Zsidó vallás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Judaizmus szócikkből átirányítva)
Zsidó vallás
[vagy Judaizmus]
(יהודה)
Star of David.svg
Dávid-csillag

Kialakult Kr. e. 13. század (?)
Fő próféta Mózes
Szent iratok Héber Biblia, Talmud
Felekezetek rabbinizmus (ortodoxia), haszidizmus, neológia, karaita judaizmus

Államvallás sehol nem az
Korábban Zsidó Királyság, Kazár Birodalom, Himjarita Királyság
Fő vallás Izrael
Követők száma kb. 14.000.000 fő
a világ
lakosságának
(2010-es adat) 0,2 %-a[1]

filozófus Avicebron (†1057)
filozófus Maimonidész (†1204)
Főbb események:
Kr. e. 18. századÁbrahám működése
Kr. e. 13. századMózes működése
Kr. e. 11. század – első ismert zsidó nyelvű iratok
Kr. e. 10. századDávid, Salamon uralkodása
Kr. e. 587Jeruzsálem első eleste
70Jeruzsálem második eleste
132135 – a Bar Kohba-felkelés
730/750 körül – a Kazár Birodalomban államvallás lesz a zsidó vallás
12.13. század – a középkori zsidó filozófia virágkora
18. századzsidó felvilágosodás
19391945holokauszt (soá)
1948 – a független Izrael állam kikiáltása
A jeruzsálemi siratófal
A hétágú gyertyatartó (Menóra) a zsidóság ősi szimbóluma, melyet a Jeruzsálemi Szentélyben használtak.


A zsidó vallás (izraelita vallás vagy judaizmus) a világ egyik legelterjedtebb vallása, a három ábrahámi vallás egyike. Hívei elsősorban a zsidók (zsidóság, zsidó nép) közül kerülnek ki, bár a történelem során más népek is áttértek a judaizmusra (például a kazárok, a krími karaiták, vagy a zsidózó székelyek, más néven székely szombatosok). Noha a zsidóság nem térítő vallás, lehetséges az egyéni betérés is, illetve a rituális zsidó örökbefogadásban részesültek is zsidó vallásúak lesznek. Hagyományosan az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, illetve az, aki betért.

A zsidó vallás híveinek többsége az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban, bár létszámuk a vallás elterjedtségéhez képest csekélynek mondható, a 2010-es adatok alapján 13,4 millió fő melynek 42%-a Izraelben, 39%-a pedig az Amerikai Egyesült Államokban él.[2]

A kifejezések használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó vallás kifejezés a zsidóság vallását a kezdetektől máig jelöli, míg a szűkebb értelmű judaizmus alatt a Kr. u. 70-ben történt Második Szentély pusztulása utáni adott körülményekhez igazított zsidó vallást értik, amely mind a mai napig jellemző. A mai kor zsidó vallását ezért inkább judaizmus néven szokták emlegetni. A judaizmus és a zsidó vallás megfelelőit ugyanakkor sok nyelvben párhuzamosan is használják (így az angol nyelvű szövegekben: Judaism és Jewish studies).

Az izraelita vallás kifejezés elsősorban a 19. században és a 20. század rendszerváltozásáig volt használatos Magyarországon, amikor a magyarországi zsidóság is izraelitának nevezte önmagát (például Izraelita Magyar Irodalmi Társulat vagy Magyar Izraeliták Országos Képviselete). A magyarországi hívők ma inkább a zsidó szóval definiálják önmagukat és a vallásukat (például Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület).

A zsidó vallás története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint Isten szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban telepedtek le, de leszármazottai szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Vörös-tengert, kivezette onnan őket (pészah). Ennek az idejét a vallástörténészek többnyire az i. e. 13. századra, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj-hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát a zsidó népnek (lásd még: sávuot).

A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később SalamonDávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat Isten tiszteletére. A Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a Második Szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése (lásd még: tisá beáv).

A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a Misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak. A 16. században Rabbi Joszéf Káró megalkotta a Sulchán Áruchot, a „Terített Asztal” című törvénykódexet, mely – Rabbi Mose Iszerles kiegészítéseivel – az egész zsidó világ törvénykönyvévé vált.

