Francesco Saverio Nitti
| Francesco Saverio Nitti | |
| Francesco Saverio Nitti | |
| Az Olasz Királyság miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1919. június 23. – 1920. június 15. |
|
| Előd | Vittorio Emanuele Orlando |
| Utód | Giovanni Giolitti |
|
|
|
| Született | Melfi 1868. július 19. |
| Elhunyt | Róma 1953. február 20. (84 évesen) |
| Párt | PRI |
|
|
|
Francesco Saverio Nitti (Melfi, Basilicata, 1868. július 19. – Róma, 1953. február 20.) olasz egyetemi professzor, publicista, politikus, miniszterelnök és belügyminiszter volt.
Élete[szerkesztés]
Francesco Saverio Nitti 1868. július 19-én született a dél-olaszországi Melfiben. A nápolyi egyetemen szerzett diplomát, majd újságírással és tanítással foglalkozott. 1898-ban a nápolyi egyetem közgazdaságtan professzora lett. Első tanulmányai alapvetően hozzájárultak az úgynevezett „déli kérdés” meghatározásához, amely az állami bevételek elosztásának szempontjait vizsgálta. Ebben például szerepelt az állami költségvetés (1862-től 1896-1897-ig), illetve kiemelten az északi-déli vonatkozás, amellyel sikerült eloszlatnia a „délolasz élősködés” mítoszát. 1904-es tanulmánya a „La ricchezza dell’Italia” az olasz magánvagyon megoszlását vizsgálta. Az 1906-ban megjelent „Le forze idrauliche d’Italia e la loro utilizzazione” címűben pedig a vízienergia fontosságát hangsúlyozta a déli területek iparosításában.[1][2][3]
Emellett írt a katolikus szocializmusról is. 1904-ben a radikális párt képviselője lett. 1911-től 1914-ig iparügyi miniszter volt a Giolitti-kormányban. 1917-től 1919-ig pedig az Orlando-kormány pénzügyminiszteri tisztségét látta el. 1919. június 23-ban kinevezték miniszterelnöknek. Ezt a megbízatást 1920. június 15-ig látta el. Egyes intézkedései, mint a dezertőrök részére adandó amnesztia terve, valamint a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal való megegyezés tervezete és baloldali hírneve miatt a jobboldal ellenségesen kezelte. Nehézségeit fokozta, hogy a problémás közrend mellett Fiume kérdésével is foglalkoznia kellett. 1920-ban visszavonult. Intelligenciája realista látásmóddal párosult. Nem táplált illúziókat a békeszerződések által kialakult európai helyzettel szemben. Ezzel kapcsolatban két írása is megjelent. 1921-ben a „L’Europa senza pace” (Békétlen Európa), valamint 1926-ban a „La decadenza dell’Europa” (Európa hanyatlása). Támogatta a magyarságot érő igazságtalanságok ellen több ízben felszólaló David Lloyd George-ot, aki az etnikai alapon való felosztás híve volt. Végül azonban az erős ellenállás miatt David Lloyd George feladta ezen álláspontját és helyette George Curzon folytatta a tárgyalásokat, amelyek a trianoni békeszerződéshez vezettek.[1][3][4]
Politikai éleslátása ellenére először nem volt eléggé szkeptikus ahhoz, hogy a fasizmus jelentőségét felfogja. 1924-ben száműzetésbe kényszerült, és külföldről segítette az antifasiszta küzdelmet. 1933-ban megjelentette a „La démocratie” (A demokrácia), 1938-ban pedig a „La désagrégation de l’Europe” (Európa szétesése) című francia nyelven írt tanulmányát. 1943-ban a Gestapo letartóztatta és deportálta. Fogsága idején „Rivelazioni” (Kinyilatkoztatások) címmel megírta emlékiratait. 1953. február 20-án hunyt el Rómában.[1][3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ^ a b c Britannica.com: Francesco Saverio Nitti (Angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
- ↑ Biografías y Vidas: Francesco Saverio Nitti (Spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
- ^ a b c Storia.camera.it: Francesco Saverio Nitti (Olasz nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
- ↑ Bela K. Kiraly, Peter Pastor, and Ivan Sanders: Total War and Peacemaking, A Case Study on Trianon (Angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
Források[szerkesztés]
- Britannica.com: Francesco Saverio Nitti(angolul)
- Biografías y Vidas: Francesco Saverio Nitti(spanyolul)
- Storia.camera.it: Francesco Saverio Nitti(olaszul)
- Bela K. Kiraly, Peter Pastor, and Ivan Sanders: Total War and Peacemaking, A Case Study on Trianon(angolul)
| Elődje: Vittorio Orlando |
|
Utódja: Giovanni Giolitti |
|
||||||||||||||||

