Interlingva nyelv

Interlingva Interlingua
Kiejtés	[interˈliŋɡwa]
Alkotó	International Auxiliary Language Association
Első kiadás dátuma	1951
Nyelvcsalád	mesterséges nyelv
Írásrendszer	latin írás
Forrásai	A mai európai nyelvekben meglévő latin eredetű szókincs és az angol nyelvtan.
Gondozza	Union Mundial pro Interlingua (weboldala)
Nyelvkódok
ISO 639-1	ia
ISO 639-2	ina
ISO 639-3	ina

Az interlingua vagy interlingva (saját neve interlingua vagy interlingua de IALA) egy prototípus-módszerrel szerkesztett naturalista mesterséges nyelv, melyet az International Auxiliary Language Association (Nemzetközi Segédnyelv Egyesület) készített Alexander Gottfried Gode von Aesch (1907 – 1970) vezetésével; a végleges változat – közel negyed évszázados munka után – 1951-ben készült el. Szerkesztésekor a mai nyelvekben is élő elemek prototípusát (eredeti hangalakját) keresték meg a latin alapján, így a nyelvet első olvasatra általában bárki megérti, aki latinul tud vagy ismeri valamelyik újlatin nyelvet. Leegyszerűsítve, az interlingua lényegében egy „újlatin átlagnyelv”.

1957-ben alakult meg az Union Mundial pro Interlingua (UMI – Interlingua Világszervezet). 1967-ben az International Standarding Organization (ISO – Nemzetközi Szabványügyi szervezet) elismerte, mint a nemzetközi terminológia számára alkalmas nyelvet. Rendszeresen jelennek meg folyóiratok, szakkönyvek és egyéb publikációk a nyelven. Beszélőinek számát néhány száz és néhány ezer közöttire becsülik.

Alapeszme

A tudomány, technológia, kereskedelem, diplomácia és a művészetek fejlődése, a görög és latin történelmi dominanciája egy óriási közös szókincset eredményeztek a nyugati nyelvekben. Az interlingva kidolgozásakor egy tárgyilagos eljárást alkalmaztak arra, hogy a legelterjedtebb szógyököket vagy szavakat válasszanak ki egy fogalomra, amelyekből a kontrollnyelvek (angol, francia, olasz, spanyol és portugál) és a másodlagos referencianyelvek (német és orosz) alapján a nyelv szókészlete felépíthető. A legtöbb kontrollnyelvben egyszerre megtalálható nemzetközi gyökök kerültek bele a szókészletbe, valamint más nyelvek olyan elemei, amelyek nemzetközi szinten a legtöbb nyelvben már meghonosodtak (nemzetközi szavak), például ilyen a japán geisha (gésa) és samurai (szamuráj), az arab califa (kalifa), az ausztrál őslakos kanguru (kenguru) és a finn sauna (szauna).

Az interlingva egyesíti ezt az alap szókészlet egy minimális nyelvtannal, mely szintén a kontrollnyelveken alapul. Ha valaki beszél egy újlatin nyelvet, vagy felszínesen ismeri és rendelkezik a nemzetközi szókinccsel, könnyedén megértheti és beszélheti az interlingvát. A nyelv íly módon azonnal érthető, ezért könnyű megtanulni. A más nyelven beszélőknek sem nehéz megtanulniuk a nyelvet, köszönhetően az egyszerű nyelvtannak és szabályos szóképzésének, mely aránylag kevés tövet és toldalékot használ.

Aki már egyszer megtanulta az interlingvát, annak sokkal gyorsabban és könnyebben megy más rokon nyelvek tanulása, ráadásul azonnal megérti az idegen szöveget. Egy svéd diákokkal elvégzett kutatás szerint akik már tanulták az interlingvát, azok le tudtak fordítani egyszerű olasz, spanyol, portugál szövegeket. Egy másik felmérés szerint egy interlingvát tanuló osztály megértett egy spanyol szöveget, amely egy másik, 150 órát spanyolul tanult diákoknak túl nehéznek bizonyult.

Az interlingva szavak megtartják eredeti alakjukat, soha nem torzulnak el, hogy illeszkedjenek egy már létező nyelvtanhoz vagy szabályrendszerhez. Minden szó megtartja eredeti helyesírását, kiejtését és jelentését, ezért az interlingvát naturalista segédnyelvnek nevezik.

