Fülöp orléans-i herceg (1674–1723)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(II.) Fülöp orléans-i herceg
Philippe d'Orleans, regent, et Marie Madeleine de la Vieuville, Comtesse de Parabere (Jean-Baptiste Santerre).jpg
Orléans-i (II.) Fülöp királyi herceg,
(Jean-Baptiste Santerre festménye)

Titulusai Fils de France, Duc d’Orléans
Orléans hercege
II. Fülöp, Orléans hercege
(Philippe II duc l’Orléans)
Uralkodási ideje
1701. június 9. – 1723. december 2.
Elődje I. Fülöp orléans-i herceg
Utódja IV. Lajos orléans-i herceg
Franciaország régense
Philippe d’Orléans, Régent de France
Uralkodási ideje
1715. szeptember 15. – 1723. február 15.
Elődje (XIV. Lajos király uralkodása)
Utódja (XV. Lajos király uralkodása)
Életrajzi adatok
Uralkodóház BourbonOrléans-i ház
Teljes neve Philippe de France
Született
1674. augusztus 2.
Saint-Cloud Royal Standard of the King of France.svg
Elhunyt
1723. december 2. (49 évesen)
Versailles Royal Standard of the King of France.svg
Nyughelye Saint-Denis-székesegyház, Párizs Franciaország
Házastársa 1692–1723: Françoise Marie de Bourbon, Blois kisasszonya
Gyermekei Lajos
Lujza Erzsébet
Édesapja (I.) Fülöp orléans-i herceg
Édesanyja Erzsébet Sarolta pfalzi hg.nő (Liselotte von der Pfalz)
Signature of Philippe d'Orléans (1708), Duke of Orléans future Regent of France.jpg
(II.) Orléans-i Fülöp aláírása
Signature of Philippe d'Orléans (1708), Duke of Orléans future Regent of France.jpg
(II.) Fülöp orléans-i herceg aláírása

Fülöp francia királyi herceg, Orléans hercege (Philippe de France, duc d’Orléans) röviden Orléans-i Fülöp (Philippe d’Orléans) (Saint-Cloud, 1674. augusztus 2.Versailles, 1723. december 2.), a Bourbon-ház Orléans-i ágából származó francia királyi herceg, (I.) Fülöp orléans-i herceg fia, XIV. Lajos király unokaöccse, születésétől fogva Chartres címzetes hercege, Valois, Nemours és Montpensier hercege, Joinville fejedelme, Beaujolais grófja, Franciaország pair-je. Apjának elhunytától, 1701-től II. Fülöp néven Orléans hercege, (duc d’Orléans). 1715–1723 között kiskorú kis-unokaöccse, XV. Lajos király mellett Franciaország régense. Apja, I. Fülöp herceg megalapította a Bourbon-ház orléans-i ágát. Egyenes ági leszármazottai között találhatók például Égalité Fülöp, Lajos Fülöp király és az orléans-i ágból származó francia trónkövetelők sora. Személyét történelmi, irodalmi munkák gyakran csak a Régensként (le Régent) említik, az 1715–1723 közötti régens-kormányzati időszak neve la Régence.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason duche fr Orleans (moderne).svg

Fülöp herceg a Saint-Cloud hercegi kastélyban született 1674-ben. Édesapja (I.) Fülöp orléans-i herceg (1640–1701) volt, a Monsieur, XIV. Lajos király (1638–1715) öccse, XIII. Lajos francia király (1601–1643) és Ausztriai Anna spanyol infánsnő (1601–1666) második fia, IV. Henrik király unokája. Édesanyja a Wittelsbach-házból való Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnő (Liselotte von der Pfalz, 1652–1722) volt, I. Károly pfalzi választófejedelem (1617–1680) és Sarolta hessen-kasseli tartománygrófnő (1627–1686) leánya, Orléans-i (I.) Fülöp második felesége.[1] Szülei házasságából három testvér született:

Fülöp féltestvérei apjának első házasságából, amelyet korán elhunyt unokanővérével, Henrietta Anna angol királyi hercegnővel (1644–1670), a kivégzett I. Károly angol király leányával, IV. Henrik király egy másik unokájával kötött:

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Idősebb fiútestvéreinek korai halála miatt Fülöp herceg vált az orléans-i hercegi korona várományosává, majd örökösévé.[2] A fegyelmezetlen és csapongó kamasz tanítása először kudarcokat eredményezett. Később maga a király gondoskodott nevelőről. A herceg tanítását 1683-tól a szabados szellemű Guillaume Dubois abbé (1656–1723), a későbbi államférfi irányította.[3] Fülöp anyja, Erzsébet Sarolta hiába kifogásolta Dubois úgymond „züllött” világnézetét,[1] XIV. Lajos ragaszkodott személyéhez. Magát az oktatást a kor kiviváló pedagógusa, Nicholas-François Parisot de Saint-Laurent végezte (1687-ig). Tanítóinak keze alatt Fülöp becsvágyó, érdeklődő és szorgalmas tanulóvá érett. Diplomáciai, katonai és hadvezetési ismereteket szerzett. Zeneszerzésre Marc-Antoine Charpentier oktatta.