Később, a 18. századtól kezdve az addig többé-kevésbé egységes zsidóságból különböző irányzatok alakultak ki. Az ortodox hagyomány mellett megjelentek a haszidok, majd ezt követően a felvilágosodás hatására a haladó szellemiségű reform közösségek és a hagyományos és újító gondolatok közötti középútra törekedő konzervatívok.

A zsidó vallás alaptanítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó vallás alapja az egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki továbbadta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.

Judaizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést: például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal.

Zsidó vallási irányzatok csoportosítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelmi irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ám há árec - Valójában irányzattól független egyszerű izraelita köznép. A megnevezést (paraszt, tudatlan jelentéssel) a farizeusok adták nekik.
  • farizeusok - A farizeus zsidóságot a Második Templom idején az egyik vezető vallási elit (ugyanakkor nem társadalmi elit) alkotta. Szemléletük lényege a parancsok precíz betartása, algoritmikus jellegű értelmezése. A Templom pusztulása utáni időkben kialakuló rabbinista zsidóság előfutárai. Elfogadták a teljes Ószövetséget, mereven ragaszkodtak az írott és ekkor még szóbeli hagyományaikhoz (később utóbbiból alakul ki a Talmud). Kiterjedt zsinagógarendszerük volt már Jézus korában is (míg a szadduceusok a jeruzsálemi templom köré csoportosuló elit voltak, ők már ekkor nagy hangsúlyt fektettek a zsinagógákra), míg a szadduceusok a főpapok és a papság köré csoportosultak, a farizeusoknál már ekkor a zsinagógában folyó tanulás, a vezető írástudók, rabbik (tanítók) játszottak fontos szerepet. Mivel elfogadták a teljes Ószövetséget, várták a Messiást is és hittek a feltámadásban (Jézust azonban nem ismerték el Messiásnak). Konkrét tanaik a Biblia szerint sem álltak olyan szöges ellentétben a korai keresztényekével, mint például a szadduceusoké – Jézus inkább a magatartásukat kritizálja (melyet az Újszövetség képmutatónak tart).
  • esszénusok - Az újszövetségi időkben a pusztában, a társadalmon kívül élő szekta volt. Egyes feltételezések szerint Jézus is közéjük tartozott, vagy legalábbis kapcsolatban állt velük. A Holt-tengeri tekercsek is tőlük származnak. Népszerű, ám tudományosan megalapozatlan elmélet, hogy Keresztelő János esszénus volt.
  • szadduceusok - A gazdag papi réteget alkották, jórészük hellenizált zsidó volt. A cádokita főpapok mindenike szadduceus volt, egészen Jásonig, aki helyett aztán Meneláosz lesz a főpap, ezzel megszakad egy időre a szadduceus főpapok sora, ám a szadduceusok továbbra is a templom körül tevékenykednek. Később a Boteosz főpapok idején újra vezető szerephez jutnak (föltehetően a Boteoszok maguk is a szadduceusok leontopoliszi ágához tartoztak). A bibliai Kajafás főpap is szadduceus volt. A szadduceusok csak a Tórát (Mózes öt könyvét) fogadták el az Ószövetségből, ezért nem hittek sem a feltámadásban, sem a túlvilágban, és nem vártak Messiást sem (a Messiásra vonatkozó jövendölések ugyanis zömmel Ézsaiás (Izajás) és Jeremiás könyvében találhatók). Nem támogatták a nemzeti mozgalmakat, kiegyeztek a mindenkori hatalommal. A Tóra értelmezésében a legegyszerűbb, szó szerinti értelmezést vallották (pl. a „szemet szemért” elvet úgy értelmezték, hogy ha valaki kiüti valaki más szemét, akkor az illető szemét is ki kell ütni - míg a farizeusok ezt az értelmezést kegyetlennek tartották, és ilyen esetekre börtön- vagy pénzbüntetést javasoltak).
  • zelóták – a Jézus születése körüli időkben alakult zsidó párt. Az Apostolok cselekedeteiben (5,37) említett galileai Júdás vezette őket. A mózesi törvényhez szigorúan ragaszkodó, de erősen politikai színezetű közösség a farizeusok apolitikus passzivitásával szemben a fegyveres harcot hirdette. A nevük is utal erre a politikai „türelmetlenségre”. Mint „türelmetlenek”, „buzgók” nem isten akaratából és kizárólagos, tetszés szerinti cselekvésétől várták a messiási földi uralom megvalósítását. Jézus tanítványai között is akadt ennek a mozgalomnak követője, Simon apostol. A zelóták részt vettek a zsidó háborúban is.
  • Heródespártiak – azok az emberek, akik a Heródes-királyok és a rómaiak palesztinai uralmát támogatták. (Mt 22,16, Mk 3,6; 12,13)

Rabbinikus irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zsidó vallási irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haszidizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haszidok népviseletben.

