Nagykörút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Szent István körút (Lipót körút) 1911 -ben
A Kis- (zöld) és a Nagykörút (lila)

A Nagykörút Budapest belvárosának egyik legfontosabb útvonala, mely keresztülhalad a belső kerületeken, Újlipótváros déli határán, a Lipótváros északi részén, Terézvároson, Erzsébetvároson, Józsefvároson, valamint Ferencvároson – ezekről a városrészekről kapták nevüket a Nagykörút egyes részei is: a Teréz körút, Erzsébet körút, József körút, Ferenc körút. A Nagykörút hagyományosan Margit híd pesti hídfőjétől a Petőfi híd pesti hídfőjéig tart, de az elnevezést használni szokták a Margit körút, Alkotás utca, illetve a Villányi úttal kiegészített, Budát is érintő teljes körre is. A Nagykörút a Sugárút (majd Andrássy út) kiépítése után a 19. század második legnagyobb városépítési alkotása volt Budapesten, ma is nélkülözhetetlen funkciót betöltve a városszerkezetben. A Nagykörúton 1887-ben a Nyugati tér és a Király utca között indult el az első villamosjárat. Ma a körút közepén a 4-es és a 6-os villamosok közlekednek. Európa legforgalmasabb villamosvonala, napi 200 ezer utassal.[1]

A körút számokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagykörút teljes hossza a Margit hídtól a Petőfi hídig 4141 méter. Érdekesség, hogy e két végét összekötő útvonal alig rövidebb. Egyes részeinek hossza az alábbi módon alakul:

  • Szent István körút: 553 m
  • Teréz körút: 1054 m
  • Erzsébet körút: 764 m
  • József körút: 1223 m
  • Ferenc körút: 556 m

A Nagykörút szélessége teljes hosszában 45 méter, így felülete 186 345 m². Mérete a mindössze 124 944 m² területű Városmajorral összehasonlítva könnyen érzékeltethető. A körút tengerszint feletti legmagasabb pontja a Nyugati pályaudvar előtt van, 106,09 méterrel a tenger szintje felett. Ettől a ponttól az út nyomvonala mindkét híd irányába egyaránt lejt, legalacsonyabb pontját a Boráros térnél elérve, 103,33 méteres tengerszint feletti magasságon. A magassági viszonyok a körút alatt húzódó főgyűjtőcsatorna esését megfelelően tudják tehát biztosítani.

A körút részeinek elnevezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagykörút egyes részei tradicionálisan az érintett kerületekről vannak elnevezve, elnevezéseiket azonban különböző években nyerték el.

Szent István körút
1937– Szent István körút
1870–1937 Lipót körút
Teréz körút
1882–1950 és 1990– Teréz körút
1950–1990 Lenin körút
Erzsébet körút
1875–1950 és 1990– Erzsébet körút
1950–1990 Lenin körút
József körút
1875– József körút
Ferenc körút
1875– Ferenc körút



A körút kiépülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A körút kialakításának előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Reitter csatorna terve
Nagykörút az Erzsébet körút-Dohány utca kereszteződésénél 1894-ben (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)

A 3 város, Buda, Pest, és Óbuda 1873-as egyesítése után a főváros mind területében, mind népességében rohamosan gyarapodott. A fejlődést a sugárirányú utak (Váci út, Király utca, Kerepesi út, Üllői út) szabták meg a sík pesti oldalon. Az így kialakuló, rendezetlen új külvárosok a belső városmag irányába megfelelő kapcsolattal rendelkeztek, egymás közötti közlekedési lehetőségeik a szűk utcák miatt nehézkesek voltak. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa már első évi jelentésében, 1868-ban kifejtette a helyzet javítását szolgáló elképzeléseit: „A város zöme minden összefüggés nélkül szórványosan csak itt-ott mutatja az emelkedésnek némi jelét s nagyrészt elavult házakkal van megrakva. A fejlődésnek csakis azáltal lehet okszerűbb irányt adni, ha a város területének közepén egy szép, tágas s az egész városon keresztbe átvonuló út nyittatik, mely által egyrészt felébresztetik a kedv annak mentén díszesebben építkezni, másrészt ez az út, mintegy határvonalat képezvén, legalább a városnak ezen belül eső részében célszerűbb tömörülést fog előidézni.”

A leendő útvonal nyomvonalát a természeti adottságok határozták meg. Az egykor itt folyó Duna-ágnak köszönhetően az útvonalat a mélyebben fekvő területeken vezették végig, ezáltal biztosítva a város terveiben szereplő, gravitációs elven működő főgyűjtőcsatorna kiépítésének lehetőségét is a körút alatt.

