Járai Zsigmond

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Járai Zsigmond
Magyarország pénzügyminisztere
Hivatali idő
1998. július 8.2000. december 31.
Előd Medgyessy Péter
Utód Varga Mihály
A Magyar Nemzeti Bank elnöke
Hivatali idő
2001. március 1.2007. március 1.
Előd Surányi György
Utód Simor András

Született 1951. december 29. (62 éves)
 Magyarország, Biharkeresztes

Foglalkozás közgazdász, bankvezető

Járai Zsigmond (Biharkeresztes, 1951. december 29. –) közgazdász, bankvezető, a rendszerváltás utáni, függetlenné vált Magyar Nemzeti Bank harmadik elnöke (utóbbi posztjából eredően a Nemzetközi Valutaalap magyar kormányzója is volt).

1988-ban a Tőzsdetanács, az újraalakuló Budapesti Értéktőzsde vezető testülete első elnöke. MNB-elnöksége idején lett teljes a magyar tőkepiacok liberalizációja, ekkor vezette be a jegybank az inflációs célkövetés rendszerét és ekkor szélesítették ki a forint lebegtetési sávját, a korábbinál jóval nagyobb teret engedve az árfolyammozgásoknak (de kevesebbet, mint más közép-európai országokban).

2007-től az akkor alakult CIG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke (egyben a cég egyik tulajdonosa is). 2010 áprilisától a MOL Nyrt. igazgatósági tagja.[1]

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971 és 1976 között végezte el a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet (ma Budapesti Corvinus Egyetem). 1976 és 1987 között az Állami Fejlesztési Banknál dolgozott különböző beosztásokban (villamosenergia-ipari beruházási előadó, pénzügyi revizor, a közgazdasági főosztály főelőadója, közgazdasági és értékpapír osztály vezetője). Eközben 1977 és 1979 között közgazdasági szakértő volt Mongóliában.

Kapcsolata az újra kétszintűvé váló bankrendszerrel korán kezdődött: 1987-ben a Budapest Bank értékpapír irodájának vezetője lett. Ezt a posztot a következő évig töltötte be, amikor vezérigazgató-helyettes lett.

1989-ben pénzügyminiszter-helyettessé nevezték ki, ebben a minőségében az Állami Bankfelügyelet (szintén egy nemrégen alakult intézmény) igazgatója volt. 1990 és 1995 között a James Capel & Co., majd a Samuel Montagu & Co külföldi befektetőcégeknél dolgozott (két évig Londonban, majd Budapesten). 1995 és 1998 közt a Magyar Hitel Bank, később ABN AMRO Magyar Bank vezérigazgatója volt.

1996 júniusától 1998 szeptemberéig a Budapesti Értéktőzsde elnöke.

1998-tól 2000. december 31-éig pénzügyminiszter volt az Orbán Viktor vezette kormányban.

2001. március 1-jétől 2007-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.

2007-től a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. (neve 2010. január 1-jétől CIG Pannónia Életbiztosító Zrt) felügyelő bizottságának elnöke.[2]

2011-től a Költségvetési Tanács elnöke, erről 2012. január 10-én lemondott.[3]

Pénzügyminiszteri pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pénzügyminiszterségéhez kapcsolódik az első (és eddig utolsó) kétéves állami költségvetés elfogadása. Pénzügyminiszteri munkájának első két évében az Orbán Viktor vezette kormány szigorító költségvetési politikát folytatott és a csökkenő GDP-arányos államháztartási hiány ennek következtében 2001-re megközelítette az euró bevezetése feltételének számító legfeljebb három százalékos mértéket. A fiskális politikát ugyanakkor az a kritika érte, hogy alultervezte az inflációt, ebből a költségvetési törvényhez képest többlet állami bevételek keletkeztek és emiatt – meg a kétéves tervezési ciklus és az autópályakiadások költségvetésen kívül helyezése miatt – csökkent a költségvetés átláthatósága. Pénzügyminiszteri megbízatásának vége felé a kormány 20072008 környékére tette az euró magyarországi bevezetését.

