Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Szabolcs Szatmár Bereg Zászló.png
A megye zászlaja
HUN Szabolcs-Szatmár-Bereg megye COA.jpg
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Észak-Alföld
Megyeszékhely Nyíregyháza
Kistérségek száma 12
Települések száma 229
megyei jogú városok 1
egyéb városok 26
ISO 3166-2 HU-SZ
Népesség
Teljes népesség 552 000 fő (2012. jan 1.)[1] +/-
Népsűrűség 93 fő/km²[2]
Földrajzi adatok
Terület 5936,45 km²
Időzóna CET, UTC+1
Térkép
HU county Szabolcs-Szatmar-Bereg.svg
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elhelyezkedése Magyarországon
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye weboldala

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Magyarország legkeletibb megyéje. Északkeletről Ukrajna, délkeletről Románia délnyugatról Hajdú-Bihar megye, északról Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szlovákia határolja. Megyeszékhely: Nyíregyháza.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A miocén kor közepéig a felszín domborzati képe a maitól teljesen eltérő volt; a környéken tektonikus árkokkal és kismedencékkel tagolt röghegységek helyezkedtek el.[3] Ezeknek az ókori rögöknek a kristályos és metarmorf kőzeteit 1978-ban a 3446 méter mélységet elérő komorói mélyfúrás érte el.

Az ókori és középkori képződményeket a felső miocén szarmata időszakának heves vulkáni működése általában 1000-2000 méter, de Nagyecsednél 3000 métert elérő vastagságú láva- és tufatakaróval borította be. A miocén közepétől megindult a Kárpátok homokkőövezetének felgyűrődése, és ezzel egyidejűleg megindult az alföldi medence kialakulása. A megye mai területén is a mélybe süllyedtek az alaphegységi rögök. A miocén végén és a pliocén időszakában a lesüllyedt területre 1000-2000 méter vastagságú pannon-tengeri és beltavi üledék, agyag, agyagmárga, homok rakódott.[4]

A felszín szárazzá vált, majd a pleisztocén és a holocén időszakában a folyóvizek és a szél eróziója alakította a tájat a tektonikus mozgások mellett.[5] A Würm-glaciális idején az Északkeleti-Kárpátokból és Erdélyből érkező folyók (a mai Tapoly, Ondava, Laborc, Ung, Latorca, valamint a Tisza és Szamos ős-folyói 120-200 méter vastag hordalékkúpot raktak le. A pleisztocén és a holocén határán, amikor az alföld peremén süllyedékek alakultak ki, mint a Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz, s Bodrogköz, a Taktaköz, megállt a hordalékkúp növekedése. A Tisza megváltoztatta folyását, és míg korábban (a pleisztocén végétől) az Ér völgyében folyt a Körös-vidék felé, ettől kezdve a tektonikailag kiemelkedő Nyírséget megkerülve, új vízrajzi hálózatot alakított ki.[4]

A pleisztocén végén helyenként megindult a futóhomok kialakulása, majd a löszös homok, homokos lösz, (Balsa és Rakamaz térségében pedig a valódi lösz képződése. Borsy Zoltán professzor kutatásai szerint a würm időszakában két nagy homokmozgásra került sor, az első i. e. 26.000-20.000 között, a második i. e. 11.000-10.000 között zajlott le.[6]

A holocénban az éghajlati változások nyomán a terület beerdősült. Az őskőkorszaktól a honfoglalásig sokféle nép települt meg a Nyírség ártérre néző peremén és a folyóhátakon. A Nyírség erdős sztyeppe jellegű vidékén állattenyésztő és földművelő népek éltek. Ez a korai termelő tevékenység azonban még nem változtatta meg érdemben a táj képét.[6]

A honfoglaló magyarságot nagy erdőségek fogadták a Szatmár-Beregi-síkság, a Rétköz vidékén, az alsó-szabolcsi ártéren, valamint erdős sztyeppékre találtak a Nyírség területén. A tájváltozás, a kultúrtáj kialakulása a honfoglalás és különösen az államalapítás korában indult meg. A 9. és 10. században a szabolcsi földvár építéséhez 500-600 hektár erdő kiirtása volt szükséges. A szántóföldek és legelők kialakítása is sok erdő kitermelését követelte meg. A 18. századra a Szatmár-Beregi-síkságnak már csak mintegy a felét, a Nyírség egyharmadát borították erdők. A megye területének nagy részét állandó és időszakos vízfelületek, mocsarak és lapok foglalták el, mint az Ecsedi-láp, a Rétköz, a Tiszalök környéki mocsarak.[6]

Tájak, domborzat, talajviszonyok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Földrajzilag a megye változatos, dombság és síkság is található itt. Két tájegységre tagolható, a Nyírségre és a Felső-Tisza-vidékre, de ezek további kistájakra tagolhatók. A Tiszavasvári környéki löszös-homokos kistájat az ottani lakosság például nyíri Mezőségnek nevezi. Az Alföld legkeletibb részét alkotó Nyírség kb. 78%-a tartozik a megyéhez, a Felső-Tisza-vidék kistájai közül a Rétköz teljes mértékben, a Szatmári-síkságnak, a Beregi-síkságnak és az Ecsedi-lápnak pedig egy-egy része tartozik a megyéhez. A megye legmagasabb pontja a Kaszonyi-hegy (240 m), de jelentős még a Hoportyó (183 m) is.

