I. Albert német király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Albert
Albrecht spyr.jpg

Osztrák herceg
Uralkodási ideje
1282 – 1298
Elődje I. Rudolf
Utódja III. Frigyes, I. Lipót
Német király
Uralkodási ideje
1298. június 23.[1] – 1308. május 1.
újraválasztva 1298. július 27-én[1]
Koronázása
1298. augusztus 24.[1]
Elődje Adolf
Utódja VII. Henrik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg-ház
Született
1255. júliusa
Rheinfelden
Elhunyt
1308. május 1. (52 évesen)
Königsfelden Apátság
Nyughelye Speyeri dóm[2]
Házastársa Görzi Erzsébet
Gyermekei I. Rudolf cseh király
(III.) Frigyes német király
I. Lipót osztrák herceg
II. Albert osztrák herceg
Ottó osztrák herceg
Habsburg Ágnes magyar királyné
Édesapja I. Rudolf német király
Édesanyja Hohenburg Gertrúd

I. Albert vagy Ausztriai Albert (németül Albrecht I.), (Rheinfelden, Svájc, 1255. júliusa[1][3]Königsfelden, 1308. május 1.[1][3]) német király 1298-tól és ugyancsak I. Albert néven osztrák herceg 1282-től.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Rudolf német király és Hohenbergi Gertrúd fiaként született 1255-ben. Az ifjú Habsburg örökös megkapta apjától az osztrák herceg és a Stájerország hercege címeket, bátyjával, II. Rudolffal együtt 1282-ben. 1283-ban egyedülálló kormányzatot kapott apjától és így szembetűnő sikereket ért el.

Ám Rudolf nem tudta biztosítani a német királyi trónt fia számára, így 1291-es halálakor a választófejedelmek félve Albert kiteljesedő hatalmától Nassau-Weilburg-i Adolfot választották meg királynak. A sváb alattvalók lázadása arra kényszerítette Albertet, hogy elismerje riválisa korlátlan hatalmát és megelégedjen a Habsburg területek kormányzásával.

Megválasztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdeti kudarcok ellenére Albert nem adta fel a reményt hogy megszerezze a királyi trónt és 1298-ban elérte, hogy az Adolffal elégedetlen választófejedelmek 1298 júniusában megválasztották őt.[4] Adolf és Albert seregei a gölheimi csatában találkoztak Worms közelében, ahol maga Adolf is elesett. Győzelme után lemondott a királyi címről[4], majd hogy megerősítse a hatalmát, újra megválasztatta magát Frankfurtban 1298. július 27-én. Végül augusztus 24-én megkoronáztatta magát Aachenben. Még ugyanez év novemberében a nürnbergi birodalmi gyűlésen hercegségeit fiainak adományozta.[4]

Holland Grófsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megválasztását követően kapcsolata a fejedelmekkel gyorsan hűvössé vált.[4] Amikor Holland grófi háza 1299-ben kihalt, és Albert mint megürült birodalmi hűbérnek az elfoglalására indult, semmi támogatást nem kapott tőlük.[4] Kísérlete így nem csoda, hogy kudarcot vallott.

Franciaországhoz való viszonya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albert mindig kereste az alkalmat hogy fontos szerepet tölthessen be az európai politikában. Elsőként látszólag közvetítő szerepet töltött be Franciaország és Burgundia vitájában, de VIII. Bonifác pápa elutasította, hogy engedélyezze a változó eljárásmódot. 1299-ben megállapodást kötött IV. Fülöp francia királlyal, melynek értelmében Rudolf, Albert fia elvette Blanche-t, Fülöp leányát.

1300-ban a Fülöp iránti békülékeny politikája miatt vele elégedetlen rajnai választók szövetséget kötöttek a megbuktatására.[4] A hamarosan kirobbanó háborúban (13011302) Albert a rajnai vámok eltörlésével maga mellé tudta állítani a városokat, így győzelmet aratott.[4]

A pápaság kérdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapjához hasonlóan tárgyalásokat folytatott az őt korábban még elismerni sem hajlandó VIII. Bonifáccal, aki 1302-ben az "Unam sanctam" kezdetű bullájában még a néhai VII. Gergelynél is keményebb megfogalmazását adta a Szentszék világi törekvéseinek.[4] Albert 1303-ban megbízottai révén letette előtte a hűbéreskü[5], ám a pápának még ugyanebben az évben bekövetkező halála keresztülhúzta számításait.[4]

Magyarország, Csehország, Lengyelország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pedig az Árpád-ház 1301-es kihalását követően éppen Bonifác kérésére pártolta a nápolyi Károly Róbert magyar trónigényét.[4] Ezzel összefüggésben ugyanakkor sógora, II. Vencel cseh király magyarországi politikáját nem támogathatta, holott korábban annak Lengyelország felé irányuló terjeszkedését nem gátolta meg.[4] A megszerzendő lengyel területet 1300-ban még hűbérként is neki adományozta.[4]

1306-ban Vencel fiának, III. Vencelnek halálával kihalt a Přemysl-ház.[4] Albert ekkor bevonult Csehországba, és sikerült elérnie, hogy elsőszülött fiát, Rudolfot emeljék a trónra, aki a következő évben már meg is halt.[4]

Belső háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albert megújította az igényt amit még elődje, Adolf, támasztott Türingia és Meissen irányába – utóbbit 1300-ban megüresedett hűbérré nyilvánította.[4] 1307-ben azonban vereséget szenvedett I. Frigyes őrgróftól Luckánál.[4]

Mivel Vencel a cseh mellett a magyar trónt is birtokolta, Albert arra is igényt tartott jogos örökségként.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf halála után hatalma meggyengült Kelet-Európában. A Rajna feletti befolyásra tett kísérletei során szembe került a helyi püspökkel és a rajnai palotagróffal, de a városok őt támogatták, így végül felőrölte ellenfelei ellenállását.

