Andics Erzsébet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andics Erzsébet
Született1902. június 22.
Budapest
Elhunyt1986. április 2. (83 évesen)
Budapest
ÁlneveA. E.
Állampolgársága
HázastársaBerei Andor
GyermekeiBerei Klára
Foglalkozása
  • történész
  • politikus
  • egyetemi tanár
Tisztségemagyar országgyűlési képviselő (1945–1957)
IskoláiBécsi Egyetem (1920–1921, történelem)
KitüntetéseiKossuth-díj (1949)
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Magyar Történelmi Társulat 11. elnöke
Hivatali idő
1949 – 1958
ElődEckhart Ferenc
UtódMolnár Erik
Tudományos pályafutása
Szakterülettörténelem
Szakintézeti tagságMagyar Tudományos Akadémia (1950–)
Munkahelyek
Moszkvai Állami Egyetem1937–1941
Budapesti Corvinus Egyetem1948–1950
Eötvös Loránd Tudományegyetem1950–1974
Akadémiai tagságMagyar Tudományos Akadémia (rendes tag, 1950)
Politikai pályafutása
Párt
  • Kommunisták Magyarországi Pártja (1918–?)
  • Magyar Szocialista Munkáspárt (1957–1986)
    • Választókerület
  • MKP országos lista (1945, 1947)
  • MDP országos lista (1949)
  • MFN országos lista (1953)
    • Sablon • Wikidata • Segítség

    Andics Erzsébet (asszonynevén Berei Andorné, álnevén A. E.) (Budapest, 1902. június 22. – Budapest, 1986. április 2.)[1] szovjet–magyar történész, kommunista politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1949-től 1958-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Berei Andor felesége, Farkas Vladimir anyósa, Karikás Frigyes sógornője.[2]

    Élete[szerkesztés]

    Apja Andics Dávid, anyja Reichard Erzsébet volt. Családja viszonylagos biztonságban élt, amíg apját be nem hívták frontszolgálatra. A háború miatt teljesen elszegényedtek, egy Ó utcai udvari lakásba voltak kénytelenek költözni. 1918-ban belépett a kommunista pártba. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. Az emigránsmozgalom mellett beiratkozott a Bécsi Egyetem történelem szakára, ahol 1920–21 között tanult.[3] 1921-ben illegális pártmunkára Budapestre küldték, ahol letartóztatták és 15 évi fegyházra ítélték. 1922-ben a fogolycsere-egyezmény keretében a Szovjet-Oroszországba került, ahol folytatni tudta félbehagyott tanulmányait, 1922–23 között Moszkvában tanult történelmet.[3] 1922-től szovjet állampolgár.[3] 1928-tól tudományos kutatóként dolgozott, 1930-tól főiskolákon tanított, 1937–1941 között a Moszkvai Állami Egyetem tanára volt. 1940-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1943–1944-ben ő vezette a krasznogorszki antifasiszta iskolát.

    1945 januárjában tért vissza Magyarországra és Pécs küldöttjeként tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. Az 1945-ös és az 1947-es választásokon mindkétszer a Magyar Kommunista Párt országos listájáról jutott be a parlamentbe, aminek 1957-ig tagja maradt (ekkor megfosztották mandátumától). 1948–50 között a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen tanított. 1949-ben Kossuth-díjat kapott és még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1950-ben pedig rendes tagja lett, Mód Aladárral együtt a történettudományban az ő szava döntött. Ekkortájt írott történelmi munkáit – mint A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–1849-ben – a források figyelmen kívül hagyása és a nyílt politizálás jellemezte, melyeket joggal tarthatunk történelemhamisításnak.

    1946–1953 között az MDP Pártfőiskoláján dolgozott, 1953–1954-ben az oktatásügyi miniszter első helyettese volt, 1954–1956 között az MDP KV Kulturális Osztályának vezetője lett. 1956. október 28-án férjével, Berei Andorral és más politikusokkal együtt Moszkvába vitték. Andics és Berei november 5-én visszaérkeztek Szolnokra, ahol a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány (első Kádár-kormány) tájékoztatási csoportjának vezetőiként a Szabad Nép-et szerkesztették. 1956. november 16-án Berei Andorral együtt újfent a Szovjetunióba emigráltak, ahonnét 1958 áprilisában települtek haza. Távollétük alatt, 1957-ben ugyan felvették őket az MDP-ből lett MSZMP-be, de az első Kádár-kormány a bukott rákosisták közé sorolta őket és (többekkel egyetemben) megfosztotta parlamenti mandátumuktól, illetve minden egyéb közhatalmi állásuktól is, egyúttal pedig a „másodvonalba száműzték” őket. Jelentős politikai, vagy közhivatali tisztséget többé nem kaphattak. A döntés nem volt kihatással szakmai karrierjükre.

    Andics 1949–1958 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke, 1950–56-ban az Országos Béketanács elnöke volt. 1950-től 1974-ig a Eötvös Loránd Tudományegyetemen volt tanszékvezető. Orosz, német és francia nyelven is publikált.

    A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a nagy munkásmozgalmi parcellában temették el.[4]

    Művei[szerkesztés]

    • Munkásosztály és nemzet (Budapest, 1945)
    • Igazságos és igazságtalan háborúk (Budapest, 1945)
    • Fasizmus és reakció Magyarországon (Budapest, 1945)
    • A Magyar Kommunista Párt nemzeti párt (Budapest, 1946)
    • Nemzetiségi kérdés, nemzetiségi politika (Budapest, 1946)
    • Ellenforradalom és bethleni konszolidáció (Budapest, 1946)
    • Demokrácia és szocializmus 1918–19-ben (Budapest, 1948)
    • Az egyházi reakció 1848–49-ben (Budapest, 1949)
    • Kossuth harca a reakció ellen (Budapest, 1952)
    • A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–1849-ben I–III (Budapest, 1952–81)
    • A magyarországi munkásmozgalom az 1848–1849-es forradalomtól és szabadságharctól az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalomig (Budapest, 1954)
    • Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen a reformkorban és a forradalom idején (Budapest, 1955)
    • A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése (Budapest, 1961)
    • A Habsburgok és Romanovok szövetsége. Az 1849. évi magyarországi cári intervenció diplomáciai előtörténete; Akadémiai, Bp., 1961
    • 1848-1849. Tanulmányok; Kossuth, Bp., 1968
    • Metternich és Magyarország (Budapest, 1975, ISBN 963-05-0733-1)

    Jegyzetek[szerkesztés]

    1. ↑ Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
    2. ↑ Moszkvából magyar kommunistákat küldtek Budapestre, hogy augusztus elsejére véres tüntetéseket és rombolásokat készítsenek elő. 8 Órai Újság 18. (1932: 163.) 1.
    3. ↑ a b c Kozák Péter: Andics Erzsébet, Berei Andorné. Névpont.hu. (Hozzáférés: 2018. május 30.)
    4. ↑ 06.2 12-0 Nagy munkásmozgalmi parcella. fszek.hu (Hozzáférés ideje: 2016. február 21.)

    Források[szerkesztés]

    További információk[szerkesztés]

    • Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, 2011, Osiris Kiadó.
    A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Andics_Erzsébet&oldid=27008562”