Szent Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Miklós szobra az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építményéban, a szent csontjait őrző San Nicola bazilikában, Bariban, Olaszország
Szent Miklós ikonja Novgorodban

Mürai Szent Miklós (Patara, 270. március 15.Myra (Mira, Müra), 343. december 6.) myrai püspök, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek és diákok védőszentje Oroszországban, Görögországban és Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét város[1] védőszentje Magyarországon. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelmi Miklós életéről kevés dokumentált adat áll rendelkezésre. Az életéről szóló források egyrészt a krétai Andrástól származnak (700 körül), másrészt egy János nevű konstantinápolyi szerzetestől.

Miklós valószínűleg 270 és 286 között született Patara kisvárosban, Kis-Ázsiában. 19 éves volt, amikor nagybátyja (szintén Miklós myrai püspök) pappá szentelte. Utóbb a Sion kolostor apátja lett Myra közelében. (A Lycia római provinciában fekvő Myra ma Demre néven egy kis település kb. 100 km-re délnyugatra Antalyától Törökországban. A 4. században püspöki székhely volt.)

A szüleitől örökölt vagyont szétosztotta a szegények között. Egyesek szerint a gyógyszertárosok és a hajósok védelmezője volt. Segítette a szegény gyermekeket és ezért szentnek tartották őt.

A fent említett források szerint Miklós részt vett az első nikaiai zsinaton és megpofozta ellenlábasát, Ariust. Ezért először elítélték, de a zsinat végén rehabilitálták. Miklós azonban nem szerepel a nikeai aláírók listáján, viszont az is igaz, hogy ez csak töredékesen maradt fenn.

Ereklyéi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1071. augusztus 26-án IV. Rómanosz bizánci császár megütközött a szeldzsuk törökökkel a manzikerti csatában. A csatában a törökök győztek, Romanoszt foglyul ejtették, ezzel Kis-Ázsia a szeldzsukok ellenőrzése alá került. Alexiosz Komnénosz visszahódította ugyan Kis-Ázsiát, de uralkodásának első időszakában a helyzet még elég zavaros volt. Ezt kihasználva, 1087. május 9-én olasz kereskedők, mivel az ezen éveket megelőzően kereskedelmi flottájuk nagy része oda veszett a viharokban, így azt gondolták, a Szent Miklós védőszent elpártolt tőlük, ezért kalózokkal feltörették sírját, csontjait pedig elraboltatták és ereklyeként Bariba vitték. A törökök és olaszok között most is vita van a csontok visszaszállításáról, de a Vatikán már ez ügyben Bari mellett áll ki. Bariban azóta is a hajó érkezése napján, május 9-én ünneplik.

Legendák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fra Angelico: A három szűz férjhezadása
Lorenzo Monaco: A tengeri vihar lecsendesítése
Ilja Repin: Myrai Szent Miklós megment három ártatlant a haláltól (1889)
Egy modern, Szent Miklóst ábrázoló fém ikon Georgi Csapkanov bolgár művésztől, mely Szent Miklóst mint a halászok védőszentjét mutatja hallal a kezében. (Gilbert House, Stanley, Falkland-szigetek)

A három lány kiházasítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Az elkövetkező években így tett a másik két lánnyal is, a harmadik évben azonban az apa megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

A tengeri vihar lecsendesítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

270-ben Szent Miklós Jeruzsálembe ment zarándokútra. Vihar kerekedett és a mellettük haladó hajónak elszabadult az orrvitorlája. A háromfős legénységből, akik vissza akarták tenni, már kettőt a vihar a vízbe sodort, akik ilyen esetben általában odavesznek. Látva ezt Miklós a vízbe vetette magát, és magához ragadta a két fuldoklót, kimentette, majd az árbochoz kötötte őket a köpenye övével. Ezt követően pedig helyére tette az orrvitorla árbocrúdját, ezzel megfeszítve a vitorlát, így a hajó egyenesbe jött. Miklós letérdelt és Istennek egy hálaimát mondott, majd a tengerbe vetette magát, hogy visszatérjen a hajójára. Amikor a hajósok a myrai templomban hálaimát mondtak megmenekülésükért, megismerték Miklóst és megköszönték neki a segítséget, s visszaadták neki a köpenye övét, amit szent ereklyeként hordtak magukkal a megmenekülésük óta. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben Szent Miklóshoz fohászkodtak.

