Kossa István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kossa István (eredeti neve: Kósa István, Balatonlelle, 1904. március 31.Budapest, 1965. április 9.) a két világháború között szociáldemokrata szakszervezeti vezető, a Villamos Szövetség főtitkára, később magas pozíciókat betöltő kommunista politikus, országgyűlési képviselő és miniszter volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága, szociáldemokrata korszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házasságon kívül született, így napszámosként dolgozó anyja vezetéknevén anyakönyvezték. Apja ismeretlen. Négyévesen elárvult, egy időre árvaházba került, végül rokonai vették magukhoz és gondoskodtak taníttatásáról. A keszthelyi piarista gimnázium elvégzése után leérettségizett és Budapestre költözött, ahol egy ideig a Neues Politisches Volksblatt nevű újságnál volt gyakornok, majd 1922-ben a BSZKRT-nél lett villamoskalauz. 1928-ban lépett be a Villamos- és Helyi Érdekű Vasúti Alkalmazottak Szövetségébe (röviden Villamos Szövetség), ahol – miután 1932-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba1933 elején főtitkárrá választották. Röviddel ezt követően illegális újság terjesztésének vádjával őrizetbe vették, de ártatlannak bizonyult, és felmentették. 1940-ig töltötte be a Villamos Szövetség titkári funkcióját, közben igyekezett megakadályozni a nyilasok terjeszkedését a szakszervezetben. 1942-ben más szakszervezeti vezetőkkel együtt a megszállt Ukrajnába vezényelték a 401. büntetőszázaddal, de 1943 januárjában átszökött a fronton és szovjet fogságba esett. Itt (miután még Magyarországon megismerkedett Demény Pál illegális kommunista mozgalmával) a KMP emigráns szárnyával is kapcsolatba került. Elvégzett egy antifasiszta tanfolyamot, majd ő is bekapcsolódott a hadifoglyok közti propagandába.

Kommunista szakszervezeti vezető[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A KMP utasítására 1944 novemberében tért vissza Magyarországra: kapcsolatépítés céljából Szegeden keresztül a még ostromlott Budapestre ment, ahol a Magyar Front képviselőivel, Darvas Józseffel és Ortutay Gyulával tárgyalt az ideiglenes kormány létrehozásáról. 1945 januárjában beválasztották az MKP budapesti Központi Vezetőségébe, illetve annak Vas Zoltán vezette titkárságába. Miután a hazatérő emigránsokból álló debreceni KV összeolvadt a budapestivel, májusban kikerült a KV titkárságából, ugyanakkor az újonnan létrehozott Politikai Bizottság tagja lett. Eközben Apró Antallal közösen a szakszervezetek újjászervezésén dolgozott. 1945 februárjában a Szakszervezeti Tanács (Szaktanács) főtitkárává választották, ennek képviseletében novemberben rész vett a Szakszervezeti Világszövetség párizsi alakuló ülésén, ahol a végrehajtó bizottság tagjává választották. Kossa híve volt a szakszervezetek önállóságának, ezért ellenezte pártellenőrzés alá vonásukat. Mivel az MKP meghatározó tagjai ezzel ellentétes állásponton voltak, Kossa befolyása egyre csökkent, végül 1948. augusztus 7-én lemondott a szaktanácsi főtitkárságról.

Állami funkciók a Rákosi- és Kádár-korban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossa 1945 áprilisban (még szakszervezeti jelöltként) Budapestről, novemberben már MKP-listásként Győr-Moson-Sopron megyéből, 1947 augusztusától haláláig pedig Veszprém megye képviseletében jutott be a mindenkori törvényhozásba. 1948. május 5-én nehézipari miniszterré nevezték ki, majd 1949 júniusától 1950 februárjáig a Dobi-kormány pénzügyminisztere, egyben a gazdaságirányítás csúcsszerve, a Népgazdasági Tanács tagja volt. Befolyása azonban egyre csökkent: 1950 februárjában elvesztette PB-, majd áprilisban KV-tagságát is. (Ide 1951 februárjában póttagként visszakerült, de érdemi beleszólása nem volt az irányításba.) Előbb az Országos Munkaügyi Bizottság elnökségét bízták rá, majd decembertől a kohó- és gépipari miniszter első helyettese lett, 1951-ben pedig az Állami Egyházügyi Hivatal vezetésével bízták meg. 1952 januárjában kohó- és gépipari, decemberben pedig általános gépipari miniszterré nevezték ki a Rákosi-kormányban. Az első Nagy Imre-kormány idején a Munkaerő-tartalékok Hivatalának elnöke, majd 1954 végétől az Országos Tervhivatal elnökhelyettese volt.

Az 1956-os forradalom idején, október 26-31. között a második Nagy Imre-kormány pénzügyminisztere volt, ezután a pártszékház telefonközpontját irányította. Amikor november 4-én rádión bejelentették a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” megalakulását, kiderült, hogy annak Kossa is a tagjai közé került: újfent pénzügyminiszteri tárcát kapott. 1957 februárjában az MSZMP KB tagjává választották, májusban pedig közlekedés- és postaügyi miniszterré nevezték ki. 1963 decemberében, alig másfél évvel halála előtt nyugdíjazták.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Dunától a Donig (emlékirat, 1948)
  • Nehéz ébredés (regény, 1957)
  • Vissza a Dunához (emlékirat, 1965)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]