Gimes Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gimes Miklós
Született
1917. december 23.
Budapest
Elhunyt
1958. június 16. (40 évesen)
Budapest
Foglalkozása újságíró
politikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gimes Miklós témájú médiaállományokat.

Gimes Miklós (Budapest, 1917. december 22. – Budapest, Kőbánya, 1958. június 16.), magyar újságíró, politikus, az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik vértanúja volt, akit Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt végeztek ki 1958. június 16-án.

Gimes Miklóst 1989 májusában rehabilitálták és kivégzése után pont 31 évvel, ugyanazon a napon mindhármukat ünnepélyesen újratemették a kommunizmus magyarországi bukásának egyik legemlékezetesebb mementójaként.

Élete 1956-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Unitárius hitre tért zsidó családban született. Szülei pszichiáterek voltak, anyja Gimesné Hajdú Lili pszichiátriai intézetet vezetett. Budapesten érettségizett, majd Szegedre járt orvostudományi karra, de a tanulmányait nem fejezte be, helyette kisvállalatot alapított (Auróra néven).

1942-ben került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. Munkaszolgálatra hívták be, de 1944 nyarán megszökött egy erdélyi táborból és a jugoszláv partizánokhoz menekült. Budapestre visszatérve 1945-ben előbb egy ifjúsági lapnál dolgozott, aztán a kommunista párt napilapja, a Szabad Nép újságírója lett. A mozgalomban ismerkedett meg kedvesével, Halda Alizzal.[1]

Révész Sándor monográfiája romantikus embernek mutatja be, aki hatalmi helyzetbe kerülve főnökéhez, Révai Józsefhez hasonlóan gorombán kioktató félelmetes funkcionárius, akinek kommunista hite azonban a cseh kommunista Rudolf Slánský 1952-es, kivégzéséhez vezető koncepciós perét követően megrendül és kételyei a moszkvai orvosper következtében tovább erősödnek.

1954-ben Zürichben, Bécsben és Párizsban volt tudósító és távollétében a Magyar Nemzethez helyzeték át. Erről az útjáról Révész szerint azzal a tapasztalattal tért vissza, hogy nyugaton az életszínvonal jobb, mint itthon lefestették, ráadásul a proletárdiktatúra a nyugati államokhoz képest semmibe veszi a politikai szabadságot. Miután 1955 májusában a Lapkiadó Vállalat gyűlésén Rajk László rehabilitálását követelte, kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából (MDP). Ezután a Corvina Kiadó fordítója lett.

1956-ban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gimes Miklós 1956-ban már Nagy Imre körének egyik legradikálisabb tagja. Az év nyarán vissszavették az MDP-be.

Felesége emlékezése szerint 1956. október 23-án, amikor Nagy Imre visszatért Badacsonyból, miközben tetőfokára hágott a forradalmi hangulat, Gimes és más barátai megpróbálták rábeszélni Nagy Imrét, hogy vegyen részt a délutánra meghirdetett tüntetésben, hiszen a kormány élére való kerülése általános követeléssé vált, és így szabhatna medert az eseményeknek. Nagy Imre azonban a társaság nagy csalódására hallani sem akart erről, arra hivatkozva, hogy Mező Imre tíz nappal korábban figyelmeztette: Gerő Ernő provokációra készül ellene és szándékosan hagyja az eseményeket eljutni egy felkelésig, hogy aztán egyszerre csaphasson le az egész pártellenzékre.[2]

A forradalom napjaiban általa alapított Magyar Szabadság című lap szerkesztője Kende Péterrel, Kornai Jánossal, Lőcsei Pállal együtt. "Lapunk azért is küzd, hogy a független Magyarország – demokratikus Magyarország legyen" – írta Gimes a lapban október 30-án. "A nemzeti demokratikus forradalomnak s természetesen a Magyar Szabadságnak is teljes elvi szilárdsággal kell harcolnia a Rákosi–Gerő-klikk-féle politika minden maradványa ellen és az ellenforradalom minden jelentkezésével szemben" – folytatta.

Gimes Miklós sírja Budapesten. Új köztemető: 300.

A november 4-ei szovjet bevonulás után sem ismerte el Kádár János kormányát, sztrájkokat szervezett ellene, Október Huszonhatodika címmel illegális újságot adott ki és megalapította a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalmat. December 5-én letartóztatták és a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lett. A Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa 1958. június 15-én ítélte jogerősen halálra szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával. Az ítéletet másnap hajnalban, a Kozma utca 13. szám alatti gyűjtőfogház udvarán hajtották végre.

Elítélése előtt azt tervezte: ha túléli a megtorlást, kétgenerációs nagyregényt ír fél magyar évszázadról, a polgári radikális szülőkről és forradalmi radikális gyermekeikről.

Hatéves fiát és volt feleségét a szovjet támadáskor külföldre küldte, ők Bécsben értesültek Gimes Miklós kivégzéséről, később Svájcban telepedtek le.

Politikai gondolkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rainer M. János a saját maga felállította kategóriákban az 1956-os reformkommunistákkal szemben a reformszocialistákhoz sorolja Gimes Miklóst, akik már csak viszonyítási pontnak és nem kötelező útnak tekintették a sztálini pártegyeduralmi modellt, szinte egyedüliként már hónapokkal a forradalom előtt is. "Gimes Miklós… számos teljes mértékben egybevágó visszaemlékezés szerint 1956 tavaszán komolyan számot vetett, sőt szorgalmazta a valódi többpártrendszer bevezetését, vagy azt, hogy a pártellenzék ebben és csak ebben gondolkozzon" - írta Rainer.[3]

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fia, ifjabb Gimes Miklós újságíró 2002-ben Mutter címmel 95 perces dokumentumfilmet készített anyja sorsáról és apjához való viszonyáról.[4]
  • Özvegye, Lucy és későbbi élettársa, Halda Alíz egyaránt 2008 júniusában hunytak el, a Gimes kivégzésének 50. évfordulója körüli napokban.[5]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Emlékére emléktáblát helyeztek el egykori lakhelyén és a Corvin közben.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]