Tamási Áron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tamási Áron
Tamasi Aron - Radio 1935.jpg
Tamási Áron arcképe és aláírása 1935-ből
Születési neve Tamás János
Született 1897. szeptember 20.
magyar 1867-1918 Farkaslaka
Elhunyt 1966. május 26. (68 évesen)
magyar Budapest
Nemzetisége magyar
Szülei Tamás Dénes, Fancsali Márta
Foglalkozása író
Tamási Áron síremléke
Szervátiusz Jenő és Tibor műve
Tamási Áron szülőháza
Életének utolsó két évtizedében a Németvölgyben, a XII. kerület Alkotás út 51/b-ben -a nagy hírű budai gyár a MOM közvetlen szomszédságában- élt. Emléktábla a ház falán
Tamási Áron síremléke Farkaslakán

Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20.Budapest, 1966. május 26.)[1] Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.[2] 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.

Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.

A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói LapokbanTiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.

1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.

A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.

1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”

A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella
  • Ördögváltozás Csíkban - 1923 - novella
  • Lélekindulás – Kolozsvár, 1925 – elbeszélés
  • Szűzmáriás királyfi – 1928 – regény
  • Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
  • Címeresek – Kolozsvár, 1931 – regény
  • Helytelen világ – Kolozsvár, 1931 – elbeszélés
  • Ábel a rengetegben – Kolozsvár, 1932 – regény
  • Ábel az országban – Kolozsvár, 1934 – regény
  • Ábel Amerikában – Kolozsvár, 1934 – regény
  • Énekes madár – Budapest, 1934 – színmű (a kék madár vonulathoz kapcsolódik).
  • Rügyek és reménység – Budapest, 1935 – elbeszélés
  • Jégtörő Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény
  • Tündöklő Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmű
  • Ragyog egy csillag – Kolozsvár, 1937 – regény
  • Virágveszedelem – Budapest, 1938 – elbeszélés
  • Magyari rózsafa – Budapest, 1941 – regény
  • Vitéz lélek – Budapest, 1941 – színmű
A Vitéz lélek bemutatója a Nemzeti Színházban, 2013 őszén
  • Csalóka szivárvány – Budapest, 1942 – színmű
  • Összes novellái – Budapest, 1942 – novellák
  • Virrasztás – Budapest, 1943 – cikkek
  • A legényfa kivirágzik – Budapest, 1944 – elbeszélés
  • Hullámzó vőlegény – Budapest, 1947 – színmű
  • Zöld ág – Budapest, 1948 – regény
  • Bölcső és bagoly – Budapest, 1953 – regény
  • Hazai tükör – Budapest, 1953 – regény
  • Elvadult paradicsom – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1922-26)
  • Világ és holdvilág – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1936-57)
  • Hegyi patak – 1959, színmű
  • Szirom és Boly – Budapest, 1960 – regény
  • Játszi remény – Budapest, 1961 – elbeszélés
  • Akaratos népség – Budapest, 1962 – összegyűjtött színművek
  • Hétszínű virág – Budapest, 1963 – elbeszélés
  • Szívbéli barátok – regény
  • Harmat és vér - novella

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tamási Áron családfája[3]
Tamási Áron, eredetileg Tamás János
(Farkaslaka, 1897. szept. 19. –
Budapest, 1966. máj. 26.
író, róm. kath.
Apja:
Tamás Dénes
(Farkaslaka, 1866. dec. 11.–
 ?)
földműves, róm. kath.
Apai nagyapja:
Tamás Márton
róm. kath.
Apai nagyapai dédapja:
Tamás Péter
Apai nagyapai dédanyja:
n. a.
Apai nagyanyja:
Nagy Sára
róm. kath.
Apai nagyanyai dédapja:
n. a.
Apai nagyanyai dédanyja:
n. a.
Anyja:
Fancsali Márta
róm. kath.
Anyai nagyapja:
Fancsali Mózes
róm. kath.
Anyai nagyapai dédapja:
n. a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n. a.
Anyai nagyanyja:
Pakot Julianna
róm. kath.
Anyai nagyanyai dédapja:
n. a.
Anyai nagyanyai dédanyja:
n. a.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halálesete bejegyezve a Budapest XII. ker. állami halotti akv. 1003/1966. folyószáma alatt.
  2. Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983, 15-16. oldal
  3. Tamási Áron tintával, sajátkezűleg kitöltött, aláírt, nem zsidó származását igazoló "Személyi lap"-ja

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tamási Áron témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Tamási Áron témában.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]