IV. Ferenc modenai herceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferenc József Károly főherceg

Habsburg–Estei Ferenc József Károly Ambrus Szaniszló főherceg (Erzherzog Franz Joseph Karl Ambrosius Stanislaus von Österreich–Este (Milánó, 1779. október 6.Modena, 1846. január 21.) osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház Estei ágának tagja, Mária Terézia császárné unokája, 1814–től IV. Ferenc néven Modena és Reggio uralkodó hercege, 1829-től Massa és Carrara uralkodó hercege (Neve és címzése olaszul: Francesco IV, Duca di Modena, Reggio e Mirandola, duca di Massa e principe di Carrara).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, testvérei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Armoiries Autriche-Este 1814.svg

Ferenc József Károly főherceg 1779-ben született Milánóban, Lombardia tartomány fővárosában. Édesapja Ferdinánd Károly Antal osztrák főherceg (1754–1806) volt, I. (Lotaringiai) Ferenc német-római császár és Mária Terézia császárné fia, Lombardia főkormányzója, II. József császár öccse.

Édesanyja Estei Mária Beatrix modenai hercegnő (Principessa Maria Beatrice Ricciarda d'Este, duchessa di Modena, 1750–1829) volt, III. Herkules Regináld (Ercole III. Rinaldo d’Este) hercegnek, Modena és Reggio Hercegség trónörökösének, 1780-tól III. Herkules néven Modena utolsó Este-házi uralkodó hercegének és a Cybo–Malaspina családból származó Mária Terézia hercegnőnek (1725–1790), 1731 óta Massa és Carrara Hercegség uralkodó hercegnőjének egyetlen élő leánya, az Este-ház utolsó tagja, és a Este hercegi birtokok örököse.

A szülők 1771-ben kötött házasságukkal megalapították a Habsburg–Lotaringiai-ház Este–Modenai mellékágát Haus von Österreich-Este). 10 gyermekük született, heten érték meg a felnőtt kort. Ferenc József Károly volt a negyedik, a fiúk közt a legidősebb.

Hosszú útja a hercegi trónig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia forradalom során Napóleon Bonaparte tábornok csapatai 1796-ban bevonultak Milánóba, letették Estei III. Herkules herceget, Ferenc főherceg nagyapját. A modenai és a reggio-i hercegségeket a franciák által kreált Ciszpadániai Köztársasághoz csatolták, amelyet a következő évben a Ciszalpin Köztársaságba olvasztottak. A hercegi család Ausztriába menekült. Ferenc főherceg szülei egy ideig Triesztben és Brünnben éltek, majd anyja, Mária Beatrix a kisebb gyermekekkel Bécsújhelyre, Ferdinánd Károly főherceg pedig idősebb fiaival, köztük Ferenc főherceggel Bécsbe, a Belvedere kastélyba költözött. Ferenc főherceg az osztrák birodalmi haderőben táborszernagyi rangot viselt. Nagykorúvá válva az Aranygyapjas rend lovagjává fogadták.

1801-ban lunéville-i békeszerződés a hercegi családnak a németországi Breisgau és Ortenau hercegségeket adta kárpótlásul elveszített birtokaikért. 1803-ban elhunyt Ferenc főherceg nagyapja, III. Herkules modenai herceg, az Este-család utolsó férfitagja. Modena és Reggio Hercegségét – a száli törvény értelmében – leányának férje, Ferdinánd Károly főherceg, Ferenc főherceg apja örökölte. A két hercegség azonban francia megszállás alatt állt, és Ferdinánd Károly főherceg azonban 1806-ban meghalt anélkül, hogy örökségét elfoglalhatta volna. Ugyanebben az évben Ferenc főherceg anyjának, Mária Beatrix hercegnőnek saját anyai örökségét, Massa és Carrara Hercegségeket névlegesen is a Francia Császársághoz csatolták, Lucca és Piombino Hercegség néven, ennek kormányzója Napóleon császár nővére, Élisa Bonaparte lett.

1814-ben, a Napóleon bukása után összeülő bécsi kongresszus döntése értelmében Mária Beatrix hercegnő visszakapta az anyai örökségét képező két hercegséget. Az apai örökséget, Modena és Reggio Hercegségeket Mária Beatrix legidősebb fia, Ferenc főherceg vehette birtokba. 1815-ben IV. Ferenc néven elfoglalta a modenai hercegi trónt.

