Bibó István (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bibó István
István Bibó politic c. 1935.jpg
Bibó István jogi doktorátusa után. (1935)
Született 1911. augusztus 7.
Budapest
Elhunyt 1979. május 10. (67 évesen)
Budapest
Foglalkozása politikus
szerző
Iskolái Szegedi Tudományegyetem

Bibó István (Budapest, 1911. augusztus 7.Budapest, 1979. május 10.) Széchenyi-díjas (posztumusz, 1990), jogi doktor (Szeged, nemzetközi jog, 1933, jogbölcselet, 1934, habilitált, 1940), egyetemi tanár (politikatudomány, Szeged, 1946-1950), a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946-1949), a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese (1947-1949), könyvtáros (ELTE Egyetemi Könyvtár, 1951-1957, KSH, 1963-1971), politikai fogoly (1957-1963). Nemzetközileg kimagasló, hazai viszonylatban pedig a 20. században a legnagyobb demokrata politikai gondolkodó, 1956-ban a Harmadik Nagy Imre-kormány - a szovjet megszállás után helyén kitartó, s a megszállás ellen tiltakozó - államminisztere. Bibó István (18771935) szegedi egyetemi könyvtárigazgató és Bibó Istvánné, Graul Irén (1889-1979) fia.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ősei apai ágon több generációra visszamenőleg értelmiségi pályát választó jogvégzett mezővárosi református köznemesek voltak, akik Kiskunhalason, elődeik pedig – nagy valószínűséggel – az erdélyi Baráthoson éltek. Édesapja előbb Budapesten minisztériumi tisztviselő, majd Szegeden az egyetemi könyvtár igazgatója, amatőr filozófus, független szellemű és függetlenségi beállítottságú személyiség volt. Édesanyja, Graul Irén tolsztojánus szemléletű humanista autonóm egyéniség, feltehetőleg Elzászból elszármazott, német nevű, a családi hagyomány szerint elzászi francia katolikus eredetű, délvidéki, majd budapesti család lánya volt, akinek édesapja közszolgálatba lépett értelmiségiként dolgozott. Bibó Istvánnak egy testvére volt, húga Bibó Irén.

Budapesten Domokos Lászlóné Új Iskolájában végezte elemi iskolai tanulmányait, majd 1921-től Szegeden a piarista gimnáziumban tanult, mivel édesapja Szegeden lett egyetemi könyvtári igazgató, majd etnológus. 1929-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen tanult, ahol 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogtudományi diplomát szerzett. 19331934-ben Bécsben, majd Genfben folytatta tanulmányait.

Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte, 1938 júniusától bírósági jegyző, majd novembertől az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője. 1937 októberében a Márciusi Front programnyilatkozatának egyik szövegezője.

Családi életében fordulópontot hozott az 1940-ben Ravasz Boriskával, Ravasz László református püspök lányával kötött házassága. A kitűnő pedagógus és történész feleségben emberileg és szakmailag méltó párt és haláláig hű társat talált. Házasságukból három gyermek született.

A világháború beszűkítette tevékenységi körét. 1944 nyarán békeajánlat-tervezetet fogalmazott. A német megszállás során minisztériumi tisztviselőként menleveleket állított ki egészen október 16-ai letartóztatásáig. Pár napos fogsága után a világháború végéig bujkálni kényszerült. Apósa, Ravasz püspök bújtatta a Budapesti Református Teológiai Akadémia pincéjében.

1945 márciusától 1947 júliusáig Erdei Ferenc felkérésére a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott, a Nemzeti Parasztpárt delegáltja a Jogi Reformbizottságba. Meghatározó résztvevője a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945. november 4-ei választás előkészítésének. Jelentős munkája a Valóság (folyóirat) 1945. októberi számában megjelent A magyar demokrácia válsága című írása, mely nagy vitát gerjesztett. Az embertelenség minden formáját elítélve ellenezte a magyarországi németek kitelepítését. A második világháború után a Válasz rendszeres szerzője.

1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Professzorságától megfosztása, állásának elvesztése után 1951-től az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa lett. Itt érte a sorsfordító 1956-os forradalom.