A gabona sokasítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy éhínség idején a püspök megtudta, hogy a kikötőben horgonyoz egy hajó, amely a bizánci császárnak visz gabonát. Megkérte tehát a hajósokat, hogy rakják ki a gabona egy részét a szükség enyhítésére. A hajósok először nem akarták teljesíteni a kérést, mivel a rakományt a császárnak kellett szállítaniuk. Amikor Miklós megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk, akkor átadták a gabona egy részét. Megérkezve Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a gabona mennyisége nem csökkent.

Diana olaja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pogányok imádtak egy fát, amit Diana istennőnek (keresztény értelmezésben gonosz démon) szenteltek. Miklós elrendelte a fa kivágását. Bosszúból Diana ördögi olajat főzött a fából, ami azzal a tulajdonsággal bírt, hogy vízen és kövön is meggyullad. Az ördög Miklós házához induló zarándokoknak adta a hordót, hogy hitük jeleként kenjék be vele Miklós házát. Miklós azonban megjelent a tengeren, és vízbe dobatta a hordót, ami a tengeren meggyulladt és sokáig égett. A vihar lecsendesítésével egybevonva gyakran ábrázolták középkori szárnyas oltárokon (pl. a jánosréti egykori főoltáron).

Három halálraítélt megmentése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy meghódított nép föllázadt a római uralom ellen. A császár három főemberét, Nepotianust, Ursust és Apiliót küldte ellenük. A rómaiakat a tenger partra kényszerítette Myra kikötőjében. Ekkor Miklós püspök meghívta őket vendégségbe, mert el akarta érni, hogy a katonákat tartsák vissza a rablástól. Amíg Miklós a vendégekkel időzött, a helytartó, akit megvesztegettek, három ártatlan katonát akart lefejeztetni. Mikor a püspök ennek hírét vette odasietett a vesztőhelyre, ahol már ott térdepeltek az elítélt katonák és a hóhér fölemelte kardját. Miklós bátran a hóhérra vetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire elhajította, az ártatlanokat pedig kiszabadította. A helytartót megdorgálta, s miután az megbánta bűnét, megbocsátott neki.

Az elrabolt gyermek hazahozatala[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy ember elindult Miklóshoz, hogy áldását kérje, hogy végre gyermeke szülessen. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot. A következő év december 6-án a házaspárnak fia született. A gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók vitték magukkal. Egy év múlva, ismét pont december 6-án, amikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott a gyermekük megszabadulásáért, egy forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le.

A mai Mikulás-ünnep[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szent Miklós szobra Brüsszelben

Szent Miklós legendájának egyik változata szerint, amikor a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette a harisnyáját a kéménybe száradni, amikor Miklós püspök abba beleejtette és az ajándéka pont a harisnyájába esett. A névtelen jótevőről elterjedt a szóbeszéd, hogy a mindig hóborította Taurus hegységből, maga a "Tél-Apó" volt az ajándékhozó. Azonban mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő nem más, mint maga Miklós a város keresztény püspöke. A legkisebb lánynak bedobott aranyak között ugyanis volt egy olyan érme, amit egy helybéli aranykereskedő előzőleg Miklós püspöknek adományozott.[2]

A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. A december 6-i ajándékozás szokása csak a 19. század közepén érkezett Magyarországra. Bár számos helyen olvasható az az állítás, hogy korunk – így a Magyarországon is ismert – klasszikus Mikulásának külsejét (kövérkés, piros ruhás, jókedvű idős apóka) a Coca-Cola nevű üdítőitalokat gyártó cég találta ki 1931-ben, ez korántsem igaz, bár tény, hogy az említett cégnek is lehetett szerepe abban, hogy Mikulás alakját az említett figurával azonosítjuk manapság. Régi gyermekkönyvek oldalain (az 1920-as évekből) ugyanis már ennél korábban is találhatunk nagyon hasonló rajzokat, grafikákat a Mikulásról.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Miklós témájú médiaállományokat.