Füst Milán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Füst Milán
Élete
Született 1888. július 17.
Budapest
Elhunyt 1967. július 26. (79 évesen)
Budapest
Pályafutása
Jellemző műfajok vers

Füst Milán, Fürst (Budapest, 1888. július 17. – Budapest, 1967. július 26.) Kossuth-díjas (1948) magyar író, költő, drámaíró, esztéta. A magyar szabadvers megteremtője. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„A magyar irodalom legnagyobb monománja volt, a legjelentősebb magyar hipochonder. Örökké kimerült, állandóan beteg, már ifjúként aggastyán, ő már csak a kegyes halálra vár. Élete végére sikerült csak tolókocsiba kerülnie, de akkor aztán trónként használta.”
   – Nádas Péter[1]

Fürst Milán Konstantin néven született elszegényedett zsidó kispolgári családban. Apja különc és bohém, költekező figura volt, aki egy délszláv királyi sarj nevét adta fiának. Korai halála után a család nyomorgott, anyjának ő szerzett végül trafikengedélyt. Az író édesanyja 1916-os halála előtt csupán fél évvel költözött csak el a Dohány utcai trafik mögötti másfél szobás lakásból. A fiatal Füst Milán ilyen körülmények között szerzett jogi diplomát, és lett felsőkereskedelmi leányiskolai tanár. Így Füst Milán jogász is, tanár is volt. Tanítványai úgy emlékeznek, hogy egész lelkét adta a pedagógiába, órái lelket-értelmet izgatóak, gondolatébresztőek voltak. Érdekes, jelentékeny tanár: ugyanakkor elmélkedéseinek, jellemzéseinek módszerében mindig maradt valami a valóság tényeit, az emberi magatartásokat kifejtő és értelmező jogászi logikából.

Füst Milán a század magyar irodalmának egyik legnagyobb íróművésze, a Nyugat nagy nemzedékének egyik legnagyobb – és a következő nemzedékekre Ady után alighanem a legnagyobb hatású – költője. Szívós kitartással szerzett tudósi színvonalú műveltségét, amelyben jelentékeny helyet foglalt el az antik görög kultúra és a Biblia. Ez a két kulturális világ mindvégig erősen hatott költészetére. Ifjúkorától fogva jó barátja volt Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. Velük együtt ismerte meg a világirodalom modern törekvéseit.

Ifjúkorától fogva verselt, de nem ontotta könnyeden a verseket, az ő számára minden sor gondokat adó feladat volt. Lassan, csiszolva, újra át- meg átírva formálta méltóságteljesen komor költeményeit. A magyar költészet leglassabban dolgozó, legaggályosabb költője, aggastyán korában is tökéletes remekműveket írt, és nyolcvan évre terjedő életében összesen nem írt száz verset. Versei formájukban nem emlékeztetnek senkire egész irodalmunkban. Néhány korábbi kísérletezés (Kazinczy, Petőfi, majd programszerűbben Czóbel Minka) után Füst Milán a magyar szabad vers megteremtője, és Kassák Lajos mellett legnagyobb művelője lett. Leszámítva néhány egészen ritka rímes játékát, költészete szakítás a rímmel is és a megszokott ritmikákkal is, de közben soraiban a görög verselés szöveghullámzásai és a Biblia félvers-félpróza ritmusai lappanganak. Értő és borús élettapasztalat sejlik a versek mögött. Ezért hatott a már fiatal Füst Milán aggastyánnak, de stílusának, kifejezésmódjának roppant ereje miatt az aggastyán Füst Milán egyúttal kortalannak is.

Világnézete tulajdonképpen pesszimista: elkomorította a világban tapasztalható gonoszság, ostobaság, szerencsétlenség. Közben azonban elválasztotta az igazi pesszimistáktól feltétlen emberszeretete, embertisztelete és együttérzése a szomorúakkal.

1914-ben Berlinbe utazott a Boldogtalanok című színművének tervezett bemutatása ügyében. A háború kitörése miatt ez elmaradt.

Az őszirózsás forradalomban az akkor alakult Vörösmarty Akadémia jogásza lett. A Tanácsköztársaság idején politikai és jogászi szerepet vállalt, egyik vezetője volt akkor az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségének. Ezt a magatartást az ellenforradalom nem is bocsátotta meg neki: fegyelmi úton fosztották meg tanári állásától. Ettől kezdve kénytelen volt kizárólag az irodalomból élni. Csak 1945 után tért vissza a pedagógiához, de akkor már az egyetemen. Pártokon kívül is baloldali írónak-költőnek számított, aki értette a munkásmozgalmat is. 1921-ben önnyugdíjazását kérve megszűnt tanári állása. Egyik gazdag tanítványát vette feleségül, aki anyagilag végig támogatta.

