A román nyelv története

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a szócikk általánosságban foglalkozik a román nyelv történetével. Részletek a latin nyelvtől a románig végbement fonetikai változásokról A román nyelv hangtana és a Keleti újlatin nyelvek szócikkekben találhatók. A román alaktan és mondattan kifejlődéséről a román nyelv grammatikájáról szóló szócikkekben esik szó, a román szókincs kialakulásával pedig bővebben A román nyelv szókincse című szócikk foglalkozik.

A román nyelv kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A források, főleg az írottak csekély száma és a politikai érdekek ütközése miatt a román nyelv keletkezésének helye vitatott.

Egyes nyelvészek, mint például Ovid Densusianu, Sextil Puşcariu, Theodor Capidan, Alexandru Rosetti, Emil Petrovici, George Ivănescu stb., azt állítják, hogy a román nyelv kialakulása a rómaiak balkán-félszigeti jelenlétével, i. e. 229-ben kezdődött a trákok romanizálása nyomán, majd Dacia római hódításával (i. u. 106) folytatódott. Ide a Római Birodalom minden tájáról származó nagyszámú, de főleg latin kultúrájú és a vulgáris latin nyelvet beszélő telepeseket hoztak be, akik viszonylag rövid idő alatt beolvasztották a kemény ellenállása miatt megtizedelt helyi lakosságot. Ezért a dák nyelv kihalt, kivéve néhány száz szót. Eme elmélet szerint a római csapatok 275-beli kivonulása után a már dákoromán lakosság zöme helyben maradt.

Más nyelvészek, köztük Robert Roesler, Gustav Weigand és Alexandru Philippide, azt hangoztatják, hogy a román nyelv kialakulásának helye csak a Dunától délre fekvő területek voltak, majd a romanizált népesség a Dunától északra fekvő területekre is bevándorolt a 10. századtól kezdve (részletek a román nép és vele együtt a román nyelv keletkezési helyéről hangoztatott elméletekről A románok eredete szócikkben).

A romanizált lakosság nyelvét, amelyet általában proto-románnak szoktak nevezni, az ószláv nyelv kezdte befolyásolni, amikor a 7. század végén szlávok jelentek meg tömegesen a Balkán-félszigeten. Ekkor kezdődött a keleti újlatin nyelvek szétválása is, mivel szlávok ékelődtek be a proto-románt beszélők csoportjai közé.

A népvándorlások korában e területen beszélt más nyelvek (germán nyelvek, türk nyelvek stb.) csak kis mértékben hatottak a románra. Csak az alapszókincsen kívüli idegen szavak honosodtak meg, a latin nyelvtani szerkezet megváltoztatása nélkül.

Később, a történelem során nagyobb hatást a szókincsre a magyar nyelv, a környező szláv nyelvek (bolgár, szerb, ukrán), az oszmán-török nyelv és a görög nyelv gyakorolt. A legtöbb jövevényszó a 18. század végétől kezdve került a román nyelvbe, a nyugati újlatin nyelvekből, főleg a franciából és az olaszból.

Az első írott dokumentumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neacşu levele

A kutatók többsége az első leírt román (proto-román) szavaknak a torna, torna, fratre ’fordulj meg, fordulj meg, testvér’ mondatot tartják, amelynek első, megismételt szava Theophylactus Simocatta bizánci krónikás Történetek[1] című, 630 körül megjelent művében jelenik meg, majd az egész mondatot egy másik bizánci krónikás, Theofanes Confessor írja le 810-814 táján.[2] A mondat 587-ben hangzik el a bizánci hadsereg egyik avarok elleni hadjárata közben egy bizánci katona szájából, aki észreveszi, hogy az előtte haladó társa öszvérének hátáról lecsúszik a málha, és a helyi lakosság nyelvén kiáltja neki oda, hogy forduljon meg, hogy megigazítsa a málhát. Ezt a többiek megfordulást parancsoló vezényszóként értelmezik, és tovább kiáltják, mire zűrzavar keletkezik a seregben.

A 10. századtól kezdve a 16. század elejéig a románok csak óegyházi szláv nyelven írtak, mivel ez volt az ortodox egyház és a közigazgatás nyelve. Ugyanezen a nyelven írták a románok az első irodalmi műveiket is.

