Gustav Mahler

Gustav Mahler
Mahler 1909-ben
Életrajzi adatok
Született	Habsburg Birodalom Kalište 1860. július 7.
Származás	cseh-osztrák
Elhunyt	Osztrák–Magyar Monarchia Bécs 1911. május 18. (50 évesen)
Pályafutás
Műfajok	opera, klasszikus zene
Tevékenység	zeneszerző, karmester.
Gustav Mahler aláírása

Gustav Mahler (Kalište, 1860. július 7. – Bécs, 1911. május 18.) cseh–osztrák zeneszerző, karmester. Rendkívül tehetséggel rendelkezett, hiszen hatévesen már zenét tanított és tizenöt éves korában került a bécsi konzervatóriumba. Karmesteri és operaigazgatói karrierjét húszévesen kezdte és dolgozott Ljubljanában, Kasselben, Prágában, Lipcsében, Budapesten, Hamburgban és a bécsi Udvari Operában is.

Ifjúsága

Gustav Mahler zsidó szülők második gyermekeként Kalischtben (ma Kalište), Csehországban született, ahonnan pár hónap múlva családja Iglauba (ma Jihlava) költözött. Apja, Bernard a város díszpolgára, több kocsmával, szeszfőzdével és pékséggel. Ennek ellenére boldogtalan gyermekkora volt, alkoholista, otthon brutális, nőcsábász apja, bigottan vallásos anyja Maria Hermann mellett. Tizennégy testvére fele meghalt.

Korán jelét adta zenei tehetségének, háromévesen az utcán vonuló katonazenekar után "vonult" harmonikázva, hatévesen vidám polkát komponált, amit -pokoli környezete jellemzésére- gyászinduló vezet be. Korán kezdett zenét tanulni, zongorázott, és Heinrich Fischertől, a helyi Szent Jakab templom karvezetőjétől az összhangzattant is megismerte. Gyerekkorában kialakul a később mindig jellemző messianizmusa, mely szerint az isten keresése és a művészet szolgálata váltja meg az embert. Az iglaui német gimnáziumba járt, és a városi színházban adta élete első zongorakoncertjét nagy sikerrel. Később egy prágai gimnáziumba tanult, majd 1875-ben beiratkozott a bécsi konzervatóriumba zongoraszakra, tanára Julius Epstein volt. De összhangzattant és kompozíciót is tanult, magántanáránál Brucknernél. Ebben az időben alaposan tanulmányozza Schopenhauer és Nietzsche filozófiai műveit, melyeknek erős hatása volt később művészetére. A konzervatóriumban abbahagyta a zongoratanulást, a zeneszerzői és karmesteri karrier felé indult. Még nincs húszéves, amikor tanulmányait befejezve elhagyja Bécset.

A pályakezdő

Iglauban színházi karmesteri állást ajánlottak az éhező ifjúnak, amit emlékei miatt nem fogadott el. Rövid ideig Bad Hall-ban helyettesítő karnagy, majd Laibach, a mai Ljubljana színházának tizenhét tagú zenekarát vezette. Első komolyabb állását az Olmütz-i (Olomouc) színházban kapta. Bár csak egy szezont töltött itt, már kialakult a később mindvégig jellemző vad és kíméletlen karmesteri stílusa, és emberi különcsége. "Ahol a zene, ott legyen a démon" - volt a később is sokat hangoztatott elve. A körülményekhez képest kiváló előadásokat produkált, a karmesteri munka mellett rendezett, sőt díszleteket is tervezett.

Híre a közeli Németországba is eljut, a drezdai Udvari Operaház főrendezője fedezi fel, így lesz "második ember", karigazgató Kasselben. Egy szezont tölt itt, majd a rá később is jellemzően botránnyal és sikerrel távozik. Monumentális előadással készül a nyári fesztiválra, négyszáz tagú kórussal, ismert szólistákkal, és a közepes tehetségű főnöke Wilhelm Treiber vezette zenekarral. Próbálták rábeszélni, hogy az előadás vezetéséről mondjon le utóbbi javára. Egy helyi lapban megtámadják: "németek végzik el a munkát, és egy zsidó zsebeli be a dicsőséget". A zenekar elállt az előadástól, de Mahler a közeli városok zenészeivel, és a helyi helyőrségi zenekarral megtartja az előadást, amely hatalmas sikert arat. Egy év után, 1886 nyarától szerződtette a nagyhírű lipcsei Opera, az állásra várva a prágai Német Színházban dolgozik.