IV. Ferenc, Modena és Reggio hercege

Az abszolút hatalmú zsarnok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trónra lépésekor IV. Ferenc herceg 35 éves volt. 17 éves kora élt száműzetésben. Engesztelhetetlenül meggyűlölte a forradalmi mozgalmakat. Nem tűrt meg semmiféle demokratikus politikai mozgást. Minden ilyesmit összeesküvésnek, békebontásra és lázadásra való felbujtásnak tartott. Kemény kézzel fojtott el minden liberális törekvést. A jezsuiták, akiknek Ferenc korlátlan hatalmat és szabad kezet adott, elsősorban az ifjúság nevelésében és oktatásában, feltétel nélkül támogatták az uralkodó zsarnoki hatalomra törését. A jezsuiták úgy tekintették, hogy az uralkodó abszolút hatalmának eszméje azonos Isten és az egyedül üdvözítő Egyház eszméjével. Ferenc herceg, az egyház támogatásával már trónra lépésétől kezdve könyörtelenül üldözte a karbonári mozgalmat. 1820-ban a rubierai (Reggio Emilia) állami bíróság 47 embert vádolt meg a karbonári mozgalomban való részvétellel, valamennyiüket halálra ítélték.

1829-ben elhunyt az édesanyja, Mária Beatrix hercegnő. IV. Ferdinánd ekkor saját koronája alatt egyesítette anyja birtokait, Massa és Carrara Hercegségeit, és bekebelezte őket Modena és Reggio Hercegségébe.

Franciaországban az 1830. júliusi forradalom során elűzték a Bourbon-házi X. Károly királyt, a legitim uralkodót. Az események rémülettel töltötték el IV. Ferencet. Nem ismerte el törvényesnek az új francia „polgárkirályt”, Orléans-i Lajos Fülöpöt, sem a létrejött alkotmányos monarchiát. Támogatta Don Carlos spanyol infánsnak (Carlos Maria Isidro de Borbón) trónigényét a spanyol királyi trón iránt, és udvarában menedéket adott I. Mihály portugál királynak (1802–1866), akit 1834-ben elűztek országából, és halálig trónkövetelőként élt, Dom Miguel néven.

1831-ben egy Ciro Menotti nevű modenai polgárt az államrend erőszakos megdöntésére irányuló összeesküvés kísérletével vádoltak meg. Halálra ítélték és felakasztották. Történetét egy garibaldista katonatiszt, Taddeo Gaddi megírta és 1880-ban könyvben is kiadta, Ciro Menotti e i suoi compagni címmel. A herceg rendőrsége több készülő felkelést hiúsított meg, a résztvevőket bebörtönözték. Egy alkalommal a több városban egyidejűleg kirobbant elégedetlenség miatt Ferencnek Bécsből kellett segítséget kérnie. Miután a kormányerők úrrá lettek a helyzeten, a herceg hazatért, és minden elfogott gyanúsítottat halálra vagy gályarabságra ítélt. Az állam sajtója nyíltan szidalmazta a külföldi kormányok liberalizmusát. A brit kormány helyreigazítási kérelmét Ferenc visszautasította, emiatt Nagy-Britannia megszakította országával a diplomáciai kapcsolatokat.

IV. Ferenc 1846. január 21-én hunyt el Modenában. Trónját fia örökölte, V. Ferenc néven.

Savoyai Mária Beatrix szárd királyi hercegnő

Házassága, utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Ferenc modenai herceg 1812. június 20-án feleségül vette Savoyai Mária Beatrix szárd királyi hercegnőt (1792–1840), I. Viktor Emánuel szárd–piemonti király leányát. Az esküvőt a cagliari székesegyházban tartották. Négy gyermekük született, címük szerint Habsburg–Estei főhercegek és főhercegnők). Leányai királyi hercegekhez mentek férjhez, akik a későbbi forradalmi események nyomán trónkövetelőkké váltak.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iroadalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978, ISBN 9632807146
  • A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy) 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003, ISBN 9639193879
  • Thea Leitner: Habsburgs vergessene Kinder (A Habsburgok elfeledett gyermekei), Piper, 1996, ISBN 3492218652
  • Hugh Montgomery-Massingberd (kiadó): Burke's Royal Families of the World, 1. kötet: Európa & Latin-Amerika, Burke's Peerage Ltd, London, 1977.
  • Reifenscheid, Richard: Die Habsburger in Lebensbildern, Wien 1982