A haszidizmus (vagy chászidizmus) megalapítása Jiszráél Baál Sém Tov nevéhez fűződik. A 18. században élt lengyel csodarabbi, korában éles szakadékot tapasztalt a tanult, gazdagabb zsidók és az egyszerű, szegény sorban élő, tanulatlan zsidók között. Tanításában a jámbor, örömmel teli, istenszerető életmódot hirdette, mely nem az örökös tanulásból áll, hanem az örömmel végzett istenszolgálatból fakad, mellyel bárki közeledhet Istenhez. A zene, a tánc, az éneklés és a közös ünnepségek meghatározóak a haszid közösségekben. A legnagyobb hangsúlyt a kávánára, a micvák – azaz a parancsolatok – teljesítésének lelki aspektusára helyezik. Vallási révületeikben Istennel való misztikus egységre törekszenek, mely a haszidizmus kialakulásának korában éles ellenreakciókat váltott ki a mitnágdimok – a haszidizmust ellenzők – körében. Mára a haszidizmus a többi ortodox felekezettel együtt küzd a zsidóságot veszélyeztető újítások ellen.

A haszidok szélsőségesen ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségek megtartására is. Rendszerint elkülönülve élnek, féltve őrizve identitásukat minden külső behatástól. Könnyen felismerhetők jellegzetes viseletükről, mellyel a hagyományhoz való szigorú ragaszkodásukat fejezik ki.

Egy-egy haszid csoport vezetőjét cádiknak („igaz ember”), vagy rebbének hívják. A hívek különösen nagy tisztelettel és rajongással viseltetnek rebbéjük iránt, minden jelentős kérdésben kikérik véleményét és áldását. Istenhez fűződő speciális kapcsolatában hisznek, melyet jámbor, vallásos élete és felmenői érdemeként nyert el. Ugyanakkor a haszidok is – csak úgy, mint a többi zsidó felekezet – úgy tartják, hogy minden zsidónak egyénileg kell Istenhez eljutnia, az Ő parancsolatainak megtartásával. Rebbéjük tehát nem közvetítő Isten és köztük, csupán legnagyobb követendő példájuk. A haszidok életében nagy hangsúlyt kap a Kabbala, a zsidó misztika tanulmányozása, valamint annak a mindennapi életbe való beültetése.

Konzervativizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konzervatív judaizmus az ortodox és a reform irányzatok között helyezkedik el. A hagyományokhoz való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor az új körülményekhez való alkalmazkodást is létjogosultnak tartja. Az Egyesült Államokban Solomon Schechter dolgozta ki doktrináit a 19. század végén. Célul tűzte ki a rabbinikus hagyományokhoz való ragaszkodást, de módosította az imagyakorlatot. Ezt követően a Jewish Theological Seminary (Zsidó Teológiai Szeminárium) vált a mozgalom központjává. A konzervatív zsidóságot az Egyesült Államokon kívül Mászorti (~héber „hagyományos”) zsidóság néven ismerik.

A konzervatív zsidóságot két különböző csoport formálta, az egyik csoportot a korábbi reform zsidókból, a mozgalomnak a zsidó törvények elutasítása miatt elidegenített része alkotta, míg a másikat a korábbi ortodox zsidóságból, az un. „szóbeli törvények” elutasítása miatt kiváltak alkották. Ezek a szóbeli törvények jelentik Istennek a Szináj-hegyen (Sínai-hegy) adott törvényei és a Sulchán Áruch közötti folytonosságot, és ezeknek, a zsidó szövegek és történelem kritikus tanulmányozása kedvéért való elutasítása sokak számára megengedhetetlennek tűnt, és az ortodoxok elhatárolták magukat azoktól. A konzervatív zsidók szerint zsidónak lenni egyszerre jelent a zsidó nemzethez és a zsidó valláshoz való tartozást és hittudósaik a Talmud bölcseivel, az ámorákkal értenek egyet, akik a zsidó törvények értelmezéséről és újraértelmezéséről folyó nyilvános vitákat támogattak.