Lipcse nagy zenei hagyományokkal bíró város. Itt dolgozott Bach, Wagner szülővárosa, itt működött már akkor is a Felix Mendelssohn-Bartholdy által híressé tett, máig működő Gewandhaus zenekara. A vezető karmester a magyar Nikisch Arthur. A Mahlertől öt évvel idősebb, de akkor már világhírű karmester Magyarországon született, és rendkívüli zongoristaként tizenegy évesen már a bécsi Konzervatóriumban tanulhatott. Végzés után röviddel már karmester, tehetsége (és kitűnő modora, eleganciája) miatt hamar ismert lett Európában Mahler lázasan munkához lát, mellette szerelmi viszonyt kezdett Marion von Weberrrel, akinek férje Carl Maria von Weber unokája volt. Az egyébként ezredes utódtól megbízást kapott a német opera atyja által csak vázolt dalmű, A három Pinto befejezésére. Ez a darab komoly művészi és pénzügyi sikert hozott Mahlernek. Nem tudható, valójában mennyi volt a kapott anyag, de a művet nem jegyzik Mahler munkái között. Megismerkedik a városban koncertező, akkor Münchenben dolgozó Richard Strauss-al, befejezi Első szimfóniáját, és dolgozik a másodikon.

Lipcsében ekkor (1887) jelent meg Mahler bécsi barátja, Siegfried Lipiner fordításában németül Adam Mickiewicz lengyel költő óriás-eposza, az Ősök, német címe Todtenfeier (Gyászünnep). A dráma Mahlerre nagy hatást gyakorolt, ez lett a címe ekkor komponált gyászindulójának, és ehhez a műhöz kapcsolható az indulóból kibontakozott Második szimfónia. Talán ezért került a Mahlert nagyra tartó Leonard Bernstein jellemzésébe ("német-cseh-morva-zsidó-lengyel kisfiú") a "lengyel" jelző kakukktojásként.

Közben rengetegen vezényelhet, mert főnöke tüdőgyulladás miatt hosszan betegeskedett. Mahler azzal számolt, hogy Nikisch nem is tér vissza, és ezt a reményét ismerőseitől főnöke is megtudta. Nikisch lassan felépült, de talán ez a sikertelen puccs is szerepet játszott abban, hogy váratlanul állást kapott Budapesten.

Budapest

1888-ban Budapestre szerződhetett, ahol a négy éve épült, akkor Európa legmodernebb dalszínháza, a Magyar Királyi Operaház művészeti igazgatója és vezető karnagya lett. Elődje, Erkel Sándor után a színház komoly művészeti és pénzügyi válsághelyzetben van. Kinevezése előtt ezért is mondott nemet a meghívásra Nikisch, ahogy Liszt Ferenc pártfogoltja, Felix Mottl is. Tízéves szerződést írt alá Beniczky Ferenc intendánssal, kirívóan magas, évi 10 000 (akkori) forint fizetéssel. 1889. január 29-én mutatkozott be a magyar közönségnek A Rajna kincse első magyar nyelvű előadásával. Az előadás elején színpadi tűz ütött ki, amit a megérkező tűzoltók és a művészek eloltottak, majd végigjátszották az operát hatalmas sikerrel. Másnap Richard Wagner Ring-tetralógiájának másik darabja, A walkür tűz nélkül is sikert aratott.

Gustav Mahler emléktáblája egykori lakhelyén, a Teréz körút 7. szám alatt

1889-ben az ő meghívására települt Magyarországra Mosshammer Román osztrák hárfás, aki később neves bayreuthi hárfás lett, és a Zeneakadémia hárfa tanszakát is vezette.