Nyírség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nyírség 20-30, helyenként 50 m magasan emelkedik ki a környező ártéri síkságokból. Ez Magyarország második legnagyobb hordalékkúp-síksága, amit a Kárpátokból érkező ősfolyók építettek fel a pleisztocén idején egymást követő eljegesedések, glaciálisok idején. A hordalékkúpot anyagát nagyrészt a futóhomok alkotja, ennek vastagsága néhány dm-től 32 m-ig terjed. A futóhomokban az aprószemű (0,1-0,2 mm átmérőjű) homok az uralkodó. A futóhomok helyben, a hordalékkúp folyami homokjából képződött az északi, északkeleti szelek hatására. A homok sokfelé lösszel keveredik. Nyírség északi részén gyakori a löszös homok, az északnyugati területeken a homokos lösz. Az úgynevezett típusos lösz csak a Balsa és Rakamaz közötti területeken fordul elő (5 méteres maximális vastagságban.

A szél által kivájt, deflációs mélyedésekben gyakori a barna föld, az ősi folyóvölgyekben és a laposok területén az öntéstalajok jellemzők.

A Nyírség domborzatilag a legváltozatosabb alföldi táj, a szélbarázdák, a maradékgerincek, a nagyobb homokfelhalmozódások, garmadák, deflációs mélyedések és a folyóvölgymaradványok váltakozása révén.[5] Ilyen homokmezőn épült fel a Nyírség legmagasabb pontja, a 182 m-es Hoportyó. Az ősi folyóvölgyekben a homok által elgátolt területeken tavak képződtek, mint a nyíregyházi Sóstó. A legtöbb nyírségi homokbuckában 1-5 cm vastag, 15-20 cm-es távolságban ismétlődő kemény, barna rétegek, úgynevezett kovárványsávok találhatók.[5] Ezeket a dús növényzetű földtörténeti periódusokban az erdei talajból mélybe szivárgó vasas oldatok hozták létre. Az agyagos-vasas kovárványok csökkentik a párolgást, tartalékoljak a nedvességet.

Felső-Tisza-vidék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a tájegység is a jégkorszaki hordalékkúp része. A pleisztocén rétegek a Szatmár-Beregi-síkságon 150-200 m, a Rétközben 100-150 m vastagok. Az itteni folyók sokat változtatták medrüket, ez a táj mai képében is nyomokat hagyott. Például a Szamos egykori lefutasi irányát jelzi a Nagy-Éger és a Sár-Éger.

A folyók töltötték fel hordalékukkal az itteni síkságokat. A durvább hordalékanyag 1-3,5 m magas, 2-3 km széles folyóhátak formájában halmozódott fel, mint a Szamoshát, beregi Tiszahát, Krasznahát, Túrhát lettek az ősi települési szintek, ezek nyújtottak lehetőséget az ember letelepedésére. A Szamoshát és a Nyírség között alakult ki az Ecsedi-láp, amit az emberi tevékenység is megnövelt a középkorban, védelmi célú elárasztással.

A Szatmár-Beregi-síkság löszfelszínéből két szarmata kori vulkáni kúp, a barabási Tipet (179 m) és a tarpai Nagy-hegy (164 m) emelkedik ki. Az előbbi riolitból, az utóbbi dacitból épült fel.

Önálló kistáj a Rétköz. Ezt is fiatal, túlnyomórészt jelenkori lápos-kotus képződmények, öntéstalajok borítják. Az ebből kiemelkedő 2-3 méter magas pleisztocén homoktérszínek voltak a vízrendezések előtt a letelepülés helyei.

Talaj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye talajföldrajzi képe igen változatos. A talajok alakulására az emberi tevékenység is erősen hatott, például az erdőtalajok a szántóföldi művelés hatására mezőségi jelleget vettek fel.[7]

A Felső-Tisza-vidék talajai a folyók fiatal öntésképződményein (homok-, agyag- és iszapfelszínein) alakultak ki.[5] Az Ecsedi-láp a 19. század derekán még nádas tőzeglápvidék volt, ma – kisebb lápfoltmaradványoktól eltekintve – mezőgazdasági művelés alatt áll. Az öntéstalajok peremterületein réti talajok alakultak ki. Az Erdőhát földjét az egykori mocsári erdők gyenge talajai jellemzik. Az ősszikesek a Szamos mentén mindössze 2000-3000 éves folyóhordalékon képződtek Csenger, Porcsalma, Szamossályi határában.

A Nyírségben a löszös-homok és homokos-lösz felszíneken mezőségi talajok alakultak ki. A táj északi részét kovárványos barna erdőtalaj, déli területeit laza futóhomok, jellegtelen váztalaj fedi.[5] A már művelés alá vett futóhomokon a humuszosodás jelei mutatkoznak. A Nyírség ősi folyóvizeinek medreiben tápanyagokban viszonylag gazdag réti talajok alakultak ki. A humuszos réteg alatt mészkiválások, mészkőpadok fordulnak elő, továbbá gyepvasérces réti talajok is találhatók itt, amint az Bátorliget mellett is megfigyelhető.[8]

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éghajlatában a Magyarországot jellemző három fő klimatikus hatás, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán közül leginkább a kontinentális érvényesül. Északi fekvése miatt itt általában hűvösebb van, mint a dél-alföldi, belső-alföldi tájakon, A nyarak mérsékelten melegek (20-23°C júliusi átlaghőmérséklettel), mérsékelten szárazak, a telek hidegek, -3 és -3,9°C közötti januári középhőmérséklettel. A zord telek kialakulásában az északkeleti szeleknek nagy szerepe van. A havas napok száma (30-35) az Alföldön itt a legmagasabb, a hótakaró segít a kemény téli fagyok kártételének megakadályozásában. Évi középhőmérséklete 9-10,5°C között ingadozik.[9]

