Stromfeld Aurél

Stromfeld Aurél
Született	Budapest, Magyarország 1878. szeptember 19.
Elhunyt	Budapest, Magyarország 1927. október 10. (49 évesen)
Nemzetisége	magyar
Szolgálati ideje	1896–1919
Csatái	Első világháború, Északi hadjárat

Stromfeld Aurél (Budapest, 1878. szeptember 19. – 1927. október 10.) vezérezredes, az Osztrák–Magyar Monarchia vezérkari tisztje, a Tanácsköztársaság idején a Magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. 1896-ban Ludovika Akadémián végzett, majd a bécsi Hadiakadémián tanult, ahol 1905-ben fejezte be tanulmányait. Iglói csapattiszti szolgálata után, 1907-ben a Ludovika oktatója lett. 1913-ban a Hadiakadémia első honvéd professzorává nevezték ki. Az első világháborúban a szerb fronton szolgált, ahol ő irányította Belgrád kiürítését, majd a keleti frontra vezényelték, majd az orosz kapituláció után az olasz frontra küldték. Itt érte az 1918-as katonai összeomlás, amely után a még egyben tartható csapatokkal tért haza.

Felvállalta a Tanácsköztársaság hadseregének vezetését. Nagy szerepe volt a cseh és román csapatok előrenyomásának megállításában. Clemenceau-jegyzék elfogadása után lemondott.

Élete

Fiatalkora

1878-ban Budapesten német eredetű értelmiségi család harmadik gyermekként született, evangélikus vallású, édesanyja Táborszky Johanna, édesapja Stromfeld János a Schlick–Nicholson gyár mérnöke. Anyai nagyapja vasúti mérnök, nagybátyja gépészmérnök, anyjának nagybátyja műépítész volt. Apja hat éves korában meghalt, ezután anyja családjával, szinte kizárólag nők között élt Újpesten, ahol az apja munkahelye által a halála után adott végkielégítésből vettek egy családi házat. Az elemi négy osztályának elvégzése után az Markó utcai főgimnáziumban folytatta a tanulást, ahová négy évet járt. Mérnökcsaládból való származása ellenére azt szerették volna ha orvosnak megy. A család pénze azonban elfogyott, így Aurél iskoláztatására sem tudtak költeni, annak ellenére, hogy jó tanulóként tandíjmentességet élvezett. Ekkor, 1892-ben döntött úgy, hogy tisztképző iskolába megy.

Azonban nem szeretett volna a Császári és Királyi Hadsereg hadapródiskolájába beiratkozni, mivel ott német nyelvű vezénylés folyt. Inkább a Honvédség számára tiszteket képző Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát választotta, ahová gimnáziumának igazgatója segítségével pályázott egy, Buttler János által alapított magánalapítványi helyre. Szülei kezdetben ellenezték döntését, ám mivel csak inasi munka volt az alternatívája, így beletörődtek abba, hogy katonának megy. Tanulmányait 1892. október 4-én kezdte meg az Akadémián az alapítvány javából teljes ellátással, ingyen ruházattal és költőpénzzel. Egy ott megismert barátja, Mátyássy Zoltán pedig lemondott javára a neki folyósított árvasági támogatásról, mivel jómódú családból származott, így Aurél családjának pénzügyi gondjai is könnyebbé váltak.

Második évfolyamosként Recskre utazott akadémistatársaival három hetes terepfelvételi gyakorlatra, ahol az utolsó napon tartott táncmulatságon megismert egy fiatal lányt, akibe szerelmes lett. A visszatérés után azonban nem tarthatták a kapcsolatot, így súlyos kétségbeesése miatt elhanyagolta tanulmányait, addigi kitűnő bizonyítványát lerontva. Tanára, Hadfy Imre százados figyelmeztetése hatására kezdett ismét szorgalmasan tanulni, ám több tantárgyból nem tudott ismét jeles eredményt elérni. Emiatt csupán negyedik lett az osztályrangsorban végzéskor, így nem az osztályelsőket megillető hadnagyként, hanem hadapród-tiszthelyettesként kezdte meg szolgálatát, felavatására 1896. augusztus 18-án került sor. A soproni 18. honvéd gyalogezredhez osztották be.

Az első világháború előtt

1897-ben hadnaggyá léptették elő, újoncokat képzett ki, az ezredirodában dolgozott és zászlóalj-segédtisztként is szolgált először Sopronban majd Munkácson. 1899-ben visszatért a Ludovika Akadémiára, a bécsi Hadiakadémiára való felvételit megelőző egyéves kurzusra. Mátyássyval közösen egy Üllői úti lakásban laktak ebben az évben. Évfolyamelsőként végezte el a képzést, így 1900 októberétől Bécsben főhadnagyként folytathatta tanulmányait. A 110 hallgató közül 10 került ki a Honvédségtől, közülük Stromfeldé voltak a legjobb tanulmányi eredmények, titkos minősítésében pedig előnyösen írnak róla. Bécsben ismerte meg leendő feleségét, Urbányi Adrienne-t, Edmund Urbányi nyugalmazott tábornok lányát. 1900 karácsonyán húga, Margit meghalt tuberkulózisban, így egyedül maradt anyját magához költöztette Bécsbe.

Adrienne-nel egyre inkább egymásra leltek, eljegyzésükre 1902-ben került sor, azonban a magas tiszti kaució miatt nem tudtak összeházasodni. 1905-ben kilencedik helyen végezte el a hadiakadémiát, vezérkari beosztást kapott, és egy évig Bécsben szolgálhatott. Anyja a bankban található pénzével szeretett volna segíteni a fiatalok helyzetén, ám még Aurél bécsi szolgálati évében a bank csődbe ment, ő pedig megzavarodott, majd hamarosan meghalt. Anyja eltemetése után kérvényt nyújtott be a házassági kaució csökkentése érdekében, ám azt elutasították. Pozsonyi tiszttársai ezen felháborodva léptek fel a döntés ellen, a hadsereg vezetése pedig tartva az országos botránytól második kérvényét elfogadta. Így 1905. április 15-én összeházasodnak, május 1-jén pedig századossá léptették elő, és egy évet csapattisztként kellett szolgálnia Iglón a 9. gyalogezred 16. századában, ahová feleségét is magával vihette.

