Fónay Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fónay Jenő
Született1926. szeptember 5.
Kaposvár
Elhunyt2017. június 16. (90 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásamérnök
SírhelyeÚj köztemető

SablonWikidataSegítség

Fónay Jenő (Kaposvár, 1926. szeptember 5.Budapest, 2017. június 16.[2][3]) magyar mérnök, 1956-os szabadságharcos, a Széna téri ellenálló csoport helyettes parancsnoka.

A Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) alapítója, 2002-ig elnöke. (1989. február 17-én választotta meg az alakuló ülés, a társelnök Göncz Árpád volt.) Két gyermeke volt, az 1954-ben született Andrea és a tíz évvel fiatalabb Péter.

Élete 1956-ig[szerkesztés]

1944 szeptemberében, 18 éves korában önként csatlakozott a Szent László hadosztályhoz, amely Németországig vonult vissza, ahol Fónay Jenő amerikai hadifogságba esett. 1945. november 1-jén térhetett haza.

Budapesten 1946-ban a közgazdasági egyetemre iratkozott be, majd 1952-ben a Műszaki Egyetemre. Ezekben az években a Magyar Állami Szénbányáknál, később a Tükertnél dolgozott. 1953. május 1-jétől az Erőműtervező Irodánál dolgozott mint gépészmérnök.

A forradalom idején[szerkesztés]

1956. október 23-án részt vett a Petőfi-szobornál, a Bem téren és a Parlamentnél zajlott tüntetésekben. Október 25-én a Margit híd budai hídfőjénél ő szervezte meg a felkelők hídőrségét. Ugyanaznap egy csoporttal fegyvereket szerzett a Tímár utcai rendőrkapitányságon, majd csatlakozott a Széna téri ellenállókhoz, akik a később kivégzett Szabó bácsi parancsnoksága alatt harcoltak. Október 27-én helyettes parancsnokká választották. A Széna téri felkelők nevében ő vett részt a Petőfi Akadémián tartott fegyverszüneti tárgyalásokon a kormánnyal.

A megtorlás idején[szerkesztés]

A forradalmat követően 1957. október 11-én tartóztatták le. Első- és másodfokon is (1958. április 25-én, illetve július 8-án) halálra ítélték. Több, mint négy hónapot volt börtönben halálraítéltként (a legtöbb időt töltve a halál torkában az 1956-os halálraítéltek közt), de végül augusztus 8-án – unokatestvére, Fónay Márta közbenjárására[4] – kegyelmet kapott és 1963-ban szabadult. (A Széna téri csoportból halálraítélt 15 ember közül egyedül ő kapott kegyelmet.)

A Kádár-rendszerben és bukása után[szerkesztés]

Szabadulása után hőtechnikatervező volt a Mélyéptervnél, majd a Vízitervnél. Mérnökként három bejegyzett szabadalma van. 1984-ben rokkantnyugdíjas lett.

Fónay Jenő részt vett Nagy Imre és a vele együtt kivégzettek 1989. június 16-ai újratemetésének megszervezésében. (Egy évvel korábban, amikor még erős volt a kommunista hatalom, emlékbeszédet mondott Nagy Imréék nyughelyén, a 301-es parcellában.)

1990-től a Kárpótlási Hivatal megszűnéséig a hivatal Társadalmi Kollégiumának volt tagja.

A 2000 körül alakult Széna tér Baráti Kör rendszeresen támadta Fónay Jenőt a nyilvánosság előtt. (Eörsi László történész szerint a tagjai anonimitását megőrző Baráti Körnek ez volt egyetlen számottevő tevékenysége.)[5]

2005-ben Nagy Imre-érdemrenddel tüntették ki. 2006. október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje díjat vehette át a Parlamentben. Október 25-én más veteránokhoz hasonlóan a rendőrök nem engedték neki, hogy megkoszorúzza az 50 évvel korábbi sortűz áldozatainak emlékművét a Kossuth téren.

Irodalmi tevékenysége[szerkesztés]

Fónay Jenő visszaemlékezéseit 1983-ban jelentette meg a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör Megtorlás (Mi történt Magyarországon 1956 után?) címmel. 1986-ban, a forradalom 30. évfordulókán Tosca 1958 című elbeszélése elnyerte a Szabad Európa Rádió irodalmi pályázatának első díját.

  • Megtorlás. Mi történt Magyarországon 1956 után?; sajtó alá rend. B. Szabó Péter, bev. Krassó György; Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör, Zürich, 1983
  • Kiáltás árnyékban, visszaemlékezések, Bécs, 1988
  • Kiáltás, visszaemlékezések, 1989
  • Az Ősz rabságában, naplórészletek, szerzői kiadás, 1991
  • Kálvária 1956, szerzői kiadás, 1996
  • A Pofosz egy évtizede, 1989–1999; összeáll. Fónay Jenő, Vasvári Vilmos, szerk. Fejér Dénes; Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, Bp., 1999

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]