XIV. Lajos fogadja a genovai dózse hódolatát, 1685. május 15-én. A király kíséretében I. Fülöp, Orléans hercege és fia, Chartres hercege. (Claude Guy Hallé festménye)

1685. május 15-én Chartres 10 éves hercege először jelent meg, apja kíséretében hivatalos eseményen, Francesco Maria Lercari Imperiale genovai dózse fogadásán a versailles-i kastélyban. 1686. június 2-án a Szentlélek-rend lovagjává avatták, jövendő sógorával, Louis-Auguste de Bourbonnal, Maine hercegével és unokafivéreivel, Louis III de Bourbonnal, Condé hercegével és François Louis de Bourbon-nal, Conti hercegével együtt.

A pfalzi örökösödési háború során Chartres ifjú hercege kitüntette magát Mons 1691-es ostrománál, az 1692-es steinkerque-i (steenkerkei) csatában, az 1693-as neerwindeni csatában és a Namur erődjének birtoklásáért 1692–1695 között folyó harcokban. A pfalzi háború utáni békés években Fülöp herceg természettudományos tanulmányoknak szentelte magát.

Házassága, családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Françoise-Marie de Bourbon, Blois kisasszonya, XIV. Lajos és Montespan márkiné törvényesített leánya, Chartres majd Orléans hercegnéje

Amikor XIV. Lajosnak fia, majd 1682-ben fiúunokája (Lajos, Burgundia hercege) is született, az orléans-i ág trónöröklési esélyei elhalványultak, ezért Chartres hercege számára egy előnyös házasságot kerestek. XIV. Lajos már 1688-ban közölte öccsével, Orléans-i Fülöppel azon királyi óhaját, hogy Françoise Marie de Bourbont (1677–1749), Blois kisasszonyát, XIV. Lajos házasságon kívüli leányát[4] – akit a király kegyencnője, Françoise Athénaïs de Rochechouart de Mortemart, Montespan márkiné (1640–1707) szült, és akit a király 1673-ban törvényesített –, öccsének egyetlen fiához, az ifjabb Fülöphöz, Chartres hercegéhez kívánja feleségül adni. XIV. Lajos szavai szerint igen megtisztelő az ifjú herceg számára, ha nagybátyja, a király a saját leányának kezét ajánlja fel neki.

A házasságot Fülöp herceg mindkét szülője ellenezte. Apja, a Monsieur, pontosan érzékelte királyi bátyjának alig leplezett szándékát, a Bourbon-ház másodszülötti, orléans-i ágának eltávolítását a trónöröklés bármiféle lehetőségétől. Az Orléans-i ház törvényes sarjának hozzákényszerítése az elsőszülötti (azaz a királyi) ág „balkézről való”, alacsonyabb presztízsű tagjához pontosan ezt jelentette. Fülöp anyja, Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnő is minden lehetséges módon tiltakozott királyi vérből való hercegi fiának és a – szavai szerint – „kettős házasságtörésből származó fattyúnak” összeboronálása ellen.[5] „Ha vérem hullatásával megakadályozhattam volna fiam házasságát, megtettem volna, de mióta a dolog elvégeztetett, már csak a megbékélést óhajtottam” – írta emlékirataiban.[6]

XIV. Lajos szívósan ösztökélte a házasságot. Dubois bíboros is erre biztatta Chartres hercegét,[7] aki végül engedett a királyi akaratnak. 1692. február 18-án a versailles-i kastélyban megtartották az esküvőt. Az Orléans-i ház méltóságán esett sérelmet a király hatalmas összegű hozománnyal orvosolta: 2 millió livre-t adott készpénzben, mesés évjáradékokat biztosított (leányának, Françoise Marie-nak 150 000 livre-t, vejének, Fülöp hercegnek 200 000 livre-t), továbbá nagy mennyiségű drágakövet és értékes ékszert adott nászajándékba.[8] Vőlegény és menyasszony vér szerint egymás első unokatestvérei voltak, de egyikük királyi házasságból, másikuk házasságtörő kapcsolatból született. A boldogtalan, de gazdagon bearanyozott házasságból nyolc gyermek született, hét leány és egyetlen fiú:[9]