Szerepe a forradalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az új, harmadik Nagy Imre-kormányba, és így november 3-án államminiszterré nevezték ki.

De e minőségében a miniszterelnökkel már nem tudott találkozni. November 4-én megindult a katonai invázió. Nagy Imre miniszterelnök az Országházból drámai hangú rádióbeszédben jelentette be: "Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt."[1] Majd munkatársaival és családtagjaikkal együtt a jugoszláv követségen kért menedéket.

Bibó ezután érkezett be az érte küldött autóval a Parlamentbe. Ott tárgyalt Tildy Zoltánnal és másokkal, majd mint az egyedüli törvényes magyar kormány képviselője felhívást intézett a magyarokhoz és a világhoz. Egyfelől felszólította a magyar népet, hogy "a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen". Másfelől kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében.[2] A parlament épületét november 6-án hagyta el. Kijövetele után Expozé a magyarországi helyzetről címmel készített egy összefoglalást, majd egy tervezetet a kiegyezéses kibontakozásról, melyet eljuttatott az amerikai, az indiai és más követségekre. Miniszteri megbízatása hivatalosan november 12-én szűnt meg a kormány felmentésével és ennek a Magyar Közlönyben való közzétételével.[3]

Újabb javaslatot dolgozott ki a „magyar kérdés kompromisszumos megoldására”, amelyet a - november 14-én Újpesten, az Egyesült Izzóban megalakult - Nagybudapesti Központi Munkástanács tárgyalási alapnak fogadott el, ám a tárgyalások csak színleg kezdődtek meg. December elején K. P. S. Menonnal, India budapesti nagykövetével tárgyalt és átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról című, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közös írását. 1957 elején írta Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, mely német nyelven jelent meg szeptember 8-án a bécsi Die Presse napilapban.

Bibó István 1970-ben.

Letartóztatása, életfogytiglani börtönre ítélése, szabadulása, nyugdíjazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1957. május 23-án letartóztatták és 1958 augusztus 2-án életfogytiglani börtönre ítélték. Perének másodrendű vádlottja volt Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök. A harmadrendű vádlott Regéczy-Nagy László volt, az 1988-ban alapított Történelmi Igazságtétel Bizottság jelenlegi elnöke. Állítólag személyesen Nehru indiai miniszterelnök közbenjárására álltak el a halálbüntetéstől. Az 1963. évi amnesztiával március 27-én szabadult, majd 1963. május 23-tól nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában tevékenykedett.

Nyugellátásának megállapításáról hozott határozat szerint nyugdíját 1971. november 1-től folyósították. Nyugdíjas éveiben fordított, munkáit rendezte, kisebb műveket publikált. Londonban jelent meg 1976-ban A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai tanulmánya angol nyelven.
1979. május 10-én hunyt el Budapesten. Az Óbudai temetőben temették el május 21-én. Temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott beszédet. Ez az alkalom volt a demokratikus ellenzék első nyílt fellépése.[4]

Tudományos munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdeklődött a jogelmélet, a nemzetközi jog, a közigazgatás, az államelmélet, a politikai történelem iránt, különösen a jog kényszerrel és hatalommal való összefüggése, a nemzetközi szankciók, a nemzetközi jogerő és a nemzetközi bíráskodás problémája, az államhatalmak elválasztásának elmélete, a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásai foglalkoztatták. A Kádár-rendszerrel szemben csöndes és határozott távolságot tartott, feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye által az ellenzéki értelmiség példaképévé vált.

Gyakorlati szellemi képességeire jellemző, hogy az 1945. novemberi választás szervezőjeként kifejlesztett egy egyedi technikát arra, hogy a rendelkezésre álló roppant szűkös időtartam alatt - a tevékenységek időtartamának átfedéseivel - a választás egésze lebonyolítható legyen. E technika a nyugat-európai szervezéselmélet tudományában is csak az 1950-es években jelent meg - természetesen Bibótól függetlenül.[5]

Díja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Széchenyi-díj (1990, posztumusz) – A magyar államiság sorskérdéseihez, a közép- és kelet-európai térség népeinek együttműködése és fejlődési perspektíváinak problémáihoz kapcsolódó kutatási tevékenységéért, valamint a politikai elmélet kérdéseinek vizsgálatában elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sírja az Óbudai temetőben.