Budapesten érte apja és pár hónap múlva anyja, majd lánytestvére halálhíre, akikről az ekkor írni kezdett Második (Feltámadás) szimfóniájának nyitótételével (Gyászünnep) emlékezett. Itt mutatta be 1889-ben az Első szimfóniáját, amit a közönség vegyesen fogadott. Egyes kritikák szerint kifütyülték, számtalan karikatúra jelent meg az előadásról. A szerző alaposan átdolgozta, és ekkortól vált szokásává, hogy instrukciók tömegét szórta el a partitúrába, sokszor szokatlan utasításokat is ("nicht schleppen" - ne vonszoljuk").

Bemutatta Pietro Mascagni Parasztbecsület című operáját is, mely a budapesti siker után (1890. december 26.) indult világhódító útjára. Talán a legnagyobb siker Mozart Don Giovannijának 1890. december 16-i előadása volt. Ezen magyar vendéglátói meghívására kelletlenül részt vett Johannes Brahms is. A nyitány után felébredt, az előadás után pedig a színpadra rohanva köszönte meg a "legkitűnőbb Don Giovanni-előadást". Ettől kezdve Mahlert a legjobb opera-karmesternek tartotta (bár zeneszerzőként fenntartásai voltak vele szemben). A művészi eredmények mellett elérte, hogy az első év után az Operaház működése nyereségessé lett.

Amikor 1891-ben Zichy Géza lett az Operaház intendánsa, Mahler hosszú szerződése ellenére titokban állás után nézett. A gróf sok kortársa szerint fanatikus nacionalista és antiszemita volt, egyik karját elvesztve is zongorakoncerteket adott. Ami igazán zavarta Mahlert, az volt, hogy Zichy "zeneszerzőnek képzelte magát". Nem tett jót a köztük lévő viszonynak, hogy Mahler több alkalommal nyilatkozta, miszerint nem kellene mindent - köztük a Wagner-operákat is - magyarul énekelni. Elutasította a "bábeli" előadásokat is, ahol minden szólista azon a nyelven énekel, amelyiken legjobban tudja a darabot.. Néhány újságíró, kritikus, ezt a magyar nyelv elleni támadásnak tartotta. Zichy intendánsi kinevezése után Mahler hatáskörét megnyirbálta, támadta műsorválasztását és beleszólt művészeti kérdésekbe is, végül már belügyminiszteri felfüggesztéssel fenyegette. De 25 000 forintot ígért, ha Mahler lemond, ami megtörtént 1891. március 14-én, hiszen már zsebében volt az új szerződés. Nyilatkozatban búcsúzott munkatársaitól és a budapesti közönségtől, mert az Operaházból kitiltották. A lemondását követő első előadáson rendőröknek kellett rendet teremteni, mert a nézők kiabálva Mahlert követelték vissza.

Hamburg

Budapestről Hamburgba szerződött, ahol a városi színház zeneigazgatója lett. A gazdag és szabad Hanza-város operaháza nem az akkori szokás szerint az uralkodó, ritkábban a város kezében volt, hanem már 18 éve egy korábbi baritonista, Pollini bérelte, aki hajszolta az előadásokat, társulatokat utaztatott Oroszországba, de bőkezű volt az operaházzal, és kiváló énekeseket szerződtetett. Mahler az első két hónapban harmincöt előadást vezényelt, köztük Wagner Trisztán és Izoldáját óriási sikerrel. Német területen először mutatta be Pjotr Iljics Csajkovszkij Anyeginjét, lenyűgözve a jelen lévő zeneszerzőt. Az ekkor a Hamburgi Filharmonikusok élén álló Hans von Bülow, aki Kasselben még nem állt szóba vele, a Siegfried előadást meghallgatva babérkoszorút küldött neki elismeréseként. Itt tanított két fiatalt: Bruno Walter Schlesinger később Bruno Walter néven (melyet mestere javasolt) világhírű karmester, Anna von Mildenburg pedig kiváló szopránénekesnő (és mestere szerelme) lett.