A konzervatív irányzat úgy véli, a hagyományokhoz való ragaszkodás és az adott körülményekhez való alkalmazkodás, a zsidó vallásban mindig egyidejűleg volt jelen. Ez a szemlélet segítette fennmaradásában több ezer éven keresztül, ezért ezt tartják követendő útnak a mai korban is. Ily módon a konzervatív judaizmus is a háláchán – a zsidó törvényeken – alapszik, de rugalmasabban viszonyul a hagyományokhoz. Csoportjaik eltérő módon ítélik meg a törvény egyes tilalmait és az istentiszteleti modernizáció kérdését. Sokszor egymástól igen eltérő vallási gyakorlatot folytatnak. A konzervatív judaizmus liberális ága, a rekonstrukcionista irányzat (melynek célja a zsidóságnak a modern időkre való átértelmezése) – hasonlóan a reform mozgalomhoz – a nők teljes egyenjogúságát hirdeti, míg a szigorúbban törvénytisztelő formái az ortodoxiához állnak közelebb.

Neológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A neológia, a zsidó újító mozgalmaknak speciálisan magyar ága. Történelmi kialakulása az Osztrák–Magyar Monarchiában születő reformista irányzathoz kötődik, később azonban visszakanyarodott a zsidóság hagyományőrzőbb, konzervatívabb formáihoz. A magyarországi neológiát – azaz a zsidó vallás megújult formáját – a teljes körű emancipáció vágya keltette életre.

A magyarországi zsidóktól, ahhoz, hogy a 19. század második felében országukban egyenrangú polgárokká válhassanak, elvárták, hogy vallási szokásaikon enyhítsenek és közeledjenek a befogadó nép alapvetően keresztény kultúrájához. A neológ rabbik ezért a két vallás etikai hasonlóságra helyezték a hangsúlyt és olyan zsinagógai újításokat vezettek be, mely a keresztény templomokéhoz volt hasonlatos. (Volt, ahol ez súrlódásokhoz vezetett a közösségen belül, pl. a miskolci zsinagóga építésekor.) Azokat a vallási előírásokat pedig, melyek a zsidó nép másoktól való elkülönülését eredményezték, fokozatosan csökkentették.

Mindezen folyamatok eltérően mentek végbe a különböző neológ közösségekben. Voltak olyan közösségek, amelyek továbbra is megtartották a törvényeket, csupán az öltözködési, nyelvi és imádkozási szokásokban vezettek be újításokat, más közösségek viszont teljesen reform arculatot vettek fel. A II. világháború után azonban új helyzet adódott. A Magyarországon maradt zsidóság túlnyomó többsége formailag a neológ hitközséghez tartozott, ám a hívek a Holocaust szörnyűségei és a kommunista éra miatt csaknem teljesen eltávolodtak a hitélettől.

A mai korban a magyarországi neológia a legszélesebb körű zsidó intézmény Magyarországon és középúton helyezkedik el a konzervatív és az ortodox irányzatok között. A vallási előírások és ünnepek hagyományos megtartását, valamint a tanulást szorgalmazza, mellyel reméli, hogy a zsidóság ismét visszatalál eredeti gyökereihez, és a magyarságba integrálódva is szilárd zsidó identitással rendelkezhet.

Ortodoxia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ortodox judaizmus, a zsidó vallás szigorúan törvénytisztelő útja. Hívei a hiteles zsidóság egyedüli képviselőinek tekintik magukat. Életük célja a micvák – azaz az isteni parancsolatok – megtartása, melyek végső formája a 16. században írt Sulchán Áruch – „Terített Asztal” – című törvénygyűjteményben van lefektetve.

A modern ortodoxia kialakulása válaszképpen jött létre a 19. századi reformok bevezetésére, melyek az addig többé-kevésbé egységes zsidóságban láttak napvilágot a felvilágosodás hatására. Az újításokkal szemben állást foglalók nevezték magukat ortodoxnak. Ez az irányzat a Mózes által a zsidó népnek átadott Tórát örökérvényűnek, megváltoztathatatlannak tartja, melyben Isten egyszer és végérvényesen kinyilatkoztatta akaratát, így abban semmilyen módosítást, attól semmiféle eltérést nem engedélyez.