Az első, Reitter Ferenctől, a Közmunkatanács első főmérnökétől származó műszaki terv a mélyfekvésű területeket hajózható csatornával szerette volna összekötni, felélesztve az egykori folyóágat. A csatorna 8 láb mély, 120 láb széles lett volna, északi és déli végén egyaránt zsilipkapukkal elválasztva a Dunától. Reitter szerint az építés költségei 11 125 155 forintot és 87 9/10 krajcárt tettek volna ki. A csatorna megvalósítására létrejött a Pesti Dunacsatorna-társaság, majd 1868-ban Mention Alphons és üzlettársai lefoglalták maguknak az előmunkálatok jogát, vállalva, hogy 4 év alatt kiépítik a legnagyobb dunai hajókkal is hajózható ágat, 12 híddal és 48 rakodóhellyel. A csatorna partjaira látványos palotasorokat terveztek. A csatorna végül pénzügyi okok miatt nem valósult meg, a helyén futó közúti nyomvonal azonban véglegesen bekerült a városrendezési tervekbe. 1871-ben a kormány a Körút építéséről törvényjavaslatot terjesztett elő, melyet a (nagyrészt) vidéki képviselők ellenkezése dacára elfogadtak. Az 1871. évi XLII. törvénycikk[2] a Fővárosi Közmunkák Tanácsa részére az útvonal kialakítására 1 800 000 koronát, a körúton építkezőknek pedig 15 éves adómentességet biztosított.

A körút nyomvonalának kijelölése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagykörút Margit hídtól kiinduló északi szakasza a Fegyvergyár utca tengelyét vette alapul. A környék akkoriban ipari létesítményekkel volt beépítve, lakóházat csak elvétve lehetett találni. Közbiztonsági szempontból az egyik leghírhedtebb környéke volt a fővárosnak, így a városrendezés ennek megoldására is lehetőséget teremtett. A mai Nyugati téren a leendő körúti nyomvonal keresztülvágta a Pest indóház, a mai Nyugati pályaudvar elődjeként szolgáló pályaudvar csarnokát, melynek homlokzata a mai Jókai utca vonalában volt. Az új útvonalhoz, valamint a vasúti forgalom megnövekedéséhez igazodva készült el a mai Nyugati pályaudvar 1874-77 között.

A Nyugati pályaudvar és az Andrássy út között a körút nyomvonala javarészt beépítetlen telkeket vágott át, a Király utca és az Üllői út között azonban jelentős bontásokkal járt az új nyomvonal kiépítése. Az érintett szűk, rendezetlen utcákban a lakóházak földszintesek voltak, elvétve akadt csak emeletes ház az istállókkal, műhelyekkel tarkított környezetben. A Nagykörút kiépítése a kapcsolódó mellékúthálózat épületállományára is kihatott, az emeletszámok megnőttek, kialakítva a ma is jellemző, sűrűn beépített városképet.

Az Üllői út és a Boráros tér között a körút nyomvonala a meglévő Malom utcához igazodott. Az Üllői út és a Malom utca sarkán ma is álló Mária Terézia laktanya bontása nem történhetett meg, így a szabályozási vonal ehhez, a Malom utca déli oldalához igazodott.

A Nagykörút létesítése során 251 épületet kellett elbontani, melyből 70% földszintes, 20% egyemeletes, 10% kétemeletes volt. Összesen 507 078 légköbméternyi épület került elbontásra.

Az építkezések első szakasza: 1872–1883[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagykörút kiépítése mögött a Sugár úttal szemben nem állt tőkeerős bankcsoport. Ennek következményeként, bár a körút nyomvonalát törvényben rögzítették, sem az államnak, sem a fővárosnak nem volt pénze az útvonalat kisajátítani, középületeket felhúzni az új útvonalon. Mindezt az 1873-ban kezdődött pénzügyi válság tovább fokozta, így az új úton építkezés alig történt, 12 év alatt mindössze 23 épület jött létre, köztük a Nyugati pályaudvar, és a Blaha Lujza téren állt, később elbontott Nemzeti Színház. A Közmunkatanács ezekben az években csupán arra törekedett, hogy a körút szabályozott nyomvonalán újabb építkezést ne engedjen. Az időszak egyes éveiben az építkezések a következőképp alakultak:

A Nagykörúton épült épületek száma 1872 és 1883 között
1872 1873 1874 1875 1876 1877 1878 1879 1880 1881 1882 1883
3 2 4 3 1 2 - 2 - - 2 4

A gazdasági válság megszűntével, 1879 után, az Andrássy úti építkezések ismét pezsegni kezdtek, a Nagykörúton azonban szinte leálltak. A helyzetet jól jellemzi, hogy 1880-ban és ’81-ben egy új ház sem épült a körgyűrűn. A vizsgálatok kimutatták, hogy az építkezést csak megfelelő adókedvezményekkel lehet feléleszteni, biztosítva az építtetők érdeklődését. Ennek megalapozására jött létre az 1884. évi XVIII. törvénycikk[3], megnyitva a Nagykörút építésének következő időszakát.