A napsütéses órák száma a Tisza és a Szamos völgyében éves átlagban 1950, a Nyírségben 2000-2050, a megyei átlag 2000 óra körül mozog (országosan 1700-2100 között van). Az évi besugárzás összege 105-107 kcal/cm². A sok napfény kedvező a hő- és fényigényes mezőgazdasági kultúrák (gyümölcs, szőlő, dohány, napraforgó, paradicsom) számára. A tavaszi fagyok azonban gyakran ismétlődnek és jelentős károkat okozhatnak.[10]

Az évi közepes hőmérséklet-ingadozás 23-24°C, az abszolút hőmérséklet-ingadozás 67-68°C.[9]

A éves csapadék mennyisége a Nyírségben 550-600 mm/év, az Északkeleti-Kárpátok előterében mutatkozó feláramlás következtében következtében a Szatmár-Beregi-síkságon, a Rétköz és a Nyírség északi területein 650-700 mm/ év. A Nyírségben az éves vízhiány 75-125 mm, és a csapadék időbeli megoszlása ráadásul gyakran nem kedvez a mezőgazdaságnak. Gyakori a belvíz és az időszakos aszály okozta kár egyaránt, ezért fontos a csatornázás és az öntözés.[11]

A változó irányú, de leginkább északkeleti és délnyugati szelek a homokverés, szélerózió azaz defláció révén nagy területen veszélyeztetik a termőtalajt.[12]

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hidrogeográfiai szempontból is két részre oszlik. A Felső-Tisza-vidék gazdag folyóvizekben, a Nyírség vízhálózatát viszont többnyire az emberi erővel létrehozott, helyi nevükön „nyírvíz-csatornák” alkotják. A felszíni vizek 98 %-a a határon túlról, Ukrajnából és Romániából érkezik. A felszín alatti talaj- és rétegvizek készlete is jelentős. A Nyírség pleisztocén rétegsora kb. 100 milliárd m³ vizet tárol. A mélyebb (pannon-tengeri) üledékek termálvizét balneológiai, ipari és mezőgazdasági célokra hasznosítják (Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka, Tiszavasvári). Már 800-1000 m mélységű kutakból is 55-65 °C-os hévizek hozhatók felszínre.[12]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjelentősebb folyója természetesen a Tisza. Tiszabecsnél érkezik Magyarország és a megye területére, és Tiszadobnál hagyja el azt. A folyó itteni szakasza 235 km hosszú, ebből 208 km a Felső-Tiszához tartozik, ami Tokaj-Rakamaz térségéig, a Bodrog torkolatáig terjed. A 27 km-es alsó-szabolcsi folyószakasz már a Közép-Tisza része.[13]

A Felső-Tisza rendkívül kanyargós, középszakasz-jellegű folyó, eredetileg meanderekkel. Mindkét oldalon feltöltődő holtágak, morotvák kísérik. A folyó esése magyar földön itt a legnagyobb (Tiszabecs és Vásárosnamény között kilométerenként 20-40 cm). A kis- és nagyvíz közötti különbség több mint 80-szoros lehet. (Vásárosnaménynál a legkisebb vízmennyiség 44 m³/s, a legnagyobb 3900 m³/s). A folyónak három árvize van: a kora tavaszi, a kora nyári ("zöldár") és a késő őszi. Tokaj-Rakamaz térségében a kora tavaszi és a zöldár összetalálkozik, így itt egyetlen tavaszi árhullám figyelhető meg. Az árvizek alkalmával felerősödik az egyébként is jelentős medererózió és hordalékszállítás. A folyó nagyjából Tivadar községig durva és finom kavicsot görget, innen tovább már csak homokot szállít, és azt több helyen (Tivadar, Vásárosnamény) lerakja. Vásárosnaménynál a Szamos lebegtetett iszaphordalékának beáramlása miatt a Tisza „szőkévé” válik, vize átlátszatlan lesz.[14]

A Felső-Tisza és mellékfolyói mentén a szabályozás előtt gyakoriak voltak a mederpartokat megszakító nyílások, az úgynevezett fokok. Az ezeken át kiáramló víz a mélyebb árterületekre ömlött, majd apadáskor ugyanitt nagyrészt visszaáramlott a folyóba. A fokok a középkori ártéri vízgazdálkodás (halászat, vízi szállítás, vízimalmok) fontos összetevői voltak.[14]

A nagy folyószabályozási munkák a megyében a 18. században kezdődtek néhány Tisza- és Szamos-kanyarulat átvágásával. Ekkor történtek az első kísérletek az Ecsedi-láp lecsapolására is. Az egész Tisza-völgy átfogó szabályozása Vásárhelyi Pál tervei 1846-ban Tiszadob határában indult. A nagy munka nyomán a Felső-Tisza hossza 335 km-ről 208 km-re csökkent, megnőtt a folyó esése és meggyorsult a nagyvizek levonulása. Az árvízvédelmi gátak rendszere Felső-Tisza és mellékfolyóinak árvízvédelmi gátrendszere a 21. század elejére meghaladja a 600 km-t.[14]

Az alsó-szabolcsi Tisza-szakaszokon, Tiszalök mellett vízlépcső, erőmű és öntözőrendszer létesült. A Felső-Tisza magyarországi mellékfolyói a Batár, a Palágyság kisebb folyóvizeit (Paládi-víz, Sár-Éger, Nagy-Éger) összegyűjtő Túr-főcsatorna, továbbá a Csamota, Szenke vizével bővülő Öreg-Túr, a Szamos, a Kraszna majd a Rétközben a "nyíri főfolyásokat" levezető Lónyai-főcsatorna. A Beregi-síkság vizeit a Csaronda és a Szipa egyesíti. A Szipa-csatorna Tiszaszalkánál folyik a Tiszába.[14]