A csapatszolgálat letelte után a kassai tiszti iskolába küldték, majd 1907-ben ismét a Ludovika Akadémiára került, ezúttal oktatóként. Itt az orosz–japán háború eredményeként levonható modern hadviselési szemléletet terjesztette és tanulmányt írt az altisztek fontos szerepéről a hadseregben. Ebben arról is ír, hogy a tiszti rendfokozatokat ne középiskolai eredménytől, hanem rátermettségtől tegyék függővé, és a szegényebbek is bekerülhessenek a tisztikarba. 1908-ban balkáni nyaralása vége után a szófiai katonai attasé helyettese kérte fel arra, hogy utazása katonai megfigyeléseit foglalja írásba. Hetekkel később, Budapesten értette meg, hogy véleményére Bosznia-Hercegovina annexiója kapcsán voltak kíváncsiak, amely súlyos feszültséget hozott a területen. A leendő katonai konfliktusra való készülés jegyében megírta a Hadseregszervezés című könyvét, amelyben az új tanulságokról értekezett, és művéből a Ludovika új tankönyve lett. Ennek köszönhetően a Magyar Honvédelmi Minisztérium a korszerű harcászati szabályzat kidolgozásánál az ő segítségét kért. 1912-ben letette törzstiszti vizsgáját és őrnaggyá léptették elő.

1913-ban a bécsi Hadiakadémia professzorává nevezték ki, elsőként a honvédségben szolgálók közül, és a taktika oktatását bízták rá, és hamar népszerű lett. Itt barátságot kötött Theodor Körner őrnaggyal, az akadémia másik népszerű professzorával, aki meghívta őt asztaltársaságába, ahol a hadsereg kötöttségeitől mentes társalgás folyt. Stromfeld tanítványai között volt Gömbös Gyula főhadnagy, leendő miniszterelnök és Károly Albert főherceg is.

Első világháború

A szarajevói merénylet után Wachtel alezredessel együtt a Balkánra küldték, hogy tanulmányozzák a második Balkán-háború helyszíneit. Július 23-án, a Monarchia teljesíthetetlen ultimátumát követően Bulgáriában ugyanaz a katonai attasé helyettes fogadta őket, mint Stromfeldet hat éve, és Bulgária katonai felkészültségéről érdeklődött, majd tolmácsolta a parancsot, hogy térjenek haza a legrövidebb úton. Ez a Szerbián keresztüli utazást jelentette volna, ám ezt ők nem merték megkockáztatni, és inkább Románián keresztül, egy nap késéssel érkeztek haza. Stromfeldet a zágrábi XIII. hadtest törzséhez vezényelték, ahol a logisztika megszervezését bízták rá. Ebben a feladatkörben remekül helytállt, és az ellátás sosem akadozott a rossz szerbiai útviszonyok ellenére sem. Hatalmas veszteségek árán sikerült elfoglalni Valjevo közlekedési csomópontját, és Belgrádot, ám a szélesre nyúlt arcvonalat a szerb ellentámadás a Száva mögé kényszerítette vissza, és Stromfeldre várt a feladat, hogy kiürítse a szerb fővárost. Ezt sikerült elérnie, és a rendezett visszavonulás mellett sok hadianyagot is megmentett, így visszavonulási szakértőnek kezdték tekinteni a hadsereg vezetésében. Az 1916-os Bruszilov-offenzíva során szintén a lassú visszavonulást alkalmazva őrizte meg csapatai harcképességét, a felmorzsolódást jelentő ellenállás helyett.

Ezután hadtestét átirányították a keleti frontra, ám annak törzse a vasúti szállítás során lemaradt, így két hétig egyedül irányította a hadtestet, amely az ezután indult offenzívában jelentős eredményeket ért el. Az egység vezetését Hadfy Imre vette át, aki őt kérte vezérkari főnökéül. A kinevezéssel együtt alezredessé is előléptették. A hadtest Dnyeszteren történő átkelését ő vezette, ám a többi egység elakadása miatt vissza kellett vonulni a folyó mögé. Stromfeld ennek ellenére meg tudott tartani egy hídfőállást a folyó túloldalán, és itt kezdetét vetette az uscieckói csata. Hónapok múlva azonban kiderült, hogy a továbbiakban a front ezen szakaszán nem kerülhet sor előrenyomulásra, így kérvényezi a visszavonulást, ám a főhadiszállás megtagadja tőle ezt a siker látszatának fenntartása érdekében. A háború idején feleségét nem hozatta tiszttársaihoz hasonlóan időnként a főhadiszállásra, és szabadságot is csak akkor vett ki, ha a fronton nyugalom állt be.

Emlékezete

Emlékét őrzi egy utca Budapest XII. kerületében, Debrecenben Szentendrén, Dunakeszin valamint Dunaújvárosban, egy lakótelep Szombathelyen, Veszprémben, egy szakközépiskola Salgótarjánban és egy általános iskola XX. kerületben.

Források

• Panoráma: 125 éve született Stromfeld Aurél… – web.archive.org-gal archivált lap
• Stromfeld Aurél. In Magyar életrajzi lexikon: 1000-1990. Szerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Arcanum. Online hozzáférés
• Földes Péter: Így élt Stromfeld Aurél, Móra Könyvkiadó, 1979, ISBN 963-11-1812-6