Első építési főidőszak: 1884–1890[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az időszakban a kezdeti nehézségek után évente közel 20 ház épült a körúton, majdnem annyi, mint amennyi az első építési időszak teljes 12 éve alatt. Az építkezések elősegítését biztosító törvény elfogadása utáni hét évben 106 ház épült a körúton. Szinte teljesen kiépült a Váci út és a Király utca közötti szakasz, de számos új ház emelkedett az Erzsébet és József körúton is. Az időszak utolsó esztendejében pedig már épült a mai Blaha Lujza téren a Hauszmann Alajos tervezte Technológiai Iparmúzeum is. Az időszak egyes éveiben az építkezések a következőképp alakultak:

A Nagykörúton épült épületek száma 1884 és 1890 között
1884 1885 1886 1887 1888 1889 1890
5 8 18 19 13 20 23

Az adókedvezményekből fakadóan a körúti építkezések nyomán túlkínálat alakult ki a lakáspiacon, a nagykörúti, a környéken szokásosnál drágább bérletű lakások egy része kiadatlan maradt, megfelelő tőkeerős bérlőréteg hiányában. Ez a túlkínálat vezetett el oda, hogy az első építési főidőszakban tapasztalt, az adókedvezményeket kihasználni szándékozó ingatlanspekulációs törekvések eltűntek a későbbiekben.

Második építési főidőszak: 1891–1896[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második építési főidőszakot elsősorban az a törekvés jellemezte, hogy a Nagykörút kiépítése 1896-ra, a millenniumi ünnepségekre elkészüljön. Ennek megfelelően az időszak 6 éve alatt 85 ház épült, elsősorban a Király utca és az Üllői út között, de építkezések folytak a Lipót körúton is, ahol 1891-ig mindössze 6 új épület épült, valamint a Ferenc körút (az egykori Malom utca) kiszélesített, szabályozott oldalán. A körút fontosabb épületei közül ekkor épült meg a Vígszínház, a Royal Szálló, valamint a körút egyik legjellegzetesebb épülete, a New York-palota is. A gyors kiépülésnek köszönhetően a tervek megvalósultak, a Közmunkatanács 1896. augusztus 31-én a Nagykörutat átadhatta.

Az építési korszak egyes éveiben a megvalósult házak száma a következőképpen alakult:

A Nagykörúton épült épületek száma 1891 és 1896 között
1891 1892 1893 1894 1895 1896
24 16 10 21 9 5

Az időszak végére, az átadás időpontjára a Nagykörút majdnem teljesen kiépült, csupán a két végponton, a Lipót és Ferenc körúton állt még néhány régi ház, vagy foghíjtelek, melyek csak az ünnepségek után valósultak meg.

Befejező építkezések a megnyitás után: 1897–1906[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagykörúti építkezések befejezése egy egész évtizedig elhúzódott, és csak 1906-ra lehetett arról beszélni, hogy a Nagykörút teljesen kiépült. A befejező építkezések túlnyomó része a Ferenc és Lipót körutak végső kiépülését szolgálták, kisebbik hányad pedig a még ritkásan elszórt foghíjtelkek beépítésére törekedett. Az átadás utáni 10 évben az építkezések száma a következőképpen alakult:

A Nagykörúton épült épületek száma 1897 és 1906 között
1897 1898 1899 1900 1901 1902 1903 1904 1905 1906
13 8 2 2 5 0 1 2 2 2
A Royal-szálló 1900-ban

A számokból látszik, hogy a befejező építkezések túlnyomó többsége az átadás utáni első években történt. Ennek oka az adómentesség 1898-ban történt megszűnésére vezethető vissza, az építtetők eddig az időpontig szerették volna legalább megkezdeni az építkezést.

1906 után a Nagykörúton egy telek maradt üresen, az Üllői út sarkán. Itt sokáig tenisz-, és jégpálya működött, majd 1927-28 ban felépültek a Corvin-házak, teljes beépítettséget adva a Nagykörútnak.

Az építkezések mértékét leginkább akkor lehet érzékelni, ha a elbontott 251 épület 507 078 légköbméterét összevetjük az újonnan épített, összesen 253 épület 4 669 240 légköbméterével. Látható, hogy a beépített térfogat több mint kilencszerese az elbontotténak, a környezet alapvetően változott meg, a falusias-kisvárosias részekből nagyvárosi főút lett.

A Nagykörúton az épületek többsége ma is áll, a körút utcaképét ma is az eredeti épületek határozzák meg. Közülük azonban számos épület az átalakítások folyamán ma már sem eredeti külső, sem belső kinézetét nem őrzi.

Nagykörúti építkezések a későbbiekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháborúban, valamint az 1956-os forradalomban számos épület megsérült, a tatarozások során a díszítések egy része eltűnt, más épületeket lebontottak. Új épületek jelentek meg a körúton: a Lottóház, és a forradalom alatt szétlőtt egyik Corvin-ház helyén épült társasház az Üllői út sarkán, a Madách Színház épülete az egykori Royal Orfeum helyén, vagy a Skála Metró. A Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színházat a metróépítés kapcsán felrobbantották, a mellette álló egykori, végső homlokzatát a negyvenes években elnyerő Sajtópalota a közelmúltban szintén eltűnt. Helyén épült fel a körút legújabb épülete, az Europeum, mely irodaháznak és luxusszállodának ad otthont.

Másfelől viszont sok épületet állítottak helyre eredeti formájában.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagykörút témájú médiaállományokat.