Az impresszárió hajtotta, amikor a városban kitört kolerajárvány (1882) miatt nem akart visszatérni, egy év fizetés-elvonással fenyegette meg. A Hamburgban töltött hat évad alatt hétszáznegyven előadást vezényelt, állandóan panaszkodott, hogy nincs ideje zeneszerzői munkára, és kesergett, hogy szimfonikus koncertek vezénylésére alig volt lehetősége. Ez alól az egyik kivétel első és utolsó londoni turnéja 1892 nyarán. Százötven tagú együttessel tíz alkalommal lépett fel a Covent Garden már akkor híres előadótermében. Hamburgban lelkesen szervezett egy koncert sorozatot, ám a nyolc előadás nem volt sikeres. Nem csak azért, mert alkalmi zenekarral játszott, és egyébként is inkább tartották a "dalszínházi árokba", mint pódiumra való karmesternek. Mahler előadásai eltértek az akkor megszokottól, részeket, szólamokat írt át, tempót váltott. De a koncertjeit végigülő tanítvány, Bruno Walter ekkortól élete végéig a valaha volt legnagyobb előadóművésznek tartotta (sokakkal együtt).

Hamburgi évei alatt nyarait Salzkammergut hegyei között, Steinbachban bérelt nyaralóban töltötte rendszerint három testvérével, és a bécsi konzervatóriumban megismert, férjétől elvált brácsaművésszel, Natalie Bauer-Lechnerrel. Budapesten is találkoztak, évekig barátok voltak (Natalie a felesége is szeretett volna lenni), és a nő részletes feljegyzést vezetett Mahler életéről. Nyári szokásává vált, hogy meglátogassa Brahmsot a nyaralójától 25 kilométerre lévő Bad Ischl-ben. Közben komponál, befejezi a Második szimfóniáját. Évek óta halogatta a mű befejezését, egyébként is ötletszerűen dolgozott szimfóniáin. Bülownak 1891-ben lejátszotta a Budapesten írt nyitótétel, a (Gyászünnep) egy rövid részletét, aki hamar befogta fülét, majd élesen kritizálta a zenét. A művel 1894-ig vajúdott, amikor Bülow temetésén a templomi kórus elénekelte a régi gyászdalt, a Feltámadás-t. A dal -és talán a hangulat- villámcsapásként érte. A temetés után három hónappal kész volt a mű, a zárótételben kórussal, melyhez két versszakot vett át a hallott gyászdalból (és a címet), a többit maga írta. Ezt a művét 1895. december 15-én mutatta be Berlinben. A koncert végén a szobájába rohant, és összeesett. A közönség rövid szünet után óriási tapsviharral ünnepelte, sokan sírva fakadtak. És fél év múlva befejezte a félelmetes, öt tételes Harmadik szimfóniát is, melynek negyedik tételében megszólal Nietsche Éjféli dal-a (Mittelnachtslied), az akkor megismert Így szólott Zarathustából, melyből baráti körben is gyakran olvasott fel részleteket.

Bécs

Karmesteri működésének következő állomása Bécs volt, ahol 1897. április 8-tól az Udvari Opera (a Hofoper) vezetője lett. Az állást, amelyre mindig vágyott, amelyet 1897–től 1907-ig töltött be, nehezen kapta meg. Egyik legerősebb ellenzője Cosima Wagner, Liszt Ferenc lánya, akkor éppen Hans von Bülow, később Richard Wagner (második) felesége. Az Udvari Operának egyébként is volt három karmestere, akik közül a magyar származású Richter János (ott Hans) 1879 óta dolgozott ott, így esélyes volt a visszavonuló Wilhelm Jahn helyére. Azonban számos német és magyar főnemes (köztük a Bécsben is befolyásos gróf Apponyi Albert) sok szakember, köztük a pár nappal korábban meghalt "budapesti ismerőse", Brahms baráti köre, több újságíró járt közbe érdekében, és – az állás elnyeréséért – Mahler felvette a kereszténységet.

Kinevezése után munkamániás zsarnokként viselkedett. Május 11-én mutatkozott be a Lohengrin nagy sikert aratott előadásával. Az első három évadban évadonként száz alkalommal vezényelt, működése alatt hatvanhárom különböző operát mutatott be, köztük első ízben német területen Smetana és Csajkovszkij néhány művét. De elutasította az uralkodó, Ferenc József kérését, hogy mutassák be budapesti riválisa, Zichy gróf operáját .