MNB-elnöki pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Járai Zsigmond elnökségének kezdetén alapvető változásokon ment keresztül a magyar monetáris politika jogi és szervezeti keretrendszere.

Konvertibilis forint, inflációs célkövetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teljessé vált a magyar tőkepiacok liberalizációja, azaz a külföldi befektetők már a rövidlejáratú forinteszközöket is megvásárolhatták és ezzel teljesen konvertibilissé vált a forint. A piacnyitás a forint árfolyamrendszerének rugalmasabbá változtatásával kezdődött: a kormánnyal egyetértésében az MNB 2001. május 4-étől a forintárfolyam középparitás körüli ingadozási sávját +/–2,25%-ról +/–15%-ra szélesítette. [1]

2001 júniusában új jegybanktörvény is született, ami gyakorlatilag megteremtette az Európai Unió normái szerinti jegybanki függetlenséget. A törvény szerint az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és a kormány gazdaságpolitikáját csak akkor segítheti, ha az elsődleges célt nem veszélyezteti. 2001. június 12-én megteremtették az inflációs célkövetés rendszerét[2], akkor még évente kitűzött, kétéves távlatra vonatkozó célsávokkal. Az MNB kamatairól ettől kezdve rendszeresen összeülő, ekkor kilenc tagú Monetáris Tanács döntött – amelynek az MNB elnökén és négy alelnökén kívül négy külső tagja volt –, döntéseit a korábbinál átláthatóbb kommunikációval indokolva. 2001 őszén megszűnt a csúszó leértékelés rendszere.

Mindezen liberalizációs lépésekkel a közép-európai jegybankok közt a magyar központi bank az élvonalba került, a forint ekkor bevezetett 30%-os árfolyamsávja azonban kötöttebb rendszert jelentett, mint amilyent például Lengyelországban alkalmaztak és ebből később (2003-ban) problémák is adódtak.

Nyíltabb árfolyamrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiszélesítették a forint lebegtetési sávját – a középparitás körüli 2,25 százalékpontról 15 százalékpontra –, ezáltal létrejött az Európai Árfolyam Mechanizmuséhoz (ERM-2, az euróbevezetés előszobája) hasonló lebegési sáv, amely nagyobb teret engedett a forint mozgásának – így az infláció mérséklésére alkalmas erősödésnek – és 2001-ben az euróbevezetéshez vezető lépésnek látszott.

Az előző évben Surányi György jegybankelnök is javasolta az árfolyamrendszer módosítását, mert a szűk sáv már akadályozta a 10%-on beragadt infláció csökkentését, de ezt pénzügyminiszterként Járai akkor még korainak tartotta. Évekkel később maga Járai is elismerte, hogy jobb lett volna a 30% széles sáv helyett a forintnak teljesen szabad mozgást engedő szabad lebegtetés rendszerére áttérni. Az események azonban csak 2003-ban mutatták ezt meg, amikor a spekuláció a sáv legerősebb pontjára nyomta a forintot, az inflációs cél teljesítése mégis nehézségekbe ütközött, mondta Járai: 2001-ben még az euró 2007-es bevezetésére készültek és senki sem számított rá, hogy a következő, MSZP-SZDSZ kormány hatalmasra duzzasztja az államháztartási hiányt és ezzel jelentős inflációs nyomást okoz.

A 30%-os sáv a költségvetési problémák megjelenése előtt a korábbinál lényegesen nagyobb mozgásteret adott a forintnak és mindjárt a bevezetést követő hónapokban a forint jelentősen erősödött. Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnökjelöltje emiatt már a 2002-es választások kampányában nekitámadt az MNB-nek, a gyenge forint politikáját hirdetve meg, mondván hogy az jobb a magyar exportőröknek (holott a jegybanki függetlenség ekkor már nem engedett beleszólást a monetáris politikába a politikusoknak).

A forinterősítő spekuláció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új kormány első évében az államháztartás hiánya EU-mércével megdöbbentő, GDP-arányosan csaknem 10%-os magasságba szökött fel, a nemzetközi piacokon azonban olyan nagy volt a pénzbőség, hogy emiatt nem kezdődött meg a forinteszközök eladása, sőt az EU bővítése elől az utolsó akadályt elgördítő ír népszavazás (2002 ősze) után jelentős vásárlás indult, a forint esetében nagyrészt nem az eurókonvergenciára számítva, hanem spekulációs céllal.

