Tersánszky Józsi Jenő
| Tersánszky Józsi Jenő | |
| Született | Nagybánya, Magyarország 1888. szeptember 12. |
| Elhunyt | Budapest, Magyarország 1969. június 12. (80 évesen) |
Tersánszky Józsi Jenő (Tersánszky József Jenő[1], Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, ahol 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.
1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, melynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.[2]
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, mely 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértő”nek találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regös együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni.
Munkakedvét azonban nem vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve 1962-ben jelent meg, a Nagy árnyakról bizalmasan címmel, mely egy emlékezésgyűjtemény, amelyben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János Kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer - utcai - tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Minden napos vendége volt a környék szép számú borozóinak, kocsmáinak. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "TF"-es hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép"[3] telepének szenes emberéig.
[szerkesztés] Művei
|
|
[szerkesztés] Díjai
- Baumgarten-díj (1929, 1930, 1931, 1934)
- Kossuth-díj (1949)
[szerkesztés] Emlékezete
Fémes Beck Vilmos szobrász megörökítette az örökvidám, édes-keserű Tersánszky-fejet 1910-ben.
[szerkesztés] Érdekességek
- Tersánszky Józsi Jenővel - az ötvenes években - sokan mint zenésszel, együttesvezetővel találkoztak először. A vasárnap délutáni Kincses Kalendárium című rádióműsornak társaival együtt visszatérő fellépői voltak. A "Furulyás író" Zelk Zoltánt is megihlette.
- Szertornász múltjára, eredményeire büszkébb volt, mint Kossuth-díjára. Talán nem véletlenül lakott a Testnevelési Főiskola mögött, az Avar utcában.
- Nagy borivó volt, állandó vendége a Márvány, a Mészáros utca és a szűkebb környék vendéglőinek, borozóinak. A bor elsősorban mesélőkedvére volt hatással. „Dőltek belőle” a „Terszánszkyádák”, ahogy Galsai Pongrác nevezte ezeket.
[szerkesztés] Források
- Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6807-1
- Tersánszky Józsi Jenő
- [http://www.epa.hu/00000/00022/00429/13400.htm Tersánszky J. Jenő: Igaz regény -
Saját életem]
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ HU BFL VII.5.c 11030/1936
- ↑ A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. polgári házassági akv. 1244/1921. folyószáma alatt.
- ↑ A szocialista Magyarország egyetlen tüzelő és építőanyagot forgalmazó vállalata.
- ↑ A -műemlékké nyilvánított- borozó ma is fogad vendégeket. Az író emlékét egy kis sarok és Boda Péter róla mintázott műalkotása őrzi
[szerkesztés] További információk
- Tersánszky Józsi Jenő a Hunlit Oldalon
- Tersánszky Jenő profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján: életrajza, művei, bibliográfia, szakirodalom
- LITERATURA.HU
- Rónay László tanulmánya
- Zelk Zoltán verse: Halálűző furulya
- Takács Tibor: Kakukk Marci a szertornász
- Tersánszky Józsi Jenő a PORT.hu-n
-
A Wikimédia Commons tartalmaz Tersánszky Józsi Jenő témájú médiaállományokat. -
A magyar Wikidézet további idézeteket tartalmaz Tersánszky Józsi Jenő témában.
