A románok eredete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Román folytonosság és migráció a dákoromán-elmélet szerint

A román nép eredete erősen vitatott. A román nyelv az újlatin nyelvek közé tartozik. A történészek egy része (elsősorban Romániában) a románok eredetét a dákoromán folytonosság elméletével magyarázza. Más történészek ezzel szemben a románok délről történő bevándorlását vallják (bevándorlás-elmélet). Mindkét elmélet mellett találhatóak érvek és ellenérvek is.

A dákoromán kontinuitás elmélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gesta hungarorum map.jpg

A magyar nyelvben elterjedten használt dákoromán (vagy dáko–román) kontinuitás megnevezés a román nyelvben használatos daco-romană kifejezés félrefordításából ered. A román forma (romană) helyes fordítása: római. (A dák–román daco-română lenne.) Következésképp dák–római folytonosság elméletéről van szó, amely szerint a dák népesség a rómaiak közvetítésével él folytonosan az ókori Dacia provincia területén.

Ezen elmélet szerint miután 106-ban a rómaiak meghódították Daciát, elkezdődött az őslakos népek romanizálása ("rómaiasítása"). Ez a következőkből állt: bevezették hivatalosan a latin nyelv használatát, a római ünnepeket és az őslakosokat a római életmód és kultúra átvételére kényszerítették. A teljes romanizáció érdekében a Római Birodalom több provinciájából hoztak ide telepeseket. A dákok asszimilációja viszonylag rövid idő, kevesebb mint 150 év alatt lezajlott, ennek eredményeként kialakult egy latin nyelvű és kultúrájú népcsoport, amit az elmélet hívei dákoromán népnek neveznek.

A román nyelv és a latin, valamint az olasz nyelv kapcsolatát már igen régen felismerték. A humanista történetírás erre alapozva tényként emlegette, hogy a románok Traianus legionáriusainak leszármazottai. Antonio Bonfini már a 15. század végén értekezést írt erről. A kor történettudománya számára a kérdés tudományosan bizonyítottnak minősült. A románok latin eredete a következő három évszázadban gyökeret vert, ez egészült ki a kialakulás problémakörével, és jött létre a dák–római folytonosság elmélete. A dák–római folytonosság elméletének lényege, hogy a dák királyság lakossága helyben maradva romanizálódott, vagy a betelepülők és a dákok összeolvadtak, és ez a népesség alkotja a románságot. Ez az elmélet már a 18. században létezett és a 19. századra – főleg a nyelvcsaládelméletek és a nyelvi történeti szemlélet terjedése (amely szerint a nyelv története azonos a népével) – szinte kizárólagossá vált.

Gheorghe Şincai dákoromán nyelvtana (Buda, 1805)
Petru Maior román története (Buda, 1812)

A román történetírás atyjai, Gheorghe Şincai és Petru Maior a 19. század első felében Budán kiadott könyvükben a dákoromán kontinuitás elméletét így írták le:

„Miután Traianus római császár Kr. u. 101 és 106 között meghódította a vitéz dákok birodalmának szívét, elrendelte a megmaradt dákok lemészárlását, illetve deportálását, majd latin nyelvű gyarmatosokat és katonákat telepített az újonnan létesült Dacia nevű gyarmatra. Következésképpen ezek ivadékai, a későbbi románok tisztán római eredetűek, keveretlen fajták. Amikor pedig Aurelianus császár 271-ben elrendelte Dacia kiürítését, az emberek nagy része ott maradt, és ivadékaik földművesekként ugyanazon a területen folytatták életüket.”

Az elmélet szerint a római uralom időszaka után helyben maradt dákoromán népre a későbbiekben a térségen átvonuló népek (különösen a szlávok) jelentős befolyást gyakoroltak. A középkor folyamán további romanizált népek telepedtek a területre, főként délnyugat felől, a mai Albánia és Dél-Szerbia területéről jöttek. A történelem vlachok néven ismeri őket.

Érvek a dákoromán-elmélet mellett: Az elmélet hirdetői elsősorban nyelvészeti érveket hoznak fel. A nyelvészek egyetértenek abban, hogy a román nyelv a balkáni provinciákban beszélt "vulgáris latin" nyelvből ered (legközelebbi rokona a már kihalt dalmát nyelv). Az ókorban a Balkán-félszigeten létezett egy bizonytalan helyzetű "nyelvhatár", nagyjából Észak-Albánián, Dél-Szerbián és a Balkán hegységen keresztül húzódott, amitől északra a latin, délre a görög nyelvek domináltak. A dákoromán-elmélet hívei gyakran hivatkoznak erre a vonalra, mivel szerintük ez megmutatja, hogy a későbbi román nyelv a latin nyelvű Dacia provinciában alakulhatott ki. Más román kutatók egyes mai szavakat és helyneveket próbálnak az ókori dákok nyelvére visszavezetni: kb. 300 szóról tartják elképzelhetőnek, hogy dák eredetű.