A forintot erősítő spekulációt 2002 végén és 2003 elején az okozta, hogy az MNB inflációs célja a nagy államháztartási hiány miatt jól látható ellentétbe került a forintsáv erős széle jelentette árfolyamcéllal. Ezt úgy lehetett volna megoldani, hogy a forintsávot eltolják az erősebb irányba. Egyes befektetők emiatt opciós ügyleteket kötöttek a sáv szélénél erősebb forintra, amin mindenképpen nyertek, mások pedig a sáv eltolására számítva – és nem felismerve, hogy a gyenge forintot pártoló kormány nem fog belemenni a sáveltolásba – januárban euró milliárdokat költöttek forintvásárlásra a sáv szélén. Az MNB, miután kormányközeli közgazdászok az előző hónapokban azért bírálták, mert nem csökkenti elég gyorsan kamatait, ekkor nagy kamatcsökkentésekre kényszerült. A sáv eltolására a spekulációs hullám azonban nem volt kényszerítő erejű, mert a bank akármennyi euró felvásárlására elegendő forintot tudott teremteni. Így sikeresen védhette ki a spekulatív támadást, sőt piaci műveleteivel és az un. kamatfolyosó szűkítésével végül arra kényszerítette a spekulánsokat, hogy veszteséggel vásárolják vissza eurómilliárdjaikat az MNB-től.

A sáveltolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Májusban az MNB bejelentette, hogy befejezte a korábban vásárolt euróösszegek piaci eladását. Ez megszüntette a forint árfolyamának korábbi támaszát. A magyar fizetőeszköz azonban csak akkor indult azonnali zuhanásnak, amikor 2003. június 4-én László Csaba pénzügyminiszter és Járai közösen bejelentették a forint ingadozási sávjának 2,26%-os leértékelését. Ekkor már sok befektető aggódott a magyar államháztartás helyzete miatt, a sáveltolást pedig – amelyet a kormány az exportőrök támogatásával indokolt – egyöntetűen olyan értelmetlen és elhibázott lépésnek tartották, amely az egész magyar gazdaságpolitika hitelét tette tönkre, megkérdőjelezve, hogy tudatában vannak-e a döntéshozók a helyzet súlyosságának, illetve a megoldásnak. A Monetáris Tanács a kormány erős nyomása alatt döntött a lépés támogatása mellett, „a miniszterelnök behúzott a csőbe” – mondta évekkel később Járai, hozzátéve hogy a kormány a költségvetés rendbehozását ígérte cserébe, de ezzel akkor is és később is becsapta a jegybankot.[3]

A forint elleni spekuláció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sáveltolás után ellenkezőjébe fordult a pénzpiaci spekuláció iránya és a befektetők a forint jelentős gyengülésére fogadtak. Az azonnali eladási hullámot az MNB-nek kamatai jelentős emelésével kellett ellensúlyoznia és ez még egyszer megismétlődött az év végén, amikor még nagyobb eladási hullám következett a magyar gazdaságpolitikából való kiábrándulás és a nemzetközi befektetői környezet romlása miatt. Sikertelennek bizonyult a pénzügyminisztériumnak és a jegybanknak az a kommunikációs taktikája, hogy a forint számára visszatérően az euró elleni 250 és 260 közti szintet nevezték kívánatosnak – e szűk sáv szélei még jobban vonzották a spekulációt, mint korábban a hivatalos 30%-os sáv széle. Kiderült, hogy nem lehet a teljes befektetői bizalomvesztést kommunikációval elkerülni: az árát a küszöbön álló EU-csatlakozás ellenére az országnak meg kellett fizetnie, az MNB-nél elhelyezett összegek és az állampapírok jóval magasabb kamataiban.

