. 1967. 03. 30.
India India 1983. 09. 12. 1983. 08. 19.
Japán Japán 1960. 08. 04.
Kanada Kanada 1988. 05. 04.
Kína Kína 1985. 10. 07. 1983. 06. 08.
Kolumbia Kolumbia 1989. 01. 31.
Kuba Kuba 1984. 08. 16.
Lengyelország Lengyelország 1977. 07. 29. 1961. 06. 08.
Magyarország Magyarország 1984. 01. 27.
Monaco Monaco 2008. 05. 30.
Németország Németország (igény) (1945 óta pihentetve)
NDK NDK
1981. 03. 03.
1987. 10. 05.
1979. 02. 05.
1974. 11. 19.
Norvégia Norvégia (igény) 1960. 08. 24.
Olaszország Olaszország 1987. 10. 05. 1981. 03. 18.
Oroszország Oroszország (eredeti aláíró Szovjetunió Szovjetunió)** 1960. 11. 02.
Pápua Új-Guinea Pápua Új-Guinea 1981. 03. 16.
Peru Peru 1989. 10. 09. 1981. 04. 10.
Románia Románia 1971. 09. 15.
Spanyolország Spanyolország 1988. 09. 21. 1982. 03. 31.
Svédország Svédország 1988. 09. 21. 1984. 03. 24.
Svájc Svájc 1990. 11. 15.
Szlovákia Szlovákia (eredeti aláíró Csehszlovákia Csehszlovákia) 1962. 06. 14.
Törökország Törökország 1996. 01. 25.
Ukrajna Ukrajna 2004. 05. 27. 1992. 10. 28.
Új-Zéland Új-Zéland (igény) 1960. 11. 01.
Uruguay Uruguay 1985. 10. 07. 1980. 01. 11.
Venezuela Venezuela 1999. 05. 24.

* Átfedő igények
** Fenntartja a jogot igény benyújtására

2009 őszéig 47 részes állam írta alá az egyezményt: 28 tanácskozó és 19 később csatlakozott állam. A tanácskozó (szavazati joggal rendelkező) tagok közé tartozik az a hét részes állam is, akik területi igényt támasztanak az Antarktisz egy részére. A 21, területi igényt nem támasztó részes állam némelyike vagy nem ismeri el az igény jogosságát, vagy nem foglalt állást a kérdésben.

Területi igények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Argentína területi igénye az Antarktiszon Ausztrália területi igénye az Antarktiszon Chile területi igénye az Antarktiszon Az Egyesült Királyság területi igénye az Antarktiszon Franciaország területi igénye az Antarktiszon Norvégia területi igénye az Antarktiszon Új-Zéland területi igénye az Antarktiszon
Argentína Ausztrália Chile Egyesült Királyság Franciaország Norvégia Új-Zéland

Az Antarktisz-egyezmény Titkársága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktisz-egyezmény Titkárságát (Antarctic Treaty Secretariat) Argentína fővárosában, Buenos Airesben 2004 szeptemberében hozta létre az Antarktisz-egyezmény Konzultációs Ülése. Az első titkárságvezető a holland Jan Huber volt, ötéves megbízatása 2009. augusztus 31-én járt le. Utódja, a német Mandfred Reinke négyéves mandátumot kapott.

Az Antarktisz-egyezmény Titkárságának feladatai a következők:

  • Megszervezi az Antarktisz-egyezmény éves konzultatív tanácskozását (ATCM), valamint a Környezetvédelmi Bizottság (CEP) találkozóit.
  • Elősegíti az információáramlást az egyezmény és a környezetvédelmi jegyzőkönyv által érintett felek között.
  • Gyűjti, tárolja, rendszerezi és publikálja az ATCM dokumentumait.
  • A nyilvánosság számára elérhetővé teszi és terjeszti az egyezményről és az Antarktiszon folyó tevékenységről szóló információkat.

Jogrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktiszon nincs állandó lakosság, ennek következtében állampolgárságról vagy kormányzatról sem lehet beszélni. Az Antarktisz területén élő bármely személy valamely másik állam fennhatósága alá tartozik, nem létezik antarktiszi fennhatóság. Az Antarktisz területének nagy részére egy vagy több ország tart fenn igényt, de az országok többsége nem ismeri el határozottan ezt az igényt. A földrész területének a nyugati hosszúság 90. és 150. foka közé eső része, valamint a norvég szektor belső része a Föld egyetlen olyan nagyobb területe, melyre egyetlen ország sem tart fenn igényt.[4]

Az Antarktisz-egyezményt és a hozzá kapcsolódó környezetvédelmi jegyzőkönyvet aláíró részes államok végrehajtják az egyezményekben foglaltakat, döntéseiket saját jogrendszerük alapján hozzák. Ezek a törvények általában csak saját, az Antarktisz területén tartózkodó állampolgáraikra vonatkoznak, a törvények elősegítik a tanácskozó tagok konszenzuson alapuló döntéseinek érvényre jutását: milyen tevékenységek engedhetők meg, mely területekre való belépéshez szükséges engedély, milyen környezetvédelmi hatásvizsgálatnak kell megelőznie a tevékenységeket, stb. Az Antarktisz-egyezményt gyakran az emberiség közös örökségének egyik példájaként emlegetik.[5]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Information about the Antarctic Treaty and how Antarctica is governed.. 70South, 2005. december 28. (Hozzáférés: 2007. június 3.)
  2. Antarctic Treaty Secretariat
  3. Az Antarktisz-egyezmény Titkársága: Részes országok. (Hozzáférés: 2009. november 2.)
  4. Wright, Minturn, "The Ownership of Antarctica, Its Living and Mineral Resources", Journal of Law and the Environment 4 (1987).
  5. Jennifer Frakes, The Common Heritage of Mankind Principle and the Deep Seabed, Outer Space, and Antarctica: Will Developed and Developing Nations Reach a Compromise? Wisconscin International Law Journal. 2003; 21:409

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]