Végül családi birtokaira vonult vissza, hogy csapatokat szerezzen a Rudolf halála miatt tervezett cseh hadjáratra.[4] Útközben unokaöccse az osztrák–stájer hercegségekről a rheinfeldeni szerződésben lemondó II. Rudolf fia, a magát kisemmizve érző Parricida János 1308. május 1-jén, Windischben (Svájcban) meggyilkolta.[4]

Értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Albert

Bár kemény és erőskezű uralkodó volt, az igazságot mindig szem előtt tartotta, ha az nem ütközött a saját céljaival. Bátorította a városokat a tartományurak elleni lázadás tervének megvalósításában, hogy aztán dekrétumokban kötelezze le az urakat. A jobbágyok pártfogóra találtak ebben az egyszerű és igazságos uralkodóban, aki még a megvetett és üldözött zsidókat is megvédte. Azonban a svájci kantonokban mégis kegyetlen elnyomóként vált ismerté, ahol a 16. században legendák születtek a zsarnok kegyetlenségéről.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albert 1274. december 20-án[3] vette feleségül Görzi Erzsébetet[3] (12631313. október 28.), II. Menyhért karintiai herceg leányát Bécsben, aki a korai Babenberg őrgrófok leszármazottja volt, de a hercegeké nem. Egyik fiukat Ausztria védőszentje után Lipótnak keresztelték. Az igazat megvallva Erzsébetet több szál fűzte a császári trónhoz mint Albertet. Ugyanis az asszony leszármazottja volt, IV. Henrik német-római császárnak és unokahúga Bajorország grófjának, Ausztria legfontosabb szomszédjának.

  1. Anna[3] (1280 k., Bécs – 1327. március 19., Wrocław), megházasodott: 1) Grazban kb. 1295-ben Hermann brandenburgi őrgróffal; 2) Wrocławban 1310-ben VI. Henrik boroszlói herceggel.
  2. Ágnes[3] (1281. május 18.1364. június 10., Königsfelden), Bécsben házasodott össze III. András magyar királlyal 1296. február 13-án.
  3. III. Rudolf[3] cseh király (kb. 12821307. július 4., Horažďovice). Megházasodott de gyermek nélkül halt meg.
  4. Erzsébet[3] (1285 k. – 1353. május 19.), 1304-ben ment hozzá IV. Frigyes lotaringiai herceghez.
  5. III. Frigyes[3], német király (12891330. január 13., Gutenstein), felesége Izabella aragón infánsnő, 3 gyermek
  6. I. Lipót[3] (1290. augusztus 4.1326. február 28., Strassburg). Megházasodott, de gyermek nélkül halt meg.
  7. Katalin[3] (1295. októbere1323. január 18., Nápoly), 1316-ban ment hozzá Károly calabriai herceghez.
  8. II. Albert[3] (1298. december 12., Bécs1358. július 20., Bécs).
  9. Henrik[3] (12991327. február 3., Bruck an der Mur). Megházasodott de gyermek nélkül halt meg.
  10. Meinhard[3], fiatalon halt meg 1300-ban.
  11. Ottó[3] (1301. július 23., Bécs – 1339. február 26., Bécs). Megházasodott, de gyermek nélkül halt meg.
  12. Jutta (13021329. márciusa), Badenben ment hozzá VI. Lajos öttingeni herceghez 1319. március 26-án.

Ezenkívül a német wikipédia megfelelő oldala szerint (Albrecht I.) 9 másik gyermek azonnal meghalt a születés után. Tulln an der Donauban temették el őket.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   101. oldal
  2. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Habsburg 2 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Weiszhár, 102. oldal
  5. Bonifác elfogadta őt német királynak és jövendőbeli német-római császárnak, Albert pedig beleegyezett, hogy a pápa egyedüli joga a császári korona adományozása, és egyik fia sem lehet német király az előbbi beleegyezése nélkül.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Albert német király témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
Adolf
Német király
12981308
Német-római császár

A német-római császári korona
Következő uralkodó:
VII. Henrik
Előző uralkodó:
I. Rudolf
Ausztria hercege
12821298
Austria coat of arms official.svg
Következő uralkodó:
III. Rudolf, III. Frigyes
és I. Lipót
Előző uralkodó:
I. Frigyes
Meissen őrgrófja
12981307
Blason Nord-Pas-De-Calais.svg
Következő uralkodó:
I. Frigyes