Tisztelte az alkotókat, számos opera csonkítását visszaállította, igy előadásában Wagner Az istenek alkonya operájának előadása az akkor szokásosnál egy órával hosszabb lett. Hasonlóan játszotta a Ring többi, hosszú és nehéz darabját. Mindez konfliktusokhoz vezetett a még két évig dolgozó Richterrel. Richard és Cosima Wagner fiának, Siegfried Wagnernek gyenge vígoperáját (A naplopó - Der Bärentrager) is szinpadra vitte, de alaposan meghúzva, amit a sértett mama indulatosan fogadott. Óriási sikert aratott a szerző, Johann Strauss jelenlétében bemutatott Denevér előadása. Richard Strauss obszcénnak tartott, és ezért többször elutasított második operáját (Tűzínség) is bemutatta 1901-ben. A szólistákkal egyszerre gyűlölték és szerették egymást, mindebből gyakran kiváló előadások születtek.

1898-ban megválasztották az önigazgató Bécsi Filharmonikusok vezetőjének is. Richter János javasolta, aki két évtizeden át volt a Filharmonikusok választott vezetője, azonban 1898-ban jobb karja lebénult, és maga helyett Mahlert javasolta, a zenészek megszavazták a javaslatot. A zenészek többsége az Operaház zenekarának volt fizetett alkalmazottja, vagyis Mahler beosztottja. Hamar konfliktushoz vezetett, hogy meg akarta törni azt a hagyományt, mely szerint a zenekar maga választja meg repertoárját, és számos régi zenekari tagot küldött el. Ő vezette be máig tartó érvénnyel, hogy a zenekari tételek között a közönség ne tapsoljon. Vezetése alatt telt házas koncerteket adtak, de a klasszikusok Mahler-interpretációja gyakran váltott ki éles szakmai és közönség-kritikát.A zenekart ő vezette első külföldi turnéjára, a Párizsi Világkiállítás programjában szerepeltek, nem nagy sikerrel. 1901-ben elvesztette a bizalmi szavazást, távozott a Filharmónikusok éléről, ám még évekig visszajárt vendégkarmesterként.

1901. február 24-én délután a Filharmónikusok koncertjét, este Mozart Varázsfuvolájának ünnepi, 110. előadását vezényelte. Éjjel erős vérzést kapott, alig élte túl. Ezen az előadáson jelen volt a Mahlernál 19 évvel fiatalabb, feleannyi idős Alma Schindler. Személyesen csak novemberben ismerkedtek meg és 1902. március 9-én összeházasodtak. Felesége szintén zeneszerzéssel próbálkozott, kevés sikerrel. Két gyermekük született, házassága nem volt felhőtlen, felesége elnyomó vetélytársat látott férjében, meg is csalta (Walter Gropius építésszel, akihez Mahler halála után feleségül ment). Felesége szülei (neves festőművészek) ismertették meg az akkori kor ifjú lázadó művészeivel (Arnold Schönberg, Alban Berg, Max Reinhardt, Gustav Klimt, Stefan Zweig), csodálta előadásait Romain Rolland, Thomas Mann és még egy ifjú vándormunkás, Adolf Hitler is.

Három hónappal esküvője után egy német kisváros, Krefeld nyári fesztiválján, a helyi zenekarral, de a nézőtéren számos hírességgel (köztük Richard Straussal ) bemutatja az 1896-ban befejezett Harmadik szimfóniáját amivel élete legnagyobb sikerét aratja Majd három év szünet után gyorsan újabb szimfóniákat (4–8.) és dalokat, köztük a Kindertotenlieder (Gyermekgyászdalok) ír vagy fejez be. A Nyolcadik szimfónia nyolc hét alatt született, olyan hatalmas zenekari és kóruslétszámot kívánt, hogy „Ezrek szimfóniája” néven emlegették. Bécsben sikeres, nagy rajongótábora volt, de a „szakmán” belül mindenkivel (zenészek, énekesek, vezetés) feszült volt a viszonya. Jellemző, hogy bár játszották, de szimfóniái közül egyetlen bemutatóját sem tarthatta Bécsben. Annál gyakrabban ad koncertet nagy sikerrel külföldön, húsznál is több nagyvárosban

A Nyolcadik szimfónia („Ezrek szimfóniája”) amerikai bemutatóján Leopold Stokowski vezényelte a Philadelphia Zenekart 1916-ban.

