Panyola

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Panyola
Panyola címere
Panyola címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Észak-Alföld
Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg
Járás Fehérgyarmati
Kistérség Fehérgyarmati
Jogállás község
Polgármester Muhari Zoltán (FIDESZ-KDNP)[1]
Irányítószám 4913
Körzethívószám 44
Népesség
Teljes népesség 609 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 48,24 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 12,23 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Panyola  (Magyarország)
Panyola
Panyola
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 02′ 34″, k. h. 22° 23′ 48″Koordináták: é. sz. 48° 02′ 34″, k. h. 22° 23′ 48″
Panyola  (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Panyola
Panyola
Pozíció Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképén

Panyola község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Fehérgyarmati járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Panyola a Szatmári-síkságon, a Tisza-Szamos-közben, közvetlenül a Szamos folyó jobb partján, a torkolattól kb. 12 km-re délre fekvő település. A község mellett folyik a Túr szabályozott vízhozammal és 3 km-re északra a Tisza. E három folyó felszínalakító munkája eredményeként alakult ki az egyhangúnak nem nevezhető táj.

Panyola tur.jpg

A folyók mellett az ásványi anyagokban gazdag hordalék lerakódások következtében jó minőségű termőtalajok, míg a mélyebb fekvésű részekben mocsarak keletkeztek. Különösen áradás idején a Tisza egyidejű magas vízállása miatt lelassult a Túr folyása és tartósan elöntött egyes határrészeket. Ilyen terület volt az ÉK-re lévő Túr-erdő, amelyet a 17. század-i térképeken vízállásosnak, erdőfoltosnak ábrázoltak.

A táj ma már csak töredékeiben őriz valamit eredeti arculatából, mert az ember természet-átalakító tevékenységével kedvezően és ellenkezőképp is megváltoztatta azt. A folyószabályozások, a holt patakmedrek besimítása, a holt folyómedrek művelésbe fogása, gátépítések, erdőirtások és a csatornázások a természeti környezet eltűnését eredményezték.

A község északnyugaton Olcsvaapátival, délkeleten Kérsemjénnel szomszédos. A település határát északon a Tisza folyó, dél-délnyugaton a Szamos folyó zárja le. A 19-20. század-ban jelentős határváltozások, illetve határrendezések történtek, különösen a folyószabályozások, majd a közelmúltban összevont termelőszövetkezetek kialakítása, majd szétesése miatt. A község területe: 1223 ha.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A község története

Panyola területe a honfoglalást megelőző időben is lakott hely lehetett. A halászó-vadászó, később földművelő-állattenyésztő ember számára a terület jó lehetőségeket biztosított, amit a honfoglalók is kihasználtak. A település néveredete bizonytalan. Nem valószínű, hogy az első birtokosairól kapta a nevét.

Első okleveles említése 1247-ből való. Nevét írják Ponula, Kisponula(1379), Ponyala, Panyola(1382) és Panyla alakban.

A község birtokosai a honfoglalást követő másfél évszázadban a Balog-Semjén nemzetség tagjai, akiknek nevét a szomszédos Kér és Semjén őrzi, ma a Kérsemjén és a Szamoskér. "A három település – Kér, Semjén, Panyola – közül Panyoláé az elsőbbség, ugyanis ennek anyaegyháza van s azt Szent Miklósnak szentelték" – Maksay Ferenc: A középkori Szatmár vármegye. Bp. 1940. Az oklevelek tanúsága szerint a település a Balog-Semjén nemzetséghez tartozó első birtokos család tulajdona volt 1247-ig. Ekkor Tompa fia Benedek, Ubul fia Mihály és Panyala Péter osztozkodtak rajta. A falu életét beárnyékolta a földesuraik marakodása.

1285-ben a Panyolaiak IV. László királytól engedélyt kértek, hogy ide várat építhessenek. Meg is kapták, és a Szamoson leszállított kőből és mészből megépítették.

1292-ben a Panyolaiak itt lakó ága a többiek tiltakozása ellenére eladta a birtokot a lerombolt vár helyével és két hajtómalommal a Borsa nemzetség-beli Kopasz erdélyi vajdának. Ottó király rendeletére 1307-ben visszakapta a család, de ettől fogva a rokon Kállayakkal elkeseredett határperek sorozata folyt olyannyira, hogy a Kállayak és Panyola Péter királyi ítélet alapján párbajt vívtak a birtokért.

1379-ben I. Lajos parancsára az olasz hadjárat miatt a pert elhalasztották, de a Panyolaiak 1405-ben elfoglaltak részeket a közös birtokból.

1415-ben Panyolai Zsigmond török fogságba került, felesége és gyermekei eladták birtokukat Panyola Lucának és leányainak.

1424-ben Kállay Miklós kapott benne részt.

1427-ben Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) Kállay Jánosnak adományozta az egészet, mely a 19. század végéig állandó Kállay-birtok. Sokáig Szabolcs vármegyéhez tartozott, mivel a birtokközpont Kálló volt.

1806-ban visszakerült Szatmár vármegyéhez.