A Szamos 53 km-es magyarországi szakasza folyószabályozások során egyenesebb lett és töltések közé került, átlagosan 600 méter széles ártérrel. A Szamos vízhozam-ingadozásai a Tiszáénál is nagyobbak (kisvíz 10 m³/s, nagyvíz 1500 m³/s). A Kraszna régen az Ecsedi-lápon áthaladva Olcsvánál folyt a Szamosba. Az Ecsedi-láp lecsapolásával egyidejűleg a Krasznát is csatornázták, és Vásárosnamény alatt közvetlenül a Tiszába vezették.

A Nyírség a nagy folyószabályozások előtt jórészt lefolyástalan terület volt. Az terület deflációs mélyedéseiben, valamint az ősi folyóvölgyekben tavak, mocsarak és lápok alakultak ki. Ezek vízfeleslegét a terület szélein a helyileg „nyírvíz-patakoknak” nevezett vízfolyások vezették le a Rétköz és az Eosedi-láp felé. A Nyírség sekély vizű tavainak (többek között a Nagy-Vadas-tó, Szelkó-tó, Fehér-szik-tó, Sóstó, Nyírteleki-tó, kállósemjéni Mohos-tó) kiterjedése az időjárás függvényében széles határok között változott. Ezt a vadvízi világot szüntette meg az 1806-ban az első nagy vízlevezető árok, az úgynevezett „vármegyei árok” kimélyítésével indult vízszabályozó és talajjavító munka.[15][16]

A megye nagy vízrendezési munkálatai közül az utolsó az 1970-es, súlyos veszteségekkel járó árvíz után a Szatmári-síkságon a Szamostól a Tiszáig megépült nagy lokalizációs gát volt. Ez a román határtól néhány kilométerre épült védelmi mű véget vetett annak a veszélynek, hogy egy romániai gátszakadás Magyarországon is károkat okozzon.[17]

A nagy folyószabályozások, lecsapolások újabb gondokat is okoztak. A térség kiszáradása, az erdők kiirtásával párhuzamosan előidézte a futóhomok megjelenését, a helyenkénti sivatagosodást. Ez ellen a fehér akác megtelepítésével védekeztek, ami azonban egysíkúvá tette a megye faállományát.

A megye megmaradt nagyobb állóvizei a Nagy-Vadas-tó Újfehértó mellett (124 hektár), a Királyteleki-tó Nyírtelek mellett (23 hektár), valamint Nyíregyházán a Bujtos-tó és a Sóstó. Öntözési célokra a Nyírség ősfolyóvölgyeiben 12 kisebb-nagyobb víztároló létesült, mintegy 20 millió m³ térfogattal, többek között Császárszállás (Nyíregyháza), Harangod (Nagykálló), Érpatak, Laskod, Levelek, Rohod, Vaja térségében.[15]

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mai képére a kultúrnövényzet, a szántóföldek, gyümölcsösök és kertgazdaságok a jellemzőek. A Felső-Tisza-vidék és a Nyírség agrártájait a félkultúr kaszálók és legelők teszik változatossá. Kisebb-nagyobb foltokban megtalálhatók még az ősi flóra maradványai is, a lápok, mocsarak, ligeterdők és az erdős sztyeppe növényzete is.[18] Modern növényföldrajzi felosztás szerint nagyjából a Nyírségense flórajárás és a Samicum flórajárás területével esik egybe.

A Felső-Tisza-vidék a honfoglaláskor és az azt követő századokban ligeterdős táj volt. A folyók és holtágak térségében gazdag hínár-, mocsári és lápi vegetáció élt. A mező- és erdőgazdasági tevékenység, majd a 18-19. századi folyószabályozás és ármentesítés nyomán az ősi tájkép nagy mértékben átalakult. Az eredeti erdők megfogyatkoztak, a szántóföldek, kaszálórétek és ártéri legelők egyre nagyobb területeket foglaltak el. Az egykor erdős-mocsaras vidék döntően mezőgazdasági területté vált, főleg takarmánytermelő és állattenyésztő jelleggel.

A Felső-Tisza-vidéken a legtöbbet a Szatmári- és a Beregi-síkság őrzött meg a természetes növény- és állatvilágból. A tájat átszelő vízfolyások (Tisza, Szamos, Kraszna) mentén a növénytakaró már néhány méteres szintkülönbségek szerint is karakteresen rendeződik. Az élővizekben és egykori folyómedrek maradványaiban a hínártársulások, a nádasok, majd a magassás- és mocsárrétek, a láprétek és az égeres láperdők jellemzőek. A Csaroda határában található – már 1952-ben természetvédelmi területté nyilvánított – tőzegmohalápok (Nyírestó, Babtava és a Navat-patak melléke) különleges botanikai értéket képviselnek. Az égeres láperdőkben a mézgás éger és a magyar kőris a jellegadó, de ritkábban a kocsányos tölgy is előfordul (pl. a Beckereki-erdő Csaroda mellett). A magas ártereken kőris-szil ligetek alakultak ki, s ezekben a kocsányos tölgy, a mezei szil, a magyar kőris és helyenként a szürke nyár az uralkodó fa. Beregdaróc határában az ugyancsak védelem alatt álló Dédai erdőben – talajvíz közeli (1,5 m) helyzetben – a gyertyános-tölgyes foltok mellett a bükk is megjelenik. A kőris-szil ligeterdő legszebb állományai Csaroda, Tarpa, továbbá Fehérgyarmat, Jánkmajtis és Túrricse közelében vannak. A Szatmár-Beregi-síkság kőris-szilligeterdeiben él a Kárpátokban endemikus ritka alhavasi növény, a kárpáti sáfrány is.

