Gion Nándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gion Nándor
Születéskori neve Gion Nándor
Született 1941. február 1.
jugoszláv Szenttamás
Elhunyt 2002. augusztus 27. (61 évesen)
magyar Szeged
Házastársa Juba Eszter
Gyermekei Gion Gábor (1967)
Gion Katalin (1972)
Szülei Gion Mátyás
Gallai Teréz
Foglalkozása író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár
Iskolái Újvidéki Egyetem (1959-1963)
Díjak Déry Tibor-díj (1987)
József Attila-díj (1988)
Márai Sándor-díj (1997)

Gion Nándor (Szenttamás, 1941. február 1.Szeged, 2002. augusztus 27.) vajdasági magyar író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár; az újvidéki rádió magyar főszerkesztője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iparos családból származott. Szabadkán ipari iskolába járt, majd 1963-ban az újvidéki egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt az újvidéki magyar rádió ösztöndíjasa volt. Már ekkor megjelentek szépirodalmi alkotásai és írt tudósításokat, recenziókat, kritikákat – tagja lett az Új Symposion nemzedékének.

Végzése után nem ment tanítani, 1963-1983 között újvidéki magyar rádió munkatársaként dolgozott s gyakorlott tollforgatóvá vált. 1963-64-ben katonai szolgálatát töltötte Stipen (Macedóniában). A katonaság után vette feleségül egyetemista társát, Hegedűs-Budánovics Idát, aki 1967-ben - Gábor fiuk születése után néhány héttel - egy tragikus balesetben meghalt. Az anya nélkül maradt kisfiút Gion Nándor szüleire bízta, hogy ők neveljék fel a gyermeket.

Első sikerét a az 1968-ban megjelenő Kétéltűek a barlangban című regényével érte el, majd a Testvérem, Joáb 1969-es regényével szintén a Forum Kiadó első díját kapta meg. Tehetsége és párttagsága is közrejátszott abban, hogy 1969-től az Új Symposion szerkesztőségének tagja lett, de sikerült kimaradnia a szerkesztőség későbbi koncepciós jellegű felszámolásából.

1970-ben jelent meg az Engem nem úgy hívnak című ifjúsági regénye, 1972-ben pedig a Postarablók című műve, majd 1973-ban pedig a Híd-díjas Virágos Katona című regénye. 1977-ben olyan nagy sikert aratott A kárókatonák még nem jöttek vissza című gyerekregénye, hogy kötelező olvasmány lett az iskolákban (1983-ban film készült belőle), 1982-ben megjelent a mű folytatása, a Sortűz egy fekete bivalyért, amelyet szintén megfilmesítettek 1984-ben.

1979-1982 között a Vajdasági Íróegyesület elnöke, 1983-1985 között az Újvidéki Színház igazgatója volt. 1985-től az újvidéki rádió újságírója, szerkesztője, főszerkesztője. Munkásságára Magyarországon is felfigyelnek: 1987-ben Déry Tibor-díjat, 1988-ban József Attila-díjat kapott.

Jugoszlávia felbomlása idején a rábízott emberek védelme érdekében az utolsó pillanatig kitartott munkahelyén és a pártban, ezért romolhatott meg a kapcsolata egyes jugoszláviai és a magyarországi írókkal. 1993 szeptemberében áttelepült Magyarországra családjával együtt. Nem sokkal később Varga Lajos Márton készített vele egy interjút, amely november 6-án jelent meg a Népszabadságban, s amelyben Gion úgy nyilatkozott, hogy be szeretne lépni a szabadkőművesek közé. A beszélgetésnek ugyan nem a szabadkőművesség volt a témája, de a meglepődött interjúkészítő mégis ezt emelte ki: a "Szabadkőműves szeretnék lenni" címet adta az írásnak. (A nyilvános jelentkezés sikeres lett, az írót 1994. januárjában felvették a Deák Ferenc, a Testvériséghez szabadkőműves páholyba.)

1994-ben megjelent az Izsakhár című regénye (2001-ben A Szivárvány harcosa címen film készült belőle). 1996-ban adta ki a Mint a felszabadítók című kötetét, az Izsakhár folytatását. 1997-ben jelent meg a családtörténeti munka harmadik része: Ez a nap a mienk, majd 2002-ben a Forrás folyóiratban folytatásokban az Aranyat talált – a regénysorozat negyedik része. A regénytetralógia a Latroknak is játszott közös címet kapta.

Gion Nándor több komoly betegséggel is küzdött - 2002 augusztusában szállították be a szegedi Újklinikára, ahol másnapra meghalt. 2002. szeptember 12-én temették el a budapesti Farkasréti temetőben.

