István nádor

István nádor, 1847.
(Josef Bekel akvarellje)

Az ifjú István főherceg
Josef Kriehuber litográfiája, 1843.

István nádor és ikertestvére, Hermina főhercegnő

Habsburg–Lotaringiai István Ferenc Viktor főherceg (Erzherzog Stefan Franz Viktor von Österreich) (Buda, 1817. szeptember 14. – Menton, 1867. február 19.) osztrák főherceg, magyar királyi herceg, István nádor néven 1847-től 1848-ig Magyarország nádora.

Élete

Származása, ifjúkora

István nádor édesapja József nádor, azaz József Antal János osztrák főherceg (1776–1847) volt, aki 1796-tól haláláig a Magyar Királyság nádori méltóságát viselte.

Édesanyja Hermina anhalti hercegnő (Hermine von Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym), József nádor második felesége.

Házasságukból két gyermek született:

• Hermina Amália Mária főhercegnő (1817–1842), aki egy prágai apácakolostor főapátnője lett.
• István Ferenc Viktor főherceg (1817–1867), aki István nádor néven 1847-től 1848. szeptember 24-éig Magyarország utolsó nádora lett.

István nádor fiatalabb féltestvérei apjának harmadik, Mária Dorottya württembergi hercegnővel (1797–1855) kötött házasságából:

• Erzsébet főhercegnő (*/† 1820, egy hónapig élt).
• Sándor Lipót Ferdinánd főherceg (1825–1837, 12 évesen meghalt).
• Erzsébet Franciska Mária főhercegnő (1831–1903), akinek első férje Habsburg–Estei Ferdinánd Károly Viktor főherceg (1821–1849), második férje Habsburg–Tescheni Károly Ferdinánd főherceg lett.
• József Károly Lajos főherceg (1833–1905), császári-királyi lovassági tábornok, 1869-től a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka.
• Mária Henrietta főhercegnő (1836–1902), belga királyné, II. Lipót belga király felesége.

Apja ötvenegy éven keresztül állt a nádori hivatal élén, és mindvégig a birodalmi politika szellemében irányította az ország ügyeit, de ezt nem erőszakkal, hanem okos megegyezések keresésével tette. Mindvégig tisztelettel és megbecsüléssel viseltetett a magyar nemzet iránt, és fiát is ebben a szellemben nevelte. István 1847 januárjától Magyarország királyi helytartója, majd e tisztségből eredően 1847 októberétől Pest vármegye örökös főispánja is lett.

Politikai szerepe

Népszerűségének köszönhetően, apja halála (1847. január 13.) után a magyar országgyűlés 1847. november 12-én nádorrá választotta. Így 1848. március 15-én ő nyújtotta át a magyar országgyűlés feliratát a királynak. Mint királyi helytartó, március 17-én ő bízta meg gróf Batthyány Lajost az első felelős magyar kormány megalakításával.

1848. szeptember 15-én az országgyűlés Batthyány Lajos javaslatára felkérte a Jellasics horvát bánnal szembenálló magyar hadsereg vezetésére. Kineveztetésével Batthyány a magyar hadsereg dinasztikus érzelmű tisztjeinek lojalitását kívánta biztosítani.

István nádor szeptember 22-én titokban Bécsbe távozott. Távozását a magyar vezetés szökésnek vélte, de mint utóbb nyilvánosságra került, V. Ferdinánd király legfelsőbb kézirattal (Handbillet) azonnali hatállyal Bécsbe rendelte. Az udvar – elsősorban a nagy befolyással bíró Zsófia főhercegnő és Windisch-Grätz tábornagy – őt tette felelőssé Magyarország „nyílt lázadása” miatt. Szeptember 25-én lemondatták nádori hivataláról, és édesanyja birtokára, Schaumburgba (Nassau) száműzték.

Visszavonulása

Élete további részében közéleti szereplést nem vállalt, emberbaráti tevékenységet folytatott, kórházakat, iskolákat támogatott. Ásványgyűjteményét tudományos körökben is számon tartották. Viszonya Ferenc József császárral 1858-ban rendeződött ugyan, de száműzetésének egész ideje alatt csak császári engedéllyel látogathatott el Ausztriába. Szülőhazájába, Magyarországra haláláig nem térhetett vissza. Súlyos tüdőbetegségben hunyt el, de esetleges öngyilkosságáról, meggyilkoltatásáról is keletkezett legenda. Holttestét visszaszállították Budára és a Budavári Királyi Palota Nádori Kriptájában helyezték el, édesapja közelében. A kriptát a 1970-es években kifosztották, megrongálták, ma helyreállítva látogatható.

Utóélete

Az 1977-ben, holttestének exhumálásakor az igazságügyi orvosszakértői jegyzőkönyv megállapította, hogy a vizsgálat eredményei „olyan lövési sérülésre utalnak, amely a testet elölről, a viselt mellényen át 100-120 cm-nél távolabbról érte.”

Felhasznált források

• Révai nagy lexikona
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 783. o. Online hozzáférés
• Szőts István: Az utolsó levél – István nádor „megöletése”, (História, 1980/7. szám)