Gion Nándor
| Gion Nándor | |
| Születéskori neve | Gion Nándor |
| Született | Szenttamás,  1941. február 1. |
| Elhunyt | Szeged,  2002. augusztus 27. (61 évesen) |
| Házastársa | Juba Eszter |
| Gyermekei | Gion Gábor (1967) Gion Katalin (1972) |
| Szülei | Gion Mátyás Gallai Teréz |
| Foglalkozása | író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár |
| Iskolái | Újvidéki Egyetem (1959-1963) |
| Díjak | Déry Tibor-díj (1987) József Attila-díj (1988) Márai Sándor-díj (1997) |
Gion Nándor (Szenttamás, 1941. február 1. – Szeged, 2002. augusztus 27.) vajdasági magyar író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár; az újvidéki rádió magyar főszerkesztője.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Iparos családból származott. Szabadkán ipari iskolába járt, majd 1963-ban az újvidéki egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát.
1963-1983 között tanított. 1979-1982 között a Vajdasági Íróegyesület elnöke, 1983-1985 között az Újvidéki Színház igazgatója volt. 1985-től az újvidéki rádió újságírója, szerkesztője, főszerkesztője. 1994-ben Magyarországra költözött, ahol szabadfoglalkozású íróként dolgozott regénytetralógiájának (Latroknak is játszott) befejezésén.
Az 1960-as évek elején nagy változás történt a vajdasági magyar irodalomban: Egységesen lépett fel egy viszonylag nagy létszámú fiatal nemzedék, amelyik semmiféle közösséget nem vállalt a korábbi, e nemzedék által provinciálisnak tartott vajdasági magyar irodalommal. Ez az úgynevezett Symposion nemzedék a Képes Ifjúság című lap irodalmi mellékletében jelentkezett, majd 1964-ben a Kontrapunkt című antológiában és ugyanekkor létrehozott folyóiratában, az Új Symposionban mutatkozott be.
A fiatalok később valamelyest „klasszicizálódtak”, de az új eszmék és irányzatok iránti nyitottságukat később is megőrizték. Ennek a nemzedéknek – Tolnai Ottóval együtt – kiemelkedő képviselője volt Gion Nándor. Ő is neoavantgárd kísérletekkel kezdte pályáját, laza időkezelésű, szabad asszociációkban bővelkedő lázadó könyvvel kezdte pályáját, de már az 1960-as évek végén kialakította sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszerét és stílusát. Művei ettől kezdve legtöbbször szülőföldjén, Szenttamáson és környékén játszódnak. Szemléletükre pedig az eleven meséléssel, visszatérő hősökkel, a képtelen és a természetes dolgok, események keverésével létrehozott „dúsított realizmus” jellemző.
[szerkesztés] Művei
- Kétéltűek a barlangban (regény, 1968)
- Testvérem, Joáb (regény, 1969)
- Engem nem úgy hívnak (ifjúsági regény, 1970)
- Ezen az oldalon (novellák, 1971)
- Postarablók (regény, 1972)
- Virágos katona (regény, 1973)
- Olyan, mintha nyár volna (elbeszélések, 1974)
- Latroknak is játszott (regény, 1976)
- A kárókatonák még nem jöttek vissza (ifjúsági regény, 1977)
- Sortűz egy fekete bivalyért (ifjúsági regény, 1982)
- Az angyali vigasság (elbeszélések, 1985)
- Börtönről álmodom mostanában (regény, 1990)
- Izsakhár (regény, 1994)
- Mint a felszabadítók (elbeszélések, 1996)
- A vád (filmforgatókönyv, 1996)
- Sorsfordítók – 23 orvos legszebb történetei (1996)
- Ez a nap a miénk (regény, 1997)
- Jéghegyen, szalmakalapban (válogatott novellák, 1998)
- Rózsaméz
- Aranyat talált
- Mit jelent a tök alsó? Novellák a hagyatékból (2004)
[szerkesztés] Díjai
- Híd Irodalmi Díj (1973)
- Neven-díj (1984)
- Az Év Könyve Jutalom (1991, 1994)
- A Soros Alapítvány Életmű díja (1994)
- Az MTI-PRESS tárcanovella-pályázatának 1. díja (1996)
[szerkesztés] Források
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek ISBN 963-8607-10-6
- Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó ISBN 963-8477-64-4
- Kortárs magyar írók
- Árpás Károly: Az építő-teremtő ember Bába Kiadó, Szeged 2008.