A legrégibb fennmaradt teljes román szöveg[3] egy câmpulung-musceli[4] kereskedő, Neacşu levele, amelyet Brassó polgármesteréhez, Johannes Benknerhez (?-1528) intéz. 1521-ben, cirill abécével íródott. Nyelvezete érthető egy mai románul tudó számára is.

Ugyanebben a században (datálásuk ennél nem pontosabb) íródott még négy vallásos jellegű kézirat, a Voroneţ-i Kódex, a Şcheia-i zsoltároskönyv, a Voroneţ-i zsoltároskönyv és a Hurmuzachi zsoltároskönyv, amelyek még óegyházi szlávból való „ügyetlen” fordítások.

Az irodalmi nyelv kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első román nyelvű nyomtatványokat, amelyek vallásos jellegűek voltak, az erdélyi protestantizmus hatására Coresi, havasalföldi diakónus és nyomdászmester készítette Brassóban 1561-től kezdve,[5] mivel hazájában csak óegyházi szláv nyelven volt szabad könyveket megjelentetni. E könyvek nagy fontossággal bírnak a román nyelv fejlődése és egyesítése szempontjából. Munténiai nyelvjárásban íródtak, amely a délkelet-erdélyi románok nyelvjárását is magába foglalja.[6] Ez a nyelvjárás adta a román irodalmi nyelv alapját.

Coresi által nyomtatott Apostolok cselekedetei, 1563

1582-ben megjelent a Palia de la Orăştie (Szászvárosi Ószövetség), amely az ószövetség első két könyvét tartalmazza. Feltételezések szerint az egész ószövetséget lefordították, azonban csak ez maradt fenn. Öt bánsági és hunyad-vármegyei román egyházi ember készítette a fordítást Heltai Gáspár 1551-ben kiadott könyve alapján, valószínűleg a Vulgatát is felhasználva. A könyvet Geszti Ferenc dévai nemes költségén Şerban, Coresi fia nyomtatta ki.

Az első teljes szövegű Biblia Bukarest-ben jelent meg, 1688-ban.

Az első román nyelvtankönyv Dimitrie Eustatievici brassói tanító munkája volt.[7]

A román irodalmi nyelv premodern időszaka 1780-tól 1830-ig tartott. E korszakban sok fordítás, valamint az első normatív jellegű munkák jelentek meg. 1830–1880 a stílusok változatossá válásának és az eredeti irodalom fellendülésének korszaka, az 1848-as írógenerációnak köszönhetően. E két korszak jellegzetessége az irodalmi nyelv és a helyesírás kérdéseinek megvitatása; ekkor kezdtek ugyanis tömegesen beáramolni a román nyelvbe az újlatin jövevényszavak. Két főbb irányzat alakult ki: egyrészt az erdélyi iskola latinizáló törekvése, másrészt Ion Heliade Rădulescu olaszosító tendenciája.

A mai román irodalmi nyelv korszaka a nagy klasszikus írókkal (Mihai Eminescu, Ion Creangă, Ion Luca Caragiale) kezdődik 1880 táján.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Theophylacti Simocattae Historiae, II, 15, 6–9, De Boor, Leipzig, 1887.
  2. Chronographia, I, Anno 6079 (587), 14–19, De Boor, Leipzig, 1883.
  3. A továbbiakban e szócikk csak a romániai román nyelvvel foglalkozik.
  4. Argeş megye.
  5. Az első a Thetraevanghel, a négy evangélium fordítása.
  6. Lásd: A román nyelv területi változatai.
  7. Gramatica rumânească (Román nyelvtan), 17551757.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sala, Marius et al. [1989]: Enciclopedia limbilor romanice (Az újlatin nyelvek enciklopédiája). Editura Ştiinţifică şi enciclopedică, Bukarest.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Giurescu, Constantin C. [1972]: The Making of the Romanian People and Language (A román nép és a román nyelv keletkezése). Meridiane, Bukarest.
  • Philippide, Alexandru [1894]: Istoria limbii române (A román nyelv története). Tipografia Naţională, Iaşi.
  • Rosetti, Alexandru [1978]: Istoria limbii române de la origini pînă în secolul al XVII-lea (A román nyelv története a kezdetektől a 17. századig). 2. kiadás, Editura pentru literatură, Bukarest.
  • Rosetti, Alexandru; Cazacu, Boris [1961]: Istoria limbii române literare (A román irodalmi nyelv története). Editura ştiintifică, Bukarest.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]