Érvek a dákoromán-elmélet ellen: Mivel Dacia csak 150 évig volt római fennhatóság alatt, valószínűtlen, hogy a teljes lakosságot ilyen rövid idő alatt romanizálták volna, még a betelepítések ellenére is. Más meghódított népek ennél jóval hosszabb ideig megőrizték a nyelvüket. Ráadásul A dákok egy része soha nem került római uralom alá, és a gótok megjelenése után is szólnak források még létező dák nyelvű törzsekről. A dák szavak keresését megnehezíti, hogy szinte semmit nem tudunk a dák nyelvről. Írott forrásokban nem maradt fenn, helyneveken, személyneveken és kb. 50 növény nevén[1] kívül nem maradtak fenn dák nyelvemlékek. Az állítólagos dák eredetű szavak listájának nagy része csak találgatás, ugyanis minden ismeretlen eredetű szót ide szokás sorolni. Az elméletnek ellentmondanak a román nyelvben megtalálható jövevényszavak is. A nyelvben rendkívül kevés a germán eredetű szó annak ellenére, hogy kb. 300 évig éltek germán törzsek Daciában. A rómaiak a gótok támadásai miatt I. sz. 270-ben kiürítették a provinciát, ami ezután gót uralom alá került. A gótokat a hunok űzték el, valószínűleg az ő uralmuk alatt telepedtek le itt a velük szövetséges gepidák, akik egészen az avarok megjelenéséig (567 után) uralták a térséget. Szembetűnő a türk jövevényszavak hiánya is (a meglévő szavak is inkább kun eredetűek), pedig az elmélet szerint a dákorománok a türk nyelvű hunokkal és avarokkal is hosszú ideig együtt éltek. Ezzel szemben sok a közös szó a román és az albán nyelvben, ami szintén a bevándorlás elméletét támasztja alá.

Bevándorlás-elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jireček-vonal, amely a görög és római hatás határát jelzi a Balkánon

A bevándorláselmélet szerint a románság kialakulása valahol a mai Szerbia déli részén, Albániától keletre kezdődött, főleg szláv nyelvű környezetben. Ezt mutatja, hogy a román nyelvben a latin alapszókincs mellett jelentős szláv szókincs található. Egyes kutatók szerint a román nyelv testvérnyelve az albán nyelv, mivel az alapszókincs nagy része egyforma vagy hasonló mindkét nyelvben. Erre a rétegre jött rá a 3-7. században a latin-római hatás. A 8. század folyamán alakultak néppé a Dunától délre eső területeken. A 10. századtól kezdve fokozatosan északra húzódtak, az Al-Duna északi részére.

Érvek a bevándorlás-elmélet mellett:

  • a román és az albán nyelvben található közös elemek
  • máig létezik diaszpórában a keleti-újlatin nyelvek utolsó képviselője a román nyelvek után, az aromán nyelv, aminek a románnal való hasonlósága kétség nélküli
  • lásd még a folytonosság elleni érveket

Érvek a bevándorlás-elmélet ellen:

  • A Nyesztor-krónika megemlíti, hogy 898-ban a magyar seregek megütköztek a vlachokkal a Dunától északra. (Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti a románság jelenlétét, a vlah megnevezés a Karoling Birodalom lakóira utalhat.[2])

A román nyelv tanúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandru de Cihac román nyelvész bizonysága szerint a románok bőven kölcsönöztek szavakat különböző szomszédaik nyelvéből. Cihac szerint a román nyelv szókincse így tevődik össze: 45,7% szláv eredetű, 31,52% latin, 8,4% török, 7% görög, 6% magyar, 0,6% albán.

Az aromán nyelvvel való vitathatatlan rokonsága miatt a mai román nyelv a románok balkáni eredetét valószínűsíti, de mindenképp Dacianál újabb kori, jelentősebb befolyást igazol.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pseudo-Apuleius: A füvek gyógyító erejéről
  2. Kristó Gyula: Rómaiak és vlachok Nyesztornál és Anonymusnál. In: Századok 112. (1978) 623-661.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]