Dugonics András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dugonics András
Dugonics András VU.jpg
Született 1740. október 17.
Szeged
Elhunyt 1818. július 25. (77 évesen)
Szeged
Foglalkozása író
drámaíró

Dugonics András signature.jpg
Dugonics András aláírása

Dugonics András (horvátul Andrija Dugonić) (Szeged, 1740. október 17.Szeged, 1818. július 25.) piarista szerzetes, író, egyetemi tanár.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugonyi András szegedi városi kapitány és Imre Katalin fia volt. Szülei gondos és alapos neveltetésben részesítették. Olyannyira kiváló előmenetelt tanúsított iskoláiban, hogy magára vonta a szegedi kegyesrendiek figyelmét is. Iskoláit 1756-ban elvégezve – szülei ellenkezése dacára – maga is a rendbe lépett. A szerzetesi próbaévek után Nagykárolyban bölcseletet, Nyitrán hittudományt tanult. Miséspappá szentelése után költészetet és szónoklattant tanított Erdélyben, Medgyesen. Erdélyi tartózkodása meghatározó befolyással volt szellemi fejlődésére, a nemzeti mondavilágban sajátos romantikus színezetben feltűnő Erdély római, dák, hun és magyar történeti hagyományaival a fiatal tanárban komoly érdeklődést ébresztett a történelem iránt. 1770-ben Nyitrára helyezték át, ahol a püspöki nevelőintézetben a bölcselet tanításával bízták meg, emellett azonban a költészettel is foglalkozott. Gyöngyösi István volt a példaképe, akit e korszakban az egyetlen klasszikus magyar költőnek tartottak. 1773-ban Magyarországon eltörölték a jezsuita rendet, és Dugonicsot a nagyszombati egyetemre helyezték át matematikatanárnak. Működését 1774-ben kezdte meg, és akkor is folytatta, amikor 1777-ben az egyetemet Budára áthelyezték. 1788-ban egyetemi rektor lett. 1808-ban öreg kora és testi gyengesége miatt nyugalomba vonult rokonaihoz Szegedre, ahol tíz évre rá meghalt.

Karácsony Chrytostom Incze rendtársa eképp jellemzi Dugonicsot: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Szépírói és tanári működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugonics András Etelka című regényének második kiadása (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd)

Dugonics életműve leginkább irodalmi szempontok alapján ragadható meg, hiszen hagyatékának túlnyomó részét regények, színművek alkotják. Fő művének a kortársak által nagyra értékelt, ám az utókor által elfeledett Etelka tekinthető.

A mű, melyet lábjegyzetek sokasága kísér, különös elegye a regénynek és a történelmi tanulmánynak. Dominálnak benne a leíró részek, melyek a honfoglalás kori magyarság szokásaival, életmódjával, magánéletével foglalkoznak. Olyan magyarságképet állít olvasói elé, amelynek alapja a nyelvi, kulturális közösség. Gyimesi István kutatásainak köszönhetően ma már nyilvánvaló, hogy Dugonics e művét nem a II. József által kiadott nyelvrendeletre adandó válaszként készítette. Nem szerepelt céljai között a felkorbácsolt nemzeti indulathullám meglovaglása, az olcsó népszerűségre való törekvés. Irodalmi tevékenységét pályatársai közül többen értetlenséggel fogadták, közéjük sorolható Kazinczy Ferenc is.

