Vlachok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A keleti latin nyelvek elhelyezkedése. A román nyelv és nyelvjárásai zölddel jelölve.

A vlachok (ejtsd: vlah) a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik a latin nyelvből származó nyelveket beszélnek. A következő országokban élnek: Görögország, Románia, Albánia, Macedónia, Bulgária, Szerbia és Horvátország. Jelentősebb etnikai kisebbséget alkotnak Romániában (Dobrudzsa tartományban).

Elnevezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Saját magukat Görögországban, Romániában, Macedóniában és Albániában arománoknak nevezik, és csak a többi országban használják önmagukra a vlach nevet. A többi nép azonban mindenhol vlachoknak hívja őket. A horvátországi csoportjukat horvát elnevezéssel csiribirinek is nevezik. Magyarországon és Szerbiában az aromán népcsoport tagjai régen cincár néven voltak ismertek.

A dél-romániai románokat a 19. századig szintén vlachoknak hívták. Havasalföld román fejedelemség román neve Valachia, azaz Vlachföld volt. A vlach szó régi magyar változata az „oláh” volt, amellyel a románokat jelölték a régi Magyarországon.

Nyelvük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vlachok egymáshoz igen közel álló, a román nyelvhez hasonló, kölcsönösen érthető nyelveken beszélnek. A nyelvészek ezeket a következő nyelvjárási csoportokra osztják: dákoromán vagy román, aromán, meglenoromán és isztroromán. Mindezek a nyelvek vagy nyelvjárások együtt az újlatin nyelvek keleti ágát alkotják.

A szerbiai vlachok vezetői szerint a vlachok kétharmada a vlachot tekinti anyanyelvüknek, és csak egyharmada a románt. Van közülük, akik a román nyelv 80%-át megérti, valaki szerint pedig azt állította, hogy olyan, mintha két nyelvjárásban beszélne egymással egy román és egy vlach.[1]

Vallásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vlachok ma ortodox vallásúak. Régen a kisebbik részük – főleg Horvátországbankatolikus volt, de az idők folyamán ők asszimilálódtak.

Létszámuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vlachok hivatalosan becsült lélekszáma a balkáni országokban együttvéve 200 000 körüli lehet, bár egyes román források egy-kétmilliós létszámról is beszélnek. A korábbi évszázadokban még valóban milliós volt a vlach népesség, a 20. században azonban rendkívül felgyorsult az asszimiláció, így ez a magas szám ma már inkább csak a vlach származásúakra igaz. A legnagyobb lélekszámú vlach közösségek Görögország északi felén, a romániai Dobrudzsában, és Albániában élnek.

A vlachok népcsoportjai lakóhely és becsült létszám szerint:

  • Moglenai vlachok: hat falu Észak-Görögország Pella és Kilkisz megyéiben (Moglena völgy) – 20 000 fő
  • Bulgáriai vlachok (román nyelvűek) – kb. 10  000 fő

Jogi helyzetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vlachoknak egyik balkáni országban sem biztosítják a nemzetiségi jogokat, így az anyanyelvi oktatást és médiát sem. Egymástól elszigetelt, szórványos elhelyezkedésük és kis létszámuk miatt eddig nem tudtak eredményesen küzdeni a jogaikért. A második világháború előtt Görögországban román állami támogatással saját iskoláik voltak, melyeket mára teljesen felszámoltak a Pindoszi Fejedelemség idején létesített intézményekkel együtt.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vlachok nyelve, néprajza, település- és néptörténete alapvető fontosságú a románok eredete szempontjából. A balkáni vlach népcsoportok nyelvi elkülönülése a románságtól viszonylag későn, a 1011. század körül bontakozott ki.

Bár a bizánci típusú feudalizáció a vlachokat korán érintette, nemzeti államuk, szervezetük nem alakult ki. Az aromán népcsoport azonban jelentős szerepet játszott a Balkán-félsziget városainak életében. Pásztorkodással foglalkozó falusi közösségeik mellett sokfelé keresettek voltak építőmestereik, ötvöseik, kereskedőik. Sokan foglalkoztak fuvarozással is. Híresek voltak szőtteseik.

A Déli-Kárpátok vidékén megjelenő vlach pásztoroktól származnak a terület mai román lakói. Az Északi-Kárpátok vidékén a vlachok a 14. században tűntek fel. Hatásuk hamar megfigyelhető az itt élő népek, a magyarok, ruszinok, szlovákok, lengyelek és morvák juhtartásában, elsősorban a havasi és a transzhumáló pásztorkodásban, valamint a juhtej feldolgozásában.

A 13-16. század között Erdélytől Galíciáig és Morvaországig úgynevezett vlach jogú juhtartó falvak jöttek létre. Ezek népeit nem terhelték a jobbágyok királyi és földesúri szolgáltatásai, kedvezőbben adóztak és saját kenézeik irányítása mellett élhettek. A vlach jogú juhászok között a táj minden népe - románok, magyarok, ruszinok, lengyelek, szlovákok, morvák stb. - megtalálható volt.

2012 februárjában Románia bejelentette, hogy megvétózza Szerbia EU-tagjelöltségét, ha az nem javít a vlachok helyzetén. Szerbia erre párbeszédet kezdeményezett a szomszédos országgal. Végül Szerbia megkapta a tagjelöltségi státuszt.[2]

Első megjelenésük Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1173 körüli időkre, III. Béla király uralkodásának kezdetére tehető a vlach (régi magyar nevén oláh) lakosság betelepítése Erdélybe a Balkánról. A könnyű fegyveres, mokány lovakat használó vlachokat - juhpásztor életmódjukat figyelembe véve - a déli határ hegyeinek őrzésére, figyelésére telepítették az Olt áttörésétől nyugatra, a Szebeni havasok alá, Besenyőkkel vegyesen; mely ezentúl silva Blacorum et Bissenorum (a Blachok és a Besenyők erdeje) nevet kapott, a szorostól keletre, a Fogarasi-havasok aljára pedig összefüggő népcsoportban. Ez utóbbi - külön jogállású - terület kapta a terra Blacorum (BLAKFÖLD) nevet, melyből utóbb Fogarasföld fejlődött. A vlachok mindkét területen átvették a betelepítésük előtt már meglevő magyar és német falvak nevét.

A vlachok 1210-ben a szebeni ispán alá tartoztak, ő vezette hadba az ispánság területén lakó szászokat, székelyeket, vlachokat és besenyőket. A vlachok papjai a bolgár-szláv ritust követték. Püspökük az óhazában a macedóniai Nagy Valachiában székelt és az ochridai pátriárka alá tartozott.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]