Az egykori erdők irtványföldjein legelők és kaszálók jöttek létre. A táj kis szigethegyein (a barabási Tipet és a tarpai Nagy-hegy) cseres-tölgyes erdőrészek és a sztyeppei rét foszlányai élnek, a déli kitettségű lejtőkön pedig szőlőket és gyümölcsösöket telepítettek. A Szatmár-Beregi-síkság jelentős (225 km²-es) részét már 1982-től tájvédelmi körzetté nyilvánították. A Rétközben a kultúrtájfejlődés nyomán ennél is kevesebb maradt meg a múlt természetes növénytakarójából és állatvilágából.

A Nyírség eredetileg erdős sztyeppe volt, kiterjedt lápokkal és mocsarakkal. A 18. századi kéziratos térképek azt bizonyítják, hogy 200 éve még a terület egyharmadát erdők borították. A nyírségi tölgy és pusztai erdők földrajzi megoszlása – a gyakori erdőirtások miatt – már akkor is egyenetlen volt. A táj nyugati fele (pl. a nyíri Mezőség) homokpuszta és kultúrtáj volt.[18]

A Nyírség homokfelszínét tagoló ősfolyóvölgyek és a deflációs mélyedések ("nyírvíz-laposok") a lecsapolás előtt lápos, mocsaras, pangóvizes térségek voltak gazdag élővilággal. A sekély tavakban hínártársulások alakultak ki, amelynek maradványait a kállósemjéni Mohos-tó őrzi.[19]

A növényvilág következő lépcsőit a nádasok, a magassás-társulások, a zsombékosok, a fűz- és nyírlápok, majd a tölgyszil ligetek alkották. A lápnövényzet a leggazdagabban Bátorligeten maradt fenn, melyet a kállósemjéni Mohos-tó úszólapjával együtt természetvédelem alá helyeztek. Szórványosan a kőris-szil ligeterdők is megtalálhatók (Bátorliget, Fényi-erdő). Ezek a 19. században végrehajtott lecsapolási munkálatok következtében (vagyis a talajvíz leszállása miatt) sokfelé átalakultak gyöngyvirágos tölgyessé (Sóstói-erdő, Baktalórántháza, Fényi-erdő). A gyöngyvirágos tölgyesekben a főszereplő kocsányos tölgy mellett gyakori a mezei szil, a mezei juhar és a rezgő nyár (Bátorliget), de ritkábban előfordul a nyír is (Tornyospálca). A nyírfaállomány rohamos csökkenése is a csatornázásra, a talaj szárazabbá válására vezethető vissza. A Nyírség magasabb homokfelszíneit pusztai tölgyesek és homokpuszta-társulások (pl. csenkesz, ezüstperje) borították.[19]

Az ősi homokpusztarétek és a pusztai tölgyesek degradációja a homoki legelők kialakulásához vezetett (Dél-Nyírség). A szikes tavak (Sóstó, Fehér-szik-tó, Szelkó-tó stb.) környékén kotus és meszes-szódás talajon sótűrő és sókedvelő növénytársulások élnek.[19]

A letelepedett lakosság földszükséglete a honfoglalás óta folyamatosan, de természetesen az utóbbi századokban egyre jelentősebb mértékben természet-átalakító tevékenységgel járt, és ez különösen éreztette hatását a növényvilágra. Az emberi hatásra létrejött változások gyakran újabb, más irányú beavatkozást tettek szükségessé. Az erdők irtása azzal járt, hogy helyenként újra megjelent a felszínen a futóhomok, ami a jégkorszak után, a nagy erdőségek kialakulása előtt jellemezte a tájat. A folyóvizek lecsapolása szikesedéssel járt. Az emberi tevékenység a középkorban először az Ecsedi-láp nagymértékű kiterjedéséhez vezetett várvédelmi okok miatt, majd sor került annak szinte teljes lecsapolására. A futóhomok megkötésére betelepítették az akácot, ami ma már a megye - az országos átlagnál egyébként alacsonyabb arányú – faállományának több mint 50%-át adja,[17] és egyre inkább inváziós fajként viselkedik.[20] Az akác térhódítását már a rendszerváltás előtt szükségesnek tartották visszafogni, de helyette a nemes nyár telepítésébe kezdtek, hogy a papíriparnak hazai nyersanyag álljon a rendelkezésére. Ezek a szigorúan négyzetesen telepített nyárfaültetvények azonban hasonlóképpen távol állnak a természetes erdő látványától és természeti szerepétől, mint az akácosok. A természetes élővilág megmaradt szigeteit is a főleg amerikai származású özönnövények erősödő inváziója szorongatja.[5]

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aktív emberi környezetalakítás előtti állatvilágra a legrégebbi adatok csak a 18-19. századból maradtak fenn (Bél Mátyás, Szirmay Antal munkái). Eszerint a leggyakoribb a dámvad, továbbá az őz és a nyúl volt, de előfordult a szarvas, vaddisznó és medve is.[21] Feljegyezték a farkasfalkák kártevéseit, a vízimadarak sokaságát és a folyóvizek, tavak halbőségét is.

