Keleti újlatin nyelvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Újlatin nyelvek Európában

A keleti újlatin nyelvek az újlatin nyelvek egyik ága, amelybe a román nyelv, az aromán nyelv, a meglenoromán nyelv és az isztroromán nyelv[1], valamint – a hagyományos nyelvészeti felosztás szerint – a már kihalt dalmát nyelv[2] tartozik. Az előbbieket (vagyis a román nyelvváltozatokat) a román nyelvészek többsége[3], valamint A világ nyelvei szaklexikon is, nem különálló nyelveknek, hanem a román nyelv dialektusainak tekinti; ebben az értelmezésben a tulajdonképpeni sztenderd nyelvváltozat a dákoromán dialektus. A keleti újlatin nyelvek egy közös, a nyelvészek által proto-románnak nevezett nyelv felbomlásából származnak, amely folyamat a 10. és a 13. század között zajlott le.

A keleti újlatin nyelvek hangtani és nyelvtani tekintetben együttesen állnak szemben a nyugati újlatin nyelvekkel; a két csoport között pedig átmenetet alkot az irodalmi olasz nyelv, valamint a dél-itáliai dialektusok.

Besorolásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Symbol opinion vote.svg megjegyzés: A dalmát csoport nyelveit az Ethnologue az italodalmát nyelvek közé sorolja.

Közös vonások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek közötti hasonlóság elsősorban a latin nyelvhez viszonyított hangtani változások mélységében, másodsorban az alaktani és mondattani szerkezetben, harmadsorban pedig az alapszókincsben áll.

Nemcsak a latinból örökölt közös vonásokról, hanem közös, a proto-román korszakából, sőt, utólagos, párhuzamos, de egybeeső újításokról is van szó. Ilyen, például, az -m, a folyamatos múlt idő egyes szám első személy ragja, vagy a labiális[4] mássalhangzók palatalizációja.

Több hasonlóság van a Dunától délre eső három keleti újlatin nyelv között, mint ezek és a román nyelv között. Ez utóbbi területi változatai közül a nyugatiak hasonlítanak inkább a Dunától délre eső nyelvekhez.

Hangtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magánhangzók fejlődése a latinból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbiakban a példák, nyelvek szerint, a következő sorrendben jelennek meg: latin, román, aromán, meglenoromán, isztroromán, magyar.

  • az [u] és az [u:][5] egybeolvadása > [u]:
MUSCA muscă muscã[6] muscă musche ’légy’
  • az [i] és az [e:] egybeolvadása > [e]:
LIGO > leg leg leg leg ’kötök/kötöm’
TRES > trei trei trei trei̯ ’három’
MEDIUM > miez njedz ńez ml’ez ’bél’ (például kenyéré)
FERVO > fierb hierbu i̯erb ’főzök/főzöm’
  • a hangsúlyos [e] > ea kettőshangzóvá vagy [ε]-vé[7] válása, a következő szótagbeli [a] hatására:
LIGAT > leagă leagã leagă leghe ’köt(i)’
  • a hangsúlyos [o] > oa kettőshangzóvá vagy [ɔ]-vá[8] válása:
NOCTEM > noapte noapti noapti nopte ’éjszaka’
  • a magánhangzók közötti [n] által követett magánhangzók záródása:
[a] > [ə][9], [ɨ][10] vagy [ɔ] LANA > lână lãnã lǫnă lăre ’gyapjú’
[e] > [i] VENIT > vine yini vini vire ’jön’
[o] > [u] BONUS > bun bunu bun bur ’jó’
  • a hangsúlyos szótag előtti magánhangzók záródása:
[a] > [ə] BARBATUS > bărbat bãrbat bărbat bărbåt ’férfi’
[o] > [u] DOMINICA > duminică duminicã duminică dumireche ’vasárnap’
  • a szóvégi hangsúlytalan magánhangzók záródása:
[a] > [ə] vagy [ε] CASA > casă casã casă cåse ház
[o] > [u] AFFLO > aflu aflu aflu åflu ’megtudok/megtudom’
  • szóvégi hangsúlytalan [i] > [j][11], vagy ennek eltűnése:
LUPI > lupi [lupj] lup lup lup ’farkasok’
  • a szóvégi hangsúlytalan [u] eltűnése:
LUPUS > lup lup lup lup ’farkas’