Későbbi időkben a Kendék és a Dessewffyek is részeltek határából. Az elszegényedő és elköltöző földbirtokosoktól a helyiek vásárolták meg a földeket. A kérsemjéni központú Kállay-birtok Panyola felé eső része is a panyolai gazdák tulajdonába kerül 1920-1944 között.

A település múltja

Községünknek nincsenek híres történelmi nevezetességei, itt nem születtek nagy hadvezérek, költők, politikusok, híresebb csata sem zajlott. Mégis, miközben az itt élők viaskodtak földjükért, megélhetésükért, nevelték és tanították gyermekeiket, közvetve vagy közvetlenül részesei voltak azoknak a nagy eseményeknek, amelyeket a történelemből ismerünk.

A titokzatos múlt, avagy miről tanúskodnak a régészeti emlékek

Panyola és környéke természeti adottságai már az őskortól jó lehetőséget biztosítottak az emberi települések kialakításához. A síkságból kiemelkedő tereprészeken jó szálláshelyet találtak az erre vándorló népek is. Az ellenség támadásairól a ma is élő folyók, az időszakosan megtelt holt patakmedrek (halvány) és mocsarak is védték őket. Ezek nyomai ma is megtalálhatók.

VÁSÁRMEZŐ-DOMB

Több mint kétszáz évvel ezelőtt egy rejtélyes "domb", a Vásármező-domb hívta fel magára a lakosság figyelmét azzal, hogy annak idején egy Simon István nevű gazda az itt talált aranypénzből lett hirtelen nagygazdává. A községtől északnyugatra 2 km-re, a környező szinttől 14 méterrel kiemelkedő természetes képződmény felszínén az 1960-as években 2 cserépedény darabot, pattintott kova és obszidián eszközöket találtunk, amelyeket a Beregi Múzeumba szállítottunk be. A domb neve már 1402-ben Wasarmezew alakban előfordul.

ÁSOTT-FOK

1964 óta általam (Széles Gyula) vált ismertté az Ásott-fok, ahol ez időben még nagyobb méretű cseréptöredékek, eszközök bőven voltak a felszínen. A nehézgépes talajműveléssel nagy részük felaprózódott. Az 1990 óta folyó ásatások bizonyító leletei szükségessé tették a terület védelem alá helyezését és jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park felügyeli. Jelentős feltáró munkát végzett dr. Erdélyi István professzor és dr. Szimonova Eugénia kutató. Az ásatások betekintést engedtek az itt élők mindennapjaiba (háziállatcsontok, üveg, orsókarika, kovácsműhely, gabonamag).

ZSARÓKERTI FAÉPÍTMÉNY

Jelentősebb régészeti objektum a ma már partvédő kőfallal elzárt zsarókerti faépítmény a Tisza medrében, illetve partfalban. Csak alacsony vízállásnál volt látható és bontható. Valamikor Kisarhoz tartozott az erdős-kertes terület, mert ott egy 1944-ben tartott egyházi vizitáció rendelkezéseiben Sárókertnek említik.

1931. szeptember 1-jén fedezte fel a kutató dr. Sőregi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatója a Tisza-partból kiálló gerenda- és cölöpsort, melynek kibontogatását a vízállás engedte évszakokban panyolai munkásokkal végeztették el. A nagyobb árvizek a 6 m magas partfal leszaggatásával, alámosással tették szabaddá a minden bizonnyal erős cölöpépítményt, melynek hosszát, alakját megbecsülni nem sikerült az 1943. évig tartó ásatások során. Az itt élők – akik az ásatások előtt és után évtizedeken át le-lefaragták és elhordták a faanyagot – mintegy 100 m-t meghaladóra becsülték. Építési idejét sem ismerjük. A kutató kitartott azon véleménye mellett, hogy erős favárral, faerődítménnyel van dolgunk, ami szűkebb hazánkban másutt nem került elő. Vannak ellenérvek, hogy úttest, malomgát, partvédőmű stb. lehetett, de az építési szerkezet kizárja ezek igazát. A faszerkezeten belül cölöpépítmények maradványai is előkerültek. A panyolaiak az ásatási munkákat Attila sírjának kutatásával hozták kapcsolatba, amihez a három folyót vették igazoló ténynek.

REMETESZEG

A Tisza bal partján Kisar felé, a folyó árteréből kiemelkedő tereprészen lévő település volt Remeteszeg. A máig élő szájhagyomány szerint "falu volt kolostorral, ami elsüllyedt, de harangja minden hetedik évben megszólal." Mára a 13. századi oklevél említi, de a 15. század-ban a települést elhagyták. Az 1979-ben végzett leletmentő ásatás, melyet dr. Németh Péter megyei múzeumigazgató irányított, bizonyította, hogy Árpád-kori és középkori falu volt. A templom alapjainak mérete és kolostorának maradványai, a talált cserép- és kőtöredékek arra engednek következtetni, hogy rangos település lehetett egykor. Amiért elhagyták, az a folyó szorítása – szinte elmosta –, de külső pusztulás sem elképzelhetetlen (tatárbetörések). Miután a Tisza szabályozással ide került, a panyolaiak sok téglát hazahordtak innen építkezéseikhez, azt is tartottak róla, hogy téglaégető hely volt.

Népcsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[3]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Református templom

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Panyola települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 8.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]