Az ortodox zsidók a Tóra összes törvényét szigorúan megtartják, életük minden mozzanatát e szabályoknak vetik alá. Szellemi vezetőik a rabbik, akiket nagy tisztelet övez. Szigorú törvénytisztelő életmódjuk mellett az ortodox zsidók a hétköznapi világban élve minden olyan modern dolgot elfogadnak és beültetnek életükbe, amelyek nincsenek ellentétben a Tóra törvényeivel és szellemiségével. Idejük nagy részében Isten törvényeinek tanulmányozására törekednek, legnagyobb értéknek az Istennek tetsző életmódot és az ehhez nélkülözhetetlen tanulást tartják. Nagy hangsúlyt fektetnek a Talmud minél mélyebb tanulmányozására, melyben a legnagyobb ókori és középkori rabbik gondolatai, örök útmutatóként szolgálnak minden egyes nemzedékük számára.

Reform[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A reform judaizmus – akiket sok helyen Haladó- (Progresszív), Angliában pedig Liberális Zsidóság néven ismernek – a 18. századi felvilágosodás hatására jelent meg, elsőként Németországban, majd fokozatosan teret hódított világszerte. Racionális, humanista jellegű irányzat, mely a zsidó identitást megőrizve kíván modern, felvilágosult életet élni. A vallás szokásait a modern világhoz kívánja igazítani, mely sok esetben az eredeti szabályoktól való elfordulást eredményezi.

A zsidó felvilágosodás – hászkálá – egyik legnagyobb alakja Moses Mendelson, német filozófus volt. Az ő halálát követően a 19. század elején indult útjára a reform mozgalom, melynek első szószólója Ábrahám Geiger frankfurti rabbi volt. Eredetileg egy vallási-teológiai mozgalom volt faji- és kulturális elemek nélkül és lényege a Tóra előírásainak és tiltásainak a próféták erkölcsi elhivatottságának hangsúlyozása érdekében való elutasítása volt. Ennek keretében megreformálták a szertartásokat és a zsinagógai istentiszteletet, lerövidítették a liturgiát, a héber helyett nemzeti nyelven imádkoztak és megszüntették a nemek elkülönítését. Enyhítettek a vallási előírásokon, sok helyütt végül teljesen el is vetették néhányukat: például a táplálkozási előírásokat, a kásrutot.

A reform judaizmus lehetővé teszi hívei számára, hogy válasszanak, mit szeretnének megtartani a zsidó hagyományból. Nem annyira a rítusokra, sokkal inkább az etikai törvényekre helyezi a hangsúlyt. A kinyilatkoztatást be nem fejezett folyamatnak tekinti. Úgy véli, a folyamatosan megújuló világban a zsidóságnak is mindig meg kell újulnia, állandó fejlődésben kell lennie, és mindig az értelemre alapozva kell az adott korban meghatároznia önmagát. Az erkölcsi előírások fontosságát tartja szem előtt és egyenrangú félként tekint minden emberre. Ma egyre több reform gyülekezet tér vissza a héber nyelvű istentiszteletre és egyre több törvényt igyekszik újra megtartani.

80-as években létrejött itthon is egy kisebb közösség akikben felmerült az igény a reform judaizmus iránt. E maroknyi baráti közösség számára 1989-ben a londoni Leo Baeck College Progresszív Rabbiképző tanfolyamot szervezett. Csoportjuk 1992 októbere óta Szim Salom néven egyesületi, majd ezzel párhuzamosan hitközségi formában működik, hivatalosan bejegyzett szervezetként. Egyik alapító tagjuk, Kelemen Katalin, később a Leo Baeck College-ben rabbinikus tanulmányokat folytatott. 1998-ban avatták rabbivá. Azóta közösségük rabbija.

A zsidó vallás teológiája és filozófiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó irányzatok teológiája Maimonidész 13 hitelvének különböző mélységű elfogadásán alapul.

