Első Kádár-kormány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kádár János, a magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány elnöke 1977-ben

Az első Kádár-kormány (a Kádár-korszak szóhasználatában: „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány”, ritkábban: szolnoki kormány) a kommunista rezsim restaurációjára és a szovjet megszállás visszaállítására Kádár János vezetésével megalakult kormány volt az 1956-os forradalom idején. Tagjai 1956. november 7-én tették le az esküt az Országházban és 1958. január 28-áig voltak hivatalban.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megalakulása helyéről a „szolnoki kormány” néven emlegették, bár csak fizikailag gyűlt itt össze, névsorát a Szovjetunió Kommunista Pártjának Elnöksége (Prezídium) november 3-ai ülésén Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkár olvasta fel az ülésre Moszkvába vitt magyar vezetőknek, köztük a Nagy Imre-kormány elmozdítására kiszemelt Kádár Jánosnak.[1]

Kezdetben a Nagy Imre-kormánnyal egyidejűleg, megbízás nélkül működött, majd a szovjet csapatok november 4-i inváziója után átvette a tényleges hatalmat az országban és három nappal később, hetedikén hivatalosan is letették az esküt. A kormány később sok változáson ment keresztül. A Magyar Népköztársaság mindenkori kormányának hivatalos elnevezése egészen az 1970-es évek közepéig „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” maradt, amíg egy rendeletben meg nem megváltoztatták a „Magyar Népköztársaság Kormánya” elnevezésre.

Először az ungvári rádió adott hírt a korábban a Nagy Imre-kormányban szereplő Kádár János által vezetett új kormány megalakulásáról, november 4-én öt óra öt perckor. A rádió nem nevezte meg magát az éterben. Először Münnich Ferenc olvasott fel nyílt levelet, amelyben bejelentette, hogy Kádárral, Apró Antallal és Kossa Istvánnal együtt (valamennyien a második Nagy Imre-kormány tagjai) már 1956. november 1-jétől megszüntették a kapcsolatot a Nagy Imre-kormánnyal, amelyből kiléptek. Az általuk Kádár János vezetésével megalakított kormány névsorát maga Kádár olvasta fel.

Percekkel később hangzottak el a Szabad Kossuth Rádióban a szovjet támadás nyomán Nagy Imre drámai mondatai. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével”.

A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjai közül Marosán, Dögei és Rónai emlékezések szerint a rádióból értesültek kormánytagságukról. A tagok közül Kádár a november 3-án alakult harmadik Nagy Imre-kormánynak is tagja lett államminiszterként, mert Nagy Imréék nem tudtak árulásáról.

A november végén Romániába hurcolt Nagy Imre a Snagovi feljegyzésekben arról számolt be, hogy Horváth Imre úgy lett külügyminiszter az új kormányban, hogy az általa vezetett kormányküldöttséggel Bécsből volt visszatérőben, mikor a szovjetek akarata ellenére munkatársaival együtt elhurcolták Pozsonyból először Prágába, majd onnan Moszkvába, ahol Horváth részt vett Kádár és Münnich tárgyalásán a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) elnökségével. Mindazonáltal Horváth egészen 1958-as haláláig a Kádár-kormány külügyminisztere maradt.

Helyzetértékelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új kormány helyzetértékelést is adott, amelyet az SZKP Központi Bizottság elnökségének előző esti ülésén szövegeztek. Eszerint az október 23-án indult jogos tömegmozgalom, amely Rákosi és társai párt- és népellenes bűnei ellen, illetve a nemzeti függetlenségért indult, „fasiszta ellenforradalomba torkollott”.

A felolvasott szöveg a társadalom békésnek és kommunizmushűnek tekintett része megrémítését és a forradalmárok megosztását célozta. Többek közt ez hangzott el az ungvári rádióban: „Az ellenforradalmárok egyre arcátlanabbak. Kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit, nyilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat, és a mi legjobb elvtársainkat. (…) Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és az üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárjait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek… A reakciós elemek (…) igen sok becsületes dolgozót – különösen az ifjúság nagy részét – tévesztették meg, akik a mozgalomba becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak be. Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek…. felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek…. Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának… Mi ezért alakítottuk meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.”

Az új kormány ígéretei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kádár a sajtóban, illetve személyes tárgyalások során tett ígéretek sokaságával kezdett neki kormánya konszolidálásához, melyekkel azt sejtette, hogy teljesíteni fogják a forradalom követeléseinek jelentős részét, elbánnak a keményvonalas régi kommunista vezetőgárdával de nem büntetik meg a forradalom résztvevőit. (Az ország semlegességét nem ígérték meg, a szovjet csapatok kivonását azonban igen.)

De az ígéretek jó része nem teljesült: nem lett amnesztia (csak a megtorlás után), már 1957 nyarán újra bevezették a gyűlölt káderlapokat, Nagy Imre csak fogolyként térhetett vissza, a kormányba nem kerültek a kommunista párton kívüli politikusok és nem vonták felelősségre az ÁVH-sokat. Sőt: sokukat beosztották az új kormány karhatalmába.

