Tiszanagyfalu
| Tiszanagyfalu | |||
|
|||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország |
||
| Régió | Észak-Alföld | ||
| Megye | Szabolcs-Szatmár-Bereg | ||
| Kistérség 2012-ig | Tiszavasvári | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Kemecsei László[1] | ||
| Irányítószám | 4463 | ||
| Körzethívószám | 42 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 1856 fő (2010. jan 1.)[2] +/- | ||
| Népsűrűség | 68,61 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 27,05 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Tiszanagyfalu
Pozíció Magyarország térképén
|
|||
Tiszanagyfalu
Pozíció Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképén
|
|||
| é. sz. 48° 5′ 41,42″, k. h. 21° 28′ 15,20″ | |||
| Tiszanagyfalu weboldala | |||
Tiszanagyfalu község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Tiszavasvári kistérségben.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
Tiszanagyfalu a Nyíri-Mezőségben fekszik. A Nyíri-Mezőség a Nyírségtől nyugatra eső terület, mely a Hajdúhát északi részére és a Tisza-mente egy kisebb szakaszára terjed ki.
Az itt megtelepült hat helység - Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszavasvári és Tiszanagyfalu – néprajzát tekintve (is) elüt a szomszédos területektől. Jellemzőjük a majd mindenütt kialakult kétbeltelkesség. A halmazos településmagban épültek a lakóházak, a tölcsérszerűen kiszélesedő utcák sugárirányban indultak a település szélei felé. A falumagot védően fogta körül az ólaskertek övezete. Ott csak istállók épülhettek és a takarmányt raktározhatták, állandó kintlakást nem engedélyeztek az elöljárók. Az ólaskertek beépülése a XIX. sz. közepe után indult meg, amikor oda is építettek állandó lakóépületeket.
E terület sok rokon vonást mutat a Tisza túloldalán elterülő Taktaközzel, s kapcsolatai is inkább Tokajjal és a többi hegyaljai településsel fejlődtek ki.
Tiszanagyfalu a38-as főútról közelíthető meg.
Története [szerkesztés]
Neve méretére utal. A település neve a XIII. századtól fordul elő az írásos emlékeinkben. A XIII. század közepén Magna villa és a szabolcsi várispánság birtoka. A település a tatárjárás alatt megsemmisült, mert a tatárok a Tisza bal partján lévő falvakat felégették, elpusztították.
1245-ben IV. Béla király a lakatlan, korábban a szabolcsi várhoz tartozó földet Gutkeled nemzetségbeli Istvánnak adományozta.
A pápai tizedjegyzékben a XV. század elején Nagfalu néven szerepelt, melynek temploma és papja volt.
1342-ben a besztereci monostor bírta, de korábban a Hont-Pázmány nemzetségbeli Dersé volt.
A XIV. század folyamán több, e helyről elnevezett birtokosról tudunk. Egy 1364. május 19-én kelt oklevél szerint az egri káptalan előtt Nogfalu-i család tagjai az ottani, Szűz Máriáról elnevezett parokiális egyház kegyúri jogán egymás között megosztották.
1353-ban a Báthory, 1420-ban a Baktay, 1444-ben a Rohody, 1451-ben a bogdányi Farkas, 1445-ben a Tuzséry, 1463-ban Csúry Pál Szabolcs megye akkori alispánja és Lasztóczky család a birtokosa.
1459-ben ugyancsak a leleszi elenchusok Eghazas Nagfalu-nak említik.
A XV. században a Téthy és Jékey családok is bírták, bár lehet, hogy más esetben valami Nyírtéthez közel eső birtokról van szó.
Az egykori monostori földesurasági bírtok a XV. században is fennállhatott, legalábbis a falu egy részére, mert 1465-ben Újfalu, alio nomine Apáthszeg néven említik.
Határát egy 1347-ből való oklevél írta le; a határjárás során egy romba dőlt várhelyet is említenek jelként. Ez alkalommal Batthyáni Szalók unokáját és Újfalusi Lukácsot iktatták be birtokba. A XVI. század közepén Téthy Györgyé volt, de más birtokosa is lehetett, mert 1565-ben Horváth Ferenc birtokát Zay Ferenc kassai főkapitány foglalta el. 1556-ban 69 dézsmafizető jobbágya volt, tehát mintegy 345-350 lakosa. A XVI. század második felében hol Nagyfalu, hol Újfalu néven emlegetik, de mindig ugyanazon helyről van szó; a birtokosok a Téthy és Csomaközy Boldizsárnak 13, Rózsa Gáspárnak 7 jobbágya élt itt. A XVII. században a Csomaközyek bírták, de 1683-ban Thököly Imre hívének, Hatházi Gergely kapitánynak adományozta.
A XVIII. században nagyobb részét báji Patay Sámuel bírta és némi részben népesítette is. 1756-ban Patay Sámueltől a tolcsvai Bónis család szerzi meg birtokcserével. Ekkor újratelepítik a falut. (Református egyház anyakönyve) Később mintegy 20 kisebb-nagyobb nemes család között oszlott meg, a jobbágyfelszabadulás körül 900-950 lakosa lehetett. A XVIII. század végén, a XIX. század elején a Bekény, Bónis, Máriássy, Csoma, Klobusiczky család, Szemere, Jármy család, Bernáth, Majer, Korda, Somos és Pózer családok kezén volt. A falut 1888-ban az árvíz teljesen romba döntötte. A mai határba olvadt be egy Dicse nevű birtok Nagyfalu és Eszlár határának találkozó pontján; a birtokot az 1347. évi határjárás említi. A XIX. század elején itt lelkészkedett Terhes Sámuel a nyíriek kedvenc poétája. A községet 1908 óta nevezik Tiszanagyfalunak. A településre az 1930-as években jellemző, hogy szalagtelkes, eredetileg egyutcás útifalu a Tisza mellett, a nyíri mezőségben. Fő utcája (ma Kossuth utca), amely a "tiszai út" része, É-D irányú. A falu a századforduló óta kelet felé terjeszkedett. A telkek egysoros beépítésűek. A lakóház népi építészetére jellemző volt, hogy háromosztatú, oldaltornácos. A konyhát boltív választja ketté. A szabadkémény aljából fűtötték a szobabeli kemencét. A helyiségek földpadozatosak. A nád és zsúpfedeles nyeregtető az utca felé felső csonkakontyos.
Népcsoportok [szerkesztés]
2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.[3]
Nevezetességei [szerkesztés]
- Református temploma - 1789-ben épült.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Tiszanagyfalu települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 8.)
- ↑ Helységnévkönyv adattár 2010 (magyar nyelven) (XLS). KSH, 2010. január 1. (Hozzáférés: 2011. június 14.)
- ↑ A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
Külső hivatkozások [szerkesztés]
Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]
|
|||||||
