Csalog Zsolt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Legutóbbi változat (ellenőrizetlen)

Csalog Zsolt (Budapest, 1989.) Fotó: Kertész Dániel

Csalog Zsolt (Szekszárd, 1935. november 30. – Budapest, 1997. július 18.), magyar író, szociográfus, szociológus. 1985–1986 között Kocsis Annamária álnéven alkotott.

[szerkesztés] Élete

1935. november 30-án született Szekszárdon, Csalogovits néven. Apja, Csalog József rövidítette le nevüket, mert a neves régész túl szlávosnak találta azt. Édesanyja énekesnőnek készült, végül a család maximális kiszolgálásában találta meg az útját. A család a kisvárosi középosztály krémjéhez tartozott, és Csalog gyermekként nem érezte jól magát ebben a közegben. Zavarták az ezzel járó korlátok, ugyanakkor szabálytisztelő volt és betartotta azokat. A háború, és az azt követő évek nyitották ki számára a világot. Baranyába költöztek, téglagyári és fűrésztelepi munkások között élt, idős emberek tanították a természet rendjére. Ettől kezdve szabálytisztelete már csak az értelmes szabályok tekintetében érvényesült.

1947-ben a jezsuitákhoz járt iskolába és ez is meghatározta értékrendjét. Az államosítást követően külvárosi iskolába került, itt néhány, a minőséget képviselő tanára mellé állt, ekkor 12-13 évesen (1947-1948) döntötte el, hogy ellen kell állni. Középiskolás diákként a nyarakat az illegális katolikus ifjúsági mozgalommal töltötte, főképp Keszthelyen. Közben Jászberénybe költöztek, innen került a budapesti egyetemre, néprajz szakra.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején még egyetemistaként fegyverrel harcolt, többek között a rádiónál. Ez elkerülte az akkori hatóság figyelmét, így Csalog számára semmilyen megtorlással, következménnyel nem járt a forradalomban való részvétele. 1960-ban diplomázott történelem-néprajz-régészet szakon. Az egyetemen ismerte meg első feleségét, gyermekei anyját. 1960-ban feleségével Pócs Évával és első gyermekükkel Szolnokra kerültek, itt kapott muzeológusi állást. Majd 1966-ban Budapestre költöztek a közben született gyerekekkel együtt, itt a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. Ebben az időben kezdett el írni. Korai munkái, melyek már ekkor is erősen politikai tartalmúak voltak, az Új Írásban jelentek meg.

A kezdetekben publikált modern statisztikát az ősi sírok tájolásának éves változásairól, a háncsfonatok lenyomataiból kiindulva rekonstruálta az ősi fonástechnikát, tipizálta a Szentes környéki szekereket, kocsikat, megismerkedett a tűzcsiholás hagyományaival.

1970 decemberében, ahogyan ő maga fogalmazta, szép dolog történt vele. Csengettek lakása ajtaján, Kemény István azért kereste fel, hogy az akkor induló cigány kutatáshoz munkatársnak hívja. Felmondott a Néprajzi Múzeumban és elszegődött Kemény István mellé. Okosabbat életemben nem tettem, mondta a róla készült portré filmben. A szociológia tudományát menet közben Keménytől sajátította el, elsősorban a gondolkodásmódot. Közben megjelent első novellás kötete a Magvető Kiadó gondozásában Tavaszra minden rendben lesz címmel, melyből a politikai cenzúra miatt kimaradt az M. Lajos 42 éves című írás. A cigány kutatást a BM betiltotta, a benne dolgozókat egzisztenciális nehézségekbe kényszerítették. 1976-ban publikálta első cigány-témájú szociográfiáját, a Kilenc cigányt. 1977-ben aláírta a Kenedi János kezdeményezte Charta Nyilatkozatot. Ezután egzisztenciálisan még lehetetlenebb helyzetbe került, más aláírókkal együtt. De szabad embernek érezte magát, emelt fővel, jó lelkiismerettel élt, mondta életének erről a korszakáról. Azok az ellenzékiek, akik ezt az utat választották a közéleti gúzsba kötöttség miatt, túlterhelték magánéletüket. Csalog Zsolt is ezt az utat járta, feleségétől elvált, Matolay Magdával élt egyutt, majd a kapcsolat végén hirtelen, ismét megnősült, Károlyi Katit vette el.

Eközben művei kiadása nehézkes és lassú, amikor kiadásra kerül egy-egy írása, akkor mesterségesen alacsonyan tartott példányszámban jelentetik meg, és a hivatalos kritika elutasítja. Csalog erről azt mondta, könyveit már a megjelenéskor elfelejtett könyveknek érezte, véleménye szerint a megtűrt kategóriába tartozott. Egzisztenciális gondjai változatlanok és állandóak. 1981-ben a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Törzsi Művészet című műben jelentek meg pont technikával készített rajzai, ennek honoráriumából vásárolta a vértesacsai telket, amely később legkedveltebb tartózkodási helye lett.

1982-ben Soros Ösztöndíjat nyert el, és az USA-ba utazott. 1985-1989 között New Yorkban él harmadik feleségével, Agi Clarkkal. Egyezségük értelmében minden évben pár hónapot itthon tölt.

