L’art pour l’art

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pilier.eglise.abbatiale.Souillac.png

L’art pour l’art (magyarul: ’művészet a művészetért’)

Ez a kifejezés a művészet öncélúságát vallja, vagyis hogy a létét önnön szépsége indokolja, s éppen ezért nem kell semmilyen társadalmi, politikai, vallási, erkölcsi vagy gazdasági célt szolgálnia, az igazi művész feladata az örök szépség ábrázolása.[1]

Előtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sem időhöz, sem korhoz nem köthető feltétlenül a l’art pour l’art, legjobb példa erre a Milói Vénusz[2] c. szobor, amelyet 1820-ban találtak meg Milosz görög sziget közelében, s 1821-től a Louvre-ban tekinthető meg. Kr. sz. előtt kb. 100 évvel készülhetett, ma is csodájára jár a világ a szobor múlhatatlan szépségének, robusztus volta mellett is a nőiesség és a kecsesség, azaz az örök szépség szimbóluma, maga mögé utasította az addig legszebbnek tartott Medici Vénuszt.

Gondoljunk arra, hogy az angol William Blake költő, festő és grafikus saját korában teljes meg nem értettségben alkotott, az utókor számára meg kimeríthetetlen tárház az ő művészete. Egy korabeli esztéta megállapíthatta volna, hogy Blake a l’art pour l’art jegyében alkot.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Victor Cousin (1792-1867) francia filozófus az elsők közt fogalmazta meg a l’art pour l’art, az öncélú művészet jelszavát. Esztétikája szerint a művészeti formában a belső szellemi szépség jelenik meg. Az eszményi szépség nem az egyesben található, hanem maga az isten az, amely minden szép és fenséges ősforrása. A művész sajátos szépérzéke csupán önmagából táplálkozik.

Théophile Gautier (1811-1872) francia költő, író és kritikus esztétikai nézeteivel a parnasszizmus[3] költői gyakorlatát igazolja. Szerinte a művészet az erkölcsi érdektől és a hasznosságtól független öncél (l’art pour l’art). A műalkotás legfőbb alkotó elemének a forma csiszoltságát tekinti. Gautier szerint csak az lehet szép, ami nem való semmire, a hasznos eleve rút, mert valamilyen szükségletet elégít ki.[4]

A parnasse fő képviselői Gautier mellett Leconte de Lisle, követője Léon Dierx, François Coppée, José María de Heredia, Sully Prudhomme, Anatole France, Paul Verlaine. Charles Algernon Swinburne (1837-1909) a preraffaelitákhoz közel álló költő költeményei és verses drámái mellett jelentős kritikai írásokat tett közzé angol írókról, köztük William Blake-ről. Swinburne használta először a l’art pour l’art kifejezést az Angliában 1867-ben épp akkor elhunyt Charles Baudelaire-rel kapcsolatban, akitől Ave atque Vale című elégiájában búcsúzott el.

A 19. század közepétől a költészetben a l’art pour l’art egyik legtudatosabb képviselője a francia Stéphane Mallarmé, akinek legjobb barátja az impresszionista festészet szálláscsinálója, Édouard Manet.

Az angol Oscar Wilde Dorian Gray arcképe c. művében a szépséget az emberi élet mitikusan felfogott tartalmaként ábrázolja. Németországban Stefan George (1868-1933) és a köréhez tartozó költők és gondolkodók teremtették meg a német l’art pour l’art-ot. A művészet önmagáért elvet vallják, s megteremtik a fegyelmezett, tiszta nyelv ideálját. A sajátos george-i vers a maga egyszerű, szigorúan megkomponált szerkezetével, kemény és hideg méltóságával azt a benyomást kelti, mintha márványból faragták volna. A tartalmat idővel mágikus forrássá mitizálják, amely csak a beavatottak számára érthető.[5]

Pierre-Auguste Renoir (1841-1919) festőművész alkotásai az örök szépségről, derűről, optimizmusról árulkodnak. A magyar Ferenczy Károly számos festménye, pld. Madárdal c., és Csók István számos alkotása is ebbe a körbe tartozik, pld. Tél a tavaszban, Keresztapa reggelije c. képei.

A l’art pour l’art-tól nem idegen a humor sem, jó példák Honoré Daumier karikatúrái. Sokszor egész művészeti társaság, művészeti irányzat számos tagja kötelezi el magát a l’art pour l’art mellett, pld. a parnasszizmus, a szimbolizmus költői, a naturalista és impresszionista festészet alkotói, egyes expresszionisták, a konceptuális művészet vagy az 1986-ban alakult magyar L’art pour l’art Társulat.

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A gonosz és a rút mint esztétikai kategória kimarad a l'art pour l'art jelszavából. Az erőszakban való tobzódás egyik első megjelenése a költészetben: Lautréamont (1846-1870) Maldodor énekei (Le Chants de Maldodor. Bruxelles, 1868) l. Világirodalom i.m. pp. 670.
  2. A Parnassze egyik költője, Leconte de Lisle a milói Vénuszban látta eszményei megvalósulását és a követendő mintát. Világirodalom. i.m. 663.
  3. Parnasszus a görög mitológiában a múzsák lakóhelye
  4. Legkorábban már Arisztotelésznek haladottabb nézetei voltak a rútságról, mint esztétikai kategóriáról, a komikum lényegi jegyei közé sorolta.
  5. Halász Előd: A német irodalom története. 2. köt. Bp., 1971. 281-283.
  • Az általános műveltség képes szótára. Budapest : Reader's Digest Kft., 2001. ISBN 963-8475-53-6
  • A művészet története. (Historia de l'arte. Magy. vált. főszerk. Aradi Nóra) 8. köt. A rokokótól 1900-ig.([Közrem.] Gellér Katalin). Budapest : Corvina, 1989. ISBN 963-13-2815-5
  • Világirodalom. Szerk. Pál József. Budapest : Akadémiai Kiadó, 2005. ISBN 963-05-8238-4 Mallarmé l. 670-671.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz L’art pour l’art témájú médiaállományokat.