Hibiszkusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Hibiszkusz
Hibiscus insularis
Hibiscus insularis
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosids
Csoport: Eurosids II
Rend: Mályvavirágúak (Malvales)
Család: Mályvafélék (Malvaceae)
Alcsalád: Mályvaformák (Malvoideae)
Nemzetség: Hibiscus
L., 1753
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Hibiszkusz témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hibiszkusz témájú kategóriát.

A hibiszkusz vagy mályvacserje (Hibiscus) a kétszikűek (Magnoliopsida) közé tartozó mályvafélék (Malvaceae) egyik legváltozatosabb nemzetsége mintegy 200-300 fajjal, melyek közül feltűnő virágai miatt többet szerte a világon dísznövényként termesztenek.

Elterjedése, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ázsiából származó növényt Jean Robin hozta Európába, ő ültette el először a párizsi királyi füvészkertbe.

Egyes fajai tipikus özönnövények, másokat az ember telepített meg szerte a világon. A fajok többsége a trópusokon, szubtrópusokon és a meleg mérsékelt éghajlatú területeken él, közöttük akadnak egyévesek és évelők, fás- és lágyszárúak, lombhullatók és örökzöldek is.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Levele nagy, többnyire karéjos, virága magánosan vagy csoportosan áll, termése ötrekeszű tok.

Életmódja, termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajok többsége fényigényes. A legtöbb dísznövénynek termesztett faj nem viseli el a fagyokat, ezért Magyarországon csak dézsában tartható – a legismertebb kivétel a törökrózsa (kerti mályvacserje) (H. syriacus). A Kárpát-medencében csak kevés faj honos, de ezek közül a varjúmák (dinnyefű) (H. trionum) a vetések és a kapás kultúrák egyik legveszélyesebb és legelterjedtebb gyomnövénye.

A kerti fajokat könnyen szaporíthatjuk magról, mivel a szabadban a rovarok könnyen beporozzák. Ha a magokat begyűjtöttük, száraz helyen pihentessük, majd tavasszal, március elején lehet elvetni. A magoncok nevelése nem nehéz feladat, de odafigyelést igényel. Célszerű a vetést már úgy végezni, hogy kis cserepekbe vetünk 2-4 szem magot majd miután kikeltek, a gyengébb magoncot eltávolítani. A második évben már ki lehet ültetni a szabadba.

A szobai fajták sokkal igényesebbek. Ezeknél nem olyan egyszerű a szaporítás, mivel ezek nemesítési folyamatokkal jöttek létre, a szaporodási képességük jelentősen csökkent. Nehezen porozódnak be és a magok is nehezen érnek be. Ha mégis sikerül magot szerezni, akkor az eljárás ugyanaz, mint a kerti fajtánál, annyi különbséggel, hogy ezek a magoncok érzékenyek a hidegre és a huzatra.

Az esetek többségében szaporítását hajtásdugványozással oldják meg. Ez nehéz lehet, mert a levágott hajtásrész nem mindig képes meggyökeresedni. Próbálkozhatunk homokban, tőzegben, vízben való gyökereztetéssel, de a szakkönyvek ajánlják a segítő hormonok alkalmazását is. Vetőmagboltokban általában kapható gyökereztetőszer por formájában. Alkalmazása nem kötelező, de javasolt, ha biztos eredményt szeretnénk elérni. A legfontosabb, hogy fiatal, még nem fásodott hajtásrészt válasszunk le, amely teljesen egészséges. Az alsó levelet vagy leveleket távolítsuk el, és ültessük a hajtást nedves tőzegbe vagy homokba. Fontos a laza szerkezetű talaj, mert ebben könnyebben megindul a gyökérképződés.

Az elültetett növénykéket takarjuk le fóliával, és tegyük félárnyékos helyre. A nedvességet folyamatosan ellenőrizzük, mert ha a tőzeg kiszárad, nehezen nyeri vissza a laza szerkezetét. Ha sikeresen begyökeresedett, akkor figyelni kell a kártevőkre is. A pajzstetű és a levéltetű szívesen él rajta. Tavasszal csalánlével végezhetünk lemosó permetezést, amit követhet a vegyszeres kezelés. Ha kinőtte cserepét, akkor ültessük át komposztból és általános virágföldből álló földkeverékbe. Formáját metszéssel alakíthatjuk, de ez nem egyszerű feladat. [1]

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aromás illóolaj-tartalma miatt több, gyakori fajának virágját gyümölcsteákba bekeverik. Több faja ismert gyógynövény: a soknevű kínai hibiszkusz virága például köptető, köhögéscsillapító hatású. A torokgyulladást is gyakran csillapítják vele.

Fájából Kelet-Ázsiában díszeket faragnak. A kenaf Indiában és Afrikában is termesztett ipari növény.

Hibiszkusz a kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hibiszkusz Kínában egyaránt jelképezi a hírnevet (rong) és a gazdagságot (fu). A versekben a szép lányokat asszonyokat előszeretettel hasonlítják hibiszkuszhoz: az igazán szép, vonzó nőket gyakran nevezik „hibiszkusz-arcúaknak”. A „vízi hibiszkusz” a fürdőző leányok szimbóluma, a bordélyházakat pedig esetenként „hibiszkusz-függönyként” emlegetik.

Ismertebb fajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2000-es évek elején a nemzetség nagy revíziójának eredményeként több ismert fajt, mint például a gombót ('bámia', korábban Hibiscus esculentus) az Abelmoschus nemzetségbe soroltak át.

Fajlista[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás:[5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (Forrás: az egyik szerkesztő saját tapasztalata)
  2. A(z) „Hibiscus palustris L.” adatlapja a The Plant List adatbázisában. The Plant List, Version 1.1. Royal Botanic Gardens, Kew és Missouri Botanical Garden, 2013. szeptember. (Hozzáférés: 2014. szeptember 14.)
  3. Priszter Szaniszló. Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda Kiadó, 394. oldal ISBN 963 9121 22 3 (1999)
  4. A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2014. szeptember 14.)
  5. Hibiscus. The Plant List. (Hozzáférés: 2014. szeptember 13.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]