A rendszerváltás végleg hazahozta. Most Kelet-európában folyik az élet, látnom kell - mondta. Közben 1988-ban részt vett a Szabad Demokraták Szövetsége megalakításában. 1989 decemberében, a Demszky Gábor vezette segély konvojjal Romániába ment. 1989-ben és 1990-ben a Magyar Napló és az Igazság munkatársa is volt. Sokat publikált a Hiány, az Élet és Irodalom, a Népszabadság és a Kritika hasábjain. Korábbi művei ekkor kerültek kiadásra, ill. újra kiadásra. 1992-ben a Raul Wallenberg Egyesület ügyvivője, majd 1993-1994-ben elnöke volt. Ő mondta az egri antiszemita demonstráción, a korábbi Marosvásárhelyi eseményekre utalva azt a sokáig emlegetett mondatot: Ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok.

1993-ban, mielőtt még realizálódott volna, hogy Csalog Szolnok megyében képviselőként indul, kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből. Több fontos kérdésben is ellentmondásba került a párt vezetőségével. A róla készült portré filmben egy momentumot emel ki. Csalog véleménye szerint a kamaszkori tradíciók és a professzionális pártként való működés nem ellentétes fogalmak, amennyiben ellentétes fogalmakként kezelődnek, a Szabad Demokraták elvesztik szavazó táborukat. De számára fontosabb kérdés volt, hogy a párt akkori vezetése válaszút elé állította: vagy a képviselőség vagy a cigányügy. Ez Csalog Zsolt számára morális okból nem volt választás és felállt, elhagyta a pártot. A történtek lelkileg nagyon megviselték.

1993-tól az FSZKI-ban dolgozott, kutatói állásban. Ekkor készítette a hajléktalan emberekkel azokat az interjúkat, amelyek később az Én győzni akarok! című munkájában jelentek meg. Ebben az időben egy kocsmai beszélgetés során többek között Horváth Aladárral, Derdák Tiborral. Kidolgozták a Roma Polgárjogi Alapítvány tervét. Amit később a Soros Alapítvány támogatásával megvalósítottak. Már ekkor felmerült az 1995-ben megalapított Roma Sajtóközpont terve, melynek első vezetője volt. Ezt a munkát nagyon szerette, fiatal romákból professzionális újságírókat nevelt. Ebben az időben született meg a későbbi Rádió C ötlete is.

Betegsége kezdete is ehhez az időszakhoz kötődik.

Élete végén ismét előtérbe kerül a vidék iránti szeretete, vértesacsai házában tartózkodott a legszívesebben. Dolgozott tovább, mit sem törődve a kórral, de ekkori irásainak szinvonala messze elmaradt a korábbiaktol. Bognár Éva, akivel 1995-ben összeházasodtak, feladata volt a kezelések, gyógyszerek figyelemmel kísérése, a leletek összegyűjtése. Mindezek ellenére a rák erősebbnek bizonyult nála, 1997. július 18-án hunyt el Budapesten. Halála előtt két héttel, utolsó interjújában (Cs. Zsolt, 62 éves, Balaton TV, leirata: Népszabadság, 1999. július 1.), első, Tavaszra minden rendben lesz kötetéből idéz:

"Test vagy Lélek Egészségének végső meg-bomlása meg-szegi az Életet. A' leg-szükségesebb dolgoknak hiányával az Ember nem élhet. Az Élet vége a Halál. Ha nem nyavalyától vagy erő-szaktól, el-ér a' Halál az aggságtól is: száznál több telet kevesen érnek, kikről a' Históriákat tanulod, mind Földbe tértek már. Kinek-kinek az Élete ajándék és hosszát előre nem számolhatod. Ezt e'képpen vegyed.

A' Hóltat el-ássák."

[szerkesztés] Díjai

Aszú-díj (1986)
Év könyve jutalom (1989)
IRAT-nívódíj (1989)
A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1990)
Déry Tibor-díj (1991)
József Attila-díj (1992)
Nagy Imre-emlékplakett (1993)
Tolerancia-díj (1993)
Pulitzer emlékdíj (1995)
Pro Humanitate et Libertate díj (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetés (1997)

[szerkesztés] Munkássága

Az irodalmat és minden más tevékenységét is szolgálatnak tekintette, műveiben nem jellemeket, eseményeket igyekezett ábrázolni, hanem megismerni és megismertetni, megérteni és megértetni próbálta a jelenségeket. Ennek egyik eredményeképpen megbízható pontossággal látta a magyarországi cigányság helyzetét, a többségi és kisebbségi társadalom között feszülő ellentéteket, mindkét oldal indulatait, félelmeit, és annak okait, valamint e helyzet kialakulásának folyamatát, a lehetséges tisztességtelen és tisztességes megoldásokat. Bármi történt is Csalog Zsolt életében, igazságérzete töretlen maradt, gerince soha nem ferdült, és mindvégig úriember maradt. A romákkal és a hajléktalanokkal éppúgy, mint a vele dolgozó kutatókkal. Mélyen tisztelte a másik embert pusztán létezéséért, a személyiségéért, társadalmi hovatartozástól függetlenül.

A romák között, tőlük kapta a legtöbb melegséget, az érintés melegségét is, ami oly fontos volt számára. A romák a lehető legnagyobb természetességgel viszonyultak hozzá, úgy, mint egy emberhez, aki elfogadja őket, és akit ők is elfogadnak.. Őszinte és maximalista volt mindenben, emberi kapcsolataiban is.

A 60. születésnapján azt mondta, ha most kellene elmennie, nyugodtan halna meg, mert mindent megtett, amit eltervezett! Két évvel később teljes harmóniában távozott az életből.

Emlékére 2004-ben díjat alapítottak, amelyet olyan polgárjogi aktivisták kaphatnak, akik kiállásukkal, életútjukkal példát mutattak a helyi, térségi és országos közéletben.