Sokan irigyelték külföldi sikerei miatt, belekötöttek gyakori távollétébe. Ugyanakkor egyre gyakrabban hívják Amerikába, ahol barátja , Strauss számos hangversenyt vezényelt, nagy sikerrel. 1907-ben meghalt nagyobbik lánya,a gyász miatt is romlik az egészsége, szívbillentyű-hibát állapítanak meg nála. Bár az Operaház aranykorát éli vezetése alatt, ebben az évben kis összeggel túllépte a költségvetést, amiért méltánytalanul megróják. Ráadásul egy idő után antiszemita sajtótámadások is érték, a helyzete tarthatatlanná vált, felmentését kérte a császártól. 1907. október 26-án vezényel utoljára a bécsi operában, Beethoven Fidelio-ját. Két nap múlva Párizsba indul családjával, majd Cherbourgból hajóra száll, az Újvilágba indul.

Az utolsó négy év

1907. karácsonyára érkeztek New York-ba, ahol közel két évig maradt. Az 1883-ban épített Metropolitan Opera karmestere lett. Újévkor debütált a Met-ben, Trisztán és Izoldaelőadással, nagy sikerrel. A következő előadáson (Don Giovanni) a már világhírű orosz basszista, Fjodor Saljapin is fellép. Amerikában egy megváltozott Mahlert láthattak: diktátori módszerek nélkül, szokatlan barátságos stílusban vezette a próbákat, előadásokat. Több hangversenyt vezényelt az 1842-ben alapított Philharmonic Society zenekarával, három szimfóniáját is sikerrel mutatja be velük.

1908-ban a Met új igazgatója magával hozta Arturo Toscaninit. A két karmester viszonya megromlott, és feszült viszony alakult ki a Filharmonikusok vezetőjével is. A Metet is támogató milliomosok csoportja nyomására (és nagy összegű adományukért) a zenekar teljhatalmat adott Mahlernek. De a viszony feszült volt, az előző évad sikerei elmaradtak, miközben az Operában egyre többet vezényel növekvő sikerrel Toscanini.

Közben szívbaja súlyosbodik, halálfélelme van, és a zeneszerzést is csak hosszabb évi európai szabadsága alatt folytatja. 1910. nyara feszült a felesége és Gropius nyílt, botrányos viszonya miatt, de szeptember 10-én Münchenben bemutathatta a monumentális Nyolcadik szimfóniát, majd október 25-én visszatértek New Yorkba. Ekkor már a zenekar pénzügyi támogatói Mahler hatáskörét szabályozó dokumentumot szerkesztettek, annak betartására bizottságot hoztak létre, és -változatlan fizetés mellett- háromszorosára emelték a szezonban tartandó előadások számát.

Bár még nagy sikereket arat, télen hosszú vidéki turnéra utazik a zenekarral, de egyre gyengül, torokbaja és szívbetegsége súlyosbodik, életveszélyes streptococcus-fertőzést kap. Lázasan vezényel koncertet a Carnegie Hallban február 21-én, ami élete utolsó előadása volt. Kezelni próbálják, és azt javasolják, hogy utazzon a híres párizsi Pasteur Intézet-be. Április 18-án megérkeznek, de hamar kiderül, hogy menthetetlen. Továbbviszik Bécsbe, ahol egy hét agónia után május 18-án este meghalt. Felesége beszámolója szerint utolsó szava, amit már eszméletlenül suttogott: Mozart volt.

Leveleit, visszaemlékezéseit felesége, Alma Maria Mahler-Werfel adta ki. Visszaemlékezései meglehetősen szubjektívek és önigazolók. Úgy érezte, jobb zenész, mint a férje, csak zsarnok férje és az ő önfeláldozása miatt ezt a világ nem ismerheti meg. Könyvében férje 159 levelét teszi közzé, de csak 37-et nem változtatott meg, dokumentumok százait nem publikálta.