Az ortodox zsidóság hite szerint az Örökkévaló az egyetlen, személyes Mindenható Isten, a Teremtő, a leghatalmasabb, mindenkor jelenlévő, mindent ismerő forma- és anyag nélküli lélek. A reform zsidóság Istenben való hite a gyakorlatban meglehetősen változatos a hitetlenségtől a kétkedésig, ezt általában mindenki személyes ügyének tekintik, de hivatalos álláspontjuk megegyezik a hagyományos zsidó istenképpel.

A zsidók nem hisznek a megtestesülésben, és csak Istent imádják. Mózes volt a legnagyobb prófétájuk.

Az ortodox zsidók a teremtéstörténetet szó szerint értelmezik, azaz Isten a világot és az életet a semmiből teremtette, hat nap alatt, i. e. 3766-ban, Ádám és Éva volt az első emberpár, de néhányuk azt tartja, hogy a "nap" nem szükségszerűen a mai 24 órányi időszak volt, és vannak, akik úgy vélik, hogy a tudományos felfedezések nem mondanak ellent hitüknek, azok inkább Isten végtelen hatalma mellett tanúskodnak. A progresszív zsidók közül a legtöbben úgy gondolják, hogy a Bibliát jelképesen kell értelmezni, ezen kívül Isten teremtette és Ő vezérli a modern tudományok által feltárt összes jelenséget.

A hagyományos zsidóság hisz az "Eljövendő Világ"-ban (Olám Hábá), azaz az ígért és várt Szabadító korában és a halottak feltámadásában, de a hitek részleteikben eltérnek. Némelyek hiszik, hogy az igazak lelkei a mennybe (Gán Éden – Éden Kert) kerülnek vagy újraszületnek, míg a gonoszok a saját maguk által készített pokolban szenvednek, vagy éppenséggel halva maradnak. Mások úgy hiszik, hogy Isten feltámasztja az igazakat, hogy a földön éljenek miután a Messiás megtisztította a világot a "Gonosztól". A liberális zsidók is hisznek az eljövendő világban és a messiási korban, de nem hisznek egy személyes Messiásban. Az egyének személyes hite az életutáni részleteket illetően meglehetősen változatosak, és nincs semmilyen "hivatalos" álláspont sem. Némelyek hisznek mennyben és pokolban, de azokat csak tudat-állapotoknak tekintik, vannak akik hisznek az újraszületésben, vannak akik úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek egy valóságos életutáni létezésben. Ezektől függetlenül megállapítható, hogy a zsidóság figyelmének központjában általában az erényes életvitel áll, mintsem a halál utáni jutalom elnyerésének vágya.

A zsidók nem hisznek az eredendő bűnben. Az ortodox zsidóság úgy hiszi, hogy Isten a mindenkiben lévő gonosz hajlandóságként (Jécer Hárá), vagyis egyfajta hajlamosságként teremtette a Sátánt. Az emberek ugyanakkor a jóság felé is hajlamosak (Jécer Hátov) és tudatában vannak a jónak is, így Isten szabad akaratot adott mindenkinek, hogy engedelmességüket és hitüket megpróbálhassa. A reform zsidók a Sátánt legtöbbször a mindenkiben lévő önző vágyak jelképes képviseleteként értelmezik. Ők is úgy vélik, hogy Isten szabad akaratot adott mindenkinek, és az emberek felelősek cselekedeteikért.

A hagyományos zsidóság szerint a megváltás, a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán keresztül érhető el. Ilyen a szombat megtartása, a kásrut (az étrendi korlátozások), a szegényeknek való adakozás, a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", valamint Isten üzenetének az emberiséghez életpéldán keresztüli eljuttatása – mely Isten "választott népének" legfőbb kötelessége. A bűnvallás és a megtérés Jom Kipur idején történik, mikor a zsidók böjtölnek, bocsánatot kérnek egymástól, és kötelezettségeket vállalnak a jövőbeni jó cselekedetek végzésére. A reform zsidóság szerint az életben a fő hangsúly az Istennek tetsző élet gyakorlásán van, mely hitük szerint bizonyára jutalmat kap vagy ebben az életben vagy a halál után. Általában úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, nincs is pokol ahová valakit ítéletre lehetne kárhoztatni. A megváltás szerintük a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás, a jótékonykodás, a földért és emberiségért való aggódás, és mások háborításának elkerülése által valósulhat meg. A zsidó törvények betartásának mértéke azonban mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.

