Asztély
| Asztély (Астей) | |
 | |
| Református templom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Ukrajna |
| Terület | Kárpátalja |
| Járás |
|
| Község | Nagybégány község |
| Rang | falu |
| Alapítás éve | 1378 |
| Irányítószám | 90250 |
| Körzethívószám | +380 3141 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 677 fő (2002)[1] +/- |
| Népsűrűség | 407,59 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 113 m |
| Terület | 1,661 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 48° 10′ 08″, k. h. 22° 35′ 51″Koordináták: é. sz. 48° 10′ 08″, k. h. 22° 35′ 51″ | |
 Asztély
Pozíció Kárpátalja térképén
| |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Asztély témájú médiaállományokat. | |
Asztély (ukránul Астей [Asztej]) község Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járás déli részén fekvő település.
Nevének eredete[szerkesztés]
Az „Asztély” helységnév magyar eredetű, puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév Kiss Lajos szerint valószínűleg szláv (a szerbhorvát Osztoj személynév (HASz. 9:275)).
1946-ban a falu nevét Luzsankára (Лужанка) változtatták, ennek jelentése „kis rét, rétecske”. 1991-ben a beregi helységek közül elsőként kapta vissza történelmi magyar nevét.
Fekvése[szerkesztés]
Beregszásztól 6 km-re délnyugatra, közvetlenül az ukrán-magyar határon fekszik. A falu határában 1988 óta működik határátkelő a magyarországi Beregsurány felé, amely mára nemzetközivé vált.
Története[szerkesztés]
Asztély nevét 1359-ben először a Kállay-levéltár egyik oklevele említette Aztei néven.
További névváltozatai: 1489-ben Azthe (ZichyOkm. 11:504), 1542-ben Azthe (Conscr. Port.), 1544-ben Azte, 1550-ben, 1552-ben és 1566-ban Azthe, 1570-ben Aszte (Conscr. Port.), 1773-ban Asztej, 1808-ban Asztéj, 1851-ben Fényes Elek, majd 1864-1865-ben Pesty Frigyes ugyancsak Asztély néven említette, 1913-ban Asztély, 1925-ben Astely, 1930-ban Astel’ (ComBer. 101-2), 1944-ben Asztély, 1983-ban Лужанка (ZO), 1991-ben Астей.
Asztély a Tisza árterén helyezkedett el, ezért komolyabb település nem alakulhatott ki itt egy darabig. A község első említése 1378-ból való a Macsolai család birtokaként. A 14 – 15. században Búlcsúi, a Lónyai, a Lipóczi, az Újhelyi, a Tarnóczi, a Mathuznai, a Perényi és a Telekdi családok uradalmának részét képezte.
A reformáció során a település a református hitre tért át. 1708-ig a község Beregsurány fíliája volt, majd önálló egyházzá alakult. 1763-ban a gyülekezet korábbi fatemplomát megújította, majd 1829-ben új kőtemplomot épített.
A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott, majd Csehszlovákiához került. Az első bécsi döntéssel 1938 és 1944 között ismét Magyarország része lett, ezután a Szovjetunióhoz került.
A 20. század pusztítása közül messze a legnagyobb számban a sztálini terror érintette a települést. Az elhurcolt lakosság kétharmada (43 fő, a falu lakosságának mintegy 10%-a) vált biztosan a szovjet terror áldozatává.
1958-ban Macsolához csatolták a falut. Majd 1988-ban határátkelőt kapott, amely az első jelentősebb beruházásnak számított a falu szovjet történetében. Ukrajna 1991-es függetlenedését követően a nagyrészt Beregszászba ingázó lakosság hirtelen állás nélkül maradt, amely következtében megindult az elvándorlás Ukrajna belső területei és Magyarország felé.
2003-ban önállósult a község, népességszáma stabilizálódott.
Népesség[szerkesztés]
A népesség nagy része magyar nemzetiségű és református vallású. A település lakóinak többsége máshol keres állást, elsősorban Beregszászban vagy Magyarország bármely részén.
Gazdaság[szerkesztés]
A helyben dolgozó lakosok legnagyobbrészt a mezőgazdaságból élnek. A jellemző termesztett növények a gabona mellett a zöldségek (paprika, uborka), de az állattartás (sertés, szarvasmarha) is jelentős. A településen található határátlépő a munkalehetőség mellett terepet biztosít a falu vendéglátóhelyeinek működésére.