Első publikált írása Peter Altenberg szecessziós-impresszionista osztrák költővel foglalkozott. Ez, és első költeményei a Nyugatban jelentek meg 1909-ben. Barátságot kötött Karinthyval, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, Nagy Zoltánnal, Somlyó Zoltánnal. A Nyugat főszerkesztőjével, Osvát Ernővel végig kétarcú, ellentmondásos volt kapcsolata. Apaként tekintett rá, hol vakon megbízott ítéletében, hol éles ellentétbe került vele. A Nyugatnak rövid ideig főmunkatársa volt, ő maga kérte nevének levételét. Osvát – olykor hosszabb várakozás után – minden művét közölte, de a kritikai rovatban nem egyszer méltatlan írásokat jelentetett meg róla. Később Weöres Sándorral mester-tanítványi kapcsolatban állt (Weörest sokan tartják többek közt Füst Milán tanítványának). Versekből azonban nem lehetett megélni, még termékenyebb költőnek sem. A prózát mindig jobban fizették. Néhány novellát már azelőtt is írt, de regényeinek és elbeszéléseinek legnagyobb része a Horthy-korszak negyedszázadában keletkezett. Szerencsére ekkor sem kellett elsietnie a munkát, igazi megélhetési gondjai nem voltak: felesége, aki szeretettel és alkotó embernek alkalmas életformával vette körül, kitűnő üzletasszony volt, aki biztosítani tudta férjének a művészi elmélyedést. Feleségének nem lehetett könnyű élete: Füst Milán nyűgös, zsörtölődő férj volt, amolyan igazi „nehéz ember”, akit lelke mélyéig csak a megoldandó művészi feladat érdekelt. Kisregényeinek és elbeszéléseinek jó részére jellemző egy sajátosan groteszk látásmód. Mindezek mellett kitűnő drámaíró is volt. A maga kora, a színházi élet nem érdeklődött irántuk, el is ment a kedve a drámaírástól, így egy korai verses drámakísérleten kívül mindössze két színpadi műve maradt, a szerencsétlen emberek szerelmi szomorúságáról szóló Boldogtalanok és a kitűnő lélektani-történelmi dráma, a IV. Henrik. Minden olvasó tudta, hogy milyen jó művek, de csak évtizedekkel utóbb kerültek színpadra, és a IV. Henrik elkésetten aratott nagy színpadi sikert.

1920-ban megjelent könyvalakban az 1917-ben írt Nevetők című elbeszélése. Az aranytál című kisregénye első díjat nyert az Athenaeum pályázatán. 1923-ban látott napvilágot könyvalakban a Boldogtalanok, és ugyanebben az évben a Nevetőket német fordításban kiadta a müncheni Musarion Verlag. 1923-ban házasságot kötött Helfer Erzsébettel. 1928-ban hat hónapot töltött Baden-Badenben a Freud-tanítvány dr. Groddeck szanatóriumában, majd részt vett a Pen Club bécsi kongresszusán. 1928-ban neurózisát szanatóriumban kezeltette. A túlzottan aktív, feldobott lelki állapotot és munkaaktivitást (az ún. mániás fázist) hosszas letörések, munkára-életre való képtelenség érzésével kísért depressziók követték. Nála is, mint sok nagy magyar költőnél, a mániás depressziós kedély II. típusa kórismézhető. Ennek diagnózisa akkortájt a neuraszténia vagy neurózis volt.[2]

1932-ben ismét Berlinbe utazott a IV. Henrik német színházi bemutatójának tervével. A német színházaknak azonban nem tetszett a fordítás, a bizonytalan és sokáig húzódó tervezgetést végül semmivé foszlatta a nácik hatalomra jutása. 1933-ban Déry Tibor társaságában heteket töltött Dubrovnikban, majd Görögországban. 1934-ben, írói munkásságának 25. jubileumán a szerzői estjét Kosztolányi vezette be a Zeneakadémián. Kilenc évvel megírása után 1940-ben napvilágot látott a IV. Henrik király, majd 1942-ben másik főműve, a hét évig írt A feleségem története. Ez a nagy terjedelmű lélektani regény később, már a háború után világsiker lett. Francia fordítás útján belekerült a század prózairodalmába. Budapest ostroma alatt bombatalálat éri lakását, évtizedekig írt Naplójának nagy része megsemmisülni látszott (később részben megkerült).

1947-ben szabadegyetemi előadásokat tartott. 1948-ban egyetemi tanár lett, megkezdte rendszeres esztétikai előadásait. Megjelent nagy esztétikai műve, melynek anyaga egyetemi előadásaiból és Naplójából merít (Látomás és indulat a művészetben). 1948-ban Kossuth-díjat kapott. A kommunista diktatúra éveiben – 1949 után – évekig nem jelent meg könyve: 1955-ben Őszi vadászat címen kisregényei. Füst Milán megjelenésétől kezdve írótársai által becsült költő volt. Amíg a Nyugat fennállt, hozzátartozott élgárdájához. A nagyközönségtől ekkor is, később is idegen maradt, de a költők ekkor is, később is mesterüknek tartották. A felszabadulással azután sok hivatalos elismerést is megkapott: Kossuth-díjat, egyetemi tanárságot, az élő klasszikusnak kijáró nagyrabecsülést, műveit azonban 1949 és 1955 között nem jelentették meg.

