Sztálin-szobor (Budapest)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Katonai parádé a Sztálin-szobor előtt a Felvonulási téren. A tribün a Regnum Marianum templom helyén épült

A budapesti Sztálin-szobrot Rákosi Mátyás parancsára emeltette a magyarországi kommunista hatalom, mely onnantól a diktatúra és a szovjet megszállás egyik jelképének számított. 1956. október 23-án a forradalom egyik szimbolikus és jelentős aktusa volt a szobor ledöntése.

A szobor felállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin szobrának felállításáról 1949. december 20-án, két nappal Sztálin születésnapja után döntött a magyar kommunista párt vezetése. A 25 meghívott szobrász pályázata közül politikusokból és művészekből álló zsűri választotta ki Mikus Sándor Kossuth-díjas alkotó tervét.

A szobrot eredetileg hat méter magasra tervezték, de végül nyolc méteres lett, a talapzat pedig még tíz méterrel tette magasabbá. A Dózsa György utat kiszélesítették, a villamosvonalakat áthelyezték, majd trolibusszal pótolták, a háború óta romos Regnum Marianum templomot és a Városligeti Színházat pedig lebontották, hogy helyet és teret biztosítsanak a szobornak, amelyhez felvonulási tribünt illesztettek.

A szobor 1951 decemberi avatásán nyolcvanezer ember vett részt. Az akkor Sztálin térnek, később Felvonulási térnek, ma Ötvenhatosok terének nevezett terület ekkor vált a hivatalos állami ünnepségek felvonulási helyszínévé.

Eltávolítását követelik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1956-ban a forradalmi követeléslisták mindegyikének része volt a Sztálin-szobor eltávolítása. A MEFESZ október 22-ei műegyetemi gyűlésén elfogadott 16 pontot, amelyet a 23-ai tüntetéseken másolatokban nagy példányszámban terjesztettek, illetve ki is ragasztottak a városban, ezt sokan a forradalom fő követeléseinek tekintették. A 13. pontja ez volt: „Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.”

A népítélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szétvert szobrot...

A felkelők nem vártak arra, hogy a hatalom hajtsa végre a követelést. Október 23-án délután a Nemzeti Színháznál (a mai Blaha Lujza téren) összegyűlt tömegben konkrét ötletként vetődött fel, hogy a szobrot népítélettel döntsék le. Az áruház előtt lévő kis szobornál egyetemisták szavaltak, és miután felolvasták a követelések pontjait, az emberek a körúton hamarosan a Városliget felé indultak. Útközben egyre többen csatlakoztak hozzájuk, köztük teherautók, amelyek sofőrjei vállalkoztak az emberek szállítására, miután meghallották, miről van szó.

Sztálin csizmái a Memento Parkban (másolat)

A Sztálin térre, a szoborhoz érve a tömeg kezdetben nem tudott mit kezdeni az óriással. „A nagy dromedár szoborra felmászni is nehéz volt, nem hogy azt megmozdítani tudtuk volna” – írta Pongrátz András. Drótkötelekkel és csörlőkkel próbálkoztak, amelyeket négy-öt teherautó húzott, de a kerekek kipörögtek és a szobor nem mozdult. Egy közeli építkezésen macskakövekkel pakolták meg a teherautókat, de a nehezebb járművekkel sem jutottak sikerre, a drótkötelek egymás után szakadtak el.

Ezután egy gépipari technikumba járó fiú azt javasolta, hogy a közelben lévő iskolájából hozzák el a lángvágót. „Most már percek alatt elvágtuk a térd alatt a szobrot, [...] a tömeget sikerült hátrakönyörögni és a teherautók [...] a meggyengített szobrot nagy recsegés és ropogás között le tudták húzni” – emlékezett vissza Pongrátz.

Az emberek a testet egészen a Blaha Lujza térig vitték, tovább darabolták, szétverték. A hatalmas talapzaton csak Sztálin csizmái maradtak, a budapestiek ezután sokáig Csizma térnek nevezték a helyet.

Kádár korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1956 után a Kádár-korszak ideológiájába nem illett bele az egykori diktátor gigantikus szobrának visszaépítése. Sem az ötlet, sem a megvalósítás magas költségei nem tetszettek a pártvezetésnek. A talapzatot egyszerű dísztribünné építették át, amelyről minden év május elsején, azaz A munka ünnepén a Minisztertanács vezetői integettek a kötelezően előttük elvonuló és rendszert éltető tömegnek. A Műcsarnok-hoz közelebb 1965-ben Pátzay Pál négy méter magas Lenin szobrát állították fel a Felvonulási térre, amit 1989-ben eltávolítottak és 1993-ban a Szoborparkban állítottak ki.

A rendszerváltás után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1989-es rendszerváltással funkció nélkül maradt tribün nem sokáig maradt üresen. 1991 júniusában színpadként szolgált a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Viszlát Iván! fesztiválhoz. Az emlékezetes könnyűzenei eseményen fellépett többek között a Pál utcai fiúk együttes is. Aztán az 1990-es évek elején végül lebontották.

Az új 56-os emlékmű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szobor és a tribün helyére 2006-ban állították fel a heves vitákat kiváltó, egyesekben szimpátiát keltő, másoknak viszont nem tetsző 1956-os központi emlékművet. A formája miatt az alkotást - a csizmákhoz hasonlóan - a tréfás pesti szleng rögtön el is nevezte "vaskefének".

A Lenin szobor helyén az Időkereket, a világ legnagyobb homokóráját 2004-ben állították fel és a Felvonulási teret 2006-ban átnevezték Ötvenhatosok terére.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]