A zsidó filozófia a szenvedést néha az Istenhez való ragaszkodás meggyengülésének tartja. Általánosságban úgy hiszi, hogy Isten azért adott az embereknek szabad akaratot, hogy érezhessék a gyönyört és a fájdalmat, az örömöt és bánatot, az ártatlanok szenvedése pedig jóra szolgál, még ha számunkra titokzatosnak is tűnik. Vannak, akik úgy hiszik, hogy Isten szenved a szenvedőkkel, mások (például a haszidok) szerint a szenvedés a korábbi életek bűneinek büntetése. Mindenesetre a legtöbben egyetértenek abban, hogy nem olyan fontos azt tudnunk, hogy miért engedi Isten a szenvedést, mint azt, hogy Isten megbünteti az elkövetőket.

A judaizmus szerint az élet a születést követő első lélegzetvétellel kezdődik. Az abortuszt súlyos bűnnek, vetéléshez vezető testi sértésnek tekinti, de nem gyilkosságnak. Egyéb parancsolatok alapján a bűn a terhesség első 40 napjában sokkal kisebb. A zsidó törvények a din rodef alapján megkövetelik az abortuszt, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, megindult szülés közben azonban a gyerek életének kioltása már az anya életének megóvása céljából is tilos.

Az ortodox zsidóság a homoszexualitást a Tóra az állatokkal fajtalankodáshoz hasonló, halálos bűnnek tekinti. A reformjudaizmus – mivel a homoszexuálisok is Isten teremtményei – a zsidó törvények utasításai alapján kötelezve érzik magukat "felebarátaik szeretetére" (3Mózes 19:18 ~ Vájikrá 19:18), részben emiatt őket egyetlen más judaista közösség sem ismeri el zsidó vallásúnak. A köztes - konzervatív, neológ - álláspontok is elítélőek, de jelentős átmenetek vannak, jellemzően csak a homoszexuális gyakorlatot ítélik el, a homoszexuális személyeket nem.[3][4][5]

A zsidó vallás ünnepei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A judaizmus iratai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeruzsálem 70-ben történt pusztulása, a Szentély megsemmisülése és a zsidó állam ezt követő megszűnése nyomán új szakasz kezdődött a zsidó nép életében. A judaizmus (vagy zsidó vallás) előzményének tekinthető a babiloni fogság utáni időben (az i. e. 4. századtól fogva) kialakult tekintélyelvű és hagyománytisztelő írástudomány. A zsidó-római háborúban (66-70) a Jeruzsálemi Templom, a Szentély pusztulásának megrendítő élménye és a papok szolgálatának megbénítása új és jelentős lépéshez vezetett a zsidóságon belül. A papok helyébe az írástudók, a rabbik léptek, akik – a héber szó eredeti jelentése szerint – a nép tanítómesterei lettek. Egyre jelentősebb szerephez jutottak a zsinagógák is, amelyek eredetileg a babilóniai száműzetés korában jöttek létre.

A tanítók rengeteg hagyományt őriztek meg és ezeket emlékezetből adták tovább. Nagyon ügyeltek arra, hogy a szöveg és a szóhasználat ne változzék. Magát a szóbeli hagyományt Misnának nevezték, amely mintegy százhúsz tudós nézeteit tartalmazta. A tudósok ezután egybeszerkesztették a különféle akadémiák vitáit és azok magyarázatát Gemárá néven. A Misna tehát a Tóra (Mózes öt könyve) magyarázata, a Gemárá pedig a Misna értelmezése. A Misna és a Gemára együtt alkotják a Talmudot (a héber szó jelentése: tanítás). A Jeruzsálemi Talmudot az i. sz. 4. század közepén szerkesztették össze, a Babilóniai Talmudot az i. sz. 499. esztendőben. A Talmudon általában ez utóbbit értik. Terjedelme: 63 kötet, egyenként több száz oldallal.[6]

Könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hungarica Judaica sorozat – a magyarországi zsidóság története, szellemi életének emlékei és dokumentumai köréből részben tudományos, részben a szélesebb közönség számára eredeti és magyarra fordított munkák közzétételére (megjelent: Haraszti György: Magyar zsidó levéltári repertórium, Rasi: Két életrajz)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]