Füst Milán hamvai a budapesti Farkasréti temetőben (607-17. templomi fülke).

1960-ban nyugdíjazták. Betegsége egyre inkább ágyhoz kötötte. 1967-ben halt meg, még megérve a Boldogtalanok Vígszínház-beli premierjét.

Füst Milán költészete az utána következő nemzedékekre nagy hatást gyakorolt; a fiatal Illyés Gyula kibontakozása elképzelhetetlen nélküle, Radnóti Miklós és Weöres Sándor is sokat köszönhet neki. Weöres 1939-ben így írt Füst Milánhoz: „Amit Mester kozmikus szomorúságnak, egyetemes szomorúságnak nevez, és ami Mester költészetének fundamentuma, ezt át tudom érezni, és teljes megdöbbentő hatalmasságában fel tudom fogni, de nem tudnám magamévá tenni.”

Emlékét őrzi az 1975-ben alapított Füst Milán-díj.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teljesen újszerű versformálása és kifejezésmódja a magyar lírában Berzsenyin kívül talán csak a középkori zsoltárok hangjához hasonlítható. Szabad verselése, patetikus dikciója, hasonlíthatatlan kifejezésmódja, a költészetben szokatlan rejtőzködése, szerepjátszásai egészen egyéni hangot jelentenek irodalmunkban. A modern magyar irodalom méltatlanul keveset emlegetett, és olvasott magányos óriása.

Drámái, különösen a bemutatásra mintegy 40 évet váró IV. Henrik[3] szintén klasszikus értékű alkotások. Ennek ellenére legismertebb drámai alkotása, az újsághír alapján született Boldogtalanok egészen a hatvanas évek végéig ismeretlen volt a színházrendezők előtt (a húszas évek elején egy klubszínpadon néhányszor, visszhang nélkül bemutatták.)

Legnagyobb prózai alkotása, A feleségem története, amelyért francia megjelenése után 1965-ben Nobel-díjra is jelölték, 1942-ben kedvezőtlen kritikákat kapott, sem az irodalom akkori hivatásos értői, sem közeli barátai nem értették-érezték meg hatalmas jelentőségét és szépségét.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Élet és irodalom
  2. Czeizel Endre: Füst Milán betegségeinek története - Mozgó Világ 27. évfolyam, 12. szám
  3. 1964-ben, harminchárom évvel megírása után a Madách Színház mutatta be. (Rendező: Pártos Géza; címszerepben: Gábor Miklós.)

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Önálló kiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Füst Milán-különszám: Magyar Műhely, 1967. 23–24. sz.
  • Kis Pintér Imre: A semmi hőse. Füst Milán költői világképe. Bp. 1983. Magvető Kiadó 225 p.
  • Radnóti Zsuzsa: A próféta Színháza. Pécs, 1993. Jelenkor, Irodalmi és Művészeti Kiadó, 95 p.
  • Rákosi Marianna: Füst Milán álomformája. Szeged, 2003. JATEPress, 140 p.
  • Somlyó György: Füst Milán alkotásai és vallomásai tükrében (Emlékezés és tanulmány) Bp. 1969. Szépirodalmi Kvk., 246 p. (Arcok és vallomások sorozat)
  • Somlyó György: Füst Milán vagy A lesütöttszemű ember [Emlékezés és tanulmány] Bp. 1993. Balassi Kiadó, 266 p.
  • Szellemek utcája: in memoriam Füst Milán [vál., szerk., összeáll. Kis Pintér Imre] Bp. 1998, Nap Kiadó, 374 p. [In memoriam]
  • Szilágyi Judit: „Magadtól menekvésed” Füst Milán: Napló. – Irodalomtörténeti sorozat 1. [Szerk.: Szilágyi Zsófia Júlia; Előszó: Angyalosi Gergely] Bp., 2004. Fekete Sas Kiadó, 327 p.
  • Schein Gábor: Nevetők és boldogtalanok. Füst Milán művészete 1909-1927 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005.)

Újabb, jelentős tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bikácsy Gergely: A keserűség könyve (Teljes Napló) – Holmi, 2002/6. 779-797.
  • Forgách András: Milán a villamoson (Teljes Napló) – Jelenkor 2001/7-8.
  • Koltai M. Gábor: Kietlen barokk (Catullus) – Holmi, 2007/3. 365-378.
  • Nádas Péter: Előszó a Feleségem története német kiadásához – Élet és Irodalom, 2007/33.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Füst Milán témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Füst Milán témában.