Amint irodalmi, úgy matematikai munkássága is kiváltotta a kortársak és az utókor éles reagálásait. Szénássy Barna, aki Dugonics szakmai kvalitásairól elítélően nyilatkozik, egyenesen „felszínes tudású, emellett túlzott önimádatban szenvedő” egyénnek festi. (Szénássy, A magyarországi matematika története, 107.) Szentpétery Imre tevékenységének értékelésekor fontosnak tartja megemlíteni azt az esetet, melyben „… tanítványai egy vizsga alkalmával a problémákat sem magyarázni, sem elegendőképen bizonyítani nem tudták.” (Szentpétery, A bölcsészettudományi kar története, 266.) Az állítás kissé más megvilágításba kerül, ha figyelembe vesszük, hogy a volt jezsuita Bruna Ferenctől származik, aki a filozófia tanszékre való pályázása alkalmával ellentétbe került Dugoniccsal.) Az utókor negatív, elítélő véleménye nem csupán jellemére, de tanári munkásságára, és alkotásaira is kiterjed. E vádak szerint egyetemi oktatói tevékenysége nem érte el a korszínvonalat, tanítványai nem voltak képesek teljesíteni. Ami pedig matematikai munkáit, a Tudákosságnak…könyveit illeti, azok alacsony színvonalú fércművek. A vádak, melyek kritikusról kritikusra öröklődve önmagukat táplálják, Gyimesi István tanulmányában szakszerű, értő módon kerülnek megcáfolásra. Gyimesi levéltári és kézirattári források alapján bizonyítja, hogy Dugonics tanári készültsége és tevékenysége a kor színvonalán mozgott.

Egyrészt az egyetemi katedra elnyerésében Makó Pál, a híres exjezsuita matematikus támogatta. Másrészt a Tudákosság…könyveit összevetve a Makó Pál-féle Elementa matheseos purae-vel, az minden szempontból ekvivalensnek tekinthető. Ez az összehasonlítás azért lehet irányadó, mivel az akadémiákkal közös tantárgy volt az elemi matematika, Makó Pál könyve pedig ott kötelező tankönyvként szerepelt. Ami pedig az oktatás színvonalát illeti, arról elmondható, hogy a bölcsészkari képzés nem jelentett szaktudományos képzést. A matematika tantárgy óraszáma eltörpült más tárgyakhoz viszonyítva, és a tanulók életkora sem volt magasabb a mostani gimnazistákénál. Így a mai viszonyokkal való összevetés téves megállapításokhoz vezethet, ha azonban a korabeli európai normákkal hasonlítjuk össze a Dugonics által készített magyar nyelvű tankönyveket, akkor nincs szégyenkezni valónk. Gyimesi István szerint: „ …Magyarországon nem volt annyira lemaradva a matematika oktatása, mint a tudomány művelése.” (Gyimesi, Dugonics András matematikai munkássága, 213.) Dugonics kvalitásait látszik megerősíteni az a tény is, amit Kosáry Domokos a negatív tradíció hatása alatt állva dehonesztáló kontextusba ágyazva így ír le: „Dugonicsot, az egyetem leggyengébb matematikaoktatóját, szakember kollégái fejcsóválása közben kritikátlan ifjú hallgatói nemesi nacionalista demagógiája miatt ünnepelték.” (Kosáry, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, 628.)

A tudákosságnak… könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugonics András 1784-ben adta ki A tudákoságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria) című munkáját. 1798-ban ezen két könyv ismételt kiadása mellett megjelent két újabb munkája is: A tudákosságnak III. könyve: A három szögellések (trigonometria) és IV. könyve: a csúcsos szelésekről (de sectionibus conicis) – címen. Igazán értékessé ezen munkákat nem is tartalmuk, hanem nyelvük teszi. Dugonics erről így ír: „…Én megmutattam, hogy ha a tudákosság magyarul tanittatna, más idegen nyelvre éppen nem lenne szükségünk, a mint is azon két tudákos könyveinkben semmi más szavakkal nem éltem, hanem tiszta magyar szavakkal.” (idézi Gyimesi, Dugonics András matematikai munkássága, 203.) Másutt így fogalmaz: „nincs a világon semmi a mit magyarul ki ne lehessen mondani csak ésszel, és tudománnyal forgolódgyon az ember.” (idézi Gyimesi, 205.)