A mássalhangzók fejlődése a latinból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a magánhangzók közötti zöngétlen[12] zárhangok[13] fennmaradása:
[k] FOCUS > foc foc(u) foc(u) foc(u) ’tűz’
[p] CAPUT > cap capu cap cåp ’fej’
[t] TOTUS > tot tot(u) tot(u) tot(u) ’egész, minden’
  • a magánhangzók közötti [s] fennmaradása:
CASA > casă casã casă cåse ’ház’
  • a magánhangzók közötti [b] és [v] eltűnése:
CABALLUS > cal cal cał ’ló’
OVIS > oaie oaie u̯ai̯e oie ’juh’
    • közös kivétel:
HABERE > avere aveare veari (a)ve ’birtokolni’
  • magánhangzók közötti [l] > [r]:
MOLA > moară moarã moară more ’malom’
  • a magánhangzók közötti [l:] fejlődése:
[l:] > [w][14] vagy [v] STELLA > stea(uă) steauã steuă stevu ’csillag’
[l:] > [l] CALLIS > cale cale cali cåle ’út’
  • a veláris[15] és az alveoláris[16] zárhangok palatalizációja és zár-réshanggá[17] válása [e] vagy [i] előtt:
[k] > [t͡ʃ][18] vagy [t͡s][19] CAELUM > cer tseru tser ţer ’ég(bolt)’
[t] > [t͡ʃ] vagy [t͡s] *FETIOLUS[20] > fecior ficioru fitšor fiţor ’legény’
[t] > [t͡s] TITIA > ţâţă tsãtsã tsǫtsă ţiţe ’emlő’
[g] > [d͡ʒ][21], [dz] vagy [z] GENERUM > ginere dzinire ziniri ziner ’vej’
[d] > [d͡ʒ], [ʒ][22] vagy [z] DEORSUM > jos gios jos zos ’lent’
  • a [kw] és [gw] csoportok + [e] vagy [i] a [k]-hoz és a [g]-hez hasonló fejlődése:
[kw] + [e] vagy [i] > [t͡ʃ] vagy [t͡s] CINQUE > cinci tsintsi tsints cinci/ţinţ ’öt’
[gw] + [e] vagy [i] > [d͡ʒ], [dz], vagy [z] SANGUEM > sânge sãndzi sǫnzi sănze ’vér’
  • [kw] + [a] > [p]:
AQUA > apă apã apu åpe ’víz’
  • [gw] + [a] > [b]:
LINGUA > limbă limbã limbă limbe ’nyelv’
  • a [bl], [pl] és [fl] csoportok fennmaradása:
*BLASTEMO > blestem blastim blastim ’elátkozom’
PLENUS > plin plin ạmplin plir ’teli’
FLORE > floare floare floari ’virág’
  • az [l] palatalizációja a [kl] és [gl] csoportokban > [kʎ][23] és [gʎ], majd eltűnése a románban:
CLAMO > chem cljem cl’em cl’em ’hívok/hívom’
INGLUTO > înghit (ã)ngljit (ă)ngl’it ’nyelek/lenyelem’
  • [gn] > [mn]:
LIGNUM > lemn lemnu lemn lemne ’fa’ (anyag)
  • [ks] > [ps]:
COXA > coapsă coapsã ’comb’
  • [kt] > [pt]:
LACTE > lapte lapti lapti låpte ’tej’
  • a [j] és az előző labiális mássalhangzó helyének felcserélődése:
*CUBIUM > cuib cuibu cui̯b cul’b ’fészek’

Hangsúlyozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangsúly szabad és helye megváltoztathatja a szó jelentését: cântă ['kɨntə] az első szótagra eső hangsúllyal kijelentő mód jelen idő (’énekel’), de ha a hangsúly az utolsó szótagon van, akkor kijelentő mód egyszerű múlt idő – [kɨn'tə] (’énekelt’).

