Tőhangváltás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tőhangváltás a nyelvészetben az azonos szócsaládhoz tartozó (vagy ugyanazon tőre visszavezethető) szavak tövében végbemenő hangváltakozásokat jelenti a szóképzés, illetve a ragozás (együttesen: flexió) során. A flektáló nyelvekben a belső flexió eszköze, azaz egyedül vagy toldalékkal társulva jelzi a szófajt, a számot (egyes szám, többes szám), a nemet, az esetet, az igealakot stb. Főként az indoeurópai, valamint az afroázsiai nyelvek sajátossága.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tőhangváltás lehet magánhangzó-váltakozás, más néven apofónia vagy fokváltás; mássalhangzó-váltakozás, illetve előfordulhat a kettő együttesen is. A tőhangváltás nyelvtani morféma értékű (jelentésmegkülönböztető szerepű) is lehet, ez különösképpen bizonyos indoeurópai nyelvekre, illetve még inkább az afroázsiai nyelvcsaládra jellemző. Az indoeurópai nyelvek esetében az alapnyelvre visszavezethető eredetű, morfémaértékű tőhangváltásokat ablautnak nevezik, s ennek maradványai – többnyire „rendhagyó” alakokként – élnek tovább a mai nyelvekben (pl. angol tooth ’fog’ ~ teeth ’fogak’).

Példák tőhangváltásra/ablautra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • angol: to sing (’énekelni’) ~ he sang (’ő énekelt’) ~ song (’ének’);
  • német: Haus ('ház') ~ Häuschen ('házacska') ~ Häuser ('házak');
  • latin: facio (’csinálok’) ~ feci (’csináltam’); reduplikációval együtt: cano (’énekelek’) ~ cecini (’énekeltem’);
  • spanyol: hace (’csinál’) ~ hice (’csináltam’) ~ hecho (’megcsinált [dolog]’); barba (’szakáll’) ~ imberbe (’pehelyszakállú’).
  • román: negru (hímnem) ~ neagră (nőnem) (’fekete’) stb.
  • arab: kitáb (’könyv’) ~ kátib (’írnok’) ~ kataba (’ő írt’), ktub (’írj’);

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ nyelvei, Fodor István főszerk., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. ISBN 9630575973., p. 1651.