Dugonics a nyelvújító mozgalom radikális alakja volt. Puristaként a végletekig kerülte a nem magyar szavak használatát, amit mi sem bizonyít inkább, mint az, hogy az egyetlen somma (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés. Szókincsét már meglevő magyar nyelvű matematikai írások, régi kódexek figyelembevételével, köznyelvi szavaknak a műnyelvbe vonásával és átértelmezésével, összetétellel, elvonással, képzéssel teremtette meg. Máig használatosak a matematikában a következő Dugonics által konstruált szavak: bizonyítani, csonka, egyenlet, gömb, gyök, háromszög, henger, jegyzet, sugár, húr, szelet, szög, természettudomány, természettörvény, véges, végtelen. (Gyimesi, 207.)

Működésének értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanárként 34 esztendőn át formálta a bölcsészeti kar ifjúságának matematikai gondolkodását. Tankönyvíróként áttekinthető, jól strukturált könyveket készített, melyek korának színvonalán álltak. A matematikai műnyelv kimunkálásában maradandót alkotott, ma használatos matematikai alapszókincsünk jelentős részben nyelvújító munkájának eredménye.

Munkásságának egészét értékelve a Tudományos Gyűjtemény a következő nekrológot közölte halálakor: „Szegeden meghalt Dugonics András, a kegyes iskolák szerzetéből való pap. Az erkölcsnek és tudományoknak áldozott élete, a tanításban fáradhatatlan fáradozásai, számos és becses munkái, melyekkel a magyar literaturát oly dicsőségesen gyarapította, neki a magyaroknál mindenkor fenmaradandó nevet szereztek.”[1]