Az élővilág ma Bátorliget térségében a leggazdagabb, ahol a múlt század 80-as éveiben a kutatók 4672 állatfajt figyeltek meg. A megyében a 20. század folyamán intenzív vadgazdálkodás indult meg. A Felső-Tisza-vidék és a Nyírség erdőségeinek jelentős vadászati értéke a gímszarvas és az őz, amelyek törzsállománya 100-as illetve 1000-es nagyságrendű. A vaddisznó sokfelé túlszaporodott. A nyúl és a fácán is igen gyakori .

A Felső-Tisza-vidék vizeiben mintegy 45 halfaj előfordulása ismeretes (köztük a ponty, compó, márna, petényi-márna, dévérkeszeg, sügér, fogassüllő, kősüllő). A kétéltűek és hüllők közül említést érdemel a mocsári béka, a tarajos gőte és a pettyes gőte, a hegyi vagy elevenszülő gyík (Csaroda, Bátorliget), a foltos szalamandra (Lónyai- és Bockereki-erdő) és a keresztes vipera (Lónyai-, Bockereki- és Dédai-erdő).

A Tiszavasvári Fehér-szik Természetvédelmi Terület a jelentős madárátvonulások miatt kiemelt természeti értéket képvisel, többek között különféle gémfajták és a kis kócsagok telepeivel.[22]

A megye jellemző földrajzi pontjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye területének 1950 előtti története az alábbi cikkekben található:

Az 1923 és 1945 közötti időszakra

1950-től[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai megye az 1950-es megyerendezéskor jött létre Szabolcs megye és Szatmár-Bereg megye egyesítésével és a határok kiigazításával. 1950 és 1989 között Szabolcs-Szatmár megye volt a neve.

Szabolcs-Szatmár megye közigazgatási beosztása 1950–1990 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Járások 1950–1983 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1950-es megyerendezés előtt Szabolcs megyéhez kilenc járás tartozott: Dadai alsó (székhelye Tiszalök volt), Dadai felső (Gáva), Kisvárdai, Ligetaljai (Nyíradony), Nagykállói, Nyírbaktai (Baktalórántháza), Nyírbátori, Nyírbogdányi (Kemecse) és Tiszai (Mándok). Ugyanakkor Szatmár-Bereg megyéhez négy járás tartozott (Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai és Vásárosnaményi). A megyerendezéskor a Ligetaljai járás területét felosztották Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye között és megszüntették, így az új Szabolcs-Szatmár megyében 1950. március 16-ától tizenkét járás volt.

Az 1950-es járásrendezés során, június 1-jén a Tiszai járást feloszották a Kisvárdai és a Vásárosnaményi járások között. Ugyanekkor a Dadai felső járás is megszűnt, de területéből néhány Nyíregyháza környéki községgel kiegészítve létrehozták az új Nyíregyházi járást. Szintén ekkor igazították az összes járás elnevezését a székhelyéhez. Mindennek következtében a tanácsrendszer bevezetésekor Szabolcs-Szatmár megye tizenegy járásra oszlott (Baktalórántházi, Csengeri, Fehérgyarmati, Kemecsei, Kisvárdai, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Nyíregyházi, Tiszalöki és Vásárosnaményi).

Ezt követően 1983-ig a tizenegyből öt járás szűnt meg: a Kemecsei (1956-ban), a Csengeri (1969-ben), a Baktalórántházi és a Tiszalöki (1970-ben) végül a Nagykállói (1978-ban). A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez hat járás tartozott (Fehérgyarmati, Kisvárdai, Mátészalkai, Nyírbátori, Nyíregyházi és Vásárosnaményi).

Városok 1950–1983 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1950-es megyerendezéskor Szabolcs megyéhez egy megyei város tartozott, Nyíregyáza, Szatmár-Bereg megéhez pedig egy sem. 1983-ig öt másik település szerzett városi rangot a megyében: Mátészalka (1969-ben), Kisvárda (1970-ben), Nyírbátor (1973-ban), végül Fehérgyarmat és Vásárosnamény (1978-ban), így 1983-ra a városok száma hatra nőtt.

A tanácsok megalakulásától 1954-ig Nyíregyháza közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város volt, 1954 és 1971 között a megye összes városának jogállása járási jogú város volt, azután pedig egyszerűen város.

Városkörnyékek 1971–1983 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabolcs-Szatmár megye városai közül 1983-ig négy körül alakult városkörnyék: a Kisvárdai, Mátészalkai és Nyírbátori 1977-ben, a Vásárosnaményi pedig 1978-ban. Ezek mindegyike csak a városhoz legszorosabban kapcsolódó községeket foglalta magába, a megye valamennyi városa járási székhely maradt 1983 végéig.

Városok és városi jogú nagyközségek 1984–1990 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1984. január 1-jén valamennyi járás megszűnt az országban és a megye valamennyi városa városkörnyékközponttá vált. Ugyanekkor alakult városi jogú nagyközséggé és lett nagyközségkörnyék-központ Tiszavasvári, mely aztán 1986-ban várossá alakult. 1989-ben kapott városi rangot Csenger, Nagykálló és Záhony, de ezek már nem lettek városkörnyékközpontok.

1989-ben Nyíregyháza azon három megyeszékhely között volt, amelyeket az Elnöki Tanács megyei várossá nyilvánított, így 1990-ben, a tanácsrendszer megszűnésekor Szabolcs-Szatmár megyében már tíz város volt, közülük egy megyei város.