A kibombázottaknak ugyanakkor nagy összegű gyorssegélyt és kamatmentes kölcsönt adtak, megemelték a fizetéseket és visszamenőleg is kifizették őket, a Népszabadság pedig több riportban számolt be egy „nagyszerű népjóléti rendeletről”, amely szerint a zálogházakat kötelezték a beadott ingóságok ingyenes visszaadására.

Farkas Mihályt és fiát, Vladimirt titkos tárgyaláson 15 év börtönre ítélték, ám büntetésük töredékét ülték csak le, Vladimir 1960-ban, apja pedig 1961-ben amnesztiával szabadult. Ugyanakkor a keményvonalasok egy része, mint Bata István, Piros László, Hidas István, Andics Erzsébet, Berei Andor, Rákosi Mátyás vagy Gerő Ernő valóban kiszorultak a vezetésből.

Az eskütétel után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kádárék még 1956-ban tárgyalásokba kezdtek az új kormány politikája ellen sztrájkokkal tiltakozó munkástanácsokkal. A találkozók hamarosan a szívósan ellenálló tárgyalófelek goromba megfélemlítésébe torkolltak, majd a munkástanácsok feloszlatásához vezettek.

Számos miniszteri tisztség betöltetlen maradt az év hátralevő részében. Ezen minisztériumok egy részét az 1956-ik évi 33-as számú törvényerejű rendelettel 1957. január 1-jei hatállyal megszüntették, vagy összevonták más minisztériumokkal. Így a Bánya- és Energiaügyi, valamint a Vegyipari minisztériumot összevonták egyetlen Nehézipari Minisztériummá; a Könnyűipari és az Élelmiszeripari Minisztériumot Könnyűipari és Élelmiszeripari Minisztériummá; az Oktatásügyi és a Népművelési Minisztériumot Művelődésügyi Minisztériummá, miközben a Begyűjtési Minisztérium, a Városi és Községgazdálkodási Minisztérium, az Állami Gazdaságok Minisztériuma és az Állami Ellenőrzés Minisztériuma megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatallal egyetemben; utóbbi feladatát a Művelődésügyi Minisztérium vette át.

Az új minisztériumok élére 1957. január 1-jétől (létrehozásuk napjától), míg a fennmaradó, kinevezett vezető nélküli minisztériumok egy részének élére március 1-jén, más részének élére pedig május 9-én neveztek ki (a többnyire a minisztériumot addig ideiglenesen vezető) új minisztereket. A kormányban ezután lemondásáig változás már nem történt, számos politikus a következő, Münnich-kormányban is a tisztségében maradt, néhányan pedig még azután is.

A kormány tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tisztség Név Párt
a minisztertanács elnöke Kádár János Magyar Szocialista Munkáspárt
a minisztertanács első elnökhelyettese ? – 1957. május 9-éig
Münnich Ferenc
Magyar Szocialista Munkáspárt
a minisztertanács többi elnökhelyettese Apró Antal – 1957. május 9-étől Magyar Szocialista Munkáspárt
földmívelésügyi miniszter Dögei Imre Magyar Szocialista Munkáspárt
iparügyi miniszter Apró Antal Magyar Szocialista Munkáspárt
kereskedelemügyi miniszter Rónai Sándor Magyar Szocialista Munkáspárt
külügyminiszter Horváth Imre Magyar Szocialista Munkáspárt
művelődésügyi miniszter (1957. január 1-jétől) Kállai Gyula Magyar Szocialista Munkáspárt
nehézipari miniszter (1957. január 1-jétől) Czottner Sándor Magyar Szocialista Munkáspárt
államminiszter (1957. május 9-étől) Marosán György Magyar Szocialista Munkáspárt
belügyminiszter betöltetlen – 1957. február 28-áig
Biszku Béla

Magyar Szocialista Munkáspárt
a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere,
majd 1957. május 9-étől honvédelmi miniszter
Münnich Ferenc – 1957. március 1-jéig
Révész Géza
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt
egészségügyi miniszter betöltetlen – 1957. március 1-jéig
Doleschall Frigyes

Magyar Szocialista Munkáspárt
belkereskedelmi miniszter betöltetlen – 1957. március 1-jéig
Tausz János

Magyar Szocialista Munkáspárt
külkereskedelmi miniszter betöltetlen – 1957. március 1-jéig
Incze Jenő

Magyar Szocialista Munkáspárt
igazságügyminiszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Nezvál Ferenc

Magyar Szocialista Munkáspárt
élelmezésügyi miniszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Kovács Imre

Magyar Szocialista Munkáspárt
könnyűipari miniszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Nagy Józsefné

Magyar Szocialista Munkáspárt
kohó- és gépipari miniszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Csergő János

Magyar Szocialista Munkáspárt
pénzügyminiszter Kossa István – 1957. május 9-éig
Antos István
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt
építésügyi miniszter Kilián József – 1957. május 9-éig
Trautmann Rezső
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt
munkaügyi miniszter Mekis József – 1957. május 9-éig
Kisházi Ödön
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]