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Troja veszedelme, melyet a régi versszerzőknek irásiból egybe szedett és versekbe foglalt. Pozsony, 1774. (Magyarázó jegyzetekkel. Függelékként néhány költeményfordítása található: Vergilius első eklogája, Ovidiustól Pallas és Arachne regénye és A világkorok leirása, valamint Horatiustól két óda.)
  • Andreae Dugonicii Argonauticorum, sive de Vellere Aureo, LL. XXIV. Pozsony és Kassa, 1778. (Tanítóregény.)
  • Ulyssesnek, ama hires és nevezetes görög királynak csudálatos történetei. Pest, 1780. (Amelyben az Odüsszeiát követte szabadon.)
  • A tudákosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria.) Pest, 1874. (2. bővített kiadás, Pozsony és Pest, 1798.)
  • A tudákosságnak III. könyve: A három szögellések (trigonometria) és IV. könyve: a csúcsos szelésekről (de sectionibus conicis). Pozsony és Pest, 1798. A szerző ezen munkájával felelt II. József kormányának a német nyelvet tannyelvül kijelőlő rendelete ellen, a magyar nyelvnek a felsőbb tudományok tárgyalására is alkalmas voltát bizonyítandó. A munka címén hibásan áll második kiadás; csak a két első kötet 2. kiadásához tartozott.)
  • Etelka, egy igen ritka magyar kis-asszony Világas-Váratt, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben. Pozsony és Kassa, 1788. (Ism. Mindenes Gyűjtemény 1789. I. 129. l. 2. javított kiadás. Pozsony és Pest, 1791. 3. kiadás. Ugyanott, 1805.)
  • Az arany pereczek. Szomorú történet öt szakaszokban. Pozsony és Kassa, 1790. (2. kiadás. Ugyanott, 1800. Családi regény Barcsai Ákos fejedelem korából.)
  • A gyapjas vitézek, két könyvben. Pozsony, 1794. (Magyar átdolgozása a szerző Argonautáinak).
  • Jeles történetek, melyeket a magyar játék színre alkalmaztatott. Pest, 1794. Két kötet. (Toldi Miklós, szomorú történet 3 szakaszban. Kún László, szomorú történet 4 szakaszban. Etelka Karjelben, szomorkás darab 4 szakaszban. Bátori Mária, szomorú történet 5 szakaszban.)
  • Gyöngyösi István költeményes maradványai. Pozsony és Pest, 1796. (Kiadta bő bevezetéssel.)
  • A szerecsenek. Pozsony és Pest, 1798. Két kötet. («Heliodórusnak nyomdoki szerént úgy fölékesítöttem, a mint csak tőllem kitelhetött.» Előszó.)
  • Római történetek. Pozsony és Pest, 1800.
  • Etelkából ki-válogatott remekje a helyes magyarságnak. Pozsony, 1800.
  • A magyaroknak uradalmaik; mint a régi, mind a mostani időben. Tizennégy rézmetszett paisokkal. Pest és Pozsony, 1801.
  • Jolánka Etelkának leánya. Pest és Pozsony, 1803–1804. Két kötet.
  • Szittyai történetek. Pest és Pozsony, 1806–08. Két kötet. (A magyarok őstörténte Árpád haláláig.)
  • Cserei. Egy honvári herczeg. Szeged, 1808.
  • Radnai történetek. Szeged, 1810. (A radnai kápolna csodái, a búcsújárók számára, még 1808-ban Pesten irta.)
  • Nevezetes hadi-vezérek. Pest, 1817. (Életrajzok Corn. Nepos és Plutarchus után.)
  • Magyar példabeszédek és jeles mondások. Pest, 1820. (Két kötet, P. Chrysostomus által írt életrajzával együtt Grünn Orban szegedi nyomdász adta ki. Hasonmás kiadásban megjelent a szegedi Bába Kiadónál 2009-ben.)
  • Bátori Mária. Pest, 1881. Endrődi Sándor tanulmányával a szerzőről. N. Könyvtár XVIII.) és Pest, 1887. Olcsó Könyvtár 230. Kiadta Heinrich Gusztáv, a ki kimutatta, hogy e darab Soden Gyula gróf Ignez de Castro (1784.) című drámájának magyar átköltése.)
  • Tárházi. Víg szabású játék öt szakaszban. Az eredeti kéziratból kiadta és bevezetéssel ellátta Háhn Adolf. Pest, 1882.
  • Dugonics András Följegyzései. Budapest, 1883. (Olcsó Könyvtár 162. sz. Sajtó alá rendezte s a latin részeket jegyzetben kivonatosan magyarra fordította ifj. Szinnyei József. I. része: Etelkának kulcsa; a II. rész a magyar korona visszahozatalát és az ezzel okozott örömöt írja le; a III. rész a Dugonics-családnak a magyar nemesség eléréséért tett lépéseivel foglalkozik; végül az utolsó a Martinovics-féle összeesküvésről szól.)
  • Kun László. Budapest, 1885. (Olcsó K. 186. sz. Kiadta Heinrich Gusztáv, aki kimutatja, hogy e darab Fridriech Justin Bertuch Elfriede [1775.] című drámájának magyar átköltése).
  • Toldi Miklós. Budapest, 1893. (Olcsó Könyvtár, sajtó alatt. Kiadta Heinrich Gusztáv, aki kimutatta, hogy e darab Christmann K. Der Statthalter von Corfu című tragédiájának magyarítása.)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dugonics András szobra Szegeden (Izsó Miklós, 1876)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893. 1115. o.  Online hozzáférés
  • Bíró Ferenc, A felvilágosodás korának magyar irodalma. Balassi Kiadó, Budapest, 1994.
  • Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666-1997. Magyar Piarista Tartományfőnökség, Budapest, 1998.
  • Gyimesi István, Dugonics András matematikai munkássága. Piaristák Magyarországon 1642-1992. Rendtörténeti tanulmányok. Magyar Piarista Tartományfőnökség, Budapest, 1992.
  • Gyuris György, Dugonics András. Bibliográfia. A Somogyi-könyvtár kiadványai 8, Szeged, 1969.
  • Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.
  • Szénássy Barna, A magyarországi matematika története (A legrégibb időktől a 20. század elejéig). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.
  • Szentpétery Imre, A bölcsészettudományi kar története 1635-1935. Budapest, 1935.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893. 1115. o.  Online hozzáférés

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]