Szonáta
 |
Ezt a szócikket egy, a témában jártas személynek vagy szakértőnek át kellene olvasnia, ellenőriznie a szövegét, tartalmát – részletek a cikk vitalapján. (2006 májusából) |
A szó az olasz „sonare” (hangszeren játszani) szóból ered.
A műfaj 1640 körül indult fejlődésnek. Akkor elkülönültek egymástól:
- Templomi szonáta (sonata da chiesa; „chiesa” = templom) – Ezeket, mint az elnevezésből látszik, templomokban adták elő. Visszafogottabbak, komolyabb hangvételűek, nincsenek vidám tánctételeik.
- Kamaraszonáta (sonata da camera; „camera” = szoba) – Ezek könnyedebb hangvételűek, vidám, lendületes tánctételekkel.
A két forma az 1680-as és 1690-es években közeledett egymáshoz, és a 17. század végére kialakult a mai értelemben vett szonáta. Kb. 1750-től a szonáta jelentése:
A klasszikus szonáta ciklikus 3–4 tételes műforma. A tételek formájára és sorrendjére nézve meglehetősen szigorú szokás alakult ki. Az I. tétel szokás szerint egy gyors tempójú szonátaformájú, a II. lassú tempójú szonáta-, egytémás rondó-(kisrondó)- vagy dalformájú tétel. A III. tétel menüett vagy scherzo; gyors tempójú összetett dalforma. A IV.tétel ismét gyors tempójú, rendszerint két témás rondó- (szonátarondó)- vagy néha szonátaformájú. Valamennyi hangszeres műfaj formai építkezésében megtalálható (szonáta, szimfónia, versenymű, kamarazene). A romantika kora óta a szonáta sokkal kötetlenebb műforma; a tételek száma és rendje sokkal szabadabb, sőt már nem szükségszerűen ciklikus forma, úgyszólván egyetlen követelménye, hogy legalább egy szonátaformájú tétel legyen benne. Ez a szonátaforma is sokkal szabadabb mára, mint a klasszikus szonátaforma.
