Tahiti

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tahiti
Districts de Tahiti.png
Tahiti kerületei
Közigazgatás
Ország  Franciaország
Tengerentúli terület  Francia Polinézia
Legnagyobb település Papeete
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Népsűrűség 121 fő/km²
Papeete népessége ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Fekvése Csendes-óceán
Terület 1045 km²
Legmagasabb pont 2241 (Orohena-hegy)
Elhelyezkedése
Karta FP Societe isl.PNG
Tahiti (Francia Polinézia)
Tahiti
Tahiti
Pozíció Francia Polinézia térképén
d. sz. 17° 40′, ny. h. 149° 25′Koordináták: d. sz. 17° 40′, ny. h. 149° 25′
A Wikimédia Commons tartalmaz Tahiti témájú kategóriát.
Papeete városa
Egy jellegzetes fekete homokos strand - Tautira
James Cook rajza a bennszülöttekről

Tahiti, eredeti nevén Otaheite, Francia Polinézia legnagyobb szigete a Csendes-óceánban. Területe: 1045 km², legmagasabb pontja 2241 m (Mount Orohena). A főváros, Papeete az északnyugati parton fekszik.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tahiti szigete a hírét a világban csodás természeti szépségeinek, barátságos népének köszönheti. A szigeten található Francia Polinézia fővárosa, Papeete is.

Tahiti nagyjából nyolcszög alakú, két kör alakú szigetrészből áll: Tahiti Nuiból (Nagy Tahitiből) és a Tahiti Itiből (Kis Tahitiből). A két részt a Taravao-fennsík földnyelve köti össze. Éghajlata trópusi, mégis elkerülik a trópusi betegségek, a tífusz, malária ismeretlenek a szigeten. Mérges kígyók sincsenek.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tahiti lakossága kb. 178 000 fő.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tahiti legfontosabb exportárui a kókuszolaj, vanília, narancs, citrom, kauri (k.csiga) és tahiti-gyöngy. A legnagyobb kereskedelmi földtulajdonos egy angol kereskedőcég. Ma Tahitin áll fenn a legmagasabb életszínvonal a Csendes-óceáni államok között. A turizmus nagyon fontos kereskedelmi faktor. Itt található Francia Polinézia nemzetközi repülőtere, Faa'a. Franciaországnak ez a tengerentúli tulajdon évente 1 milliárd euróba kerül.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigetet spanyol hajósok pillantották meg először az európaiak közül 1606-ban. Az első európai, aki kikötött, Samuel Wallis angol kapitány volt 1767-ben, aki a szigeteket Anglia számára követelte. Wallis nem hagyott hátra sem telepeseket, sem helyőrséget, így Bougainville francia kutató egy év múlva Franciaország részére birtokba vette a szigetet. Ő Új-Cythera szigetnek nevezte el, a görögországi Cythera (Kíthira) szigetéről, amely felett Aphrodité kiemelkedett a tenger habjaiból. A következő európai már a római szerelem istennőjét, Venust kereste Tahitin: Cook kapitány érkezett hamarosan a szigetre, hogy megfigyelje a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Cook Tahitit a Szerelem Szigetének nevezte el, melyet a franciák Édes Földnek fordítottak. 1797-ben 18 metodista pap érkezett Londonból, akik zord és türelmetlen módon befolyásolták a helyi királyokat, a Pōmare-dinasztia tagjait. A metodisták elég hosszú idő alatt tudták csak megtéríteni a lakosság háromnegyed részét. Közben a franciák katolikus misszionáriusokat küldtek Tahitira. Az újonnan katolikus és protestáns bennszülöttek között háború tört ki. Kétéves háború után a franciáké lett Tahiti, és az őt környező szigetek. 1880-ban az utolsó független király, V. Pōmare Teri'i Taria Te-ra-tane átadta országát a franciáknak.

Maraé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Maraé volt a neve a szigeti őslakosok templomának, a legépebben megmaradt maraé a fővárostól alig 20 km-re levő Arahurahu-templom. Lényegében a maraé egy négyzet alakú, hatalmas, fekete lávafallal körülvett térség, amelynek közepén lépcsőzetesen emelkedik ki az oltár. A fekete falak komorságát csak a korallból és vörös lávakőből készült gyér díszítések enyhítették. Minden maraét az isteneknek szenteltek, akiknek nagyobb ünnepek alkalmából emberáldozatot is bemutattak. A tahiti őslakók politeisztikus vallásának élén Ta'aroa főisten állt, akinek a világ teremtését tulajdonították. Az első európaiakat meglepte a polinéz hitvilág fejlettsége, amely összetettségében hasonlatos volt a görög mitológiához.

Tamará[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paul Gauguin: Tahiti nők című festménye

Így hívják a szigeten az ünnepélyes lakomát. Ma már elsősorban idegenforgalmi látványosság, melynek elkészítése hosszú és bonyolult mesterség. Földbe vájt tűzhely, umu kell hozzá, ezt megtöltik vastag fahasábokkal, ezek felé pedig köveket raknak. A hasábok lassan égnek el, néha fél nap is beletelik, mire elhamvadnak. A most már vörösen izzó kövek beleolvadnak a hamuba, és ezt a vastag hamu- és kőréteget befedik banán- és hibiszkuszlevéllel. Ezen a levél-tűzhelyen sülnek az ünnepi malacok és a körítés, amely édesburgonyából, kenyérfa gyümölcséből, vadbanánból áll. A sülthöz és a körítéshez fehér mártást szolgálnak fel, melynek fő alkotórésze a kókusztej. Amikor kész a tamará, ünnepélyesen meghívják a jelenlevőket lakomára. Ezt tánc követi.

Híres személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Cook, James: Utazások a világ körül - Első utazás, Budapest, Gondolat, 1962
  • Balázs Dénes: Ausztrália, Új-Zéland, Óceánia, Budapest, Panoráma, 1981
  • Rockenbauer Zoltán: Ta’aroa – Tahiti mitológia - A primitív népek lírai költészete, Budapest, 1994, Századvég; 2002, Osiris. 300 o. ISBN 963-389-241-4
  • Passuth László: Édenkert az óceánban, Budapest, Athenaeum, 1959

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tahiti témájú médiaállományokat.