Önkormányzat és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Járások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye járásainak főbb adatai a 2013. július 15-ei közigazgatási beosztás szerint az alábbiak:

Sorszám Járás neve Székhely Település Ebből város Népesség
(2013. január 1.)
Terület
(km²)
Népsűrűség
(fő/km²)
1 Baktalórántházai járás Baktalórántháza
12
1
19 521
254,47
77
2 Csengeri járás Csenger
11
1
13 839
246,51
56
3 Fehérgyarmati járás Fehérgyarmat
50
1
38 363
707,37
54
4 Ibrányi járás Ibrány
8
2
23 850
304,91
78
5 Kemecsei járás Kemecse
11
2
22 185
246,41
90
6 Kisvárdai járás Kisvárda
23
3
57 050
523,09
109
7 Mátészalkai járás Mátészalka
26
3
64 810
624,70
104
8 Nagykállói járás Nagykálló
8
2
30 430
377,36
81
9 Nyírbátori járás Nyírbátor
20
3
43 557
695,94
63
10 Nyíregyházi járás Nyíregyháza
15
4
166 684
809,61
206
11 Tiszavasvári járás Tiszavasvári
6
2
27 306
381,61
72
12 Vásárosnaményi járás Vásárosnamény
28
2
36 689
617,94
59
13 Záhonyi járás Záhony
11
2
19 369
145,95
133

Kistérségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kistérségeinek főbb adatai a 2013. július 15-ei beosztás szerint az alábbiak:

Kód Kistérség neve Központ Település Ebből város Népesség
(2013. január 1.)
Terület
(km²)
Népsűrűség
(fő/km²)
4501 Baktalórántházai kistérség Baktalórántháza
19
2
34 517
451,73
76
4502 Csengeri kistérség Csenger
11
1
13 839
246,51
56
4503 Fehérgyarmati kistérség Fehérgyarmat
49
1
38 196
702,57
54
4511 Ibrány-Nagyhalászi kistérség Ibrány
17
4
44 092
520,97
85
4504 Kisvárdai kistérség Kisvárda
21
3
52 616
443,71
119
4505 Mátészalkai kistérség Mátészalka
26
3
64 810
624,70
104
4506 Nagykállói kistérség Nagykálló
9
3
43 409
518,24
84
4507 Nyírbátori kistérség Nyírbátor
20
3
43 557
695,94
63
4508 Nyíregyházai kistérség Nyíregyháza
9
2
143 371
539,30
266
4509 Tiszavasvári kistérség Tiszavasvári
10
3
35 361
479,00
74
4510 Vásárosnaményi kistérség Vásárosnamény
27
1
30 516
567,25
54
4512 Záhonyi kistérség Záhony
11
2
19 369
145,95
133

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyíregyháza belvárosa

A megye hagyományosan az ország "népességellátójának" tekinthető, ugyanis a vitális, jó népmozgalmi arányszámokkal rendelkező (korábbi) mezőgazdasági népesség (református és katolikus egyaránt) főleg az 1950-es évektől (a mezőgazdaság modernizációját követően) tömegesen vándorolt az ország iparosodó megyéibe (főleg a szomszédos Borsodba), és - az országban a legkevésbé vitális népességének köszönhetően az 1960-as évektől egyre inkább demográfiai vákuumba került - Budapestre, biztosítva ezáltal a megfelelő számú munkerőt ezen térségek számára.

Vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye népessége hagyományosan főleg református (35%). Jelentős a római katolikusok (19%) és a görög katolikusok (13%, jelentős részben rutének és észak-erdélyi románok elmagyarosodott leszármazottai) közössége is. Az evangélikus vallás (2%) leginkább a 18. században Nyíregyházára és a környező bokortanyákra betelepült tirpákok leszármazottai körében fordul elő. A korábban népes zsidó közösségnek csak töredékei maradtak meg.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye legnagyobb nyereségű cégei a 2006-os adózott eredmény szerint (zárójelben az országos toplistán elfoglalt helyezés)

1. Lindab Building Systems Kft. (316)
2. Hübner-H Kft. (324)
3. Poenix Légrúgó Technológia Kft. (338)

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország leghosszabb útvonalán, a 4-es főúton közelíthető meg, de 2007 szeptemberétől, az M3-as autópályán is, ami a 234-es lehajtóig tart, onnan tovább a 2005-ben megépített 14 km hosszú, 403-as főút vezet Nyírtura északi részéhez. Valószínűleg 2010-re lesz kész a hosszú autópálya-szakasz, Vásárosnaményig, és majd onnan fog „továbbmenni”, Barabásig, de a másik szakasza, (mivel 2 részre szakad) Záhonyig fog tartani, onnan pedig rá lehet csatlakozni, a szlovák-ukrán határszakaszra tervezett díjmentes autópályára.

Záhonyban található Európa keleti felének legnagyobb vasúti csomópontja.

A személyforgalom szempontjából a legforgalmasabb határátkelőhelyek: Csengersima, Záhony, Tiszabecs és Beregsurány.

Magyar–román határátkelőhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar–ukrán határátkelőhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gencsy kastély

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a népi építészet, tárgyi népművészet, a népzene és néptánc gazdag hagyományával rendelkezik.

A megye bővelkedik műemlékekben. Különleges látnivalót jelentenek a fából épült haranglábak, a 13. századi csarodai templom és a kazettás mennyezetű tákosi református templom.