Jelentősége

Mahler 1890 körül

Mahler korai művein Anton Bruckner hatása érezhető. Richard Wagnert tekintette zenei példaképének, de soha nem próbálkozott opera írásával. Érett szimfóniáiban a romantikus szimfonikus zene fejlődésének végpontjáig jutott. A szépség megszállottja volt, romantikus képzeletű művész, akinek műveiben a szuggesztív hatású részek, a hallható boldogságkeresés fogják meg a hallgatót. Szimfóniái közül többen (2., 3., 4.) énekhangot is szerepeltet, a Nyolcadik szimfónia pedig egy szokatlanul nagy zenekarra és kórusra írt monumentális kantáta. Élete során művei sikeresek voltak, de ezek a sikerek nem voltak átütő erejűek.

Halála óta azonban elnyerték helyüket a zeneirodalomban, és a Mahler-kultusz nyomán műveit rendszeresen előadják, és egyre több hangfelvétel készül belőlük. 1985-ig mindössze 619 felvétel volt ismert műveiből, tíz év múlva 1168, a legújabb, születésének 150. évfordulójára kiadott diszkográfia szerint a hangfelvételek száma már 2774. Egyedül az Ötödik szimfóniájának 225 felvétele listázott különböző karmesterekkel és zenekarokkal. Sajnálatos, hogy bár korában a hanglemez-technika már ismert volt, valódi lemezfelvétel nem maradt utána. Mahler 1905-ben Lipcsében a Welte Company-nál gépzongora-tekercsre (piano roll) játszotta zongorán a 4. és 5. szimfónia első tételeinek, valamint az 1892-ben kiadott dalciklus második és hetedik dalának átiratát. A felvételeket korábban néhány lemeztársaság kuriózumként, kis példányszámban lemezen és CD-n is kiadta.

Mahler korának egyik legjobb és legismertebb karmestere volt. Ahol működött, mindenütt fellendítette a zenélés, az előadások színvonalát. Hatalmas odaadással érvényesítette a művek lényegét, és hasonló odaadást követelt meg zenészeitől, énekeseitől, kimerítő próbák során próbálta közelíteni a tökéletest.

Művei

• a-moll zongoranégyes (egy tétel készült el)
• A panaszos dal (Das klagende Lied), kantáta
• Egy vándorlegény dalai
• A fiú csodakürtje (Des Knaben Wunderhorn) – dalciklus (Achim von Arnim és Clemens Brentano gyűjtötte versekre)
• Gyermekgyászdalok (Friedrich Rückert verseire)
• Öt dal Rückert-versekre
• 1. szimfónia, „Titán”
• 2. szimfónia, „Feltámadás”
• 3. szimfónia
• 4. szimfónia
• 5. szimfónia
• 6. szimfónia, a-moll, „Tragikus”
• 7. szimfónia, „Éji zene”
• 8. szimfónia, „Ezrek szimfóniája”
• 9. szimfónia
• 10. szimfónia (befejezetlen)
• Dal a Földről (Das Lied von der Erde)

Források

• Németh Amadé: Gustav Mahler életének krónikája. Budapest 1984, Zeneműkiadó
• Kurt Blaukopf: Gustav Mahler. Budapest 1973, Gondolat
• Bruno Walter: Gustav Mahler. Budapest 1969, Gondolat
• Zoltan Roman: Mahler és Magyarország 2010, Geopen Kiadó, ISBN 9789639973220
• Péter Fülöp: Mahler Discography 2010, Mikrocosmos Comp. Ltd, ISBN 978-963-06-9566-4
• Norman Lebrecht: Maestro! A karmestermítosz 2001, Európa , ISBN 963-07-6782-1
• Pándi Mariann: Hangversenykalauz, 1975, Zeneműkiadó.
• Jonathan Carr: Az igazi Mahler, 2005, Európa, ISBN 963-07-7781-9
• John Stanley: Klasszikus zene. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.