1996 óta működik a Bibó István Szellemi Műhely (www.bibomuhely.hu), amely életművének tárgyilagos feldolgozására, az életmű hazai és nemzetközi kontextusának feltárására és viszonyítására, a hazai eszmetörténet művelésére, valamint a demokratikus szocializációs minták meghonosítására törekszik.

Bibó István munkái. Centenáriumi sorozat 12. kötetben: 1. Az államhatalmak elválasztása. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011, 2. Politikai hisztériák. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011, 3. A magyar demokrácia válsága. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011, 4. 1956. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011. 5. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011, 6. A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai. Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011, 7. Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012, Zsidókérdés. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012, 9. Az európai politikai fejlődés értelme. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012,10. A jogfilozófiától a politikáig. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012, 11. A demokratikus közösségi értékelés és magatartás mintái. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012, 12. Visszaemlékezések. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012. Centenáriumi megemlékezés: wwww.forrasfolyoirat.hu/2011.június, www.korunk.ro/2011.július. Bibó 100. Recepciók, értelmezések, alkalmazási kísérletek. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012.

Néhány jelentősebb munkája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai egyensúlyról és békéről. Békecsinálók könyve (Kézirat: 1942-1944, kiadva: 1986)

A békeszerződés és a magyar demokrácia. (1946)

A magyarságtudomány problémája.(kefelevonat: 1948, kiadva: 1986)

Emlékirat: Magyarország helyzete és a világhelyzet. (Kézirat és külföldi kiadás: 1957, emigráns magyar kiadás: 1960, hazai kiadás: 1990)

Uchrónia (kézirat: 1968, kiadva: 1990). Az 1956 utáni helyzetről. (kézirat: 1978, kiadva: 1990) A kapitalista liberalizmus és a szocializmus-kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte. (kézirat: 1979, kiadva: 1990)

  • Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok. (London, 1960)

The Paralysis of International Institutions and the Remedies. A Study of Self-Determination, Concord among the Major Powers and Political Arbitration. Harvester Press, Hassocks, Sussex, 1976. A nemzetközi államközösség bénultsága. Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás. (Kézirat: 1965-1974, kiadva: Bern, 1984, Budapest, 1990.). Bibó István munkái. Centenáriumi sorozat. 1-12.Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011-2012. Továbbá: * Válogatott tanulmányok I-IV. (MEK)

Franciául olvasható[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Misère des petits Etats d'Europe de l'Est", (Négy tanulmány: A német hisztéria okai és története, A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, Zsidókérdés Magyarországon 1944 után, Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. Szerk. Virág Ibolya) Albin Michel, 1993, második kiadás. Első kiadás: L'Harmattan, 1986.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Donáth Ferenc: Nagy Imre 1956. november 4-ei rádiószózata és a Genfi Egyezmények. Múltunk, 2007/1. sz. 150-168. o.
  2. Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Válogatta, összeállította Huszár Tibor. A felhasznált interjúkat készítette Huszár Tibor és Hanák Gábor. A kötetet szerkesztette: Litván György és S. Varga Katalin. 1956-os Intézet - Osiris-Századvég, Bp., 1995. 449-450.o.
  3. Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Idézett mű: 454. o.
  4. FELHÍVÁS BIBÓ ISTVÁN 100. SZÜLETÉSNAPJÁN (magyar nyelven). Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet és Oral History Archívum. (Hozzáférés: 2014. május 21.)
  5. Huszár Tibor, Bibó István: Bibó István - Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Bp., Kolonel Lap- és Könyvkiadó, 74. o. ISBN 963-01-9496-1 (1989)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ifj. Bibó István (Kényszer, jog szabadság) c. tanulmányainak rövid ismertetése; Szellem és Élet, 1936/1.
  • Bibó István életművének aktualitása. Konferencia a Friedrich Stiftung támogatásával. Szeged, 1992. november 5–7. /szerk. Dénes István Zoltán. Budapest : A Friedrich Ebert alapítvány budapesti képviselete, 1993. 315 p.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bibó István (politikus) témájú médiaállományokat.