Gyógyfürdők a megyében:

A megye híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Települései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Népesség szerinti sorrendben, a KSH adatai alapján)[23]

Sorsz. Település Lakónépesség Kistérség
1. HUN Nyíregyháza COA.jpg Nyíregyháza 118 164 fő (2014. jan 1.)[24] +/- Nyíregyházai kistérség
2. HUN Mátészalka COA.jpg Mátészalka 16 978 fő (2014. jan 1.)[25] +/- Mátészalkai kistérség
3. HUN Kisvárda COA.jpg Kisvárda 16 706 fő (2014. jan 1.)[26] +/- Kisvárdai kistérség
4. HUN Újfehértó COA.jpg Újfehértó 12 846 fő (2014. jan 1.)[27] +/- Nagykállói kistérség
5. HUN Tiszavasvári COA.jpg Tiszavasvári 12 954 fő (2014. jan 1.)[28] +/- Tiszavasvári kistérség
6. Coa Hungary Town Nyírbátor.svg Nyírbátor 12 341 fő (2014. jan 1.)[29] +/- Nyírbátori kistérség
7. Coa Hungary Town Nagykálló.svg Nagykálló 9402 fő (2014. jan 1.)[30] +/- Nagykállói kistérség
8. HUN Vásárosnamény COA.jpg Vásárosnamény 8673 fő (2014. jan 1.)[31] +/- Vásárosnaményi kistérség
9. HUN Fehérgyarmat COA.jpg Fehérgyarmat 8051 fő (2014. jan 1.)[32] +/- Fehérgyarmati kistérség
10. HUN Nyírtelek COA.jpg Nyírtelek 6672 fő (2014. jan 1.)[33] +/- Nyíregyházai kistérség
11. HUN Ibrány COA.jpg Ibrány 6786 fő (2014. jan 1.)[34] +/- Ibrány-Nagyhalászi kistérség
12. HUN Nagyecsed COA.jpg Nagyecsed 6407 fő (2014. jan 1.)[35] +/- Mátészalkai kistérség
13. HUN Balkány COA.jpg Balkány 6431 fő (2014. jan 1.)[36] +/- Nagykállói kistérség
14. HUN Tiszalök COA.jpg Tiszalök 5441 fő (2014. jan 1.)[37] +/- Tiszavasvári kistérség
15. HUN Nagyhalász COA.jpg Nagyhalász 5705 fő (2014. jan 1.)[38] +/- Ibrány-Nagyhalászi kistérség
16. HUN Nyirmada COA.jpg Nyírmada 4849 fő (2014. jan 1.)[39] +/- Baktalórántházai kistérség
17. HUN Rakamaz COA.jpg Rakamaz 4442 fő (2014. jan 1.)[40] +/- Tiszavasvári kistérség
18. HUN Csenger COA.jpg Csenger 4898 fő (2014. jan 1.)[41] +/- Csengeri kistérség
19. HUN Kemecse COA.jpg Kemecse 4787 fő (2014. jan 1.)[42] +/- Ibrány-Nagyhalászi kistérség
20. Baktalórántháza címere.svg Baktalórántháza 3989 fő (2014. jan 1.)[43] +/- Baktalórántházai kistérség
21. HUN Demecser COA.jpg Demecser 4244 fő (2014. jan 1.)[44] +/- Ibrány-Nagyhalászi kistérség
22. HUN Mándok COA.jpg Mándok 4188 fő (2014. jan 1.)[45] +/- Záhonyi kistérség
23. HUN Záhony COA.jpg Záhony 4108 fő (2014. jan 1.)[46] +/- Záhonyi kistérség
24. HUN Dombrád COA.jpg Dombrád 4058 fő (2014. jan 1.)[47] +/- Kisvárdai kistérség
25. HUN Ajak COA.jpg Ajak 3769 fő (2014. jan 1.)[48] +/- Kisvárdai kistérség
26. HUN Vaja COA.jpg Vaja 3588 fő (2014. jan 1.)[49] +/- Mátészalkai kistérség
27. HUN Nyírlugos COA.jpg Nyírlugos 2774 fő (2014. jan 1.)[50] +/- Nyírbátori kistérség
28. HUN Máriapócs COA.jpg Máriapócs 2146 fő (2014. jan 1.)[51] +/- Nyírbátori kistérség

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (magyar nyelven) (xls). KSH, 2010. január 1. (Hozzáférés: 2010. augusztus 12.)
  2. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/megy/122/szab122.pdf
  3. Frisnyák 5. o.
  4. ^ a b Frisnyák 6. o.
  5. ^ a b c d e f Hortobágy
  6. ^ a b c Frisnyák 7. o.
  7. Frisnyák 22. o.
  8. Frisnyák 23. o.
  9. ^ a b Frisnyák 12. o.
  10. Frisnyák 11. o.
  11. Frisnyák 13. o.
  12. ^ a b Frisnyák 14. o.
  13. Frisnyák 15. o.
  14. ^ a b c d Frisnyák 16. o.
  15. ^ a b Konecsny
  16. Frisnyák 18. o.
  17. ^ a b Frisnyák 24. o.
  18. ^ a b Frisnyák 20. o.
  19. ^ a b c Frisnyák 21. o.
  20. Bartha Dénes erdőmérnök a magyar erdőkről és az akác térhódításáról
  21. Frisnyák 21. o.
  22. Frisnyák 22. o.
  23. Magyarország Helységnévtára, 2012 (magyar nyelven) (PHP). KSH, 2012. január 1. (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
  24. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  25. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  26. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  27. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  28. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  29. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  30. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  31. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  32. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  33. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  34. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  35. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  36. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  37. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  38. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  39. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  40. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  41. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  42. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  43. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  44. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  45. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  46. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  47. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  48. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  49. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  50. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  51. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szatmár nevezetességei a YouTube-on:[4]
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]