VII. Henrik német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VII. Henrik
Hendrik VII van Luxemburg.jpg

Német király
Uralkodási ideje
1308. november 27.[1] – 1313. augusztus 24.
Koronázása Aacheni dóm
1309. január 6.[1][2]
Elődje I. Albert
Utódja IV. Lajos
Német-római császár
Uralkodási ideje
1311 – 1313. augusztus 24.
Koronázása Milánó
1312. június 29.[1][2]
Elődje nem öröklődik
Utódja nem öröklődik
Életrajzi adatok
Uralkodóház Luxemburgi-ház
Született 1274. július 12.
Valenciennes[1][2], Franciaország
Elhunyt 1313. augusztus 24. (39 évesen)
Buonconvento[1][2], Olaszország
Nyughelye Pisa
Édesapja VI. Henrik luxemburgi herceg
Édesanyja Avesnes-i Beatrix
A Henriket megválasztó hét választófejedelem
Henrik közvetlen irányítása alatt álló területek
Henrik hadjárata San Cascianoban
Henrik sírja

VII. Henrik (németül Heinrich VII.) (1274. július 12.[2]1313. augusztus 24.[1]) német király 1308-tól és német-római császár 1312-től. Ő volt a Luxemburgi-ház első császára. Uralkodása idején megerősítette a császári hatalmat Itáliában és megihlette Dino Compagnit és Dante Alighierit dicsőítéseik írására.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik VI. Henrik luxemburgi gróf és Avesnes-i Beatrice fiaként látta meg a napvilágot.

Megválasztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint jelentéktelen gróf, megválasztását Péter mainzi érsek és bátyja, Balduin trieri érsek pártfogásának köszönheti.[1]

Első intézkedései egyikeként az 1309-es speyeri birodalmi gyűlésen törvényen kívül helyezte elődje, I. Albert gyilkosait.[1]

Csehország megszerzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családja hatalmának erősítése érdekében a cseh korona megszerzésén munkálkodott.[1] Az ebben az időben a cseh trónon ülő Karintiai Henrik megbuktatására tett kísérlete is sikerrel járt.[1] Fiának, Jánosnak – az utolsó PřemyslIII. Vencel nővérével kötött házasságának terve megvalósult, János 1310-ben Csehország királya lett.[1]

Itáliai útja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1309. augusztus 15-én Henrik bejelentette igényét, hogy Rómába utazzon és csak arra várt, hogy seregei 1310. október 1-re felálljanak. Német uralkodó a Hohenstaufok óta nem tett kísérletet a félszigeten a birodalom fennhatóságának helyreállítására.[3] Lombardia meghódolt előtte, miután azonban serege eltartására a városoktól hatalmas pénzeket követelt, azok Milánóval az élen 1311-ben fellázadtak ellene.[4] Azzal, hogy a milánói felkelést leverte, eldöntötte a város feletti hatalomért küzdő della Torre és Visconti családok harcát, az utóbbiak javára.[4] Milánó alávtését és Brescia elfoglalását követően a Firenzei Köztársaság lett a legfőbb ellenfele.[4]

Henrik ekkor még nem Firenze ellen fordult, hanem Rómába vonult.[4] Itt császárrá koronázták, mely cím II. Frigyes halála óta betöltetlen volt.[4] 1312. június 29-én helyezték a fejére a koronát[1], bár ezt Róbert nápolyi király igyekezett megakadályozni.[4]

Elhatározta, hogy visszaszerzi a birodalom dicsőségét és minden erejét Észak-Itália ellen fordította, hogy szembeszálljon a Firenze vezette császárellenes szövetséggel. A város ostroma azonban kudarcba fulladt.[4] Közben Pisában megjelent előtte Albert gyilkosa, a kegyelmet kérő Parricida János.[4] Henrik őt fogságba vetette, ahol az hamarosan meghalt.[4]

Vitában keveredett azonban a guelfekkel és a ghibellinekkel (főként Toszkánában), és Róbert nápolyi király, illetve V. Kelemen pápa is aggódott tervei miatt. Henrik meg akarta büntetni Róbertet ellenállása miatt (Provence grófjaként Róbert Henrik vazallusának számított). Ám Siena sikertelen ostroma után a császár megbetegedett[4], és 1313. augusztus 24-én[1] meghalt Siena közelében. A pisai Campo Santóban temették el.[5]

Henrik halála után két rivális, a Wittelsbach-házbeli Lajos bajor király és a Habsburg Szép Frigyes szált harcba a koronáért. Harcuk a Mühldorfi csatában teljesedett ki 1322. szeptember 28-án. A győztes Lajos lett.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik a híres alto Arrigo Dante Paradicsomában, ahol a költő bemutatja a becsület helyét, ami várta Henriket a mennyben. Dante rengetegszer említi úgy mint a „Purgatorio”, a megmentő, aki eljött Itália földjére és véget vetett az Egyház alkalmatlan kormányzásának. VII. Henrik sikerei Itáliában nem voltak tartósak. Halála után a császárellenes erők visszanyerték befolyásukat.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik 1292. június 9-én[2] Tervurenben[2] vette el Brabanti Margitot[2] (1276. október 4.1311. december 14.), I. János brabanti herceg leányát, akitől három gyereke született:

  1. I. János[2] (1296. augusztus 10.1346. augusztus 26.),
  2. Mária[2] (13041324. március 26., Issoudun-en-Berry), 1322. szeptember 21-én Párizsban ment hozzá IV. Károly francia királyhoz.
  3. Beatrix[2] (13051319. november 11.), 1318-ban ment hozzá I. Károly magyar királyhoz.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   103. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k Luxemburg 9 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  3. Weiszhár, 103–104. oldal
  4. ^ a b c d e f g h i j Weiszhár, 104. oldal
  5. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Henry_VII,_Holy_Roman_Emperor című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Albert
Német király
13081313
Német-római császár
13121313
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
(III.) Frigyes, IV. Lajos