Theodor Adorno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Theodor Adorno
Adorno.jpg
Született
1903. szeptember 11.
Frankfurt am Main
Elhunyt
1969. augusztus 6. (65 évesen)
Foglalkozása filozófus
zeneszerző

az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Theodor Adorno témájú médiaállományokat.

Theodor Wiesengrund Adorno (Frankfurt am Main, 1903. szeptember 11.Visp (Svájc), 1969. augusztus 6.) német filozófus, zeneesztéta, a marxizmushoz közel álló frankfurti iskola képviselője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülei Oscar Alexander Wiesengrund zsidó borkereskedő és Maria Calvelli-Adorno korzikai énekesnő. Filozófiából doktorált a frankfurti egyetemen, itt ismerkedett meg Max Horkheimerrel és Walter Benjaminnal, akik fontos szellemi társak maradtak életében. A húszas években több hosszú látogatást tett Bécsbe, ahol Alban Bergnél tanult zeneszerzést, illetve két évig az Anbruch c. zenei folyóiratot szerkesztette. (Ekkoriban már a modern zene kíméletlen kritikusaként tartották számon – sokat elárul, hogy egyik cikkírói álneve a „Hektor Rottweiler” volt.) 1931-ben habilitált Bécsben egy Kierkegaard-ról írt dolgozattal, majd a frankfurti egyetemen kezdett filozófiát tanítani, egészen Hitler hatalomra kerüléséig.

A nemzetiszocializmus térhódítása miatt az iskola más tagjaival együtt a harmincas években kénytelen Amerikába menekülni. 1945 után visszatér Nyugat-Németországba. A frankfurti egyetemen tanít haláláig.

Filozófiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német emlékbélyeg Adorno születésének 100. évfordulójára

A még Amerikában Max Horkheimerrel közösen írt A felvilágosodás dialektikája c. könyvében (1947) az ész hatalmát a világ fogalmakon keresztül történő megismerésében és uralmában látja, a mítoszból való átfordulásként a racionalitásba, amelynek ára azonban az elidegenedés: az ember felett saját viszonyai is objektív uralomra tesznek szert, így a felvilágosodás mitológiába fordul vissza. Az embert a természet feletti uralma egyben alárendelt helyzetbe is szorítja, amennyiben a természet leigázására felhasznált eszközei és viszonyai önálló hatalomként lépnek fel. Később A negatív dialektikában (1966) a Hegel által felállított dialektikus elvek totalitásigényének feladását szorgalmazza. A szintézis nem szünteti meg az egyedi és az általános között feszülő ellentmondást; feladása megmenti az egyént és szubjektivitását mivel tiszteletben tartja az egyedit és azt a tényt, hogy az egyedi lényege az a vonás, melyben különbözik az általánostól.

Munkásságának másik fontos területe az esztétika, mely egyenesen következik az egyediről vallott nézeteiből. A modern művészet éppen azt a nem-azonosságban egyediben gondolkodást tükrözi, melyet a negatív dialektika sugall. A műalkotások gyakorlatilag végtelen értelmezhetőségének lehetősége bizonyítja a bennünk megtalálható nem-azonos létét: teljes megértésük pedig ellenkezőleg az általánosban a mindenki számára azonosképp értelmezhetőben rejlene. A modern művészet általános elleni törekvése egyben az ember egyediségének felismeréséhez is hozzásegíthet.

Magyarul megjelent művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zene, filozófia, társadalom : esszék. (ford. Tandori Dezső, Horváth Henrik, Barlay László ; vál., előszó Zoltai Dénes) Budapest, Gondolat, 1970.
  • Írások a magyar zenéről. (gyűjt., ford., és jegyzetekkel ell.: Breuer János) Budapest, Zeneműkiadó, 1984.
  • Filmzene. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. (Hanns Eislerrel közösen)
  • A televízió, mint ideológia. Prológus a televízióhoz. TK, 1980.
  • Wagner. Budapest, Európa, 1985. ISBN 963-07-3692-6
  • A felvilágosodás dialektikája : filozófiai töredékek. (Max Horkheimerrel közösen) Budapest, Atlantisz, 1990. ISBN 963-282-346-X
  • A művészet és a művészetek. Irodalmi és zenei tanulmányok. Helikon, 1998. ISBN 963-208-529-9

Egyéb írások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bevezetés; Szociológia és empirikus kutatás; A társadalomtudományok logikájáról; Az elmélet és az empíria viszonya a szociológiában. In: Papp Zsolt (szerk.): Tény, érték, ideológia. Budapest, Gondolat, 1976.
  • A félműveltség elmélete. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Budapest, Osiris-Láthatatlan Kollégium, 2003.
  • Esztétikai előadások. In: Magyar Filozófiai Szemle, 2009/1-2. szám.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Theodor Adorno témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]