  • Egy leánygyermek, Valois kisasszonya (1693–1694), csecsemőkorában meghalt.
  • Mária Lujza Erzsébet (1695–1719), aki 1710-ben Károlyhoz, Berry hercegéhez (1686–1714), XIV. Lajos harmadik unokájához ment feleségül.
  • Lujza Adelheid (1698–1743 (1698–1743), Orléans kisasszonya, Chelles főapátnője, nem ment férjhez.
  • Sarolta Aglája (1700–1761), Valois kisasszonya, aki 1720-ban az Este-házból való III. Ferenc modenai herceghez ment feleségül.
  • Lajos, Chartres hercege (1703–1752), aki 1723-ban apjától örökölte Orléans hercegének címét (I. Lajos néven). 1724-ben Auguszta Mária Johanna badeni őrgrófnőt (1704–1726), a törökverő Bádeni Lajos őrgróf leányát vette feleségül.
  • Lujza Erzsébet (1709–1742), Montpensier kisasszonya, 1722-től I. Lajos spanyol király (1707–1724) felesége, majd özvegye.
  • Filippina Erzsébet Sarolta (1714–1734), Beaujolais kisasszonya; Lajos infáns öccsének, Károly infánsnak, Párma hercegének eljegyzett menyasszonya, de házasságát politikai okokból halasztották, míg végül Filippina 19 évesen, hajadonként meghalt.
  • Lujza Diána (1716–1736), Chartres kisasszonya, aki 1732-ben Louis François de Bourbonhoz, Conti hercegéhez (1717–1776) ment feleségül.

Egyéb szerelmi viszonyaiból Fülöp hercegnek további, házasságon kívüli gyermekei is születtek, akiknek később magas méltóságokat juttatott:

  • Florence Pellegrin operaházi táncosnővel (1660–1716) folytatott viszonyából született Louis Charles de Saint-Albin (1698–1764), Laon püspöke, Cambrai érseke.
  • Christine Charlotte Desmares-ral (1682–1753) folytatott viszonyának gyümölcse lett Philippe Angélique de Froissy kisasszony (1702–1786), aki 1718-ban Henri François de Ségur grófhoz ment feleségül.
  • Marie Louise Madelaine Victorine Le Bel de La Boissière-hez, Argenton grófkisasszonyához (1684–1747) fűződő viszonyából származott Jean Philippe François d’Orléans (1702–1748), az Hautvillers apátság kegyura.
Orléans-i Fülöp 1700 körül
(Hyacinthe Rigaud festménye)

Orléans hercege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1701-ben édesapja, Orléans-i I. Fülöp, a Monsieur – bátyjával, XIV. Lajos királlyal anyagi és családi ügyekben folytatott dühödt vita után – agyvérzést kapott és meghalt. A 27 éves Fülöp megörökölte Orléans hercegének címét, Anjou, Montpensier, Nemours grófságokat és Joinville hercegséget.[10] Orléans hercegeként – apjától való megkülönböztetésül – a dokumentumokban II. Fülöpnek nevezték.

XIV. Lajos bizonyos felelősséget érzett egyetlen testvérének hirtelen haláláért.[6] Az ifjú orléans-i herceget bizalmáról és támogatásáról biztosította. A spanyol örökösödési háború itáliai hadjáratában magas katonai parancsnoki beosztásokkal bízta meg. Fülöp elismerést szerzett az 1706-os torinói csatában. 1707-ben a spanyolországi fronton része volt az almansai győzelemben és más fontos hadműveletekben, amelyekkel konszolidálták a spanyolországi Bourbon-hatalmat. XIV. Lajos fülébe azonban olyan pletykák jutottak, hogy Orléans-i Fülöp azon mesterkedik, hogyan orozhatná el a spanyol királyi koronát saját unokaöccsétől, Fülöptől, Anjou hercegétől, XIV. Lajos unokájától. Nem tudjuk, hogy a féltékeny és gyanakvó XIV. Lajos hitelt adott-e a híreszteléseknek, Orléans-i Fülöpöt mindenesetre visszahívta a hadvezérségből.