Az interlingva betű és hangrendszere

Az interlingva ábécé 26 betűből áll:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z

Alapjában véve a latin kiejtést használja. A magyartól eltérő hangok a következők:

• a – rövid á, mint a magyar palócok kiejtésében
• c – e, i, y előtt magyar c, máskor magyar k
• ch – e, i, ,y előtt általában magyar k, máskor általában s (az utóbbi ejtést a szótárak jelölik)
• ci – néhány szóban magyar c, de általában magyar ci (az ejtést a szótárak jelölik)
• e – rövid é, más szóval zárt e, magyarban csak nyelvjárásokban fordul elő
• g – általában magyar g, néhány szóban e, i, y előtt magyar zs
• gi – néhány szóban magyar zs, de általában magyar gi (az ejtést a szótárak jelölik)
• i – magánhangzók között és szó elején magyar j, máskor magyar i
• j – magyar zs
• ph – magyar f
• qu – magyar k és egy félhangzós u kapcsolata, néhány szóban k (csak magánhangzó előtt állhat)
• rh – magyar r
• s – magyar sz
• t – hangsúlytalan i + magánhangzó előtt, ha nem áll előtte s, t, x, akkor magyar c, máskor magyar t
• tch – magyar cs
• th – magyar t
• u – g, q, s és magánhangzók között hangsúlytalanul, valamint az au, eu kettőshangzókban félhangzós u, megegyezik az angol w ejtésével
• w – félhangzós u, megegyezik az angol w ejtésével
• y – magánhangzók között és szó elején magyar j, máskor magyar i

Megjegyzés: egyes angolszász forrásokban a j és néha a g hang kiejtését az angolhoz hasonlóan magyar dzs-vel adják meg, hasonlóan a c-hez, aminek az ottani megfelelője magyar sz.

A hangsúly:

• általában az utolsó mássalhangzó (ha az nem s vagy m) előtti magánhangzón;
• a többes szám nem befolyásolja a hangsúlyt;
• az -ic-, -id-, -ul- mindig hangsúlytalan;
• a -le, -ne, -re végű főnevek és melléknevek a hátulról számított harmadik szótagjukon hangsúlyosak;
• -issim, -esim, -ifer és -olog szóvégek esetén a hangsúly az első szótagra esik;
• az ettől eltérő hangsúlyt a szótárak ékezettel jelölik.

Alaktan

A névelő:

• határozott: le
• határozatlan: un

A főnév:

• többes száma: -(e)s
• ragozása:
  • alany és tárgyeset azonos, a tárgy követi az igét
  • birtokos eset: de (de + le = del) elöljáróval
  • részeshatározó eset: a elöljáróval

A melléknév:

• általában a főnév után áll, kivéve: bon, alte, parve, grande, belle, breve, longe
• fokozása:
  • alapfok: tanto … como (olyan mint)
  • középfok: plus/minus … que
  • felsőfok: le plus/minus … de
  • rendhagyóak (a hangsúly ékezettel jelölve):

bon – melior – óptime mal – pejor – péssime grande – major – máxime parve – minor – mínime

A határozószó:

• végződése: -(a)mente
• fokozása, mint a melléknévé, kivéve:

ben – melio – óptimo (optimemente) mal – pejo – péssimo (pessimemente)

A névmások:

• Személyes névmás
  • alanyeset: io, tu, ille/illa/illo; nos, vos, illes/illas/illos
  • tárgyeset: me, te, le/la/lo; nos, vos, les/las/los
• Visszaható névmás: me, te, se; nos, vos, se
• Birtokos névmás:
  • jelzői: mi, tu, su; nostre, vostre, lor
  • önálló: mie, tue, sue; nostre, vostre, lore
• Mutató névmás: iste/ista/isto – ille/illa/illo
• Kérdő névmás: qui, que (kiejtésük: [ki], [ke])

A számnév:

• Tőszámnév: un, duo, tres, quatro, cinque, sex, septe, octo, novem, dece; vinti, trenta, cento
• Sorszámnevek: prime, secunde, tertie, …, decime, …, vintesime, …

Az ige:

• Cselekvő ragozás:
  • főnévi igenév: -ar, -er, -ir
  • Jelen idejű melléknévi igenév: -ante, -ente, -iente
  • Múlt idejű melléknévi igenév: -ate, -ite, -ite
  • Jelen idő: -a, -e, -i
  • Múlt idő: -ava, -eva, -iva
  • Jövő idő: -ara, -era, -ira
  • Feltételes mód jelen idő: -area, -erea, -irea
  • Feltételes mód múlt idő: haberea + M. i. m. i.
  • Összetett múlt: ha + M. i. m. i.
  • Régmúlt: habeva + M. i. m. i.
  • Befejezett jövő: habera + M. i. m. i.
• Szenvedő ragozásban az esser ragozódik, a főige múlt idejű melléknévi igenévi alakba kerül.
• Rendhagyó ragozásúak: esser (es-), haber (ha-), vader (va-).

Szövegminta

Quando nos cerca le lingua del civilisation moderne, nos trova su fundamento in le occidente.
(Amikor a modern civilizáció nyelvét keressük, nyugaton találjuk meg az alapját.)

Külső hivatkozások

• Magyar Interlingua Oldal
• Interlingua fórum az Index.hu-n
• Interlingua nyelvtan magyarul PDF
• Mi az interlingua?
• Union Mundial pro Interlingua (UMI) (többnyire interlingua szöveggel)
• Interlingua-angol szótár (angol)
• Interlingua nyelvtan (angol)
• Interlingua Wikipedia