Alaktan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a semleges nem fennmaradása, de átrendezve (egyes számban egyenlő a hímnemmel, többes számban egyenlő a nőnemmel): un animal, două animale ’egy állat, két állat’
  • a főnév és a melléknév ragjai többes számban: nőnemben -e és -le, hímnemben -i, semlegesnemben -uri: case ’házak’, stele ’csillagok’, lupi ’farkasok’, locuri ’helyek’
  • az -e rag fennmaradása a nőnem egyes szám birtokos és részes esetben és a hímnem egyes szám megszólító esetben: unei fete ’egy lány vmije/vkije’, ’egy lánynak’; Băiete! ’Te fiú!’
  • számos tőhangváltás: băiat ’fiú’, băii ’fiúk’
  • a határozott névelő a szó végén és a névelős ragozás: lupul ’a farkas’; lupului ’a farkas vmije/vkije’ / ’a farkasnak’; un lup ’egy farkas’, unui lup ’egy farkas vmije/vkije / ’egy farkasnak’
  • a melléknévi névelő (cel, cea, cei, cele) és a birtokos névelő (al, a, ai, ale): Alexandru cel Mare ’Nagy Sándor’, Casa noastră este mică, dar a părinţilor mei este mare. ’A mi házunk kicsi, de a szüleimé nagy.’
  • a középfok képzése a mai határozószóval: mai mare ’nagyobb’
  • a tőszámnevek a spre elöljárószóval való képzése 11-től 19-ig: doisprezece ’tizenkettő’
  • a sorszámnevek képzése: birtokos névelő + tőszámnév határozott névelővel: al doilea ’a második’
  • a személyes névmások ragozása: például, a latin *MENE, *TENE hangsúlyos alakok fennmaradása tárgyesetben: mine ’engem’, tine ’téged’
  • a birtokos melléknevek/névmások -le ragja nőnem és semlegesnem többes számban: mele ’az én vmijeim/vkijeim / az enyéim’, tale ’a te vmijeid/vkijeid / a tieid’, sale ’az ő vmijei/vkijei / az övéi’
  • a latinbeli négy igeragozási osztály fennmaradása: a cânta ’énekelni’, a părea ’tűnni’, a bate ’verni’, a dormi ’aludni’
  • a kötőmód a kötőszóval: Vreau mă asculţi. ’Azt akarom, hogy meghallgass.’
  • úgynevezett „suffixumos” igék kijelentő mód jelen időben, az első és a negyedik ragozási osztályokon belül: lucrez ’dolgozom’ (1. oszt.), mă căsătoresc ’megházasodom’ (4. oszt.)
  • az összetett múlt idő az a avea ’birtokolni’ segédigével: am mâncat ’ettem/megettem’
  • a jövő idő az a vrea ’akarni’ segédigével: voi bea ’inni fogok/meg fogom inni’
  • a visszaható alak a szenvedő alak jelentésével is: Se face uşor. ’Könnyen meg lehet csinálni.’
  • az a avea ’birtokolni’ ige am (kijelentő mód jelen idő egyes szám első személy) és are (kijelentő mód jelen idő egyes szám harmadik személy) alakjai

Mondattan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a főnévi igenév használatának korlátozása és a kötőmóddal való helyettesítése azon mellékmondatokban, amelyek alanya azonos a főmondatéval: Vreau să plec. ’El akarok menni.’, Am venit ca să rămân. ’Azért jöttem, hogy maradjak.’
  • annak lehetősége, hogy az alany személyét személyes névmás nélkül, csak az ige személyes ragjával fejezzék ki: Vorbeşte. ’Beszél.’
  • ugyanazon tárgy vagy részeshatározó kettős kifejezése, főnévvel és az ennek megfelelő hangsúlytalan személyes névmással: O iubeşte pe Maria. ’Szereti Máriát.’, Îi arată directorului dosarul. ’Megmutatja az aktát az igazgatónak.’
  • viszonylag szabad szórend;
  • az igeidőknek egymástól való viszonylag laza függése az összetett mondatban

