Dákok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dacia területe Boirebisztasz uralkodása idején, i. e. 82-ben

A dákok ókori népcsoport, amelynek az i. e. 1. évezred kezdete körülre datálható a kialakulása. A mai Erdélyre lokalizálható a központjuk. Az írott történelembe belépésük után két évszázaddal a Római Birodalom vetett véget önállóságuknak.

Történetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gáva–Holihrad kultúra népe eredetileg mezőgazdasággal foglalkozott. A Kárpát-medence keleti felén, Galícia és Besszarábia területére is kiterjedt, sőt szórványosan Kijev környékén is feltűnik. A késői bronzkori eszköztárban megjelentek a vaseszközök is, amikor valamely lovas nép települt meg ezeken a területeken. Ugyanekkor már erődített települések és gazdag halomsírok is épültek. A kultúra kapcsolatban állt az al-dunai és havasalföldi népességekkel is. A nép neve és nyelve az írásbeliség előttről nem ismert. Hérodotosz gétáknak nevezte őket. Sztrabón pedig leszögezte, hogy a géták és a dákok azonos nyelvet beszéltek, valamint keveredtek a moiszoszokkal és a trákokkal. Ez a nép tekinthető a dákok ősének, mivel a következő időszakban népességcserére nincs adat.

Az i. e. 8. század folyamán újabb keleti lovasnép érkezett, amely valamilyen iráni nyelvet beszélt. A magukat szigünna vagy agathürsz néven nevező etnikum megjelenésével Erdélyben teljesen eltűnik a korábbi kultúra, és helyettük szkíta jellegű eszköztár jelenik meg. Az erdélyi agathürszök területein kívül a szkíta elemek hamarosan feloldódtak a korábbi helyi jellegekben.

A kelta hódítások során, az i. e. 4. században az agathürszöket váltották fel a kelták, és az őket kísérő, már dáknak nevezhető alföldi telepesek. Az erdélyi nemesfémbányák lehetővé tették a keleti keltáknak az önálló pénzverést. A század folyamán kereskedelmi kapcsolatok létesültek a görögökkel, a pénzeik is II. Philipposz és III. Alexandrosz pénzeinek mintájára készültek. Ezidőben a dákok elkülönültek a szkítáktól, és politikai szerephez egészen az i. e. 1. századig nem jutottak. A szkíták több törzsre oszlottak a Kárpát-medencében, így az anartoi, kotinoi és teuriszkoi.

Az i. e. 2. századtól a kereskedelem kiterjedt az illyriai és itáliai görög városokra is. Fő behozatali cikkük a bor volt. A kereskedelem azonban hamarosan beszűkült, és gyakorlatilag Rómára koncentrálódott. A dák területeken rengeteg köztársasági pénz került elő, egy idő után kizárólagos fizetőeszközzé vált. Az egymástól külön élő dák törzseket Boirebisztasz egyesítette i. e. 63 és i. e. 60 között. Uralkodása alatt a dákok meghódoltatták a tőlük délre és nyugatra élő kelta és illyr népeket, sőt komolyan fenyegették a római Macedonia provinciát is. A Dák Királyság fennhatósága alá kerültek a basztarnák is.

Ezidőből származnak a dákok belső tagolódásáról az első híradások. Két rétegük különült el. Az „alantas” réteg a „hosszúhajúak” (ógörögül: kométai, latinul capillati), a vezető réteg a „süvegesek” (ógörögül: pilophoroi, latinul pileati, dák nyelven tarabostes). Sztrabón szerint a pileatusok nem ettek húst és nem ittak bort, Iosephus Flavius egyenesen az esszénusokhoz hasonlítja őket.

Boirebisztasz lázadásnak esett áldozatul. A belső harcok miatt Dácia meggyengült. Utódja, Dekaineosz pap volt, és megkezdte a Zamolxis-hit terjesztését. Róma ezt a hanyatlást próbálta kihasználni, amikor i. e. 44-ben Caesar hadjáratot tervezett ellenük. Ebben váratlan halála megakadályozta. Ebben az évben azonban már független bastarna és géta fejedelemségről tudunk, így elmondható, hogy a birodalom Boirebisztasz halála után rögtön szétesett. Ennek ellenére a dákok a római háborúkba továbbra is tevőlegesen avatkoztak be. Az actiumi csata előtt Augustusnak ajánlotta fel Dekaineosz a szövetséget. Augustus, hogy megakadályozza Antonius és a dákok esetleges szövetségkötését, házassági kapcsolatot akart létrehozni az új dák király, Kotiszo családjával, de ez a kísérlet kudarcba fulladt, és a dákok valóban Antonius oldalán harcoltak később. Kotiszo már i. e. 29-ben nagy vereséget szenvedett Macedonia helytartójától, és többet nem háborúzott Rómával. Ez a vereség lehetett az oka, hogy Sztrabón szerint ekkortól a dákok öt részre szakadtak, és a pannon háborúba beavatkozás miatt Marcus Vinicius i. e. 11-ben öt dák törzset győzött le. A Vinicius-töredék elemzése alapján az öt „dák” törzsből három valójában kelta, egy pedig basztarna.