Életművének és személyiségének emlékét a a határon túli fiatal alkotókat jutalmazó Gion-ösztöndíj őrzi. A Noran Kiadó vállalta Gion Nándor életművének megjelentetését, köztük a Magyarországon elérhetetlen szövegek kiadását. Szülőhelyén, Szenttamáson megkezdődött az író kultuszának kialakítása, amelynek központja a 2010-ben megnyílt Gion Emlékház.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évek elején nagy változás történt a vajdasági magyar irodalomban: Egységesen lépett fel egy viszonylag nagy létszámú fiatal nemzedék, amelyik semmiféle közösséget nem vállalt a korábbi, e nemzedék által provinciálisnak tartott vajdasági magyar irodalommal. Ez az úgynevezett Symposion nemzedék a Képes Ifjúság című lap irodalmi mellékletében jelentkezett, majd 1964-ben a Kontrapunkt című antológiában és ugyanekkor létrehozott folyóiratában, az Új Symposionban mutatkozott be.

A fiatalok később valamelyest „klasszicizálódtak”, de az új eszmék és irányzatok iránti nyitottságukat később is megőrizték. Ennek a nemzedéknek – Tolnai Ottóval együtt – kiemelkedő képviselője volt Gion Nándor. Ő is neoavantgárd kísérletekkel kezdte pályáját, laza időkezelésű, szabad asszociációkban bővelkedő lázadó könyvvel kezdte pályáját, de már az 1960-as évek végén kialakította sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszerét és stílusát. Művei ettől kezdve legtöbbször szülőföldjén, Szenttamáson és környékén játszódnak. Szemléletükre pedig az eleven meséléssel, visszatérő hősökkel, a képtelen és a természetes dolgok, események keverésével létrehozott „dúsított realizmus” jellemző.

A ciklikus történetekben gondolkodó szerző írásainak nagy részében kérdéses, hogy regénynek vagy novellagyűjteménynek tekinthetők-e, ugyanis ismétlődő figurák, helyszínek adják a kötőanyagot munkáihoz. Magyarországi alkotásaiban Hrabalra emlékeztetve megnőtt az anekdota szerepe.

Az életmű domináns része a jugoszláviai és magyarországi rendszerváltások tükre, amely ezért hiánypótlónak tekinthető. Gion Nándornak az aktualitásokon túlnövő és írásainak fennmaradását garantáló tulajdonsága varázslatos elbeszélő művészete.

Gion Nándor sírja Budapesten. Farkasréti temető: 27-4-21.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kétéltűek a barlangban (regény, 1968)
  • Testvérem, Joáb (regény, 1969)
  • Engem nem úgy hívnak (ifjúsági regény, 1970)
  • Ezen az oldalon (novellák, 1971)
  • Postarablók (regény, 1972)
  • Virágos katona (regény, 1973)
  • Olyan, mintha nyár volna (elbeszélések, 1974)
  • Latroknak is játszott (regény, 1976)
  • A kárókatonák még nem jöttek vissza (ifjúsági regény, 1977)
  • Sortűz egy fekete bivalyért (ifjúsági regény, 1982)
  • Az angyali vigasság (elbeszélések, 1985)
  • Börtönről álmodom mostanában (regény, 1990)
  • Izsakhár (regény, 1994)
  • Mint a felszabadítók (elbeszélések, 1996)
  • A vád (filmforgatókönyv, 1996)
  • Sorsfordítók – 23 orvos legszebb történetei (1996)
  • Ez a nap a miénk (regény, 1997)
  • Jéghegyen, szalmakalapban (válogatott novellák, 1998)
  • Rózsaméz
  • Aranyat talált (regény, 2002)
  • Mit jelent a tök alsó? Novellák a hagyatékból (2004)

A Gion-műveknek eddig tizenkét nyelven huszonnyolc átültetése keletkezett, ezek közül tizenegy teljes kötetnek, a többi egy-egy novellájának és a vele készített interjúnak a fordítása. Az Újvidéki Rádió magyar és szerb nyelvű dráma-szerkesztősége és a Magyar Rádió közel félszáz hangjátékot rendezett az író műveiből.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Híd Irodalmi Díj (1973)
  • Neven-díj (1984)
  • Az Év Könyve Jutalom (1991, 1994)
  • A Soros Alapítvány Életmű díja (1994)
  • Az MTI-PRESS tárcanovella-pályázatának 1. díja (1996)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gion Nándor témájú médiaállományokat.