Szókincs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekben maradtak fenn: A(D)STERNO > aştern ’terítek’, LINGULA > lingură ’kanál’
  • latin szavak olyan jelentései, amelyek csak ezekben a nyelvekben maradtak fenn: anima > inimă ’szív’, TENER > tânăr ’fiatal’
  • olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekbe nem mentek át, és más, latin vagy nem latin szavakkal helyettesítették:
    • GRANDIS helyett MARE ’nagy’ (ugyancsak latin)
    • PLORO helyett PLANGO (latin) > plâng ’sírok’
    • CENTUM helyett sută ’száz’ (szláv);
  • olyan közös szavak, amelyekről azt feltételezik, hogy a trák-dák alaprétegből származnak, mivel az albán nyelvben is megvannak: cătun ’tanya’, copac ’fa’ (élő), moş ’öregember’, sâmbure ’mag’ (például baracké), ţap ’bakkecske’
  • közös szláveredetű szavak és képzők:
    • babă ’öregasszony’, coasă ’kasza’, nevastă ’feleség’, a plăti ’fizetni’, slab ’sovány, gyenge’
    • a ne- tagadó prefixum: nefericit ’boldogtalan’
    • az -iţă kicsinyítő és nőnemű főneveket képző szuffixum: şcolăriţă ’kisiskolás lány’, fetiţă ’kislány’

Különbségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keleti újlatin nyelvek között a kölcsönös érthetőség csak részleges, ami a hosszadalmas egymástól való elszigeteltségnek tudható be. Csak az aromán és a meglenoromán érintkezik egymással. Következésképpen, a keleti újlatin nyelvek különböző idegen hatásoknak voltak kitéve. Az arománra főleg a görög nyelv és az albán hatott, a meglenorománra a macedón nyelv, az isztrorománra a horvát nyelv, a románra pedig főként a közelben élő szláv nyelvek, a magyar, a modern időkben pedig a tudós latin, a francia és az olasz.

A különbségekről részletesen lásd a román nyelv, aromán nyelv, meglenoromán nyelv és isztroromán nyelv szócikkeket.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A keleti újlatin nyelveket autonóm nyelveknek tekintő nyelvészek: G. Giuglea, Alexandru Graur, Ion Coteanu.
  2. Lásd: A világ nyelvei: újlatin nyelvek, p. 1469.
  3. Gustav Weigand, Ovid Densuşianu, Sextil Puşcariu, Alexandru Rosetti, Theodor Capidan stb.
  4. Ajakhang, mint például a [b].
  5. A kettőspont hosszú hangzót jelez.
  6. Az aromán példákat az új aromán ábécével írjuk, amelyet egy 1997-ben, a macedóniai Bitolában megtartott szimpóziumon fogadtak el, a meglenoromán példákat pedig Theodor Capidan átírásában, amit a meglenoromán szótárában használ (Meglenoromânii, 3. kötet, Dicţionar meglenoromân. Monitorul Oficial şi Imprimeriile Statului, Imprimeria Naţională, Depozitul General Cartea Românească, Bukarest).
  7. Nyílt „e”, mint a magyarban.
  8. Nyílt „o”, mint az angol off szóban.
  9. Középen képzett, alsó-középső nyelvállású magánhangzó.
  10. Középen képzett, felső nyelvállású, ajakréses magánhangzó.
  11. Alig észlelhető, suttogottnak is nevezett [j], mint a magyar ’kapj’ szóban.
  12. A hangszalagok rezgése nélkül képzett mássalhangzók.
  13. Ilyenek a [p], a [b], a [t], a [d], a [k] és a [g] hangzók.
  14. Félhangzó, mint az angol „we”-ben.
  15. A szájpadlás hátsó részén képzett hang. Ilyenek a [k] és a [g].
  16. A nyelv hegyével, a fogmedernél képzett hang. Ilyenek a [t], a [d], a [s] és a [z].
  17. Zárhangból és vele rokon réshangból (a hangcsatorna nem teljes összeszorulásával képzett hang, például [z]) álló mássalhangzó.
  18. Mint a magyar „cs”.
  19. Mint a magyar „c”.
  20. A csillaggal megjelölt szavak nem találhatók dokumentumokban, hanem nyelvészek rekonstruálták.
  21. Mint a magyar „dzs”.
  22. Mint a magyar „zs”.
  23. A [ʎ] palatális, laterális közelítőhang, más kifejezéssel lágy „l”, mint az ’éljen’ szóban.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sala, Marius et al. [1989]: Enciclopedia limbilor romanice, E. Ş. E., Bukarest

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]