Fülöp – abban a korban meghökkentő – nézetei (liberalizmus, ateizmus) miatt sok nézeteltérése támadt nagybátyjával, a királlyal. 1711–1714 között a trón várományosainak sorozatos elhalálozása nyomán a Bourbon királyi ház franciaországi trónöröklése súlyos veszélybe került, a királynak csak egyetlen egyenes ági leszármazottja maradt életben, a legkisebb dédunoka, az 1710-ben született Lajos, Anjou hercege, a későbbi XV. Lajos király.

Az idős XIV. Lajos végrendeletében – az új király kiskorúságának idejére – unokaöccsét, Orléans-i Fülöpöt, a királyi család legidősebb felnőtt tagját jelölte ki a királyság régensévé. A bizalmatlan király megpróbálta korlátozni Fülöp hatalmát, és ugyanebben a végrendeletben a tényleges kormányzati hatalmat egy régenstanácsra ruházta, Fülöp csupán ennek elnöke lett volna. Az ifjú XV. Lajos nevelését a királyi végakarat kivette a régens kezéből, azt Louis Auguste de Bourbonra, Maine hercegére bízta, aki XIV. Lajos és Montespan márkiné legidősebb fia, Françoise Marie de Bourbon bátyja, így balkézről Orléans-i Fülöp sógora volt.[11] A királyi végrendelet XV. Lajos halála esetére saját törvényesített fattyát ruházta fel a trónöröklés jogával, megelőzve az Orléans-i ház tagjait.[6]

A régenstanács ülése, 1716

Franciaország régense[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Guillaume Dubois bíboros, külügy- majd főminiszter
John Law skót bankár

1715-ben XIV. Lajos elhunyt, Orléans-i Fülöp lett Franciaország régense. Első intézkedéseként a párizsi Parlement (azaz bíróság) előtt megtámadta XIV. Lajos végrendeletét.[11] Kiegyezett a parlamenttel: a bíróság elismerte őt korlátlan hatalmú régensnek, aki saját döntése szerint alakíthatja az államtanácsot. Louis Auguste de Bourbontól, Maine hercegétől megvonták a reá ruházott hatáskört, és ismét – immár véglegesen – kizárták a trónöröklésből. A kedvező döntésért cserébe Orléans-i Fülöpnek helyre kellett állítania a párizsi parlament vétójogát (droit de remontrance), amit még XIV. Lajos vont meg tőle.[11] Ez az engedmény már az abszolutizmus meggyengülését jelezte.[12] Hordereje azonban csak később mutatkozott meg. A következő évtizedekben a párizsi parlament eredményesen dacolhatott a királyi akarattal, az 1786-os nyakláncperben sikeresen meg tudta alázni az uralkodót, és (más tényezőkkel együtt) megágyazott az 1789-es összeomlásnak.

Orléans-i Fülöp nyolc éven át tartó kormányzását a történészek a régensség korszakának (la Régence) nevezik. A szabadkőműves Fülöp gyökeresen változtatott az addigi abszolutista államirányítási stíluson. Orléans hercege bevallottan ateista volt, a szentmisék alatt a Biblia fedőlapjába kötve François Rabelais szatirikus műveit olvasta, a katolikus ünnepnapokon szívesen rendezett kicsapongó orgiákat.[13] A jezsuitákat fokozatosan kiszorította a főhatalomból.[14]

Szakított nagybátyjának hódító hadjárataival, igyekezett megőrizni a békét. Támogatta a janzenistákat, ejtette az addig támogatott Stuart-ház ügyét. Megpróbálta helyreállítani a háborúkban kivérzett állam pénzügyeit. Barátjával, John Law skót közgazdásszal 1716-ban megalapította a Központi Bankot (Banque Générale). Law kereskedelmi társaságokat alapított, fellendítette a tengerentúli kereskedelmet. Bevezetett néhány haladó reformot (belső vámok eltörlése, a parasztok segítése a nagybirtokosokkal szemben, kiterjesztett és igazságosabb jövedelemadók, iparfejlesztés, utak építése). A régens 1720 elején Law-t pénzügyi főbiztossá (contrôleur général des finances), majd pénzügyminiszterré (surintendant général des finances) nevezte ki.[11] A nemesfémhiány miatt Law papírpénzt nyomatott, de ez ellen erős spekuláció indult meg, amely már 1720 márciusában csődhöz vezetett, tömeges zavargások törtek ki, decemberben Law elmenekült az országból Velencébe.[11] Az összeomlásban számos kisbefektető és arisztokrata is komoly vagyont veszített, a spekulánsok meggazdagodtak, de paradox módon az államadósságot sikerült csökkenteni.[15]

Fülöp a kormányzatot is igyekezett megreformálni. XIV. Lajos még maga irányította a Királyi Tanácsot, Fülöp az ún. poliszinódia rendszerét próbálta létrehozni, az arisztokrácia és a szakértők (mai szóval technokraták) bevonásával. Minden állami tanács egy szakterületért volt felelős, így például háború esetén az Állami Haditanács (Conseil d’État à la Guerre) tagjait hívták össze. Fülöp régi nevelőjét, Guillaume Dubois abbét államtanácsossá, majd külügyminiszterré nevezte ki. A hataloméhes Dubois hamarosan a Fülöp fejére nőtt, korlátozni igyekezett a poliszinódia működését, saját akarata alá hajtva a külön tanácsokat.[7]

A reformokat megakasztották a nagyhatalmi konfliktusok. Alig öt évvel a spanyol örökösödési háború lezárása után Spanyolország kitört elszigeteltségéből, V. Fülöp király, Orléans-i Fülöp unokaöccse, kísérletet tett elhunyt nagyapja francia koronájának megszerzésére. Ügynökei titkos összeesküvést szőttek az Orléans-i Fülöppel elégedetlen arisztokratákra támaszkodva. Az őket irányító spanyol nagykövet nevéről Cellamare-összesküvésnek nevezett szervezkedést Dubois külügyminiszter leleplezte, a résztvevőket száműzték, Cellamare grófot kiutasították, sőt Dubois-nak sikerült megbuktatnia a terv mögött álló Alberoni spanyol minisztert is.[15] V. Fülöp ezután háborút indított a francia koronáért. A régens – szem előtt tartva az utrechti béke tilalmait és saját jól felfogott hatalmi szempontját is – érvényesítette akaratát a parlamenttel szemben (1718 szeptemberében), Dubois közreműködésével szövetséget kötött Franciaország addigi ellenségeivel, Nagy-Britanniával, a Habsburg Birodalommal, a Savoyai Hercegséggel és a Holland Egyesült Tartományokkal (1719 januárjában), és hadba lépett rokona és addigi szövetségese, V. Fülöp ellen.[7] A négyes szövetség háborúja 1718–1720 között zajlott, és Spanyolország vereségével végződött.[16] Az 1720-as hágai békeszerződés biztosította az európai békét. Dél-Franciaországban, Marseille környékén azonban pestisjárvány tört ki, amely egészen 1722 tavaszáig tombolt, és mintegy 100 000 áldozatot szedett.[11]

A háború után ismét megindult a spanyol–francia közeledés. V. Fülöp spanyol király és Orléans-i Fülöp régens 1721-ben kölcsönös dinasztikus házasságokban egyeztek meg. V. Fülöp király hároméves kislányát, Mária Anna Viktória spanyol infánsnőt (1718–1781) eljegyezték az akkor 11 éves XV. Lajos francia királlyal.[7] Orléans-i Fülöp leányát, a 12 éves Lujza Erzsébet hercegnőt 1722-ben feleségül adta V. Fülöp legidősebb fiához, Lajos infánshoz (1707–1724), Asztúria hercegéhez, Spanyolország trónörököséhez. Orléans-i Fülöp másik leányát, a hatéves Filippina Erzsébetet eljegyezték V. Fülöp király másik fiával, Fülöp infánssal, a Pármai Hercegség koronájának várományosával.[16] Dubois abbét XIII. Ince pápa 1720-ban bíborossá és Cambrai érsekévé nevezte ki, 1722-ben a régens kinevezte őt főminiszterévé.

Lemondása, elhunyta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1723. február 15-én a párizsi bíróság kihirdette XV. Lajos király nagykorúságát, Fülöp és a régenstanács tagjai letették tisztségüket. A fiatal király főtanácsadóként továbbra is maga mellett tartotta szeretett nagybátyját. 1723 augusztusában, amikor a Fülöp által kinevezett főminiszter, a befolyásos Dubois bíboros elhunyt, a király magát Fülöpöt nevezte ki új főminiszterré.[11]

Egészsége azonban már megromlott. Agyvérzések érték, és 1723. december 2-án, 49 éves korában Versailles-ban meghalt. Szinte halálának órájában XV. Lajos már kinevezte utódját a főminiszteri tisztségben IV. Louis Henri de Bourbon-Condét, Bourbon hercegét.[17] Orléans-i Fülöp herceget a királyi család temetkezőhelyén, a párizsi Saint-Denis-székesegyházban helyezték végső nyugalomra. Korabeli szokás szerint szívét a párizsi Val-de-Grâce templomában, zsigereit szülővárosának, Saint-Cloudnak templomában helyezték el. (Sírhelyét a francia forradalom idején a többi királysírhoz hasonlóan felforgatták és meggyalázták).

Orléans-i II. Fülöp, Franciaország régense és a gyermek XV. Lajos király

Személyisége, hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orléans-i Fülöp herceget intelligens, új megoldásokat kereső, erősen liberális szemléletűnek írták le, aki azonban nélkülözte nagybátyjának, XIV. Lajosnak erős akaratát és következetességét. Döntéseit gyakran pillanatnyi érzelmei és a bizalmát élvező tanácsadók irányították. Véleményét gyakran változtatta hangulata szerint. XIV. Lajos alapvetően tekintélyelvű kormányzási stílusát gyökeresen megváltoztatta, teret nyitott a hatalmi érdekcsoportok nyílt egyezkedésének. Megerősítette a parlamenteket (azaz a bíróságokat), ellenezte a cenzúrát. Elrendelte egy sor, XIV. Lajos alatt betiltott könyv újra-kiadását. Bár a Jézus-társaság hevesen ellenezte vidéki egyetemek létrehozását, a régens mégis egyetemeket alapított Caenban, Dijonban és Pau-ban, ezek közül a jezsuiták csak ez utóbbit tudták ellenőrzésük alá vonni.[14] Hercegi könyvtárát megnyitotta a nyilvánosság számára, ez abban a korban példátlan lépés volt. Ez a könyvtár lett a Francia Nemzeti Könyvtár (Bibliothèque nationale de France) alapja.

Rendkívül művelt és képzett ember volt. Maga is fellépett Molière és Racine színműveinek udvari előadásain. Az általa komponált operákat még a halála utáni évtizedekben is rendszeresen játszották. Tehetségesen festett. Támogatta a művészeteket, fejlesztette az iskolarendszert. Eltörölte a párizsi Sorbonne egyetemen szedett tandíjat. Rendkívüli mértékben érdeklődött a tudomány és a technika új vívmányai iránt, rendszeresen értekezett a legnagyobb tudósokkal. Emellett kiváló műértő volt, legendás festménygyűjteményt hagyott hátra. Fülöp régensi működésének éveiben felvirágzott a korai rokokó, Jean-Antoine Watteau ekkor festette legszebb – utolsó – képeit.[18]

Fülöp magánéletét ugyanakkor a féktelen kicsapongás jellemezte. Szabados világnézetével, nyíltan erkölcstelen életmódjával megbotránkoztatta környezetét.[19] Nemcsak saját párizsi palotájában, a Palais-Royalban, hanem még a versailles-i kastély falai között is rendszeres mulatságokat rendezett, amelyek valódi orgiákba torkollottak.[13] Dubois bíboros maga is rendszeres résztvevője volt ezeknek, Fülöpöt az érzéki örömök hajszolására ösztönözte, ezzel saját hatalmát növelte.[20] Fülöp özvegy anyja, Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnő levelezésében visszatérően panaszkodott fiának szégyenteljes életmódja miatt.[6]

A liberálisabb közélet segítette a nagypolgári életstílust, a régens példáját követve szaporodtak az irodalmi szalonok. A kiszámíthatatlan Fülöp viszont – ha személyes sértés érte – önkényúrként reagált. Amikor Voltaire megvádolta, hogy saját leányával, Mária Lujza Erzsébettel, Berry hercegének özvegyével vérfertőző viszonyt folytat, Fülöp habozás nélkül a Bastille-ba küldte az írót.[19]

A liberalizált erkölcsök és a kicsapongó, elvhajhász életstílus hatással volt XV. Lajos személyiségének fejlődésére is, aki bálványozta nagy-nagybátyját.[13] Bár a régens kormányzása kulturális fellendülést hozott (amely XV. Lajos uralkodása alatt is folytatódott), de politikailag már az abszolút monarchia válságát, a francia nagyhatalom hanyatlásának kezdetét jelezte. Fülöp halála után Louis IV. de Borbon, Condé hercege, Montespan márkiné másik unokája lett a főminiszter, aki saját hatalmi szempontjai alapján felbontotta XV. Lajos eljegyzését a spanyol infánsnővel, és Leszczyńska Mária lengyel hercegnőt adta hozzá. A spanyol–francia viszony ismét elmérgesedett, a spanyol udvar is felbontotta Orléans-i Filippina és Fülöp infáns eljegyzését. I. Lajos spanyol király 1724-ben meghalt, Orléans-i Lujza Erzsébet megözvegyült, a spanyolok mindkét hölgyet hazaküldték Párizsba. Orléans-i Fülöp kicsapongásainak hatását az 1726-tól főminiszterré kinevezett Fleury bíboros mértéktartó politizálása sem tudta ellensúlyozni. XV. Lajos távol tartotta magát a felelős kormányzástól, országa – a Habsburg Ausztria szövetségében – belesodródott a lengyel örökösödési háborúba. Fleury halála halála után, 1743-tól az állam irányítása teljes mértékben a királyi szeretők (Madame de Pompadour, Jeanne Dubarry) bizalmasainak játékszerévé vált.

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blason duche fr Orleans (moderne).svg
II. Fülöp francia királyi herceg,
Orléans hercege
(1674–1723)
Édesapja:
I. Fülöp orléans-i herceg (1640–1701)
Apai nagyapja:
XIII. Lajos francia király (1601–1643)
Apai dédapja:
IV. Henrik francia király
Apai dédanyja:
Medici Mária toszkánai hercegnő
Apai nagyanyja:
Ausztriai Anna spanyol infánsnő (1601–1666)
Apai dédapja:
III. Fülöp spanyol király
Apai dédanyja:
Habsburg Margit osztrák főhercegnő
Édesanyja:
Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnő
Liselotte von der Pfalz (1652–1722)
Anyai nagyapja:
I. Károly pfalzi választófejedelem (1617–1680)
Anyai dédapja:
V. Frigyes pfalzi választófejedelem (1596–1632)
Anyai dédanyja:
Stuart Erzsébet angol és skót királyi hercegnő (1596–1662)
Anyai nagyanyja:
Sarolta hessen-kasseli tartománygrófnő (1627–1686)
Anyai dédapja:
V. Vilmos hessen-kasseli tartománygróf (1602–1637)
Anyai dédanyja:
Amalie Elisabeth von Hanau-Münzenberg (1602–1651)

Alakja szépirodalomban, játékfilmen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnő rövid élettörténete a Pallas Lexikonban (mek.niif.hu)
  2. Christine Pevitt : Philippe, Duc d’Orléans: Regent of France, Weidenfeld & Nicolson, London, 1997.
  3. V. de Seilhac: L’Abbé Dubois, premier ministre de Louis XV. Paris, 1862. 5-11., 185-205. oldalak.
  4. http://www.thepeerage.com/p10526.htm#i105255
  5. Blois kisasszonyának nemzésekor mindkét szülő hivatalosan érvényes házasságban élt saját, élő házastársával (XIV. Lajos király felesége Mária Terézia királyné volt, a márkiné pedig nem volt elválasztva férjétől, Montespan márkitól).
  6. ^ a b c d Erzsébet Sarolta emlékiratai: Mémoires, fragments historiques et correspondance de Madame la duchesse d’Orléans, Princesse Palatine, mère du Régent, kiadó Paulin, 1832. Bibliothèque jésuite des Fontaines. 167. old. Google books, digitalizálva: 2011. febr. 1., Idézet: 167. oldal.
  7. ^ a b c d Le Cardinal Dubois (historia.fr)
  8. Thea Leitner: Skandal bei Hof, Ueberreuter, Bécs, 1993. ISBN 3-8000-3492-1, 104. old.
  9. http://www.thepeerage.com/p10316.htm#i103157
  10. Nancy Nicholas Barker: Brother to the Sun king: Philippe, Duke of Orléans.
  11. ^ a b c d e f g Les Bourbons XVI-XIX. siècle - Chapitre Quatrième - Louis XV le Bien-aimé - I. La régence (1715 à 1723). (histoire.fr)
  12. Jules Flammermont: Procès-verbal de la séance tenue pour la régence, Remontrances du Parlement de Paris au 18ème siècle ((franciául) nyelven). Bibliothèque de l’Université Aix-Marseille III, 1715. szeptember 2. [2008. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
  13. ^ a b c Paul Lacroix: Les orgies de la Régence : mémoires du cardinal Dubois, Paris, 1880 k.
  14. ^ a b Aristide Douarche: L’Université de Paris et les Jésuites, Hachette, 1888. 302-330.old.
  15. ^ a b Jules Michelet: Six mois de la Régence ... 1718-1719, Revue des Deux Mondes, 1863.
  16. ^ a b Ottokar Weber: Die Quadrupel-Allianz vom Jahre 1718. Ein Beitrag zur Geschichte der Diplomatie im achtzehnten Jahrhundert, 1887.
  17. http://www.histoire-fr.com/bourbons_louis15_2.htm
  18. http://chrisagde.free.fr/bourb/l15etat.php3?page=2
  19. ^ a b VOLTAIRE À SULLY-SUR-LOIRE (1716-1724) és VOLTAIRE AU CHÂTEAU D'USSÉ (1722) (Géographie littéraire: Voltaire en Orléanais)
  20. „Dubois Jenő” azaz Guillome Dubois életrajza a Pallas Nagylexikonból (kislexikon.hu)
  21. http://www.port.hu/kezdodjek_hat_az_unnep!_que_la_fete_commence.../pls/fi/films.film_page?i_film_id=1318
  22. http://www.imdb.com/title/tt0072053/
  23. http://www.imdb.com/event/ev0000157/1976

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fülöp orléans-i herceg (1674–1723) témájú médiaállományokat.
  • Családi kapcsolatai (ThePeerage.com) (angolul)
  • A Régensség korszakának történelme (1715–1723) - Les Bourbons XVI-XIX. siècle - Chapitre Quatrième - Louis XV le Bien-aimé - I. La régence (1715 à 1723). (histoire.fr) (franciául)
  • Andrew McNaughton: The Book of Kings. A Royal Genealogy, 1. kötet, London, 1973. 421.old. (Családfa).
  • Jean Meyer: Le Régent (1674–1723), Editions Ramsay, Párizs, 1985. (franciául)
  • Jean-Christian Petitfils: Le Régent, Librairie Arthème Fayard, Párizs, 1986. (franciául)
  • Andrew C.P. Haggard: The Regent of the Roués, Hutchison & Co, London, 1905. (angolul)
  • Thea Leitner: Skandal bei Hof, Ueberreuter, Wien, 1993. ISBN 3-8000-3492-1 (németül)
  • Fontaine de Rambouillet: La régence et le cardinal Dubois, Párizs, 1886. (franciául)
  • Louis Wiesener: Le régent, l’abbé Dubois et les Anglais, Hachette, 1891. (franciául)
  • Dirk Van der Cruysse: Madame sein ist ein ellendes Handwerck, Liselotte von der Pfalz – Eine deutsche Prinzessin am Hof des Sonnenkönigs, Piper, München, 2001, ISBN 3-492-22141-6 (németül)
  • Pierre Bliard: Dubois, cardinal et premier ministre (1656-1723), P. Lethielleux, 1903. (franciául)
  • Gustave Ducoudray: Histoire de l’Europe et de la France de 1610 à 1789, Hachette et Cie, 1892. (franciául)
  • François Corréard: Histoire de l'europe et de la France, G. Masson, 1899 (230–260 old.) (franciául)
  • The Letters of Madame, the Correspondence of Elisabeth-Charlotte of Bavaria, Princesse Palatine, Duchess of Orléans, Called „madame” at the Court of King Louis XIV, Volume 1-2, London, Chapman General Books LLC, ISBN 9781152373792 (angolul)
  • Ottokar Weber: Die Quadrupel-Allianz vom Jahre 1718. Ein Beitrag zur Geschichte der Diplomatie im achtzehnten Jahrhundert, F. Tempsky, 1887. (Google-könyvek) (németül)
  • Zwischenkriegszeit Barock: Pragmatische Sanktion, Englisch-Spanischer Krieg, Krieg Der Quadrupelallianz, Friede Von Utrecht, Taschenbuch, Books Llc, ISBN 978-1159361969 (németül)
  • Raymond Capefigue: Le cardinal Dubois et la régence de Philippe d’Orléans, Amyot, Paris, 1861. (franciául)
  • Paul Lacroix: Les orgies de la Régence : mémoires du cardinal Dubois, A. Cinqualbre, Paris, 1880 körül. (franciául)
  • Jules Micehelet: Six mois de la Régence: L’Angleterre — Law — Le Café — L’Amérique — 1718-1719, in: Revue des Deux Mondes, 43. kötet (T43), 1863. (Lásd: wikisource:fr:Six Mois de la Régence).
  • Aristide Douarche: L’Université de Paris et les Jésuites, Hachette et Co., Paris, 1888. (Lásd: Google Books). (franciául)


Előző uralkodó:
Orléans-i I. Fülöp
Orléans hercege
1701 – 1723
Orléans-i ház
Az Orléans-i ház címere
Következő uralkodó:
Orléans-i Lajos