A következő években a kormány újabb és újabb ígéreteket tett az államháztartás rendbehozására és politikai támadásnak értékelte, amikor az MNB közgazdász stábja elkezdte publikálni saját becsléseit az államháztartási hiány mértékére. Ezek rendre jelentősen a kormány előrejelzései felett voltak – és rendre igaznak bizonyultak. A helyzet őszinte bevallása és az inflációs célkövetés következetes alkalmazása a kamatpolitikában lassan helyreállította a monetáris politika hitelét, miközben a kormányzat hitele nem javult. Járai ugyanakkor állandó politikai támadások kereszttüzében maradt: a jegybanknak az állami költségvetést érő bírálatait – amelyeket Járai időnként keresetlen nyelvezettel adott elő – az elnök politikusi múltjára hivatkozva politikai támadásoknak minősítve szerelték le, az elnököt ugyanakkor visszatérően azzal vádolták: fékezi a jegybanki kamatcsökkentéseket, hogy ezzel is a kormánykoalíciónak ártson.

A Monetáris Tanács kibővítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután 2004 őszén a kormányzó MSZP és SZDSZ eltávolította székéből Medgyessy Pétert és a korábban az ellenzék "árnyékhatalmáról" cikket író Gyurcsány Ferenc lett a miniszterelnök, szocialista és szabaddemokrata politikusok a jegybanktörvény jelentős módosítására tettek javaslatot, azzal az indoklással, hogy növekedjék a gazdaság különböző területeinek képviselete a Monetáris Tanácsban. A javaslatot számos bírálat érte az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság részéről, mint a jegybanki függetlenség csorbítására tett kísérletet. A javaslat ráadásul egybeesett Finn E. Kydland és Edward Prescott közgazdasági Nobel-díjjal való megjutalmazásával, akik pont azért kapták az elismerést, mert azt kutatták, miként válhat a jegybankok képviselte inflációellenes harc a hibás gazdaságpolitikák áldozatává.[4]

Végül a törvényjavaslatot számos ponton módosították és a kormánytöbbség keresztülvitte, hogy 2005 tavaszán a miniszterelnök négy általa javasolt taggal 13 tagúra bővítette az MNB kamatmeghatározó Monetáris Tanácsát. (Ekkor került a törvénybe az a szabály is, hogy a Tanács tagjai, köztük Járai, megbízatásuk lejárta után nem jelölhetők újra.) Az ezt követő években gyakran jelentkezett és időnként nyíltan is megjelent a feszültség egyfelől Járai és az általában vele szavazó belső tagok, másfelől az újonnan kinevezettek között.

Árstabilitás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A célkövetés rendszere első két évében sikerrel szorította lejjebb az inflációt a 10%-os szintről, később azonban ez a folyamat a kormányzati intézkedések következtében megtorpant. A következetes kamatpolitika, a forintnak a spekulációs támadásokat követő stabilizálása, illetve nagymértékben a 2006 elején végrehajtott áfacsökkentés következtében 2006 tavaszára az infláció egy százalék közelébe süllyedt (bár világos volt, hogy ez az alacsony szint nem lesz tartható).

Már korábban, először 2007-re az MNB és kormány középtávú árstabilitási célt jelölt ki, amit három százalékban határoztak meg. A kormányzati adó- és árintézkedések 2007-ben jelentősen e szint fölé emelték az inflációt és az inflációcélzó rendszer 2008-ban és 2009-ben, Járai elnöksége után sem érte el az árstabilitási célt.

Utódlása az MNB-nél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hatéves hivatala 2007. március 2-án lejárt, a magyar jegybanktörvény 2004 végén elfogadott módosítása alapján nem volt újrajelölhető a posztra.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatára Sólyom László köztársasági elnök Simor Andrást nevezte ki Járai utódjának, aki annak idején a Budapesti Értéktőzsde élén is Járai utódja volt.

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az év menedzsere (1997)
  • Biharkeresztes díszpolgára (2001)
  • A 2006. év európai jegybankára, The Banker magazin

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Surányi György
A Magyar Nemzeti Bank elnöke
20012007
Utódja:
Simor András
Elődje:
Medgyessy Péter
Magyarország pénzügyminisztere
19982001
Utódja:
Varga Mihály
Elődje:
Száz János
A Budapesti Értéktőzsde elnöke
19961998
Utódja:
Simor András