A dák hatalmi övezet a magterületekre, gyakorlatilag Erdélyre csökkent le. Az öt részfejedelemséget a Comosicus által létrehozott vallási közösség tartotta egyben. Az Al-Dunánál megjelentek a szarmaták. A szarmaták egy kárpát-medencei törzse, a jazigok még beljebb szorították a dákokat a Marostól a Pathissusig, azaz elfoglalják a Bánságot.

A dákok Decebal uralkodása alatt néhány szerencsés körülmény folytán elkerülték a nagy római hadjáratokat. 85-ben és 86-ban legyőzte Oppius Sabinus és Cornelius Fuscus római hadvezéreket. Domitianus viszont legyőzte a dákokat, és nem fogadta el Decebal békeajánlatát. Decebalt az mentette meg a római hadjárattól, hogy Domitianus először a markomannokat akarta megbüntetni, amiért nem segítették a dák hadjáratban, viszont a markomannok megverték a római sereget. Ekkor újra felvetődött a békekötés, és 89-től Dacia cliens-királyság lett. Ezzel tizenkét évre mentesült róma a dák veszélytől.

Ezidőből ismert a dák törzsek leírása Klaudiosz Ptolemaiosztól. E törzsnevek jó része kelta, szkíta, bastarna. Nem állapítható meg, hogy a dák királyságban ekkor mennyi dák élt, de feltétlenül csak egy részét alkották a teljes lakosságnak. Dák írásbeliség gyakorlatilag nincs. A dák nyelvre vonatkozóan csak a nevekből lehet következtetni (tulajdonnevek, földrajzi nevek és Pedaniosz Dioszkoridész jóvoltából néhány gyógynövénynév). Ebből albán kapcsolatok rajzolódnak ki leginkább.

Daciát végül Traianus császár hódította meg az I. és II. dák háborúban (101-102, 105). Sarmisegethuzát elfoglalta és lerombolta, a dák király öngyilkos lett. A 105-ös utóbbi hadjárat eseményeit örökíti meg a Traianus-oszlop. Dacia ezután római provincia lett, de a rómaiak 270-ben, Aurelianus császár uralkodása alatt kénytelenek voltak a területet kiüríteni a gótok támadásai miatt.

Ismert uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dák uralkodók személye több helyen bizonytalan, sorrendjük is sokszor esetleges. A forráshiányos kor és a dák írásbeliség hiánya megnehezíti a pontos eseménytörténeti rekonstrukciót is. Ennek jellemző példája, hogy a Diaurpaneus latin alakú nevet Duras és Decebal személyével is össze lehet kötni. Decebal esetében a név jelentéséről is erős vita folyik.

Név Uralkodási idő Megjegyzés
Boirebisztasz (Burebista, Rubobostes?) i. e. 6245
Dekaineosz (Dikomész) i. e. 4531 Dobrudzsai Géta Fejedelemség és Basztarna Fejedelemség leválása i. e. 44-től
Kotiszo i. e. 3111 i. e. 29-ben öt részre szakadás: Cotini, Cauci (Oauci?), Rataci, Teurisci, Anartii
Comosicus i. e. 11–i. sz. 29. i. e. 11-ben a rhatacusok állama megsemmisül
Coryllus (Szkorilo) 2969
Duras (Diaurpaneus, Dorpaneus) 6986
Decebal 87106 89-től római cliens
közvetlen római fennhatóság 106271 180 körül markomann, 240-től karp és gót betelepedés

Dák–római folytonosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római uralom rövid időtartama (165 év), a tartomány teljes kiürítése és a román nyelvből hiányzó középkori görög réteg miatt az úgynevezett dáko–román kontinuitás elmélet – valójában inkább dák–római–román folytonosság elmélete –, amely szerint a román nép a rómaiak és a dákok összeolvadásából jött volna létre, erősen kétséges.

Ez az elmélet a humanista íróktól ered, akik egyértelműen azt gondolták, hogy a románok Traianus megszálló hadseregének leszármazottai. Erre egyetlen alapjuk a román és latin nyelv hasonlósága volt. A 19. századi nemzettéválási folyamatnak szinte minden népnél része volt a történelem mitizálása, az ősök keresése és a dicső múlt feltámasztása. A románok számára a dákok és rómaiak összeolvadása különös jelentőséggel bírt abban a tekintetben, hogy a nép több államban oszlott szét, és Boirebisztasz dák állama volt az utolsó, amelyik a 19. századi román szállásterületek összességét tartalmazta. Erre alapult a románság egy államban egyesítésének eszméje, és a történelmi jog a térségre. A románok így 2500 éves helyben lakásra és államiságra hivatkozhattak.

A daciai epigráfiai emlékek vizsgálata és a névanyag elemzése kizárja a latin nyelv hosszú távú jelenlétét és a dákok romanizálódását, hiszen főképp görög nyelvű és a keleti provinciákból származó lakosság telepedett le Daciában.[1] A római hadsereg a közigazgatással együtt teljes mértékben kivonult Dacia provinciából. A román nyelv albán kapcsolatai arra mutatnak, hogy a román nyelv Illyria környékén alakult ki.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szabó Edit: Dacia népei. In: Rubicon 2008/I. különszám. 76-81. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap